Hírmorzsák 2012-10-31 (22:00)

Két hosszabbítás is történt még az utóbbi pillanatokban. A nap első húzásaként Stephen Curry némi meglepetésre megegyezett a Golden State Warriorsszel. Az oaklandiek 4 évre 44 millió dollárt fognak fizetni borzasztóan tehetséges, de ugyanennyire sérülékeny játékosuknak. Az irányító azt nyilatkozta, hogy nagyon örül annak, hogy dűlőre jutottak az együttessel, mert így innentől kezdve csak a játékra tud koncentrálni. Azt is hozzátette, egyértelmű volt számára, hogy le kell mondania némi pénzről állandó bokaproblémái miatt, szerinte a Warriors ezzel biztosította magát, kevesebb pénzért tartotta meg őt a csapat cserébe a rizikó miatt. Ugyanide tartozik, hogy Andrew Bogut valószínűleg kezdeni fog ma este.

A másik hosszabbításon nem lepődött meg senki, James Harden ugyanis aláírta következő évtől szóló új szerződését, mely 5 esztendőn át összesen 80 millió dollárt garantál majd számára. Olyan húzás volt ez, amire nagyjából mindenki számított a ligában, mióta a Houston Rockets megszerezte a dobóhátvédet, úgyhogy papírforma az öt éves maximum Harden számára, innentől neki is jó ideig csak a játékkal kell foglalkoznia.

A többi, nyári RFA közül Taj Gibsonnál kicsit lelassultak a tárgyalások, és bár korábban mind ő, mind a Chicago Bulls bizakodó volt, lehet, hogy mégsem tudnak idő előtt megegyezni (ezzel pedig a Bulls újra olyan helyzetbe kerülhet, mint Omer Asiknál, de Gibson még nagyobb ajánlatot is kaphat más csapatoktól, mivel első körös választott volt). DeMar DeRozanról azt suttogják, hogy nagyjából 70-75%, hogy mégis új szerződést kap, pedig eddig szinte biztos volt, hogy nem hosszabbítják a mai határidőig. Jrue Holiday-ről így a nap vége felé szintén egyre biztatóbb hangok jönnek, de például most már szinte biztos, hogy Brandon Jennings nem kap még csak ajánlatot sem.

Ami borzasztóan sajnálatos, hogy Eric Gordon megint határozatlan ideig kiesett a játékból. Monty Williams és a játékos valószínűleg még ma, vagy maximum holnap nyilatkozik, hogy mégis milyen stádiumban van Gordon, de nagy probléma, hogy ugyanaz a térde fáj továbbra is, amit tavaly egyszer már megműtöttek, és ami miatt kihagyta szinte a teljes tavalyi csonkaszezont. A New Orleans Hornets dobóhátvédje a nyáron maximum offer sheetet kapott a Phoenix Sunstól (4 év, 60 millió), ezt pedig tartotta csapata, de valószínűleg elővigyázatosságból bedraftolták mellé Austin Riverst is. További gond, hogy Riversnek már kétszer ment ki a bokája az előszezonban, ráadásul másodjára egy abszolút ártatlan szituációban, úgyhogy nem kis gondban a Hornets, mindkét SG-je sérülékeny.

Gondok vannak, ennél nagyobbak is Amerikában a keleti parton, és ez bizony az NBA-re is kihathat. A Sandy hurrikán miatt ugyanis hivatalosan is bejelentették, hogy el kell halasztani a holnapi Nets - Knicks városi derbit, amelyet a Barclays Centerben játszanának, ám az utcára nem nagyon tudnak kimenni a szurkolók például, és senkinek nem is javasolják, hogy ezt tegye. Több keleti parti meccs is veszélyben van, de egyelőre például a Heat-Knicks továbbra is megrendezésre kerül a mai állapotok szerint.

Említettük, hogy Bogut kezd a Warriorsnél, nos, a másik Andrew, Bynum biztosan nem fog még egy ideig Philadelphiában. A Sixers középjátékosa egyelőre csak kondicionáló edzéseket végez, és pár hétbe biztosan beletelik, mire olyan formába lendül, hogy pályára tudjon lépni. A csapat közleményt adott ki, miszerint mind ők, mind a játékos azt szeretnék, ha minél előbb visszatérhetne a parkettre, de nagyon óvatosak lesznek azzal, mikor vetik be centerüket.

Jonas Valanciunas megérkezésével Andrea Bargnanitól újra kevesebbet várnak, azt legalábbis biztosan nem, hogy lepattanókirály lesz. Dwayne Casey edző elmondta, hogy a tavalyi évnek ez volt számára a legnagyobb tanulsága, az olasz erőcsatárból nem tudnak jó pattanózót faragni, ahogyan például Reggie Evansből sem álltak neki tripladobót csinálni, mert egész egyszerűen ez nem fog megtörténni soha. Abban viszont megegyezett Bargnanival, hogy ki kell zárnia az emberét, ennyit meg kell tennie a csapat lepattanózása érdekében.

Ahogy Valanciunas Torontóban, úgy Greg Monroe Detroitban az egyik legfontosabb láncszem a palánk alatt. A fiatal magasember jövőre már hosszabbíthat a Pistonsszal, akik már jó ideje kijelentették, hogy egyik franchise playerüket látják benne. Monroe elmondta, hogy boldog ott, ahol most van, és szerinte a másik oldal (a vezetőség) is elégedett vele, ő csak azzal foglalkozik, hogyan nyerhetnek meccseket. Azt is hozzátette, hogy ezért vannak az ügynökök, a szerződéssel kapcsolatos beszélgetések nagy részét ők végzik, szóval ő a játékkal foglalkozik, és hagyja, hogy a Pistons pedig azzal foglalkozzon, ami az ő dolguk, bízik az ügynökében, nem nagyon aggódik emiatt a kérdés miatt. Azzal zárta mondandóját, hogy szerinte sokat számított az, hogy idén nyáron a csapattal és a szakmai stábbal együtt dolgozhatott, sokat fejlődött ezalatt az idő alatt.


Délutáni hírek:

Összetéveszthetetlen jele az alapszakasz indulásának, hogy fél nap alatt több érdekes hír került napvilágra, mint a nyáron két-három nap alatt. A Denver Nuggets drukkerei megnyugodhatnak, Ty Lawson hosszabbítási ügye lezárult. A játékos tegnap írta alá úgy szerződését, amely a következő szezontól kezdve 4 évig összesen 48 millió dollárt garantál majd a coloradóiak fiatal irányítójának. Ezzel 12 millió dollárral kevesebbet kapott, mint a lehetséges maximum, valószínűleg jól döntöttek Masai Ujiriék, mert a nyári piacon nagy valószínűséggel valamelyik sapka alatti csapat beajánlotta volna neki ezt az összeget. Lawson egyébként nemrég váltott ügynökséget, korábban a CAA-nél volt, de most Happy Walters képviseli az érdekeit. Most aztán mindenki 'happy' a környezetében.

A tegnap este másik híre, hogy Danny Grangernek továbbra is fáj a bal térde, ezért most már nem próbálgatják tovább, határozatlan időre leültetik és pihentetik. Azt egyelőre nem tudni, hogy kell-e műteni az Indiana Pacers kiscsatárának lábát, újabb vizsgálatokra fog menni a közeljövőben, de addig sem akar kockáztatni sem ő, sem a csapat. Helyét és szerepkörét felépüléséig valószínűleg Paul George veszi majd át, aki eredetileg SF lenne, csak azért játszott eddig dobóhátvédet, hogy ne kallódjon el Granger mögött (de nagyobb szerep hárul majd valószínűleg a nyáron igazolt Gerald Greenre is).

A Los Angeles Clippers kiscsatárát, Matt Barnest egy meccsre eltiltotta a liga, mivel még júniusban összetűzésbe keveredett egy kaliforniai rendőrtiszttel. A mai, Memphis elleni szezonnyitót kell kihagynia a játékosnak.

Az opciós játékosok közül a Minnesota Timberwolvesnál nem történt meglepetés, Ricky Rubio és Derrick Williams harmadik éves csapatopcióját is érvényesítették, és ugyanez megtörtént Chicagóban is Jimmy Butler esetében, valamint Houstonban Marcus Morrisnál (ez némileg meglepetés annak fényében, mennyi lehetőséget kapott eddig). A negyedik éves opciók közül lehívásra került Avery Bradley, így a jelenleg vállsérülésből felépülő védőspecialista marad Bostonban (ez sem meglepetés). A Rocketsnél Morris mellett Patrick Pattersonnak is érvényesítették a kontraktusát 2014-ig. Az egyetlen komolyabb név, akiről lemondott csapata, az Wesley Johnson, bár a Phoenix Suns azonnal hozzátette, hogy remélik, hogy év végén sikerült egy hosszútávú szerződést kötniük a játékossal az 1 éves, 5.4 milliós helyett.

Robert Pera tegnap vette meg hivatalosan is a Memphis Grizzliest. Mint tegnap éjszaka kiderült, Pera egy olyan "kisbetűs részbe" is belement, amely a csapatot 15 évig még a városban tartja, úgyhogy a Grizzliesért szorítók megnyugodhatnak, a franchise Memphisben marad még egy jó ideig. David Stern dicsérte Memphis városát, és annak polgárait, ami nyugtatólag hathat az ott lakóknak. A liga uráról ugyanis pár napja már köztudott, hogy egyetlen tervet akar még 2014 februárjáig, visszavonulásának időpontjáig véghezvinni, ez pedig az, hogy Seattle-ben újra NBA-s kosárcsapat legyen. A hírek szerint elég komoly nyomást helyez mostanában a Maloof testvérekre, a Sacramento Kings tulajdonosaira, hogy adják el a franchise-t.

Dwyane Wade szerint eléggé alja munka volt ez Rajon Rondótól ma hajnalban:

Derrick Rose-t többször is láthattuk már a Chicago Bulls meccsein a kispadon, ám ez az új szezonban nem lesz rendszeres. Tom Thibodeau elmondása szerint legnagyobb sztárja most csak a rehabilitációra akar koncentrálni, ő a felépüléssel törődik, míg a többiek a játékkal. Az otthoni meccseken lehet, hogy jelen lesz, de amikor idegenben játszik a csapat, akkor szinte bizonyosan nem, amikor pedig a Bulls a minden évben szokásos több meccses idegenbeli túráján lesz, akkor még a nyári edzőközpontba is visszamegy, hogy minél hatékonyabban tudjon készülni a visszatérésre. A tréner azt is elmondta, hogy lehet, hogy lesz olyan, hogy velük utazik, de csak akkor, ha úgy érzik, szükségük van a többieknek rá.

Szintén a Bullshoz tartozik, hogy Kirilo Feszenko lehet, hogy nem várja meg, amíg a Chicago november végén le tudja igazolni, ugyanis jelenleg az Atlanta Hawksnál van próbajátékon. Az atlantaiaknak is komoly problémáik vannak a palánk alatt, mennyiségre igen kevesen vannak, emiatt lehet komoly az érdeklődésük az ukrán magasember iránt. Mióta kitették a Chicago keretétől, Feszenko Coloradóban edzett, és ha garantált szerződést kap, akkor valószínűleg a Hawkst választja, mielőtt a Bullsnak egyáltalán lehetősége lenne reagálni a helyzetre (november 20., ekkor csökken időarányosan a veterán minimum értéke).

Doug Collinsról tudjuk, hogy nem mindennapi statisztikus, most is érdekes célt tűzött ki csapata elé: 40 pont körül kell átlagolniuk meccsenként triplából és büntetőből összesen. Tavaly ez a szám 30 volt a Philadelphia Sixersnél, így dobtak 93 pontot meccsenként, de Collins azt mondta, megnézte az NBA legjobb csapatait, és a triplák, valamint a büntetők vitték őket 100 pont közelébe. A mester azt is hozzátette, ennek szellemében építették idei csapatukat. Tavaly nagyjából 5.5 hármast és 13 büntetőt dobtak meccsenként, de ott van az Oklahoma, a Spurs, a Heat, akik széthúzták a pályát, bedobták a távoliakat, a legjobbjaik pedig mentek büntetőzni. Ezt szeretné elérni Collins is Philadelphiában.

Andrew Bogut a hét elején edzett először teljes intenzitással, bármiféle korlátozás nélkül. Egyelőre továbbra sem tudni, pályára lép-e ma Phoenix-ben. Mark Jackson edző szerint az nagyon merész lenne, ha azt gondolnánk, hogy az első naptól kezdve az igazi Andrew Bogut lesz majd, de folyamatosan fejlődik a center, meglátjuk, milyen állapotban lesz a meccs előtt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus