Hírmorzsák 2012-10-21

Az utóbbi két nap legnagyobb történése Stephen Curry és az ő újabb bokasérülése. A Portland TrailBlazers elleni találkozón egy labdát kaparintott meg az irányító az ellenfél térfelén, a visszafutó Wesley Matthews viszont teljesen véletlenül elvitte a jobb bokáját, ami megint igen csúnyán kifordult. Curry lebicegett az öltözőbe, és nem tért már vissza. Edzője, Mark Jackson szerint nem volt nagyobb baj, vissza akart menni játékosa játszani, ám ma hajnalban már azt mondta a tréner, hogy nem játszatja az előszezon során többet Curry-t. A fiatal játékos tavaly 50 meccset hagyott ki folyamatos bokabántalmai miatt, nyáron megműtötték, de úgy tűnik, szerencséje sincs. Ami még nagyobb baj a szemszögéből, hogy október végéig kellene meghosszabbítania szerződését, mert ha nem, akkor nyáron korlátozott szabadügynök lesz. Ez az újabb sérülés valószínűleg azt jelenti, hogy a Warriors vezetősége nem kockáztat, és megnézik, képes-e a teljes szezont végigjátszani játékosuk.

Szintén a Golden State-hez tartozik, hogy Andrew Bogut Los Angelesben járt a csapat edzőközpontjában, hogy kivizsgáltassa áprilisban műtött bal bokáját. Dr. Richard Ferkel vizsgálatai alapján továbbra is szépen javul a testrész, nincsenek visszaesések az ausztrál center állapotában, ám azt nem hozták nyilvánosságra, mikor térhet vissza a magasember a pályára. Egyelőre tovább folytatja az edzéseket, de még teljes intenzitású munkát nem tud végezni, és azt a csapatból többször többen is elmondták, hogy akkor vetik be újra Bogutot, ha 100%-os lesz.

Dwight Howard kategorikusan kijelentette, nem hajlandó a jövőjéről beszélni, amíg tart a szezon. A center a Los Angeles Times kérdésére válaszolva elmondta, hogy az a lényeg számára, hogy most a Lakersnél van, nagyon boldog, fontos év áll előtte, és nagy dolgokat szeretne véghez vinni. Howard 117.9 millió dolláros szerződést köthet majd a nyáron az aranysárga-lilákkal (5 évre), míg más csapat mindössze 87.6 millió dollárt ajánlhat neki (4 évre). A játékoshoz közelálló informátorok szerint azon múlik majd a kosaras nyári döntése, hogy hogyan játszik majd idén a Lakers. Mitch Kupchak GM elmondta, hogy úgy érzik, mivel náluk van jelenleg Howard, így a lehető legjobb esélyeik vannak arra, hogy hosszútávon is a játékosuk legyen. Nekik végig annyi volt a lényeg, hogy Los Angelesbe vigyék, aztán majd meglátják, mi lesz vele a következő nyáron.

Los Angeles másik részén, a Clippersnél is vannak sérültek, vagy olyanok, akik éppen most térnek vissza a pályára. Ilyen többek között Chris Paul is, akinek jobb hüvelykujját kellett megműteni egy elszakadt szalag miatt. Az irányítózseni eddig két előszezonmeccset játszott, de mindkettőn viselt egy kötést, amely a dobásban és labdavezetés közben is zavarja. A kosaras saját elmondása szerint több olyan szituáció is volt már ezeken a meccseken, mikor tudta, hogy labdát tudna szerezni, de nem ment inkább bele a bizonytalanba, nem kockáztatott. Paul hozzátette, hiába mondta neki az orvos, hogy rendben van, saját magának is el kell hinnie ezt, és ez nem a legkönnyebb dolog, de megpróbál vele megbirkózni.

James Harden szerződése nem először került középpontba a nyár eleje óta, de valószínűleg a következő 10 napban is hallunk még a dologról, ugyanis most kell hosszabbítani az Oklahoma City Thundernek a liga legjobb hatodik emberével, különben nyáron korlátozott szabadügynök lesz (és köztudott, hogy pár csapat már most kifejezte érdeklődését iránta). Harden elmondta, hogy minden nap gondol az új kontraktusra, de azt is elmondta, hogy közben odafigyel a játékra, és arra is, hogyan tudna fejlődni és még többet segíteni saját csapatán, hogy minél több meccset nyerhessenek. Próbálja más dolgokkal elvonni a figyelmét, nem mindig erre koncentrálni. Kevin Durant is elmondta, hagyják, hogy a dolgok maguktól kiforrjanak, csak arra koncentrálnak, hogy nap mint nap egyre jobbak legyenek, és mivel Harden nem viszi be az öltözőbe ezt a problémát, így nincs is semmi gondjuk. Tudja, hogy csapattársa nehéz helyzetben van, de ők csak a kemény munkára koncentrálnak, nem foglalkoznak ezzel.

A Dallas Mavericks nyolc új játékossal rendelkezik idén, de többségük inkább a támadással törődik, úgyhogy Rick Carlisle-nak nincs könnyű dolga a védekezés megszervezésében. Emiatt a szokásosnál talán többet is készülnek erre, mint más csapatok. A tréner elmondta, hogy az edzések nagy részében a védekezés kapja a központi helyet. Szerinte képesek a játékosai a feladatra, csak nagyon sok kommunikációra és filmezésre van szükség. Carlisle elárulta, hogy mostanában hosszabbak a videós részek a tréningeken, mint a tényleges munka, mert meg kell tudniuk, hol hibáznak, és meg kell érteniük, mit kell tenniük helyette, de az is nagyon fontos, hogy lássák, mit csinálnak jól, hogy azokat a dolgokat továbbra se hagyják abba.

A Chicago Bulls egyelőre elég hektikus játékot mutat, de leginkább elmaradnak a korábbi években látottaktól. Nem is csoda ez, hiszen Derrick Rose az idény nagy részét kihagyja majd sérülés miatt, de Luol Deng sincs 100%-os állapotban, hiába nem fáj a csuklója. Az angol kiscsatár mostanában kapott először újra játékperceket a cserepaddal, pedig korábban ez nagyon jellemző volt a Bullsra. Ha már szóba kerültek a cserék, akkor érdemes megemlíteni, hogy Marco Belinelli eddig 7/28-cal dob az előszezon során, és 0 bedobott hármasa van. A játékos csak úgy kommentálta az eddigieket, tudja, hogy nem játszik jól. Egy másik nyári szerzemény, Vlagyimir Radmanovics az utolsó két meccsen már nem is játszott, az újságírók kérdésére, miszerint lehet-e a szerbnek helye a csapatban, Tom Thibodeau edző annyit mondott, hogy "lehet". Az örök elégedetlen tréner azt is elmondta, haladnak előre, de egyelőre sehol nincsenek ahhoz a szinthez képest, ahol játszaniuk kellene.

Rövidhírek

Az NBA a hírek szerint már nagyjából 10 játékost figyelmeztetett az előszezonbeli floppok miatt. Az egyik közülük Jarrett Jack, aki twitteren közölte a hírt követőivel.

A Cleveland Cavaliers nem okozott túl nagy meglepetést, lehívta mindkét tavalyi draftoltjának harmadik évre vonatkozó csapatopcióját, Kyrie Irving és Tristan Thompson szerződése is egy évvel hosszabbodott ezzel.

Ugyanígy tett a Washington Wizards is, ők John Wall, Kevin Seraphin, Trevor Booker és Jordan Crawford negyedik, míg Jan Vesely és Chris Singleton harmadik szezonjára vonatkozó opcióját érvényesítették a napokban.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus