Hírmorzsák 2012-07-06 (08:30)

A tegnapi tűzijáték után is komoly pukkanások zavarták meg az NBA-rajongók álmát - ezekből szemezgetünk, és persze összeszedjük a törmeléket (azaz konkretizáljuk a tegnapi megegyezéseket).

Az első és legfontosabb hír: Brandon Roy hivatalosan is visszatér az NBA-be! Tavaly decemberben mi is szívhezszóló írásban méltattuk és búcsúztattuk el, azonban a korábbi All-Star hátvéd és a Portland Trail Blazers arca másként gondolta. A hírre, hogy a térdei mégsem annyira rosszak, mint azt sejteni lehetett (Kobe Bryant Németországban talált csodafagyasztásának is köszönhetően), nem túlzás, hogy a fél liga sorban állt érte. Roy nem hazudtolta meg önmagát, nem csatlakozott egyik nagycsapathoz sem, hogy úgymond potyára nyerjen bajnoki gyűrűket, hanem oda igazolt, ahol tevékeny részese lehet egy franchise felemelkedésének. Az már más kérdés, hogy ez a csapat éppen a Portland csoportriválisa...

Nem szaporítjuk a szót, Roy meghozta Döntését, és a North Beach-re igazolt (LeBron James Döntése július 8-án tölti be a két évet...): a Minnesota Timberwolves két évre, 10.4 millió dollárért szerződteti Roy-t, ahol csatlakozik Ricky Rubio-hoz és Kevin Love-hoz. Mondanunk sem kell, hogy egy 25-30 percet bíró Brandon Roy mekkora erősítés a fiatal T-Wolves számára - nem csak játékban, mentálisan is. Fontos háttérinformáció: Roy a szabályok értelmében egykori csapatába most nem térhetett volna vissza.

Kisebb pikantéria: 2006-ban Roy játékjogát éppen a Minnesota Timberwolves foglalta le, de rögtön le is passzolta Randy Foyé-ért cserébe a Trail Blazersnek. Most javították a hibájukat...

Ha már Portland és Minnesota, nem csak Roy kapcsán kerültek kapcsolatba. Nicolas Batum, a Blazers francia kiscsatára (aki korlátozott szabadügynök) 4 éves, 45 millió dolláros minősített ajánlatot fogad el a Timberwolvestól. Mielőtt azonban egy mini-Portlandet vizionálnánk Minneapolisba, tegyük hozzá: a Trail Blazers minden bizonnyal az összes, Batumra érkező ajánlatot "meccselni" fogja - magyarán Batum szinte biztosan marad Oregonban. Ugyanakkor Batum értéke és csapatbeli szerepe emelkedni fog jövőre Portlandben. Nem véletlenül cserélték el előle Gerald Wallace-t szezon közben és utasították vissza a Timberwolves kiegészítő ajánlatát, amely szerint egy sign&trade ügylet keretében Portlandbe küldték volna a tavalyi draftmásodik Derrick Williamst és Martell Webstert.

Jason Kidd meggondolta magát! Tegnap még tényként kezelte mindenki, hogy a liga történetének egyik legjobb irányítója 3 évre újraszerződik a Dallas Maveriks-szel, és itt fejezi be pályafutását - ehhez képest estére (ma hajnalra) kiderült: a Mavericks, a Knicks és Kidd egy olyan sign&trade megállapodáson dolgozik, amellyel a játékos a New York Knicksbe kerülhet (szintén három évre, az úgynevezett mini mid-levelért)! Családhoz közeli források szerint Kidd az utolsó pillanatban, tegnap késő délután (ma hajnalban) változtatta meg döntését - ez már valószínűleg a végleges.

Kapcsolódó: a Dallas Mavericks hivatalosan is felvette a kapcsolatot Ramon Sessions ügynökével. A szezont Clevelandben remekül kezdő, majd a Lakersben vállsérüléséig kiválóan játszó irányító idén nyáron kilépett szerződése utolsó évéből, hogy vagy hosszabb időre újraszerződjön a Lakers-szel, vagy másik csapattal. Mivel a Lakers időközben megszerezte Steve Nash játékjogát, Sessionsnek kapóra jön a szorult helyzetbe került Dallas lehetséges ajánlata. Sessions már korábban is kijelentette: kezdő pozíciót és biztonságot (értsd: hosszútávú szerződést) akar - ezt a Dallas megadhatja neki.

És még mindig irányítók: az ötszörös bajnok Derek Fisher is várja az ajánlatokat. Jelenleg 5 csapattal áll kapcsolatban a szezont Oklahomában befejező Lakers-legenda, ezek: Thunder, Nets, Mavericks, Bulls, Cavaliers. Mindegyikben van ráció, hiszen mindegyiknél fontos lenne egy rutinos csereirányító. A hatodik csapat a Knicks volt, de ők végül Jason Kiddet viszik el.

Jeremy Lin Rocketstól kapott minősítő ajánlata is ismert lett: első évre 5, másodikra 5.2, harmadikra 9.3, negyedikre szintén 9.3 (csapatopcióval) millió dollár. A Houston szervált, most a Knicks térfelén a labda.

Bostonban a meglévő erőket kötik le folyamatosan, a legújabb maradó Brandon Bass. A nagyon erős és nagyon jó csuklóval megáldott erőcsatár 3 évre 20 millió dollárt kap majd. A szívműtétje után felépülő Jeff Green-nel is folynak a tárgyalások, a Celtics nagyjából 4 évre, 9 millió dollárról induló szerződést szeretne kötni Green-nel, ami elsőre kifejezetten méltányosnak tűnik. Ray Allen Miamiban járt és a megbeszélések elhúzódása miatt ott is aludt - ám még nem egyezett meg senkivel.

Miamiban ma Seattle-hét van: a néhai SuperSonicsból nem csak Ray Allen, hanem Rashard Lewis is tiszteletét teszi Floridában. A korábban Orlandóban hosszú éveket (különösen a szurkolóknak tűnt hosszúnak...) töltő Lewis célja nem kérdéses: kisebb összegért aláírni és bajnokságot nyerni pályafutása végén.

Maradók: Az Orlando Magic lehívja JJ Redick szerződésének utolsó évét, így a triplaspecialista hátvéd 6.19 millió dollárt fog keresni a következő szezonban. Jeremy Evans, az idei év Zsákolóbajnoka marad Utahban, miután a Jazz hároméves, összesen 5.5 millió dollárról szóló szerződést tesz majd elé.

Olimpiázók: az már biztos, hogy Joakim Noah, a Bulls francia centere kihagyja a Játékokat, mert sérülése nem jött rendbe, azonban csapattársa, Luol Deng hosszas tipródás után úgy döntött: elhalasztja csuklóműtétjét, és vállalja a szereplést a brit válogatottban a hazai rendezésű olimpián. Noah honfitársa, az irányító Tony Parker a Spurs döntésére vár. Parker a playoff után egy New Yorkban található szórakozóhelyen keveredett verekedésbe, ahol szemsérülést szedett össze. A Spurs csütörtökön megvizsgáltatta egy specialistával, és ha ő áment mond, Parker akkor mehet Londonba.

A Cleveland Cavaliers szerződtette idei draftoltjait: Dion Waiters (4. helyen kiválasztott) dobóhátvéd és Tyler Zeller (17.) center most már biztos tagja a Cavaliersnek.

Ersan Iljasova, a török erőcsatár továbbra is nyitva hagyta az ajtót az NBA-ben. Bár néhány napja még úgy kommunikált az ügynöke, hogy Európában visszautasíthatatlan ajánlat, ajánlatok várják, most azt mondta: a napokban három NBA-csapathoz is ellátogatnak. A lejáró szerződésű játékosnak idei csapata, a Milwaukee Bucks 5 évre, évi 7-8 millió dollárról szóló szerződést kínált, azonban a képviselő kijelentette: ennél jobb ajánlatokat várnak. A Bucks nem esik kétségbe, több vasat tartanak a tűzben, leginkább Carl Landry-t csábítják, aki Milwaukee-ból származik.

Végül egy színes hír. Kris Humphries tavaly ilyenkor az egyik legirgyeltebb ember volt, hiszen oltár elé vezethette Kim Kardashiant, ám mindez hamar a visszajára fordult. A pletykák szerint az egész házasság kamu volt, így a Nets erőcsatára pillanatok alatt a legutáltabb sportszemélyiségek sorába emelkedett Amerikában. Bár a pályán jól teljesít, most megint éppen megnyugvó magánélete került a hírekbe: ex-barátnője, Myla Sinanaj ugyanis bejelentette, hogy terhes, és az apa nem más, mint a jó Kris, akinek úgy tűnik, mostanában nincs szerencséje a nőkkel.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus