Hírmorzsák 2012-11-02 (21:00)

Daryl Morey hiába cserélt James Hardenért, nem nyugszik és további hasonló jelentőségű cserék lehetőségét keresi a ligában. Elmondása szerint ahhoz, hogy bajnokságot tudjanak nyerni, több olyan játékosra van szükségük, mint Harden. Eddig egyetlen ilyen sem volt a keretükben. A legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy hozzon az újonnan megszerzett dobóhátvéd mellé egy másik, hasonló kaliberű játékost. Azt is hozzátette, hogy nagyon sok jó fiataljuk van, akik előrébb léphetnek, fejlődhetnek, de egyelőre a bajnokesélyességtől még messze vannak, ezért szerinte továbbra is agresszívnek kell maradniuk a játékospiacon. Ne feledjük, hogy ugyan legjobb draftcetlijeit ellőtte a Houston, de fiatalokkal még elég jól állnak, Donatas Motiejunas, Terrence Jones, Patrick Patterson, Chandler Parsons vagy Royce White még érdekelhet más csapatok, kérdés, mit kaphatnak értük. Kevin Martin még az elcserélésével kapcsolatban nyilatkozott, ő személy szerint egyáltalán nem lepődött meg, mivel újjáépülő csapat a Rockets, ő pedig lejáró szerződéssel rendelkezett, tudta, hogy előbb-utóbb el fogják passzolni valahova.

Úgy néz ki, Eddy Curry akármit játszhat, egyelőre nem tudja meggyőzni az NBA csapatok szakmai stábját, hogy neki hosszútávon is helye van a keretben. A San Antonio után ugyanis most a Dallas Mavericks küldte el őt, utóbbiak ráadásul azért, hogy felvehessék Troy Murphy-t (erről már délelőtt beszámoltunk). Komoly kérdés, hogy mit látnak Murphy-ben, amit a formába lendülő Curry ne hozna. Utóbbi védekezése egyébként kritikán aluli most is (ez fénykorában sem volt erőssége), ezt pedig a számok nem mutatják, de elég agilisnek tűnt az eddigi meccseken, ez pedig Murphy-re biztosan nem mondható majd el.

Eric Gordon ügye egyre csúnyábban alakul. Miután a játékos össze-vissza nyilatkozott sérüléséről (igaz, ez lehet, hogy nem az ő hibája, hanem az orvosi stábé, akik nem tudták normális megvizsgálni), felröppent az a pletyka is, hogy az elcserélését kérte a gárdától. Ma délutánra már jött is ennek a cáfolata, miszerint ilyet egyáltalán nem kért a lassan egy éve folyamatosan sérült dobóhátvéd, de további nem túl pozitív hírek, hogy egy újabb műtét lehetősége is felmerült, úgyhogy lehet, hogy még sincs rendben az a térd strukturálisan sem.

A Boston Celtics nyári építkezésében nagy szerepe volt Kevin Garnett döntésének. Az erőcsatár elmondása szerint nem akart más csapathoz igazolni, de komolyan gondolkodott a visszavonuláson, ami az ő egyéni döntése lett volna a családja és más személyes indokok miatt. Doc Riverst, az egész csapatot, a várost, a szurkolókat, mindent és mindenkit kiemelt, mikor arról kérdezték, mi vagy ki játszotta a legfőbb szerepet abban, hogy mégis folytatta. Azt is hozzátette Garnett, fogalma sincs, hogyan beszélte rá a GM, Danny Ainge arra, hogy három éves szerződést kössön, de élvezi a játékot és az életet Bostonban.

Ainge elmondta, hogy sok mindenre nyitott volt, mikor véget ért a szezon, de nagyon sok mindenre fel is volt készülve. Amikor végigvették a lehetséges forgatókönyveket, úgy döntöttek, hogy az számukra a legjobb, ha megtartják Garnettet, Jeff Greent, Brandon Basst és Ray Allent is. Garnett megmondta neki és Rivers edzőnek is, hogy július elsejéig meghozza a döntését, és ez Ainge szerint nagy segítség volt, mert őt tartották a legfőbb pontnak. Több dolog miatt alakult ki ez bennük, de leginkább azért, mert KG-nek volt a legkevesebb lehetséges pótlása a piacon. Úgy gondolták, ha Garnett folytatja, akkor továbbra is jó csapat lesznek. Azt is gyorsan leszögezte Ainge, hogy ezzel nem azt szeretné mondani, hogy KG fontosabb, mint bármelyik játékos a keretben, de sokkal nehezebb lett volna pótolni, mert egyszerűen nincsenek olyan jó magasemberek, mint ő. Szerinte ha Garnett visszavonult volna, akkor bármennyire is jók és tehetségesek a fiatalok, bajnokesélyesnek nem nevezhetnék magukat.

Paul Pierce is megszólalt az esettel kapcsolatban, ő is megnyugodott, mikor csapattársa aláírt, ugyanis elmondása szerint úgy érezte, hogy ez további két évet garantálni neki a Celticsnél. Pierce úgy gondolta, ha Garnett nem marad, Allen pedig Miamiba szerződik, akkor őt is megpróbálták volna elcserélni, hogy újjáépítsék a Bostont.


Délelőtti hírek:

Chris Paul és Dwight Howard megint reflektorfénybe kerültek kicsit, miután Marc J. Spears (Yahoo Sports) mindkét játékossal interjút készített. A két kosaras állítólag 2009 környékén kezdett el azon gondolkodni, hogy egy csapatban kellene játszaniuk. Howard azt akarta, hogy Orlandóba menjen Paul, de az irányító azt kérdezte barátjától, akkor mit ad fel ő? Paul ugyanúgy meg akarta győzni a centert, hogy az menjen New Orleansba, de ez a próbálkozás is sikertelen volt (vélhetően ugyanilyen okokból), végül arra az elhatározásra jutottak, hogy a Dallas Mavericks lenne mindkettejük számára az ideális célállomás.

A texasiak próbáltak értük cserélni, de nem volt mit adniuk a két játékosért, így csak szabadügynökként tudták volna őket leigazolni. Paul a hírek szerint készen állt arra, hogy Dallasba szerződjön idén nyáron, de határozott választ akart Howardtól, aki nem tudta eldönteni, mit csináljon, ezért az irányító döntött, és cserét kért inkább a New Orleanstól. Most mindketten másik csapatban vannak már, és a hírek szerint nagy a valószínűsége, hogy mindketten maradnak is jelenlegi kenyéradójuknál. Amennyiben még mindig együtt akarnának játszani, azt a Mavericksnél, vagy az Atlanta Hawksnál megtehetnék a következő nyártól, de Paul elmondása szerint nem igazán látja már maga előtt ezt a lehetőséget.

Mark Cuban csapata közben nem vár a két delikvensre, Eddy Curry után egy újabb veterán játékost igazoltak, ezúttal Troy Murphy akadt a hálójukba, akivel egy éves, minimum szerződést kötöttek.

Kobe Bryant az ESPN Los Angelesnek nyilatkozott, méghozzá nem túl kedvesen. Nem nagyon kertelt, azt üzente a szurkolóknak, hogy fogják be a szájukat (fordítsa le mindenki a négy betűs, rövidebb változatra). Szerinte a Triangle-t sem szerették elsőre a drukkerek, csak a különbség annyi, hogy most Mike Brown azt mondja másoknak, legyenek türelmesek, míg Phil Jackson ki merte ugyanazt mondani, amit most ő. Kobe azt mondta, hagyni kell őket dolgozni, és a végén sikereket fognak szállítani. Voltak ugyanebben a cipőben Jackson edző érkezésekor is, és a végén nem egy, nem két bajnoki címet szereztek. Szerinte azok a javaslatok, miszerint "hagyjátok Nash-t addig cselezgetni, amíg nem csinál helyzetet a többieknek", vagy a "passzoljátok be Dwightnak a festékbe", nem óriási baromságok, de nagyon közel vannak ahhoz. Bryant azt is hozzátette, hogy a támadással nincs problémájuk, sok pontot szereznek, ráadásul hatékonyak, védekezésben viszont össze kell állniuk.

Kétséges, hogy Steve Nash játszik-e ma este a Los Angeles Clippers ellen, és elmondása szerint ez a legoptimistább megfogalmazása a helyzetnek, mert eléggé fáj a lába. AZ ESPN Los Angelesnek tett nyilatkozatában azt is elmondta a klasszis irányító, hogy szeretné megtanulni ezt a rendszert, aztán majd ha nagyobb felelősség hárul rá, akkor előlép. Szeretné megtalálni a megfelelő egyensúlyt a Princeton és az általa eddig játszott támadási szisztéma között. Ő is hozzátette azt, amit Kobe is elmondott, azt akarják, hogy egymás segítségével még jobb játékosok legyenek, és szerintük ez a rendszer lehetővé teszi ezt, igaz, idő kell hozzá.

Edzőjük, Mike Brown is nyilatkozott. Szerinte Nash nem akar folyamatosan elzárás-leválást játszani, mert az a játékos elmondása szerint kifárasztja idővel. Brownnak ezt az állítását Nash cáfolta egyébként később, elmondása szerint nem foglalkozik a kondíciójával, csak a játékának minősége érdekli. A tréner szerint rendszerben kell támadniuk, ha egy hét meccses PO-sorozatra akarnak felkészülni, mert ott a csapatok általában kikapcsolják azt a dolgot, amit a másik legjobban tud. Arra is kitért, hogy játszhatnának folyamatosan pick-and-rollt Nash-sel, ami jól mutatott Phoenix-ben is, meg szórakoztató volt, de ekkor rákérdezett az újságíróknál, hogy hol volt a Suns májusban? A Lakers vezetőedzője azt is elmondta, hogy nem érez nyomást, mert felkészült, és nagyon várja az előtte álló feladatokat. Állítása szerint az elmúlt szezon előtt sokkal inkább volt feszült, mert nem tudta, mire számítson, a lockout miatt sokkal kevesebb ideje volt akklimatizálódni az egész környezethez, azt sem tudta, mire számítson a médiától. Viszont akarta ezt az egészet, még azzal együtt is, hogy tudta, itt sokkal nagyobb eredménykényszer van rajta, mint máshol. Voltak más ajánlatai is elmondása szerint, de inkább ezt választotta.

A Brooklyn Nets - New York Knicks találkozó új időpontja is megvan. Az elhalasztott meccset amerikai idő szerint november 26-án este 19:00-ától pótolják (ez magyar idő szerint november 27-e, hajnal 01:00).

A liga, valamint a Játékosok Szakszervezete 1 millió dollárt adományozott a Sandy hurrikán okozta károk helyreállítására, illetve a rászorulók megsegítésére.

Stan Van Gundy mégsem marad NBA állás nélkül. Mint ismeretes, május végén menesztették vezetőedzői posztjáról az Orlando Magic-től, majd hiába próbált meg elhelyezkedni az ESPN csatornánál, valami miatt nem sikerült. A TV-sek szerint nem tudtak pár dologban megegyezni, az ex-tréner szerint viszont már megállapodás volt közte és az ESPN között, de David Stern közreműködése miatt nem kapott munkát az egyik, ha nem a legnagyobb befolyással bíró csatornánál. Az NBC úgy döntött, elemzőként és rádiós szakkommentátorként foglalkoztatja Van Gundy-t.

A nagyon tehetséges, ám sokszor kezelhetetlen, és szétszórt Terrence Williams NBA karrierje egy időre véget ér, ugyanis Kínába szerződik a Guandong együtteséhez a következő szezonra.

Antonio McDyess egy évvel visszavonulása után állítólag úgy döntött, hogy még nem kész teljesen befejezni karrierjét, ezért a visszatérésen gondolkodik.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus