Hírmorzsák 2012-07-14 (09:30)

Csendesen telt a mögöttünk lévő hajnal. A legkomolyabb esemény az volt, hogy Elton Brandet lehívta a Dallas Mavericks az amnesztia-waiverről (ez a sapka alatti csapatoknak tartott két napos licit az amnesztiával kivásárolt játékosok piacán). Mivel egy éves szerződésből lett kivásárolva Brand, így a Dallashoz is ilyen hosszú kontraktus köti, a Mavericksnek pedig mindössze 2.1 millió dollárjába kerül majd idén a veterán erőcsatár. Bármennyire is megöregedett az idők során, ennyiért ajándék egy ilyen szintű kosaras.

A hajnal további kézzel fogható lépései nagyrészt a Minnesota Timberwolveshoz tartoznak. Mindent megpróbálnak ugyanis annak érdekében, hogy minél több fizetést kipucoljanak. Ennek érdekében tegnap elcserélték Brad Millert és két későbbi második körös draftjogot a New Orleans Hornetshez egy későbbi második körös drafjogért cserébe. A Timberwolves ezzel 848.000 dollárt spórolt és vágott a payrollon, ennyi volt garantált rész a tavaly év végén visszavonuló Miller utolsó évéből, a Hornetsnek pedig 1 millió dollárjába sem került, hogy szerezzen egy második körös picket, az a későbbiekben jól jöhet, de igazából csak megsegítették kicsit a Minny-t, ennyi volt a lényege az egésznek.

Nem volt ilyen szerencséjük Martell Websterrel, rá nem találtak vevőt, úgyhogy szabadlistára tették, 600.000 dollárt azonban így is elvisz majd a jövő évi sapka alól, ennyit ugyanis garantált számára szerződése. David Kahn nyilatkozott is a két húzásuk után, elmondása szerint Nicolas Batummal kapcsolatban még semmi sem hivatalos, nagyon szeretnének snt cserét nyélbe ütni a Portlanddel úgy, hogy mindenki jól járjon. Nekik nagyon kell Batum és próbálnak olyan csomagot összedobni, ami megfelel az oregoniaknak.

Még egy harmadik üzletben is benne lehetnek, méghozzá a Chicago Bulls - Atlanta Hawks cserében, amelyben Kyle Korver költözne Atlantába, Kirk Hinrich pedig snt-vel a Bullshoz. Ebbe jönne a TWolves a hírek szerint egy második körös draftjoggal vagy egy játékossal. Utóbbinak lenne értelme, hiszen akkor a fizetési listájukat tovább csökkenthetnék.

Az OJ Mayo iránti harc is megkezdődhet a napokban, ugyanis a dobóhátvéd Phoenix-ben tartózkodik jelenleg, akik valószínűleg komolyan érdeklődnek a játékos iránt, amennyiben Eric Gordont megtartja a Hornets (márpedig minden jel erre mutat attól függetlenül is, hogy még hivatalosan nem történt meg). Mayo-nak pont jó is lenne Phoenix, hiszen Gordont többé-kevésbé tudná helyettesíteni és ami számára a legfontosabb, kezdő lehetne. Komolyan szóba került a neve a Rocketsnél, a Bullsnál, a Celticsnél és a Bobcatsnél is.

A Charlotte Observer szerint Kris Humphries és a Brooklyn Nets közel állnak a megegyezéshez. Nemrég nyilatkozott először úgy Billy King, a Nets GM-je, hogy nagyon fontos számukra az erőcsatár megtartása és a hírek szerint egy 2 éves, 20 millió dolláros vagy egy 3 éves, 26 millió dolláros szerződést ajánlanak majd Humphries számára. A Dwight Howard-saga után kétséges, hogy milyen érzéseket táplál a kosaras a brooklyni együttes iránt, de valószínűleg ez a pár millió meggyőzi arról, hogy jó lesz neki a szépen megerősített Netsnél maradnia.

Mivel a Howard szál meghalt, így Sundiata Gaines ügye is a végéhez közeledik, róla King annyit mondott, hogy szinte teljesen biztos, hogy nem tér vissza a csapathoz. Korábban a Magic-kel tárgyalt ügyletekben fontos szerepe lehetett volna pénzügyi okok miatt, ezek a lehetőségek azonban megszűntek, Gainesnél pedig minden bizonnyal jobb irányítót is fel tudnak majd szedni a piacról, ha akarnak.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus