Hírmorzsák 2012-03-19 (16:50)

Vége van Wilson Chandler ügyének is, ugyanis tegnap este megegyezett a játékos és korábbi csapata, a Denver Nuggets. A megállapodás értelmében 5 év alatt 37 millió dollárt fog keresni a kiscsatár, de ebből az 5 évből egy a mostani (szóval ez alig több, mint négy szezon, illetve az idei PO). "Nagyszerű, hogy újra a keretnél köszönhetjük Wilsont. Különleges szituáció volt ez, hiszen ilyen tehetségű játékosok nem szoktak a piacon lenni már szezon közben és mindkét oldal mindent megtett annak érdekében, hogy olyan üzletet kössünk, ami mindenkinek jó. Óriási erősítés lesz ebben a szezonban és az előttünk álló pár évben." - nyilatkozott Masai Ujiri. Chandler a hírek szerint hétfőn már be is mutatkozik Denverben a Dallas Mavericks elleni rangadón.

Talán a legnagyobb név, aki még a szabadlistán tartózkodik, az Derek Fisher. Ők tegnap este egyeztek meg a kivásárlásról a Houston Rockets-cel, állítja Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports). Az informátorok szerint a gárda meg akarta őt tartani idén és a 2012-2013-as szezonra is, de a játékos mindenképpen szerette volna, ha meg tudnak egyezni a kivásárlásról, ugyanis szeretné megnyerni hatodik bajnoki gyűrűjét is, úgyhogy bajnokesélyes csapathoz akar menni. Szóba került vele kapcsolatban a Chicago, a Miami, a Clippers, a San Antonio és az Oklahoma is. Állítólag a Bulls van a kívánságlistája tetején, de nem tudni, hogy a csapat is érdeklődik-e iránta. Annyi biztos, hogy a Lakershez egy naptári évig nem írhat alá újra. "Amikor ilyen történik, tudom, mit érezhet. Nem mentem ilyenen keresztül soha, de mikor egy városban vagy hosszú ideje, mindent megteszel évekig a csapatért és szezon közben kell menned, ezt elég nehéz átélni és elég sok érzelem lehet benned. Beszélni fogok vele a megfelelő időben." - nyilatkozott az elválásról Mitch Kupchak, a Lakers GM-je.

Lehet, hogy tulajdonosváltás lesz Memphisben?! Michael Heisley ugyanis több befektetővel is tárgyalt, akik szeretnék megvenni a klubot. A vételárat 350 millióban határozta meg, ám az a csoport, amelyik Memphisben is hagyná a csapatot, egyelőre nem érdeklődött komolyabban. Annál inkább Larry Ellison, az Oracle tulajdonosa, aki Amerika 3. leggazdagabb embere, becsült vagyona 35 milliárd dollár körül van (az egész világon top10-ben van ezzel). Ő régóta szeretne NBA csapatot venni, de San Joséba akarja költöztetni őket, mert ott van a székhelye. Korábban lecsúszott a Hornetsről (pont a költöztetés miatt) és a Warriorsról is (450 millió dollárért vették meg Joe Lacobék őket 2010-ben). 2021-ig szerződése van a franchise-nak, hogy Memphisben és a FedEx Forumban maradnak, de nyilván ebből is van kilépési lehetőség bizonyos összegért (ami a hírek szerint még 100 millió dollár lenne, amit a vételáron felül Ellisonnak ki kellene fizetnie). A költözésért is fizetni kellene, plusz San Joséban lenne a liga ötödik kaliforniai csapata, valószínűleg igen sokba kerülne odavinni egy csapatot. Meglátjuk, mi lesz a vége a tárgyalásoknak, beszélgetéseknek.

Lamar Odom azt állítja, sosem kért cserét a Lakerstől. "Mindenki tudja, hogy mindenképpen el akartak cserélni, nem számított, hogyan, hova és mit kapnak cserébe." - mondta a kosaras. Úgy néz ki, az aranysárga-liláknál megunták Odomot, mert az biztos, hogy hiába vásároltatná ki magát már, a Lakersnek nem kellene. Ezzel a kivásárlási kérelemmel kapcsolatban is ellentmondásos információk érkeztek, de Marc J. Spears (Yahoo Sports) szerint megtörtént a dolog. "Megkérdőjeleződött az, hogy elég elkötelezett-e a csapat iránt. Kivásárlást kért és csak azért nem távozott, mert Mark Cuban tulajdonos és a GM, Donnie Walsh nem tettek ennek a kérésnek eleget. Alig több, mint egy hónap van hátra a rájátszásig és a Mavericks még mindig reménykedik abban, hogy összeszedi magát és segít megvédeni a bajnoki címet. Végül is ezért vitték oda télen." - írja Spears. Pocsék szezont produkál egyébként Odom, 7.2 pontot és 4.4 pattanót átlagol úgy, hogy 35.1%-kal dob mezőnyből.

Keith Smart nem kér sokat Tyreke Evanstől, "mindössze" azt, hogy álljon át arról, hogy irányítóból kiscsatárba került át, illetve legyen a Sacramento Kings legjobb védőjátékosa (talán utóbbi a könnyebb feladat, ismerve a többieket). "Újoncként tekintek rá ilyen értelemben. Megmondtam neki, hogy lesz eleget a kezében a labda és alkothat támadásban is. Meglesz a lehetősége a betörésekre és a dobásra is. Ami változni fog az az, hogy lesz mellette egy irányító, Isaiah Thomas és emellett azt akarom, hogy ő legyen a legjobb védőnk." - nyilatkozta az vezetőedző. Evans elmondta, hogy egyelőre vegyes érzései vannak új posztjával kapcsolatban, még csak szokni próbálja. Azt beismerte, hogy jobban érezte magát, mikor többet volt a kezében a labda, de azt is hozzátette, hogy mivel játszani akar, dolgozik azon, hogy hozzászokjon az új szituhoz és a dobásán is javítani akar.

A Phoenix Suns orvosi stábja talán a leghíresebb az NBA-ben, több játékos is elmondta, hogy új életre kelt Arizonában azoknak a kezeléseknek és gyakorlatoknak köszönhetően, amit ott kaptak (ne lepődjünk meg, ha Greg Odent Suns mezben látjuk nem sokára). Most az erőnléti edzők javaslatára egy "Cryo-kamrát" vásároltak, amellyel a manapság egyre jobban elterjedő "cryoteraphy" nevű kezelést tudják elvégezni. A lényeg, hogy a hengerbe befekszik a játékos, majd nagyon alacsony hőmérsékletre lehűtik és a testét és amikor kilép, úgy érzi, hogy gyakorlatilag újjászületett. "Az izmok karbantartásához használjuk, hogy a vérellátás megfelelő legyen az egész szervezetben. Megpróbálunk energiát adni a szervezetnek, vagy másképp mondva újraindítani azt. A hideg miatt olyan érzetet kelt, mintha az anyagcseréd hirtelen újraindulna, így kipihentebbnek érzed magad." - nyilatkozta az erőnléti edzők egyik vezetője, Aaron Nelson. "Nem vagyunk feltalálók, mi csak azt használjuk, ami adott a számunkra és ez egy újabb lehetőség, amihez tudunk nyúlni. Objektív és szubjektív hatásai is lehetnek. A pszichológiai segítség az, ami felbecsülhetetlen. Nincs annál jobb, mint amikor egy játékos jön, hogy jobban érzi magát. Szerintem nagyon sok csapatnál lesz ilyen eszköz és nem akartunk lépéshátrányba kerülni velük szemben." - folytatta Miller.

Rövidhírek

Gilbert Arenas is aláírhat lassan, hogy lecseng a cserék által okozott zűrzavar. Mivel a Lakers szerzett magának irányítót, így az ő megszerzése kikerült a képből, de van új kérője. Állítólag ma vesz részt egy edzésen Memphisben, ahol a Grizzlies vezetői felmérik, segítség lehet-e a problémás kosaras. Mivel a szezon hátralévő részére csak 300.000 dollár lenne a ligaminimum Arenasnak, így pont beférnének még a luxusadó szintje alá.

Ronny Turiaf hivatalosan is szabadlistára került, két napja lesz valakinek, hogy elvigye waiverről (ekkor jelenlegi szerződését kell tovább fizetnie új csapatának), különben szabadügynök lesz és indulhat érte a harc.

Miután Jason Kaponot kivásárolták, a Cleveland Cavaliers a szezon hátralévő részére leigazolta tehetséges fiatal dobóhátvédjét, Manny Harrist, aki idén már többször is járt a nagy csapatnál, de leginkább ingázott az NBA és a D-Liga között.

A New Jersey Nets vezetőit meggyőzte Gerald Green teljesítménye és miután letelt második 10 napos szerződése, leigazolták a kiscsatárt a teljes szezonra. A korábbi első körös draftolt szinte a semmiből tért vissza, korábbi butaságait levetkőzve meglepően érett és sokoldalú játékkal, így nem meglepő, hogy Avery Johnsonék marasztalták. Már megérte visszatérnie, hiszen az év egyik, ha nem a legnagyobb zsákolása is az ő nevéhez fűződik.

A Los Angeles Clippers is döntött és Bobby Simmons második 10 napos szerződését követően szintén marad az idény végéig az NBA-ben. A korábbi MIP (Legtöbbet Fejlődött Játékos) szinte egyetlen értékelhető szezonját pont a Clippersnél töltötte, igaz, sok-sok évvel ezelőtt, valamint az akkor neki évi dollár-tízmilliókat hozott a konyhára.

A San Antonio Spurs Patty Mills leigazolására készül, miután cserehátvédjük, TJ Ford lesérült és el is cserélték azóta Oaklandbe. A Kínából hazatérő Mills a Portlandnél játszott korábban, de nem váltotta meg a világot, most újra bizonyíthat. Ford közben a Warriorsnál bejelentette, hogy határozatlan időre felhagy a kosárlabdával (továbbra sem vonult még vissza hivatalosan) és szabadlistára is tették ezek után.

A Houston sem sokáig kesereg Derek Fisher távozása miatt, ők Courtney Fortsonnak adnak lehetőséget. Fortson már járt idén NBA csapatnál, a Los Angeles Clippersnél januárban, akkor 4 meccsen 4.3 pont, 2.0 lepattanó és 1.3 gólpassz volt az átlaga. A Jazz ellen január 17-én a 13 pontot is elérte. Egyébként a D-Ligában 29 meccsen 17.0 pontot, 5.9 gólpassz, 4.3 lepattanót és 2.1 labdalopást átlagol 34.3 perc alatt. A pontlistán ezzel 14., a gólpasszokat és a labdaszerzéseket tekintve pedig 6.

A Philadelphia Sixers megegyezett csatárával, az argentin Andres Nocionival a kivásárlásról, így a kosaras többé nem tagja a Philly keretének.

Az Oklahoma City Thunder visszaküldte Lazar Haywardot a D-Ligába a Tulsa 66ers csapatához. Hayward már két találkozót játszott a hónap elején Tulsában, akkor átlag 36 perc alatt 28 pontot és 7 lepattanót hozott.

A New Orleans Hornets is leküldte a D-Ligába fiatalját, Xavier Henry-t, ő az Iowa Energy-nél fog játszani. A nagyoknál idén 24 találkozón lépett pályára, 5.0 pontot és 1.9 pattanót hozott a konyhára fellépésenként.

Brian Cook is közel a kivásárláshoz. A hírek szerint a Washington Wizards hosszútávú terveiben nem szerepel a jó kezű, nem rég megszerzett magasember, csak azért kellett, hogy a hatályban lévő szabályoknak megfelelő legyen a Nick Young csere. Mark Bartelstein a kosaras ügynöke szerint minden bizonnyal kivásárlás lesz a vége. A gárda már igazolt is egyébként, a D-Ligából a Dakota Wizards együttesétől szerződtették le 10 napra Edwin Ubilest. A kosaras idén 35 meccsen 20.4 pontot, 5.1 pattanót és 3.3 gólpasszt átlagol.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus