Hírmorzsák 2012-11-13 (20:00)

A nap híre sajnos egy szomorú eset, ugyanis a Minnesota Timberwolves újabb kulcsemberét vesztette. Chase Budinger még a Chicago Bulls elleni meccsen sérült meg, bal térdét ma megműtötték, viszont a beavatkozást elvégző orvos szerint 3 hónapig nem léphet pályára a swingman. Egészen elképesztő sérüléshullám sújtja Rick Adelman csapatát, hiszen tavaly Ricky Rubio térdszalagszakadást szenvedett, idén Kevin Love-nak tört el a keze, Brandon Roy már bajlódik a térdével, JJ Barea is hol van, hol nincs, mindig összeszed valamit, Nikola Pekovics bokája ma hajnalban ment ki (igaz, a hírek szerint nem túl nagy a probléma, mankó nélkül, saját lábán hagyta el a dallasi csarnokot a center), most pedig Budinger esett ki, ráadásul hosszabb időre. Mindent figyelembe véve a bravúr szó kevés, hogy jellemezzük a Timberwolves jelenlegi teljesítményét.

Szintén lesújtó hír, hogy elhunyt a Memphis Grizzlies segéd GM-je, Kenny Williamson. A 60-as éveiben járó szakember rákos volt, régóta küzdött a halálos betegséggel, amely most legyőzte őt. 2007 óta állt a Grizzlies alkalmazásában, előtte a Charlotte Bobcatsnél töltött három esztendőt, korábban pedig a New York Knicks játékosmegfigyelője volt. A múlt hónapban a Memphis elnöke, Dana Davis halt meg tragikus hirtelenséggel, nem élnek szerencsés napokat mostanában.

Budinger mellett még egy sérültünk van, Steve Blake-nek ugyanis meghúzódott a hasizma. A hírek szerint túl sokat nem kell kihagyni, volt már ultrahangos vizsgálaton is, és bármelyik nap újra elkezdhet edzeni, ám a ma esti, San Antonio Spurs elleni találkozót biztosan kihagyja. Távollétében a hírek szerint nem az utóbbi két meccsen életjeleket mutató Darius Morris, hanem Chris Duhon kezdhet.

A New York Knicks vezeti a ligát, jelenleg 4-0-ás mérleggel állnak az Atlanti divízió és az egész NBA élén. Sikerüknek több oka is lehet, az egyik például az, hogy 11 nap alatt mindössze 4 meccset játszottak, és volt már kétszer is olyan, hogy három napot pihenhettek egymás után. Mike Woodson vezetőedző is beismerte, hogy ennek szerepe van abban, hogy ilyen jól indították az idényt. A tréner szerint volt lehetőségük edzeni, néhány dolgot tanítani, hozzáadni a taktikához, illetve a játékosokat arra a stílusra hangolni, amit az edzői stáb szeretne látni tőlük. Ebben egyébként nagyban különbözik elődjétől, Mike D'Antonitól, aki sokszor panaszkodott arra, hogy nem igazán tudja összerakni a játékot a folyamatos változtatások miatt, ám nagyon sokszor még a meccsek előtti gyakorlási lehetőséget is feleslegesnek tartotta. A Knicks számára eddig tartott a jó élet, mostantól december első hetéig nem lesz olyan, hogy két egymás utáni pihenőnapjuk lesz. Szintén ide tartozik, hogy a korábban általunk is megírt januári visszatérési időpontot továbbra is reálisnak tartja Iman Shumpert, aki a tavalyi rájátszás legelején sérült meg.

A Sacramento Kingsnél nagyon nincsenek rendben a dolgok, bár ez nem újdonság, évek óta halljuk, látjuk ezt. DeMarcus Cousinst és Thomas Robinsont is eltiltotta már 2-2 meccsre a liga, de a vezetőség egyszerűen nem volt hajlandó nyilatkozni az esetekkel kapcsolatban, a GM, Geoff Petrie egyszer sem állt ki a média nyilvánossága elé, hogy nyilatkozzon. Keith Smart edző nagyon nyugtalannak tűnt, mivel neki kellett ezekre kínos kérdésekre válaszolnia, de a média képviselői nem nagyon nyugodnak, többen nyíltan is kifejezték elégedetlenségüket azzal kapcsolatban, hogy a Kings elöljárói képtelenek, vagy nem hajlandóak ilyen esetekben a rendelkezésükre állni.

Phil Jacksonék ugyan elfogadták a Los Angeles Lakers döntését, hogy Mike D'Antonit választotta az aranysárga-lila alakulat, ám ettől függetlenül egyáltalán nem tartják fairnek azt az eljárást, amit alkalmazott a klub a trénerrel szemben. Ügynöke, Todd Musburger szerint teljesen ledöbbentette őket az, hogy hajnalok hajnalán hívta Jacksont Kupchak, miszerint D'Antonit választották. Az ügynök szerint azt választ a Lakers, akit akar, ez az ő döntésük, és ezt tiszteletben tartják. Ettől függetlenül nem elfogadható, hogy ha valakinek azt mondják, hogy hétfőig van ideje dönteni, majd vasárnap este közlik vele, hogy "egyébként már felvettünk valakit a posztra". Musburger hozzátette, Jackson nem egy, nem két bajnoki címet hozott a franchise-nak, és egy ilyen embert nem így illik kezelni.

A Houston Rockets a D-Ligába, a Rio Grande Valley Vipershez küldte három fiatalját, Royce White-ot, Donatas Motiejunast és Scott Machadót. Túl sokat nem jelent a lépés, mivel a három játékos nem játszott a nagy csapatnál, így pedig ugyan egy gyengébb ligában, de játékban maradhatnak addig is, amíg szükség nem lesz rájuk a Rocketsnél. Ugyanerre a lépésre szánta el magát a Denver Nuggets is, akik Quincey Millert "száműzték" az Iowa Energy együtteséhez, szintén hasonló megfontolásból.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus