Hírmorzsák 2012-08-11 (10:30)

A Dwight Howard-csere mellett is történt néhány esemény a ligában: a Lakers még egy játékossal erősödött, Kobe beszólt Bynumnak, Russell Westbrook kisebb sérülést szenvedett, Dirk Nowitzki pedig több, mint két hétig el tudott titkolni egy fontos eseményt.

Kezdjük a Lakers-szel, ahol hivatalossá vált a Howard-trade, ám Mitch Kupchak nem pihent, és rögtön megszerezte két évre a szabadügynök Jodie Meeks játékjogát. A hátvéd neve talán keveseknek mond sokat, ezért néhány információ róla: a 25 éves, 192 centi magas játékos az előző két évben a Philadelphia 76ers csapatának kezdőhátvédje volt Jrue Holiday mellett, játékának fő erősségei a gyors és erőszakos játék, elfogadható triplázás és 88% feletti büntetőzés. A húzással a Lakers GM-jének egyértelmű volt a célja: a kicsit idősebb, védekezésben már nem annyira gyors hátvédsort (Bryant, Nash, Blake) egy fiatal, de már tapasztalt kosárlabdázóval kiegészíteni. A Shannon Brown-fizimiskájú Meeks talán nem ugrik akkorát, mint elődje, de sokkal kompletebb és tapasztaltabb játékos. Meeks két évre 3 millió dollárért érkezik, ebből a második év csapatopciós - baráti az ár és a feltételek.

Néhány utózönge a Howard-cserével kapcsolatban.

Arron Afflalo, aki Denverből került Orlandóba, nagyon boldog, hogy a Magichez került, és bízik benne, hogy komoly szerepet fog kapni a gárda újjáépítésében-felfuttatásában.

Howardot hivatalosan is bemutatták, minden bizonnyal a Lakersben is a 12-es számot fogja viselni. Danny Ferry, az Atlanta Hawks GM-je elmondta: egy Al Horford köré épülő csomaggal próbálkoztak a Magicnél, ami talán jobb kondíciókkal rendelkezett, azonban az Orlando nem akart csoporton belül cserélni (mindkét gárda a Délkeleti Divízió tagja), és az sem számított, hogy Howard atlantai származású.

Egy magát megnevezni nem kívánó ex-csapattárs elmondta a Yahoo! Sportsnak: Howard személyiségét jó eséllyel sem Bryant, sem Gasol, sem Nash nem fogja túlzottan élvezni, mert mindegyikük sok nagy csatát megélt veterán már. Howardnál viszont sűrűn előfordul, hogy elkezd bohóckodni komoly szituációkban - Kevin Garnett meccs közben odabökte már neki nem egyszer: "Fesd ki az arcodat, bohóc!". Lehetséges, hogy Kobe Bryant egyszer még visszasírja Andrew Bynumot?

Kobe Bryant egyébként nem kicsit bökött oda a távozó Andrew Bynumnak, amikor kissé sarkosan azt nyilatkozta: "Annak idején tulajdonképpen a semmiért szereztük meg Pau Gasolt. A történelem most ismétli önmagát". Erős szavak egy All-Star centerrel kapcsolatban, bár Kobe hajlamos hangzatos nyilatkozatokat tenni - emlékezhetünk, az olimpia előtt kijelentette: simán legyőznék az 1992-es Dream Teamet.

Ha már olimpia, evezzünk is át az óceán innenső felére: a Team USA egy darabig játszadozott Argentínával az elődöntőben, végül azonban a teljesen elfáradó ellenfelüket triplazuhatagba burkolták és 26 ponttal, simán győztek. Ami aggodalomra adhat okot, az Russell Westbrook, aki bokasérülést szenvedett: egy ártalmatlan helyzetben rálépett egyik ellenfele lábára. Egyelőre kérdéses a pályára lépése a vasárnap esti döntőben, bár OKC-s csapattársa, Kevin Durant látott már hasonló sérüléseket Westbrooknál, és szerinte azokból mindig gyorsan felépült.

Kobe Bryantet amúgy az Ausztrália elleni negyeddöntő után doppingvizsgálatra is elvitték, és emiatt csak hajnali kettőkor ért vissza a szállodai szobájába. Bryant 20 ponttal a legeredményesebb amerikai játékos volt a meccsen - Grant Hill korábban elmesélte, hogy 1996-ban az olimpián mindenki igyekezett elkerülni, hogy 1-1 meccs legponterősebb játékosa legyen, mert őket előszeretettel vitték el doppingvizsgálatra. Ezek szerint a szokások nem sokat változtak azóta...

Carlos Delfino, az argentin válogatott erőssége elmondta: csak az olimpia után dönt arról, hogy melyik NBA-csapatban folytatja pályafutását. A 30 éves, hétéves NBA-rutinnal rendelkező hátvéd-kiscsatár legutóbbi három évét a Milwaukee Bucksban töltötte.

Nemrég kiderült, hogy Dirk Nowitzki szűk körben, mondhatni titokban megnősült július 20-án. A német csillag Dallasban, családi otthonában vette el Jessica Olssont. A 31 éves, képzőművészeti galériát vezető hölgy neve ne tévesszen meg senkit: az újdonsült Mrs. Nowitzki kenyai származású.

A kínai hagyomány nem törik meg a Rocketsnál: a kínai származású, de amerikai születésű Jeremy Lin Dél-Kínában tart négynapos edzőtábort körülbelül 80 kiválasztott tehetségnek, és nagyon úgy tűnik, hogy teljes mértékben átveszi Jao Ming szerepét.

Végül egy szomorú hír: tragikus hirtelenséggel elhunyt Dan Roundfield. Az erőcsatár-center az 1970-es és 1980-as években 11 szezont húzott le az NBA-ben (Pacers, Hawks, Pistons, Wizards), 1980 és 1982 között zsinórban háromszor volt All-Star, 1980 és 1984 között pedig sorozatban 5 alkalommal választották be az Év Védőinek első vagy második csapatába. Legnagyobb sikereit Atlantában érte el, itt is telepedett le. A Karib-tengeren, Arubában nyaralt feleségével, akivel úszás közben örvénybe keveredtek. Roundfield még segíteni tudott feleségének, ő maga azonban már nem tudott partra jutni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus