Hírmorzsák 2012-07-02 (22:00)

Az este legnagyobb híre, hogy a New Orleans Hornets újdonsült 1/1-ese, Anthony Davis valószínűleg kihagyja az olimpiát. Előzetesen úgy volt, hogy Lamar Odom, Blake Griffin és közüle kerülhet be valaki még a csapatba, ám most úgy tűnik, hogy egy kisebb bokasérülést szenvedett a Hornetsnél tartott privát edzésen, ami miatt előreláthatólag nagyjából két hétig nem edzhet, az olimpia pedig egy hónap múlva már kezdődik. Nem ő az egyetlen kimaradó, korábban a Heat két sztárja, Dwyane Wade és Chris Bosh is bejelentették, hogy nem lépnek pályára Londonban különböző sérülések miatt. Ha Davis nem tud menni, akkor szinte biztos, hogy Blake Griffin igen.

Két megegyezés történt az este folyamán eddig. George Hill 5 évre az Indiana Pacers játékosa marad a mai megállapodásuk alapján, azt viszont egyelőre nem tudni, mennyi pénzt tesz majd zsebre. Korábban egy hosszabbítást már visszadobtak ügynökével, amely évi 6 milliót fizetett neki, de most akár az 5 év is meggyőzhette, azt ugyanis csak a Pacers tudta beajánlani neki. A másik mai megegyezés a Los Angeles Lakersnél történt, akik egy évre aláíratták Darius Morrist a QO összegéért, ami 962.000 dollárt fizet majd a fiatal kosarasnak.

A Minnesota Timberwolves több frontos háborút nyitott. Nicolas Batumnak már korábban ajánlatot tettek, ám mivel a francia játékos a Blazers RFA-ja, így várniuk kell, hogy a Portland tartja-e majd ajánlatukat, amikor 11-én ténylegesen is el lehet kezdeni aláírni a szerződéseket. A hírek szerint nagyban összefügg majd ez azzal, hogy sikerül-e megszereznie az oregoniaknak Roy Hibbertet, aki viszont az előbb említett Pacers korlátozott szabadügynöke. Ha Batum marad a Portlandnél, akkor Jamal Crawford a következő kiszemeltjük. Emellett Pau Gasolra is rányomultak, állítólag Derrick Williams mellett Wesley Johnsont és még valamit adnának a Lakersnek azért, hogy megkapják a spanyol magasembert. Korábbi játékosukért, Michael Beasley-ért a Pistons és a Suns indult harcba.

A Chicago Bullsnál is zajlik az élet. Kirk Hinrich-hal ültek le beszélgetni a minap, de mivel nagyjából 1.2 millió dollárt ajánlottak fel, hogy térjen vissza az együtteshez, a hírek szerint pedig 8 csapat áll sorban a kegyeiért, valószínűleg nem a Bulls lesz a befutó. Az edző, Tom Thibodeau Brandon Roy-jal is folytatott egy diskurzust, hátha meg tudja győzni az egykori portlandi sztárt, hogy náluk folytassa, de Roy-nak is 6 kérője van a hírek szerint, a Bulls pedig nagy valószínűséggel alig akar majd költeni a szabadügynök piacon, egyelőre Omer Asik megtartásán kell gondolkodniuk.

Dwight Howard ügyében Rob Hennigan, az új Orlando Magic GM is megszólalt. Elmondta, amit eddig is tudtunk, hogy a center cserét kért és hogy egyetlen lehetséges helyet nevezett meg, ahol hosszabbít, az pedig a Brooklyn Nets csapata. Howard azt is hozzátette, hogy szó sincs arról, hogy átverte volna őt a Magic és nagyon elege van már abból, amilyen pletykák terjengenek róla a neten, hogy mit mondott és mit nem. Közben előkerültek azok a csapatok is, akik a hírek szerint akkor is bevállalnák DH12-t, ha nem kapnának garanciát arra, hogy hosszabb távon is ott marad. Ilyenek a Golden State Warriors és a Los Angeles Clippers is, de állítólag újra aktivizálta magát a Houston Rockets is.

A végére két jó hír a Boston Celtics rajongóinak. Egyrészt közel állnak a megegyezéshez Jeff Greennel, így valószínűleg a szívműtét után a zöldeknél térhet vissza a parkettre a csatár. Másrészt a másik szívműtéten átesett kosaras, Chris Wilcox teljesen felépült és elkezdheti az edzéseket.

Délelőtti hírek

A tegnapi nap és a ma hajnal a Brooklyn Netsről szólt. Délután ugyanis megegyeztek Gerald Wallace-szal, aki további négy évre, összesen 40 millió dollárért marad a csapat játékosa. Nagyon megoszlanak a vélemények, ért-e vajon ennyit G-Wall és főleg ilyen hosszú távra, de minden azon múlik most Brooklynban úgyis, hogy marad-e Deron Williams.

Hogy minél jobban meggyőzzék, már meg is keresték az Atlanta Hawkst és elég előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Joe Johnsonnal kapcsolatban. A Hawksnál új GM van, Danny Ferry, aki minden bizonnyal szeretné kijavítani az előző vezetés legnagyobb hibáját, Johnson gigaszerződését, amely a következő négy évben 89 millió dollárt fizetne a játékosnak. A hírek szerint a Nets a lejáróit (Johan Petro, Anthony Morrow, Jordan Farmar), egy fiatalt (Jordan Williams), egy sign-and-trade-del továbbított játékost (DeShawn Stevenson) és egy jövőbeli első körös draftjogot ajánlott az Atlantának, akik egyelőre kivárnak, bár a csomag az, amit szeretnének: minél előbb kifuttatni Johnson huszonmillióit. Állítólag Marshon Brooksot és pénzt is szeretnének, itt álltak meg egyelőre a tárgyalások, de a Nets bízik benne, hogy jövő hét közepére sikerül megegyezni az Atlantával.

Lezárult a nagy tárgyalássorozat Scott Brooks edző és az Oklahoma City Thunder között. A 4 éves szerződés összesen 18 millió dollárt garantál a csapatával idén a nagydöntőben elbukó mesternek.

A tegnapi nap másik nagy vihart kavart szerződése Omer Asiké, aki a hírek szerint megegyezett a Houston Rockets-cel egy 3 éves, összesen 25.1 millió dolláros kontraktusról. A szerződés nem szokványos, ugyanis eléggé backloaded, az első két évben mindössze 5, illetve 5.2 millió dollárt fizetne a török centernek, ami elviselhető még jelenlegi csapata, a Chicago Bulls számára is, a harmadik évben azonban egy hirtelen váltással felugrana ez 12.9 millió dollárig (ami adott esetben lehet 14.9 millió is), ez viszont teljesen irreális. Kérdés, hogyan ítélik meg ezt a dolgot a Bullsnál. KC Johnson, a Chicago belsős újságírója szerint komoly esély van arra, hogy Asikot tartja a Bulls, az utolsó évben pedig nagy lejáróként felhasználják majd egy cserében, de ha megtartják, akkor szinte biztos, hogy a 2014-2015-ös szezon előtt Carlos Boozert amnesztiával elküldi a gárda, mert túl sok lesz már a lekötött fizetésük Derrick Rose és Joakim Noah miatt.

Steve Nash tegnap találkozott a Toronto Raptorsszal, akik meg is tették neki ajánlatukat, a korábban közölt 3 év, 36 millió dollárt. Nash persze még nem döntött, találkozott a Knicks vezetőivel is és a New York állítólag próbál egy sign-and-trade cserét csinálni az irányítóért, így többet tudnának neki fizetni, mint a 3 millió dolláros MLE, amire most jogosultak. A cserében Landry Fields (új szerződéssel), Tony Douglas és Dan Gadzuric menne át Arizonába, kérdés, hogy Nash akar-e a Nagy Almában játszani. A kanadai sztár még a Nets-cel is tárgyalni fog, valamit a hírek szerint azt is megvárja, hogy a Mavericks mit tud kezdeni Deron Williamsszel. Ha hoppon maradnak, még nekik is ad egy esélyt egy interjúra.

Kisebb megegyezések

A Denver megállapodott csereirányítójával, Andre Millerrel, aki további 3 évig szolgálja majd a csapatot, a hírek szerint átlagban 3 millió dollárért.

Lavoy Allennek is sikerült dűlőre jutnia csapatával, a Philadelphia Sixersszel, ő 2 év alatt összesen valamivel 6 millió dollár fölött fog keresni.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus