Hírmorzsák 2012-11-06 (19:30)

A Los Angeles Clippersnél nem elég, hogy 2-2-vel kezdték a szezont, és az utóbbi két találkozón két meglepő, de megérdemelt vereséget szenvedtek, további problémákkal is szembesülniük kell. Blake Griffinnek ugyanis kosárlabdában nem szokványos, de számára nem ismeretlen sérülése van. Kisebb, folyadékkal teli hólyagok vannak a jobb könyökénél a csont és az ínszalagok között. Az erőcsatár azt mondta, hogy majdnem minden évben előjön ez nála, de még soha nem volt ilyen fájdalmas, mint most. Amennyiben tovább romlana a helyzet, és esetleg ki is kéne hagyni bizonyos időt, akkor igen nagy gondba kerülne a Clippers, amelyet már így is simán megvert lepattanózásban a Warriors és a Cavaliers is, Griffin kiesésével ez a probléma csak súlyosbodna.

Ugyanide tartozik, hogy Jamal Crawford a 2008-2009-es szezon kezdete óta már az ötödik edzőjét "fogyasztja" Vinny Del Negro személyében, most azonban saját elmondása szerint nagyon reméli, hogy állandóságot sikerült találnia a Clippersnél, ezért is kötött négy éves szerződést velük. Az egykor legjobb hatodik embernek választott játékos azt is elmondta, hogy szinte hihetetlen, hogy 12 éves profi karrierje során már 16 edző keze alatt játszott, de ezt a tendenciát nem szeretné továbbfolytatni. A dobóhátvédhez egyébként más komolyabb statisztika is fűződik, révén Wilt Chamberlain, Moses Malone és Bernard King mellett ő a negyedik játékosa az NBA történetének, aki három különböző csapatban is elérte az 50 pontot. Crawford erről is beszélt, de azt mondta, ez sosem csak egy emberről szól, hanem amikor valaki jó dobóformát fog ki, akkor a társak is folyamatosan keresik, így nekik is köszönhető, hogy eljutott 50-ig.

A sérülésekhez visszatérve: Andrew Bynumról továbbra sincs mit mondani, legalábbis a Philadelphia Sixers GM-je, Tony DiLeo szerint, a diagnózis szerint továbbra is csontzúzódással küszködik a térdében. Elkezdett ugyan edzeni a center, hogy fizikailag formába hozza magát, de ezek még csak "bemelegítések", kosáredzéseken csak akkor vesz részt, amikor teljesen fájdalommentes lesz. Az ő állapota sem véletlenül került elő, a Philly a vártnál rosszabbul kezdte az idényt, 1-2-es mérlegük mellett játékuk is hagy maga után kívánni valót.

Iman Shumpertnél sincs még terítéken a visszatérés, de ez nem is csoda, miután az elmúlt rájátszás első körének első meccsén térszalagszakadást szenvedett. A fiatal játékos elmondása szerint január-február környékén lesz aktuális az, hogy újra pályára léphessen, de az előtt biztosan nem kezd el újra játszani, hogy teljesen egészséges ne legyen, mert nem akar úgy kosarazni, hogy még annyit sem tud megcsinálni, amennyit tavaly. Úgy akar visszajönni, hogy még jobb játékos legyen. Mivel a New York Knicks játékosállománya jóval mélyebb, mint tavaly, így Shumpert addig pihen kis túlzással, ameddig akar, nyugodtan várhat addig, amíg 100%-os állapotban nem lesz. Azt is elmondta, hogy nehéz nézni a többieket a pályán, de a decembert túlzásnak tartja, szerinte csak később lesz képes arra, hogy csatlakozzon a kerethez az edzéseken, meccseken is.

Akinek most kell viszont majd pihenni, az Gerald Henderson. A Charlotte Bobcats dobóhátvédjének ugyanis ugyanolyan lábsérülése van, mint Kobe Bryantnek, csak neki a bal lába fáj, úgyhogy legalább 2-4 hét kihagyás vár rá a hírek szerint, de az is lehet, hogy nagyobb a gond, mivel van rá esély, hogy törés is van a zúzódás mellett. A fiatal Bobcatsnél egyelőre idén sem az eredményeken van a hangsúly, de egyik legfőbb játékosuk kiesése azért így is nagy érvágás lesz számukra, Henderson ráadásul RFA lesz a nyáron, úgyhogy saját szempontjából sem jön jól egy ilyen kihagyás.

Andrew Bogutról, és a 20 perces limitjéről már tegnap beszámoltunk. Ma hajnali, 18 perc 55 másodperces játékideje nem volt elég arra, hogy a Golden State Warriors legyőzze a Sacramento Kingst, ám az ausztrál center egyre jobb állapotban érzi magát. Fizikailag minden meccsel egyre fittebb állapotban van saját elmondása szerint, bár ez a bokára azért még nem vonatkozik, szerinte még elég sokat kell ahhoz dolgoznia, hogy a lába is elbírja a meccsenkénti 40 perces terhelést.

Damian Lillard eddig elképesztően mutatkozott be az NBA-ben, ma hajnalban azonban nemcsak csapata kapott ki 114-91-re a Dallas Mavericks ellen, de ő is gyengébb teljesítményt nyújtott annál, amit megszoktunk tőle, 13 pontját mindössze 2/13-as mezőnymutatóval sikerült elérnie (és mellé "csak" 5 gólpasszt adott). A texasiak a meccs nagy részében duplázták a Portland TrailBlazers játékosát, ami új volt neki, ehhez pedig nem sikerült időben alkalmazkodnia. Az újonc irányító elmondta, hogy ez is a része a fejlődésének, mivel eddig minden csapat ugyanúgy védte őt, most pedig kapott egy új védekezést. Egyszerűen tanulnia kell, mert nem fogják hagyni, hogy mindig azt csinálja, amit az előző meccseken. Terry Stotts edző is elmondta, hogy látták, hogy mit csinál a Dallas, de nem volt elég idejük felkészülni ez ellen, viszont szerinte elég sok csapat fog alkalmazni hasonló védekezést Lillard ellen, úgyhogy lesz lehetőségük begyakorolni, mit kell ilyenkor tenniük.

Nem így tett Dion Waiters, aki rövid profi pályafutása legjobb meccsén van túl, miután 28 pontot szórt a Los Angeles Clippers ellen. A dobóhátvéd hajnalban megmutatta, miért is draftolták őt. Byron Scott edző elmondta, hogy pont egy ilyen játékost kerestek Irving mellé, aki képes helyzetbe hozni magát és másokat is, és nem kell a többiek támaszkodnia mindig. Waiters ráadásul távolról is sokkal jobb eddig a vártnál, tavaly a Syracuse egyetemen 36%-kal tüzelt a triplavonalon túlról, a Cavsben eddig 11/20-szal, 55%-on áll. A pályán is látszódott, ami a statisztikában is megmutatkozott, egyre jobban érzik egymást a franchise legnagyobb sztárjával, Kyrie Irvinggel. Scott azt mondta, hogy lehetett ezt már korábban is látni, de ebben sokkal előrébb járnak annál, mint amit várt.

Erik Spoelstra két évvel ezelőtt az Oregon egyetem futballedzőjével, Chip Kelly-vel egy gyorsaságra és atletizmusra épülő támadójátékról beszélgetett, azóta pedig a Miami Heat edzője ezt sikeresen alkalmazza is csapatánál. A "taktika" nagyon hasonlít a Phoenix Suns által használt "7 másodperc vagy kevesebb" nevű formációra, ami pont a Suns ellen fényesen működött is hajnalban a 124-99-re megnyert meccsen (15/26-os triplamutató, 33 gólpassz). Jared Dudley, a Phoenix játékosa elmondta, hogy valószínűleg a legönzetlenebb csapat volt a mostani Heat, akik ellen valaha kosárlabdázott, és így kellene játszania mindenkinek ezt a játékot.

Végül pedig Nick Young, aki Nick Young maradt továbbra is. A Sixers dobóhátvédje így nyilatkozott: "Megmenthettem volna a csapattársamnak a labdát, de úgy gondolom, hogy be tudom dobni ezeket a labdákat futtából, eldőlve, a palánk fölött, a sarokból." A jelenet pedig itt:




Délelőtti hírek:

Véget ért az első hét az NBA-ben, meg is választották annak legjobbjait, akik ezúttal keleten Brandon Jennings, nyugaton pedig James Harden lettek. A Milwaukee Bucks irányítója 2-0-ás mérleghez segítette hozzá csapatát ezidáig, 13.0 gólpasszal vezeti az egész ligát, 4.0 labdaszerzéssel pedig a keleti konferenciát, de egyébként is elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Bucks hibátlanul kezdte a szezont, hiszen legutóbb Clevelandben 0.7 másodperc elég volt számára egy győztes triplához. A Houston Rockets dobóhátvédje 35.3 pontos átlaggal liga első e tekintetben, csapata pedig 2-1-gyel áll három mérkőzést követően. Mindkettejüknek gratulálunk!

Kobe Bryant kihagyta a hétfői edzést lábsérülése miatt, és bár csak videózott a Los Angeles Lakers, ő addig is inkább a sérülését kezeltette, érthető módon. Bedobott azonban egy olyan csontot is, amin most megint rágódhatnak egy ideig a szurkolók. Hiába mondta azt ugyanis pár héttel ezelőtt, hogy két év múlva valószínűleg visszavonul, most azt nyilatkozta, hogy 40 éves koráig akar játszani, és szerinte képes erre. Mindenki döntse el maga, mennyire lenne ez jó vagy rossz a Lakers szempontjából. Közben Steve Nash Ken Berger (CBS Sports) információi alapján még 7-10 napot hagy ki. Ehhez kapcsolódóan pedig a gárda kijelentette, hogy nem akar még egy irányítót igazolni, hiába van kint tehát a piacon Delonte West vagy Derek Fisher.

A Minnesota Timberwolvesnál nem akarják, hogy újdonság legyen Kevin Love és Ricky Rubio visszatérése, ezért mindketten a csapattal utaznak a meccsekre addig is, amíg vissza nem térhetnek a pályára. Rick Adelman edző elmondta, hogy szerinte szükségük van a többieknek rájuk, csak szóban is sokat tudnak segíteni csapattársaikon, ráadásul ha felépülnek, akkor a visszatérésük szinte zökkenőmentes lesz ezáltal. Azt is hozzátette Adelman, hogy szeretnék, ha jobban összejönne ez a társaság, mert minél jobban ismerik egymást, annál jobb lesz a helyzet a pályán is. Szintén ide tartozik, hogy JJ Barea, és a Cleveland Cavaliers játékosa, Donald Sloan voltak az elsők, akiket figyelmeztettek a floppolás miatt. Mindketten 5.000 dolláros bírságot kapnak a következő ilyen esetüknél.

Az Oklahoma City Thunder legnagyobb sztárjának, Kevin Durantnek már 16 eladott labdája van három meccs alatt, ez azonban ahhoz kapcsolható, hogy sokkal többször próbál meg idén irányítani, mint korábban. Scott Brooks edző elmondta, hogy sosem szidott meg senkit azért, ha még jobb helyzetbe akarta hozni társait, Durant pedig ezt próbálja mostanság, viszont négy dobási lehetőségét is elszalasztotta emiatt, erről pedig beszélni fog mindenkivel, mert ha valaki üresen van, annak dobnia kell. A játékos is elmondta, hogy többször kell helyzetbe hoznia magát és társait is, de következőleg agresszívebben kell a pontszerzéshez hozzáállnia, mert volt egy pár olyan dobás, amit elvállalhatott volna. Azt is elmondta, hogy ez van, ezen már változtatni nem tud, de megígérte, hogy következőleg jobb lesz.

Az NBA.com-tól David Aldridge készített interjút Tony Parkerrel arról, hogy miért maradt San Antonióban kevesebb pénzért, mikor a szabadügynök piacon valószínűleg többet kapott volna más csapatoktól. Parker azt mondta, hogy nagyon sokan kérdezték már ezt tőle, nem igazán tudja rá a konkrét választ, de valószínűleg a családias légkör az oka, személy szerint pedig leginkább az döntött a Spurs mellett, hogy tudja, ha kicsit idősebb lesz, akkor Gregg Popovich oda fog rá figyelni. Elmondása szerint ezért gondolta úgy, hogy lemondhat némi pénzről, így pedig megtarthatták Danny Greent és Boris Diaw-t is. Azt is hozzátette, hogy lehet így is dönteni, mint ahogy ő vagy Manu Ginobili tette (hogy kevesebbért írnak alá), vagy lehet úgy is, hogy valaki el akar menni máshová, és a saját csapatát akarja, All-Star játékos akar lenni, mint például Tracy McGrady vagy most James Harden. Parker szerint az a lényeg, hogy bármelyik utat választja az ember, nem dönthet rosszul, csak az a kérdés, hogy mi akar lenni. Azt is elmondta, hogy sokan kérdezik tőle, mitől ilyen sikeres San Antonióban, és szerinte azért, mert nagyon sok mindent feláldozott, ő is, de például Ginobili is, és ha bajnokságot akarsz nyerni, akkor néha meg kell tenned ezt.

Kirilo Feszenko múlt héten Atlantában járt próbajátékon, és elmondása szerint nagyon jól is sikerültek neki az edzések, szerződést azonban továbbra sem kapott. Feszenko nem ideges, türelmes, várja, hol szabadul fel számára egy hely, és addig is próbál minél jobb formába kerülni. A Chicago Bullstól az edzőtábor közepén rakták ki, mert belázasodott, de elmondása szerint még örül is annak, hogy nem vártak ezzel az edzőtábor végéig, mert így volt lehetősége máshol is próbálkozni. Egyelőre a Bulls még nem igazolhatja le Feszenkót, de az ukrán center tudja, hogy nem is biztos, hogy ez bármikor is bekövetkezik. Azt is elmondta, hogy nem válogat, ő csak szeretne megmaradni az NBA-ben, és megmutatni azt, hogy milyen játékos is a legjobb formájában.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus