Hírmorzsák 2012-10-12

Dirk Nowitzki jobb térde továbbra sem javul, a Dallas Mavericks erőcsatárának ki kellett hagynia a Barcelona elleni Europe Live Tour találkozót, és a következő lépés az artroszkópos térdműtét lehet. A játékos azt mondta, megnézik, hogyan reagál a testrész az egyéb kezelésekre, de minél tovább várnak, annál rosszabb lesz a helyzet, úgyhogy ha valamit tenni kell, akkor jobb, ha gyorsan cselekszenek. Egyelőre próbálják pihentetni egy hétig a lábát, és ha eltelik ez a hét, már sokkal okosabbak lesznek, mit kell tenniük. A német klasszis az edzőtábor szeptember 29-ei nyitása óta érez szúró fájdalmat a térdében, az utóbbi pár napban pedig tovább rosszabbodott a helyzet (a Berlinben lejátszott találkozó óta).

Szintén a térdével, de a ballal vannak gondjai Amare Stoudemire-nek, aki a szerdai edzésen szenvedett kisebb zúzódást, és nem is lépett pályára ma hajnalban a Washington Wizards ellen. Edzője, Mike Woodson elmondása szerint semmi nagyobb dologról nincs szó, ha alapszakaszmeccs lett volna a fővárosiak elleni, akkor pályára lépett volna.

Az Oklahoma City Thunder Hasheem Thabeet bár továbbra is érdekesen mozgott a pályán, mégis 5/6-os mezőnymutatóval 10 pontot ért el 14 játékperc alatt. Elmondása szerint az elmúlt pár évben volt problémája a labdakezeléssel (aranyosan fogalmazta meg...), de minden nap próbál egyre jobb lenni olyan dolgokban, amiben korábban voltak hiányosságai. Azt is hozzátette Thabeet, hogy nagyon fiatal, jó játékosokkal vannak teli, úgyhogy ez számára megfelelő környezet arra, hogy fejlődjön. A csapat is még csak a fejlődési szakaszban van, szerda este ugyanis 21 támadópattanót engedélyeztek a Rocketsnek, úgyhogy a tegnapi edzés nagy részében ezt gyakorolták. Scott Brooks elmondása szerint évek óta problémájuk a pattanózás, de remélhetőleg idén előrébb lépnek ebben, mivel idén jobban hibázásra tudják kényszeríteni ellenfeleiket. Russell Westbrook közben anyagi helyzetét is erősíti, hivatalosan is aláírt a Jordan márkához, holott korábban az adidas-szal is kacérkodott. Chris Paul és Carmelo Anthony mellett ő lesz a cég arca (a Li-Ninghez távozó Dwyane Wade helyett).

Deron Williams hamar megunta a Mark Cuban elleni szócsatát, a szerdai edzést követően kerek-perec kijelentette, hogy nem fog belemenni az oda-visszamondogatásokba, ne is kérdezzék a Dallas Mavericks tulajdonosáról többet. Azt is hozzátette D-Will, hogy az egész szezon folyamán nem fog semmire se válaszolni Cubannel vagy csapatával kapcsolatban, még akkor sem, amikor ők mennek majd Dallasba, vagy a Mavericks látogat Brooklyba. Az irányító egy másik esettel kapcsolatban is reflektorfénybe került, Billy King ugyanis a The Association: Brooklyn Nets első részének forgatásán elmondta, Deron kérte tőle, hogy ne várjanak Dwight Howardra, különben nem lesz csapatuk. King szerint a brooklyni együttes jóval több, mint egy kosaras, úgyhogy tartozott azzal a vezetőségnek, a szurkolóknak és a játékosoknak, hogy tovább léptek, és csapatot építettek, nem vártak tovább a centerre.

Szintén Howardhoz kapcsolódik, hogy nemcsak a háta, de a lába is teljesen tropára ment a tavalyi szezonban. A játékos az ESPN-nek mesélte el, hogy a hátfájása olyan szinten tette tönkre az idegeket, hogy egyik edzésen még egy lábemelést sem tudott elvégezni. Volt olyan is, amikor lehajolni nem tudott, és az orvos azt mondta neki, ha ilyen szintre jut, műteni kell. Azt is elmondta a center, hogy mivel olyan volt a Dwightmare miatt a helyzet, amilyen, ezért hiába rosszabbodott az állapota, nem pihent, inkább megpróbált továbbjátszani. Mielőtt elcserélték volna, egy orvos megvizsgálta és azt mondta neki, hogy általában egy évet vesz igénybe a felépülés olyan súlyos eseteknél, amikor az idegek miatt már a láb sem használható rendeltetésszerűen, neki viszont ennél szerencsére jóval kevesebb időt vett igénybe a gyógyulás. Ez őt és az orvosokat is nagyon meglepte egyébként.

A Sacramento Kingsnél tovább folytatódik egymás fényezése, most például Jimmer Fredette-ről több csapattársa is azt mondta, hogy a legjobb formában lévő játékos az edzőtáborban, sokkal több önbizalma van, mint első évében. Szintén a Kingshez tartozik, hogy a triangle bizonyos elemeit beépítették a támadójátékukba az utóbbi pár hét során. Az edző, Keith Smart olyan támadási felállást keresett, ami csökkenti a folyamatos egyéni cselezések számát, és megnyitja a pályát, több területet ad a pályán lévőknek. Smart egy 1943-as felvételt nézett meg a nyár folyamán, amelyben a Harlem Globetrotters Európában játszott éppen, innen vette az ötletet. Azt is hozzátette, hogy továbbra is próbál szabad kezet adni játékosainak, de több területük lesz, úgyhogy kíváncsian várja, mennyivel javulnak ettől az új taktikától.

A Denver Nuggetsnél továbbra is beszédtéma Ty Lawson esetleges szerződéshosszabbítása, amiről most új csapattársa, Andre Iguodala mondta el véleményét a Denver Postnak. AI2 elmondta, ő volt már ebben a helyzetben, akkor neki nem sikerült idő előtt új kontraktust kötnie volt csapatával, a Philadelphia Sixersszel. Iguodala szerint ezt Lawsonnak el kell tudni fogadni, meg kell értenie, hogy ez egy üzlet és neki arra kell koncentrálnia, ami a feladata, ez pedig a kosárlabda, végső soron úgyis ennek alapján kapja majd a pénzét. Nem győzte hangsúlyozni az új Nugget, mennyire fontos a fiatal irányító a csapat számára, mivel ha neki megy a játék, az nagyon megkönnyíti a többiek helyzetét is, és nagyon reméli, hogy sikerül még október 31-e előtt pontot tenniük az ügy végére, Lawson pedig hosszútávon is marad a franchise kötelékében.

Iguodala a CBS Sportsnak is interjút adott, amelyben a  Philadelphiában töltött idejéről beszélt. Elmondása szerint az utóbbi pár évben egyáltalán nem élvezte a kosárlabdát, mert bár a tavalyi szezonjuk kiugróan jól sikerült, állandóan csak a kritikát kellett lenyelnie. Nagyon sokszor óriási bizonyítási vágy volt benne az edzőtáborok kezdetén, aztán minden egyes edzőtől azt kapta, hogy ne dobjon rá távolról, inkább törjön be és zsákoljon. Ő úgy érezte, ennél többre képes, de Doug Collins is azt mondta neki az első évben, hogy nem akarja látni azt, hogy hármasokat dobál. Tavaly aztán úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a dolgokat, a végeredmény pedig az lett, hogy 38%-kal tüzelt kintről, a top25-ben volt a triplákat tekintve az egész ligában, úgyhogy még inkább jogtalannak érezte a korábbi edzői utasításokat, amelyek az általa elvégzett munka ellenére is azt mondták, ne dobjon kintről.

Közben egy kisebb-nagyobb botrány is kialakulóban van LeBron James új ügynöke, Rich Paul körül, aki a hírek szerint illegális juttatásokban részesítette a Texas egyetem kanadai irányítóját, Myck Kabongót. Az NCAA most azt vizsgálja, hogy Paulnak köze volt-e ahhoz, hogy Kabongo a nyáron Clevelandbe utazott (Tristan Thompson, a szintén kanadai és szintén Texas egyetemről draftolt erőcsatár is ügyfele). Az egyetem médiafelelőse azt nyilatkozta, hogy figyelemmel kísérik az eseményeket, de egyelőre semmilyen hivatalos papírt nem kaptak az NCAA-től. Az ügynökök ugyan kapcsolatot tarthatnak a fiatal játékosokkal is, de anyagilag se nem támogathatják őket, se nem ígérhetnek számukra semmit. Amennyiben így tesznek és bebizonyosodik, akkor a játékos eltiltást kaphat az egyetemi kosárlabdameccsekről, ez a veszély fenyegeti most Kabongót is. Paul természetesen cáfol, állítása szerint soha nem hozna ilyen helyzetbe egy egyetemistát, tisztában van a szabályokkal.

Nikola Mirotic jó benyomást tett első előszezon meccsén Amerikában, amelyet azonban még egy európai csapat, a Real Madrid színeiben vívott. A spanyol erőcsatárról Zach Randolph nyilatkozta a két nappal ezelőtti, Chicago elleni találkozót megelőzően, hogy tetszik neki a játéka, szerinte Mirotic nagyon jól kosarazik már most is, kiválóan dob. Egyelőre még fizikálisan össze kell szednie magát, több izom kell rá, hogy a palánk alatt is tényező lehessen, de hármasként már használhatónak tartja Z-Bo a dobása miatt, és mert elég gyors is. A Grizzlies edzője, Lionel Hollins is elmondta véleményét, amely nagyban összecseng játékosáéval. Szerinte is jól dob a Real Madrid fiatal csillaga, akit a Chicago Bulls tavaly draftolt, és nagyon érti is ezt a játékot, de erősítenie kell és hozzászoknia az NBA stílushoz, ami sokkal agresszívebb, mint az európai. Hollins szerint ez a része nehéz lesz számára, mert a meccsen is amikor Rudy Gay-t állították rá, azonnal non-faktor lett, ám nagyobb testű játékosok ellen nagy előnye lesz Mirotic-nak a tréner szerint is.

Egy másik európai tehetséges magasember, Jonas Valanciunas bemutatkozása is jól sikerült, igaz, ő már észak-amerikai csapatában, a Toronto Raptorsnál lépett pályára. Két pontja, 0 pattanója és két blokkja volt 13 perc alatt, ám edzője, Dwayne Casey nagyon dicsérte a találkozót követően, elmondása szerint sokkal többet tett hozzá a litván középjátékos, csak ezeket a dolgokat (elzárások, ezzel másoknak teremtett helyzetek) nem mutatja meg a statisztika. A tréner szerint nagyon jó munkát végzett játékosa, hiszen három, a festékben igen keményen dolgozó magasember ellen kellett megmutatnia, mit is tud igazán, ráadásul mindezt az első meccsén az NBA-ben. Valanciunas azt mondta, a második pályára lépése sokkal jobban sikerült, bár az sem volt a 100%-os formája, de először még nagyon benne volt, hogy az volt számára a debütálás.

Will Conroy, a Minnesota Timberwolves egyik próbajátékosa elég közeli kapcsolatban van Brandon Roy-jal és David Kahnnal is. Conroy másodjára próbál bekerülni a Timberwolves alapszakaszkeretébe, és erre idén jobb esélye is van, mivel sikerült meggyőznie középiskolás és egyetemi csapattársát, Roy-t, hogy válassza a minnesotai együttest, és térjen vissza inkább előbb, mint utóbb. Conroy azt mondta, beszélt az ex-portlandi sztárral és tudatta vele, hogy Kahn próbál változtatni a minnesotai franchise helyzetén. Roy is nyilatkozott, elmondta, hogy Conroy-jal már nagyon régóta barátok, és szeretné, ha a csapatnál maradna, amire egyébként esélye is van az irányítónak. Azt is hozzátette Roy, hogy Conroy volt rá a legnagyobb befolyással abban a döntésében, hogy ilyen hamar meggondolta magát, és újra játékra jelentkezik. Az volt a terve, hogy egy elkosarazgat, de Conroy bátorította, hogy még mindig van benne, képes a legmagasabb szinten is játszani.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus