Hírmorzsák 2012-10-05

Shaquille O'Neal újra beszólt Dwight Howardnak. A most már televíziós személyiségként tevékenykedő Diesel azt mondta, előbb vinné akár Andrew Bynumot, akár Brook Lopezt a csapatához, mint Howardot, mert klasszikus centerek, Howard pedig nem az. A Los Angeles Lakers új szerzeménye eddig nem nagyon vágott vissza, most azonban kicsit kiakadt, azt mondta, Shaq játszotta ezt a játékot, de mindez már csak múlt időben van. Azt is hozzátette, hogy pont O'Neal volt az, aki nagyon utálta, mikor játékos korában az idősebb centerek beszólogattak neki, most pedig visszavonulása után ugyanezt csinálja ő is. Szerinte semmi értelme nincs ennek az odamondogatásnak, Shaq befejezte a pályafutását, hátra kellene dőlnie és megnyugodnia. Volt még egy mondata Howardnak, és O'Nealt ismerve nem itt ért véget a párbeszéd, erre biztos jön még reakció: "Lejárt az időd".

Steve Nash pár nap alatt levett mindenkit a lábáról a Lakersnél, erről csapattársai és edzője is nyilatkozott a minap Mike Trudellnek (Lakers.com). Mike Brown vezetőedző szerint Nash született vezető, de inkább a csendesebbik fajta, nem az, aki állandóan a középpontban van. Azt is hozzátette Brown, hogy mindenki tiszteli őt, és a kanadai csillag legalább annyira tudja, mikor kell figyelni, mint azt, mikor kell neki tanítania valamit. A tréner azt is elmondta, nagy segítség az irányító a szakmai stáb számára is, nemcsak a játékosoknak. Pau Gasol szerint nagyon sokféleképpen képes Nash segíteni csapatát, és ezek közül az egyik legfontosabb a kohézió kialakítása. A spanyol erőcsatár azt is elmondta, számára Nash az NBA legönzetlenebb játékosa, és szerinte mindannyian nagyon sokat fognak profitálni az érkezéséből. Kobe Bryant is osztotta a dicséreteket, szerinte az irányító nagyon jól látja át a pályán történő dolgokat, általában nem kell túl sok mindent mondania, mert ugyanúgy látják a különböző eseteket. Bryant Nash játékát is méltatta, minden idők egyik legjobb dobójátékosának tartja, posztján pedig a legjobbnak.

Eric Pincus (Hoopsworld) a másik Los Angeles-i csapat, a Clippers edzésein volt kint. A legjobb hír a drukkerek számára, hogy Blake Griffin teljesen a régi, volt pár hozzá méltó zsákolása már az 5-5 elleni játékok során, úgyhogy az atletizmusából semmit nem vesztett térdműtétje ellenére sem. Ami mindenképpen pozitívum még, hogy állítólag sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a védekezésre, mind 1-1-ben, mind besegítőként, mind a társak szóbeli irányításában, Pincus szerint ebben, illetve a büntetődobásban lesz a legszembetűnőbb változás majd Griffinnél. A többiekről annyit mondott, hogy Jamal Crawford egy az egyben átveszi majd Mo Williams szerepét, csak gyorsabb és nagyobb testű, ezért jobban illik a kettes posztra. Szerinte Eric Bledsoe-nak még azért van mit tanulnia irányítóként, mert egyelőre még a pontszerzést inkább helyezi előtérbe a társak kiszolgálásánál, de a csapat talán legjobb periméter védője már most is, és a liga egyik legjobb ritmusdiktáló egyese lehet. Lamar Odomról elmondta, hogy természetesen nincs formában, ez nála nem újdonság, de már most is nagyon jól irányítja a társakat, ami a csatár pozícióból új lehetőségeket nyit meg a csapat számára, és hogy bőven lesznek olyan találkozók, mikor ő és Griffin fejezik majd be a meccset a palánk alatt, főleg alacsonyabb szerkezetű együttesek ellen.

A Portland edzőtáborából is szállingóznak a hírek. Állítólag az egyik legnagyobb meglepetést Joel Freeland okozza az edzések alatt, meglepően atletikus, fizikális játékot játszik, ráadásul védekezésben jól irányítja a társakat a center pozícióból. Szasa Pavlovicsról is ez utóbbihoz hasonló információk jönnek, az ő igazolása némileg meglepetés volt, de állítólag hamar elfogadta mentor szerepét, és sok segítséget nyújt a fiatalabbak számára fejlődésük szempontjából. Wesley Matthews a CSNNW.com-nak adott interjút, ő Meyers Leonardot dicséri, szerinte nagyon nagy energiákkal játszik az újonc center védekezésben, nagyon sok labdát blokkol, vagy ha nem is sikerül a prakker, akkor is annyira megszorongatja a támadót, hogy csak kifacsart helyzetből tud dobni, és ez nagy segítség számára is, mert tudja, hogy ilyen játékos van mögötte. LaMarcus Aldridge Ben Oliverrel (Blazers Edge) beszélgetett, és elmondása szerint elégedett az iránnyal, amerre a franchise halad. LMA elmondta, hogy van pár nagyon tehetséges, jó játékostársa, akik ráadásul nagyon fiatalok is. 1-2 évet szerinte adni kell ennek a keretnek, és bármire jók lehetnek utána.

A Cleveland Cavaliersnél csendesebben zajlik a camp, de azért tőlük is kiszivárgott pár információ. Sam Amico (FOX Sports Ohio) szerint Dion Waiters kondíciójáért nem kell aggódni, nagyon jó formában, lefogyva érkezett az edzőtáborra az idei draft negyedik helyén választott dobóhátvéd. CJ Milesnak nagyon mennek a dobások, bár ugye ez csalóka, mert se védő nincs rajta, se meccsszituáció nincs, de jó jel, hogy valaki be tudja dobni az üres triplát Irving és Waiters betöréseit követően, valószínűleg ezzel lesznek gondjai idén a Cavsnek. Samardo Samuels és Jon Leuer majdnem biztosan csapattagok maradnak, sőt, az aktív rotáció részesei lesznek. A két erőcsatár közül Samuels a festékben érzi otthon magát, míg Leuer kintről is veszélyes tud lenni, úgyhogy nem nagyon ütik egymás esélyeit ilyen szempontból. Samuels teljesen más embernek tűnik Amico szerint, 20 fontot adott le testsúlyából a tavalyihoz képest, és 15-ről 6%-ra csökkentette testzsírszázalékát. Leuerről edzője, Byron Scott is beszélt, szerinte a Houstonból kirakott kosaras nem is tudja, mennyire jó játékos lehet belőle, triplából is veszélyes, és sokkal atletikusabb, mint azt bárki hinné róla. Scott nagyon elégedett egy másik új szerzeménnyel, Jeremy Pargoval is, aki nagyon szépen illeszkedett be a többiek közé, de a mester a pályán mutatott játékát is kedveli, szerinte olyan energiákat hoz, amik tavaly teljesen hiányoztak az együttesből.

A Chicago Bullstól is érkeznek folyamatosan a nyilatkozatok. Az egyik új szerzemény, Marco Belinelli elmondta, óriási megtiszteltetés számára, hogy a média napon őt nevezte meg Derrick Rose annak az embernek, aki rá legjobb a benyomást tette az újak közül. Szeretne a gárdánál maradni hosszabb távon, nem csak egy esztendőt. Egyelőre még csak tanulja Thibodeau rendszerét, el is mondta, hogy tudja, hogy ő az új fiú, és csak arra koncentrál, hogy minél többet hozzon ki magából, de egyes hírek szerint nem biztos, hogy esélytelen Rip Hamilton padra ültetésére, akármennyire is jó formában van az egykori detroiti dobóhátvéd. Az olasz kettes azt is elmondta, hogy Chris Paul mellett már játszott, akkor élete legjobb szezonját futotta. Szerinte Rose és Paul a liga legjobb irányítói, úgyhogy nagyon várja már, hogy felépüljön csapattársa térdszalagszakadásából. Egy másik nyári szerzemény, Nate Robinson is nyilatkozott. Ő elmondta, hogy mikor Thibodeau edző felhívta, csak annyit akart kérdezni, hogy hol kell aláírni a szerződést. Nagyon kedveli az egykori bostoni segédtrénert, és nagyon nagyra is tartja. Személy szerint megpróbál olyan jó csapattársa lenni a többieknek, amennyire csak lehet, így általában viszi az öltözői hangulatot, és próbálja a többiekből a legjobbat kihozni. Szintén ide tartozik, hogy Vance Cooksey-t már el is küldte az együttes az edzőtáborból.

A Toronto Raptorsnál is megszólaltak többen is. Dwayne Casey edző elmondta, hogy egyelőre továbbra is DeMar DeRozan a kezdő kettese a gárdának. A nyolcadik helyen húzott Terrence Ross szerinte jól dolgozik, keményen küzd a posztjáért, de DeRozan tapasztaltabb, és ezt az előnyét használja is az edzéseken. Azt nem akarja a tréner, hogy akár Ross, akár a tavalyi 1/5-ös Jonas Valanciunas várjanak az idejükre, azt szeretné, ha mindketten kidolgoznák a belüket is a csapatba kerülésért, már most is, de azt is meg kell majd érteniük, ha nem játszanak. Eddig tetszik neki, amit lát, Ross munkamorálját is dicsérte. DeRozan is nyilatkozott Ross-ról, elmondása szerint nagyon okos és nyugodt játékos, inkább figyel az edzéseken, nem beszél sokat, de ezzel nincs is gond, ő ugyanilyen volt. Casey azt is elmondta, nem várnak Valanciunasra, azt akarják, hogy rendesen felépüljön, ezért nem siettetnek semmit, nem fogja naponta kérdezgetni a litvánt, hogy hogy van, tud-e már játszani. A tréner az elvégzendő feladatokról is beszélt, szerinte az eladott labdák számát kell csökkenteniük. Up-tempot fognak játszani, és ebben a stílusban különösen fontos, hogy a jó döntéseket hozzák meg adott helyzetben. Szerinte az akarattal nincs gond, de a sebességet szoknia kell a játékosainak, mert még túl sok hiba csúszik a kivitelezésbe edzésen is.

Rövidhírek

Matt Carroll és Gerald Henderson lettek a Charlotte Bobcats kapitányai, mint a legrégebb óta a klubnál lévő játékosok, és azok, akik leginkább elkötelezettek Mike Dunlap programja mellett.

Vance Walberg lett George Karl edző egyik segédje a Denver Nuggetsnél. Walberg már tavaly is a coloradói alakulatnál dolgozott, de csak nem hivatalosan, az általa kreált támadási szisztémát (amit többek között a Kentucky egyetemen John Calipari is használ) azonban már nagyjából a támadásaik felében alkalmazták. Jesse Mermuys távozását követően keletkezett egy hely Walberg számára is.

Matt Doherty lett az Indiana Pacers egyetemi játékosmegfigyelője. A szakember korábban a Notre Dame, a North Carolina, a Florida Atlantic és az SMU vezetőedzője is volt.

Az NFL közelmúltjának egyik legnagyobb sztárja, Peyton Manning, valamint Penny Hardaway is csatlakoztak Robert Pera befektetői csoportjához, amely lassan hivatalosan is átveszi a Memphis Grizzliest. Justin Timberlake mellett ők viszik ennek a csoportnak a celeb részlegét (emellett persze mindannyian társtulajdonosai is lesznek a franchise-nak).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus