Hírmorzsák 2012-10-01

Chris Kaman már nagyon korán kezdi a sérüléseket, ugyanis rögtön a Dallas Mavericks első edzőtábor edzésen lesérült, hátfájás miatt abba kellett hagynia a tréninget. A jó képességekkel rendelkező, de sérülékeny középjátékos az utóbbi két évben összesen 69 meccset hagyott ki, idén sem várható, hogy minden találkozón pályára léphet. Rick Carlisle, a gárda vezetőedzője elmondta, hogy jó edzést tudhatnak maguk mögött, bár volt ez a kisebb kellemetlenség. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem súlyos Kaman sérülése, de ahhoz elegendő volt, hogy kihagyja a tréning felét. Megvárják vele a holnapot, utána döntenek arról, hogyan tovább. Azt is hozzátette, hogy úgy néz ki, Kaman lesz a kezdő center Nowitzki mellett, nem Elton Brand, de majd kiderül, mi a legjobb az együttes számára.

Carlisle az ESPN Dallasnak adott interjújában azt is elmondta, hogy szeretné, ha folyékonyabban támadnának a következő szezonban ahelyett, hogy előre begyakorolt figurákat próbálnak visszaböfögni a pályán, ennek megfelelően Darren Collisonnak elég nagy szabadsága lesz az irányítói szerepkörben. Carlisle azt mondta, szeretné, ha nagyon kevés játékot kellene neki lehívni, vagy leginkább semmit. Maximum akkor szólna bele ebbe, amikor speciális helyzetek vannak, például a meccsvégi időkéréseket követően. Azt mondta, hogy szeretné, ha minél egyszerűbb rendszerben játszanának, olyanban, amiben a játékosai tudják, mire hogyan kell reagálni, és nem olyanban, amiben 75 előre megírt játék van, mindegyik 5-5-féle változattal, mivel ezt túlságosan zavarosnak tartja (ráadásul a Dallas kerete nagyon kicserélődött az utóbbi időben, valószínűleg nem is tudnának elsajátítani egy ilyen rendszert ennyi idő alatt).

Blake Griffin a Los Angeles Timesnak azt nyilatkozta, hogy 100%-os állapotban van, teljesen felépült térdsérüléséből. Még az olimpiára készült az amerikai válogatottal, amikor a bal térdében megsérült a porckorong, ráadásul ezzel a térdével volt problémája a rájátszás során is. Most az orvosok zöld utat adtak neki, úgyhogy minden bizonnyal készen lesz az alapszakasz rajtjára. Szintén hozzá tartozik, hogy a Clippers szerződést kötött Bob Thate dobóedzővel. A tréner mindenkivel foglalkozott a csapatból, de leginkább a gárda két kezdő magasemberével, Griffinnel és DeAndre Jordannel. Griffin 52.1%-kal dobta tavaly a büntetőket, és elmondása szerint tudja, hogy ez nem fog egyik napról a másikra megváltozni, de szerinte jó alapokkal rendelkezik, csak gyakorolnia kell szorgosan és a megfelelő módon.

A Clippershez tartozik még, hogy ugyan ott volt Chauncey Billups és Chris Paul az első közös edzésen, és pár gyakorlatot el is tudtak végezni a csapattal, de amikor az egymás elleni játékra került sor, még egyikőjük sem maradt a pályán. Mindketten az oldalvonal mellé mentek és dobáltak párat, plusz nézték a többieket. Paul elmondása szerint sok mindent láthattak Billupsszal, és azon kapta magát, hogy élvezi nézni a társakat. Ez azért érdekes, mert egyébként nagyon utál kosárlabdát nézni, sokkal jobban szeret játszani, és a pályán segíteni, de most azt vette észre, hogy így is élvezi az edzést, és örül annak, hogy ott van köztük Jamal Crawford, Lamar Odom és a többi nagyszerű kosaras.

Los Angeleshez tartozik az is, hogy a hírek szerint Dwight Howard felépülése jobban halad annál, mint várták, és lehetséges, hogy az alapszakasz nyitónapján, a Dallas ellen pályára tud lépni. A játékos elmondása szerint a háta 85%-os állapotban van, az orvosok pedig úgy ítélik meg, hogy az utóbbi időben olyan ütemben halad rehabilitációja, hogy nagyon is lehetséges a vártnál hamarabbi visszatérése. A csapat ettől függetlenül azt javasolta újonnan szerzett játékosának, hogy legyen óvatos, hiszen még egyetlen 5-5 elleni játékban sem tudott részt venni. Közben a segédedzők próbálják neki felvázolni, hogy a Lakers új támadási taktikája, a Princeton hogyan bővítheti lehetőségeit, és hogyan segíthet abban, hogy megkönnyítse számára a pontszerzést.

A Boston Celticsnél is történtek események. A hétvégén túlestek az ilyenkor szokásos média napon, és elkezdődtek az edzések is, Courtney Lee viszont még a riporterek kérdésére válaszolva azt mondta, volt anyagilag jobb ajánlata is annál, mint amit a Celtics kínált neki, ám a bajnoki cím lehetősége, és Rajon Rondóhoz fűződő szoros barátsága miatt nem volt számára kérdés, hogy a Bostont választja. Lee lesz a kezdő dobóhátvédje a csapatnak, legalábbis addig biztosan, amíg Avery Bradley fel nem épül vállműtétjét követően.

Doc Rivers Chris Forsberg (ESPN Boston) kérdésére elmondta, védekezésben nem fog változni a csapat stratégiája az új játékosok ellenére sem, viszont próbálják megreformálni az utóbbi pár évben kicsit szenvedősnek tűnő támadójátékukat. A vezetőedző azt is elárulta ugyanitt, hogy egyáltalán nincs meglepve, hogy Rasheed Wallace visszavonulása nem volt végleges. Találkoztak ugyanis tavaly párszor, és akkor Sheed olyan megjegyzéseket tett, hogy Riversnek egyértelműen az volt az érzése, a játékos újra az NBA-ben szeretne játszani. A mester szerint a kosarasnak csak időre volt szüksége, belefáradt az állandó edzésekbe, most viszont a kihagyás után valószínűleg kicsit megújulva tért vissza. Azt is elárulta, tavaly nem volt olyan fizikai állapotban Wallace, hogy segíteni tudta volna az együttest, ezért nem volt szó arról, hogy esetleg visszatérjen. A hírek szerint a játékos ma ír alá hivatalos a New York Knicks együtteséhez.

A tréner Jeff Greennel kapcsolatban is elmondta véleményét, illetve azt, hogy szeretné játékosa tudását maximálisan kihasználni. Rivers azt szeretné, ha a szívműtétből visszatérő, mindkét csatárposzton bevethető Green erőből játszana, amikor kiscsatárként lép pályára. Sokkal többet kellene pozíciót fognia ilyenkor a festék közelében, és magának a csapatnak is többet kellene használnia, Rivers elmondása szerint ugyanis ez nem történt meg elégszer akkor, amikor Green hozzájuk került. Azt is elmondta, hogy amikor a kosarast négyesként küldik parkettre, akkor azt akarja, hogy ő legyen a leggyorsabb játékos a pályán, és a sebességét használja arra, hogy megverje a védőjét. Szerinte Green az egyik leggyorsabb csatár a ligában, akit valószínűleg egyetlen erőcsatár sem akar fogni, amikor lendületben van, ezt kell kihasználnia. A CSNNE információi szerint hiába voltak aggályok Green kondíciójával kapcsolatban az életmentő műtétet követően, a legjobb fizikai formában lévő játékos a Boston edzőtáborában.

A nyáron a Minnesota Timberwolves által 7 millió dollárért, amnesztiával kivásárolt Darko Milicsics is nyilatkozott, ő is a CSNNE.com-nak. Elmondása szerint leszámolt azzal az időszakkal, amikor mindenáron meg akarta mutatni, hogy ő bizony meg tud felelni azoknak az elvárásoknak, amiket a 2003-as draft második helye támaszt(ott) elé. Ebben az évben számára minden a Celticsről szól, és arról, hogy megmutassa, ő valójában nagyon is csapatjátékos. Bármit megtesz a csapatért, úgyhogy ha edzője, Doc Rivers arra kérné, hogy most öljön meg valakit a pályán, azt a feladatot is elvégezné. Az elmúlt hét végén Kevin Love nyilatkozott, szerinte nagyon rossz viselkedést honosított meg tavaly a Wolves öltözőjében a szerb center, Milicsics nyilván ennek ellenkezőjét is szeretné idén bizonyítani.

A Miami Heathez is kapcsolódik jó pár hír a hétvégéről. Joseph Goodman (Miami Herald) információ szerint a csapat körül páran eléggé aggódnak Dwyane Wade egészségi állapota miatt. Elég jó esély van rá, hogy a dobóhátvéd kihagyja az összes előszezon meccset annak érdekében, hogy az alapszakasz kezdetére javuljon bal térdének állapota. Még júliusban műtötték meg a fájó testrészt, eredetileg 4-6 hetes felépülési időt tűztek ki neki, de már lassan 12 hét telt el a beavatkozás óta és még mindig nincs rendben Wade. A játékos azt mondta, hogy nem kell aggódni, tudja, mit kell csinálni, egész egyszerűen csak meg kell várnia a folyamat végét. Erik Spoelstra azt is hozzátette, nincs előírt visszatérési ideje Wade-nek, nem akarnak elkapkodni semmit, majd meglátják, milyen állapotban lesz, és annak alapján cselekszenek. Az sem titok, hogy a csapat másik kettese, Ray Allen bizonyos időközönként pihenőnapokat fog kapni, hogy jobb állapotban maradjon év végére (ugyanúgy, ahogyan ezt Tim Duncannel csinálja a Spurs).

LeBron James cáfolta, hogy bármi köze lenne annak, hogy ügynökséget váltott ahhoz, hogy 2014-ben kiléphet szerződéséből, ezzel kicsit leültetve azokat a pletykákat, miszerint elhagyná a Heatet két év múlva. Michael Wallace-nak (ESPN) azt is elmondta, hogy az előszezonban valószínűleg limitálják majd a játékperceit, sőt, az is felmerült, hogy a Hawks elleni meccsen, október 7-én pályára sem lép. Elmondása szerint pazar formában van, jobb fizikai egészségnek örvend, mint valaha, és mivel nyáron sokat kosárlabdázott (az olimpia miatt), így alapszakasz formában van már most. Azt is hozzátette viszont, hogy ettől függetlenül nem szabad, hogy elszaladjon vele a ló, és túl sokat vállaljon a szezon ilyen korai szakaszában, úgyhogy nagyon fognak erre figyelni az edzői stábbal.

Chris Bosh pedig kicsit ismét megmosolyogtatott minket, most arról nyilatkozott, hogy ugyan tudja, hogy centerben fog többet játszani idén, de elfogadta, hogy ő nagyobb izomtömeget sosem lesz képes magára pakolni. Elmondása szerint három éve próbálkozik center méretre nőni, de most jutott el oda, hogy inkább önmaga próbál lenni. Azt is hozzátette, hogy erősnek érzi magát, de inkább szálkásan izmos a testalkata. Azzal zárta mondanivalóját, hogy a sebességét kell használnia majd, mert ez a nagy előnye a többi középjátékossal szemben, ezzel okozhat gondot majd az ellenfelek számára.

A Minnesotáról már korábban ejtettünk pár szót, most nézzük a további fejleményeket. Jerry Zgoda (Star Tribune) információi szerint vagy rájátszásba jut idén a Timberwolves, vagy David Kahnt nagy valószínűséggel menesztik GM-i állásából. Ez lesz Kahn negyedik éve a Minny-nél, és eddig egyetlen egyszer sem sikerült bejutniuk a PO-ba. Zgoda a nyári igazolásokkal is beszélt, közülük Andrej Kirilenko mesélte el, miért is választotta pont a TWolvest. Az orosz klasszis elmondása szerint ebben nagy szerepe volt Rick Adelman vezetőedzőnek, aki a 2000-es évek elején a liga egyik, ha nem a legszórakoztatóbb kosárlabdáját játszatta akkori csapatával, a Sacramento Kingsszel, Kirilenkónak pedig ők voltak a kedvencei. Tetszett neki az a stílus, szerinte nagyban hasonlít arra a játékra, amit Európában játszanak, ezért döntött amellett, hogy ide igazol.

Szintén az Északnyugati Csoporthoz tartozik, hogy Nicolas Batummal beszélgetett a CSNNW.com. A francia kiscsatár elmondta, hogy kész azon a szinten játszani, amit a 46.5 millió dolláros új szerződése miatt elvárnak tőle. Batum azt mondta, hogy ez All-Star kalibernek járó fizetés, úgyhogy innentől rajta a sor, hogy teljesítsen is. Megvannak a céljai a következő szezonra, úgy csapatszinten, mint egyénileg. NBA bajnok, All-Star játékos akar lenni, és meg akarja nyerni az All-Star hétvége hárompontos dobó versenyét is. Szerinte ez az egész liga a győzelemről szól, és kész megtenni a következő lépést karrierjében, méghozzá felfelé.

És még mindig ez a divízió: George Karl arról mesélt a Denver Postnak, hogyan érintik a nyári történések és mit várhatunk a következő szezonban. Karl elmondta, nagyon örül annak, hogy JaVale McGee és Andre Miller is maradt a csapatnál, és hogy Danilo Gallinarinak és Tyimofej Mozgovnak is nagyon jól sikerült a nyara a nemzeti válogatottjuknál. Arron Afflalot már most nagyon hiányolja és biztosan lesz is még, amikor fogja, de szerinte összességében előre léptek a cserékkel. A centerkérdésről elmondta, hogy majd az edzőtábor eldönti, hogyan kezdik a meccseket, egyelőre úgy néz ki, hogy Mozgov lesz ott a kezdőkkel center poszton, és McGee marad Millerrel a cserék között, de nem tartja ezt annyira lényeges kérdésnek, sokkal fontosabb, hogy ki mennyit játszik és kikkel. Kosta Koufos nevét is feldobta, a görög centernek is meglesz a lehetősége Karl szerint. Iguodaláról azt nyilatkozta, hogy nagyon örül az érkezésének, mivel a védekezés a játék azon része, ahol mindenképpen javulniuk kellett. A Sixersből érkező swingman támadásban is beleillik a játékukba és top10 védő a ligában, úgyhogy összességében nagy segítség lesz számukra.

A végére pedig egy rövidhír: a pénzügyi kimutatások szerint Billy Hunter, a Játékosok Szakszervezetének vezetője a lockout kezdetével, azaz tavaly július 1-től idén június 30-áig 600.000 dolláros fizetés emelést kapott, amivel együtt összesen 3 millió dollárt pakolt zsebre egy év alatt az öreg Billy... A véleményünket kifütyülte az ORTT, vagy akinek éppen ki kell.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus