Hírmorzsák 2012-09-10

Mai híreink két főszereplője a Miami Heat és a New York Knicks, velük több minden is történt a napokban. Dwyane Wade-nek az idén lejárt a szerződése a Jordan márkával és a hírek szerint a kínai Li-Ning cipőgyártót fogja ezentúl képviselni. A játékos elmondása szerint egyelőre még nem végleges a megállapodás, tárgyalnak a Li-Ninggel és több más gyártó is bejelentkezett még érte, de közel álló források szerint a kínaiak tűnnek most elég biztos befutónak. A szponzorációs ügyek mellett azért a kosárlabdára is koncentrál Wade, és a szezon kezdetéig a középtávoli tempóját próbálta és próbálja meg újra összerakni.

"Szerintem nekem van az egyik legjobb középtávolim a ligában, ha azonban sérült vagy, akkor mindig változtatsz egy kicsit a mozdulatsorodon és ez meglátszódik az eredményességben is. Most az a lényeg, hogy újra megtaláljam azt a mozgást, amivel korábban eredményes voltam. Nagyon fontos számomra a játéknak ez az eleme. Igazából magával a dobással - ha csak ezt a részét nézzük - tavaly sem volt problémám, más okai vannak annak, hogy nagyon sokszor rövidre sikerültek a kísérleteim, most ezeken a dolgokon kell dolgoznom és megpróbálnom kijavítani a hibákat." - mondta Wade.

Chris Bosh próbál még több kilót felszedni, úgy néz ki, teljesen elfogadta, hogy valószínűleg ezentúl is többet játszik majd centerben, mint erőcsatárként. A Toronto Raptors korábbi kiválósága nagyon sokáig fázott attól, hogy őt a palánk alatt, a festékben, darálásra használják, ám úgy tűnik, győzött a józan ész és elkezdett hízni. Na nem kell egyből sokra gondolni, idén nyáron is csak 6 fontot szedett össze (ami nagyjából 3 kilónak felel meg), de így már 110 kilót nyom majd, amivel azért már el lehet karistolni bárki ellen (talán egy-két nagyobb darab középjátékost kivéve).

És még egy rövid a floridaiakhoz: az edzőtáborok idejére leigazoltak még két magasembert, Jarvis Varnadot és Mickael Gladnesst - ezzel egyidejűleg nem árt megemlíteni, hogy Josh Harrelsson egyelőre nem a gárda játékosa még hivatalosan. Varnadot a Heat draftolta 2010-ben a 41. helyen, de nem tartottak rá igényt, így az előző két évét Olaszországban és Izraelben töltötte. Gladness a 2008-as draftra jött ki, de nem kelt el, viszont azóta már többször is megfordult több NBA csapatnál is, többek között a Heat is alkalmazta.

Tyson Chandler, Amare Stoudemire és Carmelo Anthony mától kezdődően közös edzéseket és pályán kívüli közös programokat szervezett a New York Knicks játékosai számára. Chandler emellett a nyári impulzusokról is beszámolt egy ESPN-nek adott interjújában.

"Büszke vagyok a srácokra, hogy mindannyian visszajönnek korábban, hogy jobban összeérjünk. Ez azt jelenti, hogy mindenki felnőttként viselkedik, komolyan veszi a munkáját, hiszen mindenki felad egy hónapot a nyári szünetéből azért, hogy jobban megismerhesse a csapattársát. Szerintem ez nagyon sokat fog segíteni a szezon későbbi részében. Az is nagyon sokat jelentett, hogy nyáron egy olyan nagyszerű csapatban tudtunk együtt játszani Meloval, mint amilyen az idei amerikai válogatott volt. Múlt évben minden olyan gyorsan történt és a szezon is gyorsan eltelt, nem volt idő arra, hogy annyira megismerd a csapattársaidat, ahogy szeretted volna. Így ez az együtt töltött idő, illetve majd az alapszakasz jó lehetőséget ad arra, hogy tényleg csapatként tudjunk viselkedni." - mondta a Dallas Mavericksszel 2011-ben már bajnoki címet nyerő Chandler.

Egy valaki biztosan nem lesz ott ezen az összetartáson, ő Ronnie Brewer, akinek a bal térdét kellett megműteni. Felépülése elvileg hat hetet vesz majd igénybe, így nagyjából két hete lesz felkészülni a Knicks november elsején esedékes szezonnyitójára.

JR Smith közben igen magabiztos nyilatkozatot tett, szerinte a New York idén elég jó csapat ahhoz, hogy a bajnoki címért harcolhasson, majd hozzátette, bárkit képesek megverni a ligában.

"Más célunk nem lehet, csak a végső győzelem. Ha bármivel megelégszünk ez alatt, már el is vesztettük ezt az évet. Lakers, Heat, mindegy ki jön szembe, meg tudunk verni mindenkit." - mondta Smith.

A Knicks csokor végére pedig egy komoly félelem a Knicksért szorítóknak: Isiah Thomas a hírek szerint újra megpróbál visszakerülni a franchise kötelékébe. Scott O'Neill, az MSG eddigi elnöke nemrég mondott le és állítólag azt tanácsolta James Dolan tulajdonosnak, hogy Thomas kinevezése rossz lépés lenne. Az elnöki szerepkör egyébként leginkább marketingfeladatokkal bírna, de Thomas és a Knicks múltját nézve a takarítói pozíció is nagy kockázatokkal jár esetében. Egy másik forrás szerint viszont ez egy kacsa, hogy az egykori Pistons irányító vissza akarna mindenképpen kerülni az NBA körforgásába, állítólag éppen ellenkezőleg, még gondolkodik, hogy most lépje-e ezt meg. A forrás szerint valószínűleg megtörténik majd ez valamikor, de hogy most, az közel sem biztos. Dolan és Thomas egyébként országos cimborák, nem véletlenül találkoznak nagyon sokszor és nem véletlenül merül fel Thomas visszatérése egykor végzett munkája ellenére is.

Az eddig tárgyalt két keleti élcsapat egyik komoly ellenfele lesz majd a konferenciában az Indiana Pacers, róluk osztotta meg gondolatait még a Hírességek Csarnokába beválasztása előtt Reggie Miller, a franchise ikonja. Minden idők egyik legnagyszájúbb, de legjobb kézzel megáldott játékosa szerint nagyon hasonlít az 1994-es és 1995-ös csapathoz a tavaly kialakult mag, plusz a közönség is újra lázba jött, Miller elmondása szerint pedig erre nagyon régen volt példa, leginkább a 90-es évek közepén. Akkor a Pacers több év első körös kiesés után végre eljutott a keleti főcsoport döntőjéig és hosszú éveken keresztül meghatározója volt a keleti rájátszásnak. Miller szerint mivel tavaly is a harmadik legjobb mérlegük volt keleten és a következő szezon nagy részében sérült lesz Derrick Rose, így szerinte nyerik majd a Central csoportot.

Úgy tűnik, Blake Griffin túl van térdsérülésén. A Los Angeles Clippers sztárja még az olimpiai csapat egyik első edzésén sérült meg úgy, hogy ki is kellett hagynia az ötkarikás játékokat. A július 16-ai műtét óta először lépett pályára múlt pénteken az Oklahoma egyetemen és elmondása szerint jól érezte magát, a bal térdének sem volt semmi baja. Griffin egyébként Grant Hill-lel történt beszélgetése után döntött úgy, hogy fontos, ha visszatér nyaranta az egyetemre, hogy megmutassa a mostani játékosoknak, milyen kötelékek alakulhatnak ki az Alma Mater és a kosarasok között, és hogy segítse az iskola kosárlabda programját.

Ricky Rubio is gyógyulóban, de neki azért még messzebb van a visszatérés lehetősége. A Minnesota Timberwolves spanyol irányítója jó ideje az oldalvonal mellé kényszerült, térdszalag-szakadása (ACL) volt, amit március 21-én műtöttek meg, de elmondása szerint még idén pályára akar lépni az NBA-ben. A játékos a FOX Sports North-nak adott interjújában fejezte ki pozitív hozzáállását, mely első hivatalos média részvétele volt sérülése óta.

"Lassan elkezdhetek futni és szerintem már decemberben újra játékra kész leszek. Mindig számba kell venned minden lehetőséget, de ettől függetlenül pozitívan kell gondolkodnod. Nem gondolhatsz arra, hogy megsérültél, lehet, hogy kihagysz 6-9 hónapot és lehet, hogy sosem leszel már olyan, mint régen. Ez egyszerűen nem a helyes gondolkodás. Lehet, hogy ezek a dolgok megtörténnek, de az is lehet, hogy jobb játékos leszel, mint korábban." - mondta Rubio.

A végére a rövidhírek:

A Denver Nuggets három éves szerződést kötött idei második körös draftoltjával, Quincy Millerrel, így eldőlt, hogy a fiatal játékos egyelőre marad Denverben. Hogy mennyit játszhat majd, az nagy kérdés, nagyon telített a kiscsatárt poszt a Nuggetsnél.

A Toronto Raptors két évre állapodott meg Dominic McGuire-rel, aki a vezetőedző, Dwayne Casey elképzeléseibe tökéletesen beleillik, hiszen jól védekező kiscsatárról van szó.

Robert Sacre is ott lesz a Los Angeles Lakers edzőtáborában, miután a múlt hét végén vele is nem garantált szerződést kötött a csapat. Somogyi Gergővel együtt már a nyári ligás együttesben is ott volt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus