Hírmorzsák 2012-07-04 (22:30)

Szinte a teljes délután Steve Nash-ről szólt ma. Minden jelentősebb hírforrás (Yahoo, ESPN) szerint ugyanis az irányító inkább menne a New York Knickshez, mint a Toronto Raptorshoz, amennyiben a Knicks képes javítani az ajánlatán. Ezt természetesen csak egy sign-and-trade csere keretein belül tehetné meg, amelynek egyik legegyszerűbb változatát pont tegnap vette le a napirendről a Raptors, mivel Landry Fieldsnek offer sheetet ajánlottak. A mai napra viszont oda jutottunk, hogy bár állítólag nagyon nem szeretnék a New Yorknál, de valószínűleg hajlandóak beáldozni Iman Shumpertet is azért, hogy Nash-t megszerezzék. A lehetséges csere keretein belül Shumpert mellett Tony Douglas és még három kisebb fizetésű játékos érkezne a Sunshoz, így pedig a Knicks egy 3 éves, 27 és 30 millió dollár közötti szerződést tudna ajánlani a kanadai irányítónak.

A kérdés az, mennyire komolyak ezek a találgatások, hiszen ezzel nem is biztos, hogy olyan nagyot javulna a Knicks (védekezésben konkrétan pocsékak lennének) és ahogyan azt twitteren írták is, elég furcsán venné ki magát, hogy tavaly egy up-tempót erőltető vezetőedző kezei alá egy, erre képtelen játékosállományt hoztak össze, most pedig egy védekezés központú trénernek raknának össze egy olyan keretet, ami erre gyakorlatilag alkalmatlan. Mindenesetre a Raptors már bekapta a csalit, állítólag már próbálnak cserepartnereket találni, akiknek a segítségével még nagyobb sapka alatti helyük lehet és így még pár milliót rádobhatnak a Nash elé tett 3 év, 36 millió dollárhoz.

A Knicksnek volt egy másik mozzanata is a mai napon, ugyanis leigazolták a zsákolókirály James White-ot, aki a legutóbbi két szezonban az olasz első osztály egyik legjobb játékosa volt.

Még egy igazolás történt: Spencer Hawes megegyezett a Philadelphia Sixersszel. 2 évig, nagyjából 13 millió dollárt fog keresni a center.

Ersan Ilyasova körül is kezdenek sűrűsödni az események, a Milwaukee Bucks ugyanis eléggé eltökélt, hogy megtartsa erőcsatárát. A hírek szerint ugyanis egy 5 éves, 40-50 millió dolláros ajánlatot tettek neki, ami ha önmagában nem is brutális (a török játékos nagyon hasznosan játszott az utóbbi esztendőben), de Drew Gooden súlyos millió mellett kicsit érthetetlen húzás, a Bucks megint kezdi magát bebetonozni a középszerbe. Arról nincs még szó, hogy elfogadta volna az ajánlatot a játékos, de gyaníthatóan egyik európai ajánlata sem közelíti meg ezt az összeget.

Délutáni hírek:

A Brooklyn Nets rajongók megnyugodhatnak, most már szinte biztosan jó csapatuk lesz, valószínűleg óriásit lépnek előre a korábbi évekhez képest. Ma hajnalban ugyanis Deron Williams is döntött és marad Brooklynban, ahol ezzel összeáll a Deron Williams - Joe Johnson - Gerald Wallace külső sor. Fizetéseket most kicsit félretéve ez a liga egyik, ha nem rögtön a legjobb külső állománya. D-Will egyébként a lehetséges maximális szerződést írta alá, ami 5 évre nagyjából 98 millió dollárt jelent számára, az első évben 17.17 millió dollárt fog zsebre tenni. Ez fontos abban az esetben, ha még komolyan gondolják Howardot, olyan túl sok sapka alatti helyük ugyanis már nincs, átvenni pedig egészen biztosan nem tudnak már senkit Orlandóból a center mellett.

A Netsnél Howard mellett a másik nagy kérdés Kris Humphries és az ő esetleges megtartása. Amennyiben Howard nem érkezik meg Brooklynba, akkor egyes hírek szerint számolnak a nagy munkabírású, lelkes erőcsatárral, más források szerint viszont még mindig érdeklődik a gárda a török Ersan Ilyasova iránt. Ilyasova megszerzése bármelyik NBA csapatnak elég komoly erőfeszítésébe fog kerülni, ugyanis állítólag egy nagyon komoly európai ajánlata van (a török és orosz klubok nagyon meggazdagodtak, úgyhogy valószínűleg ezen országok valamelyikében kell keresni az egyelőre titokzatos érdeklődőt).

A Deron döntése miatt hoppon maradt Dallas is érdekes döntés elé került. Két tervet vázolt fel a legtöbb szakértő. Az első szerint most nagy erőkkel megrohamozzák majd Steve Nash-t, aminek a Toronto drukkerek biztosan nem örülnek, ha pedig őt nem sikerül, akkor Goran Dragic vagy Jeremy Lin lesz a két kiszemeltjük és próbálnak valami nagyon jót felhúzni Dirk Nowitzki köré. A másik változat szerint egy évet kivárnak, csak egy éves szerződésekkel töltik fel a keretet és jövő nyáron mindent megpróbálnak Dwight Howard vagy/és Chris Paul megszerzése érdekében. Az mindenesetre biztos, hogy van gond Dallasban.

A nap másik komolyabb híre Eric Gordonhoz kapcsolható. Ő az előbb említett Dragic-csal együtt járt tegnap Phoenix-ben és annyira lenyűgözték az ott látottak, hogy szóban meg is egyezett arról, hogy aláírja az 4 éves maximumot, azaz az 58 millió dolláros szerződést a Sunshoz. Ezt lehetősége lesz tartani a New Orleans Hornetsnek, akik birtokolják Gordon jogait, de nagyon ritkán tapasztalható módon a kosaras nyíltan elmondta, hogy a szíve már Arizonába húzza és mindenképpen Suns játékos akar lenni, nem szeretné, ha a Hornets tartaná ezt az ajánlatot. Nincsenek könnyű helyzetben Dell Dempsék, még akkor sem, ha igazából ők döntik el, mi fog történni. Egy sign-and-trade sem elképzelhetetlen, viszont a Suns a most behúzott Kendall Marshallon kívül nem sok mindent tud adni a Hornetsnek, ami érdekelheti őket.

Volt még egy érdekes döntés, ezt a Houston Rockets hozta, akik visszavonták Courtney Lee QO-ját, így a dobóhátvéd szabadon igazolhat bárhová ezentúl. A lépés mögött Jeremy Lin, illetve az ő lehetséges leigazolása állt, ugyanis Asik és Lin elé egyszerre nem tudtak új kontraktust rakni, ha Lee közben elfogadta volna a QO-t, így még felszabadítottak maguknak egy kis helyet, viszont elvesztettek egy nagyon hasznos, fiatal játékost. Lee-t azonnal megkereste több csapat is, gyakorlatilag alig vált hivatalossá a dolog és 6-8 GM azonnal telefont ragadott, hogy biztosítsák őt, nagyon kell a csapatukba. Az ő piacra kerülése kicsit megbolygathatja a dolgokat, ugyanis elég szegényes az idei piac dobóhátvédekben és aki lecsúszik Eric Gordonról vagy OJ Mayoról, az Lee-vel nagyon könnyen vigasztalódhat (utóbbinál még talán jobban meg is éri).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus