Hírmorzsák 2012-11-17 (08:00)

A New Orleans Hornets vezetőségében nem lesz változás, legalábbis nem mostanában, ugyanis Dell Demps több évest hosszabbítást kapott tegnap délután. A USA Today információi szerint az új kontaktus 3 évre szól, a negyedik évre pedig a csapat opcióval rendelkezik, így amennyiben elégedettek Demps munkájával, plusz egy esztendőre megtarthatják a GM-et. Mint ismeretes, Tom Benson tavaly vette meg a franchise-t az NBA-től és nem hosszabbított azonnal sem Dempsszel, sem az edzővel, Monty Williamsszel, előbb meg akarta nézni mindkettejüket, hogyan dolgoznak. Úgy tűnik, elégedett volt az új tulajdonos, ugyanis Williamsszel még a nyáron megegyeztek a folytatásban, most pedig Dempset kötötték le a csapathoz újabb évekre. Az elnök, Mickey Loomis elmondta, hogy ő és a Benson is nagyon elégedettek Demps munkájával, és szerintük nagyon jó irányba halad a csapat, amit nagyban a GM munkájának tulajdonítanak mindketten.

A Chicago Bulls új edzőközpontot épít, méghozzá nem messze jelenlegi csarnokától, a United Centertől. A polgármester, Rahm Emanuel elmondta az ilyenkor szokásos tiszteletköröket: nagyon örült, hogy a Bulls az edzőközpontját is beköltözteti a városba, ezzel javítva Chicago összképét. Azt is hozzátette persze Emanuel, hogy a Bulls egy ikon, a város büszkesége, és hogy szerinte nagyon fényes jövő előtt állnak ők is és a város is. A most építendő épület a J parkoló területen fog megépülni, amely keletre van a United Centertől és a 2014-2015-ös szezon kezdetére lesz készen. Az eddig edzésekre használt Berto Centert a csapat valószínűleg eladja miután elkészült az új létesítmény.

Szintén a Bullshoz tartozik, hogy a minap Tom Thibodeau a Chicago Sun-Timesnak elmondta, használja a statisztikákat, de sokkal többre tartja a tapasztalt szakemberek meglátásait. Thibodeau azt nyilatkozta, hogy a számok fontosak, mindig is azok voltak, használták is őket régebben is, csak a '90-es években nem magasabb szintű statisztikának hívták ezeket, az adatoknál viszont fontosabbnak tartja a saját szemmel a pályán látott eseményeket. Szerinte egy jó szakember következtetéseit általában alá is támasztják a számok, de olyan is van, hogy másképp kezdenek el vizsgálni egy-egy játékost vagy csapatot. A statisztika melletti érvelésre Thibodeau felhozta a New York-i éveket, amikor Jeff Van Gundy mellett volt segédedző. A Bulls vezetőedzőjének elmondása szerint JVG mindig is hitt a számoknak, úgyhogy ez rá is ráragadt ebből az időszakból.

A Milwaukee Bucksra, és főleg vezetőedzőjére, Scott Skilesra korábban soha nem volt jellemző az uptempo stílus, ám jelenleg ők vezetik a legtöbb támadást a ligában mérkőzésként 95.9 labdabirtoklással, hatékonyságukon viszont van még mit javítani, hiszen 100 támadás alatt mindössze 102.9 pontot átlagolnak, ami a ligaátlag alatt van. Brandon Jennings és Monta Ellis jelenléte úgy tűnik, meggyőzte Skiles mestert, hogy adjon fiainak több szabadságot, legalább támadásban. Ellis nyilatkozott is erről, szerinte mikor tavaly az együtteshez került, már akkor szó volt arról, hogy gyorsabb sebességi fokozatba kapcsolnak, de ez az előző szezonban soha nem történt meg. Szerinte Jennings és ő ott vannak a legjobbak között akkor, ha az egész pályát betöltő rohanásról van szó, úgyhogy ez a taktika az egész csapat malmára hajthatja a vizet. Egyelőre működik a dolog, a Bucks 5-2-vel vezeti a Központi csoportot.

Ugyanide tartozik, hogy Ersan Ilyasova elismerte, nyomasztja a megfeleléskényszer új kontraktusa miatt. A török erőcsatár nyáron hosszabbított a Bucksszal 40 millió dollárért, ám idén eddig messze elmarad tavalyi produktumától, mindössze 6.4 pontot és 5.3 pattanót átlagol meccsenként. Az off-szezon során állítólag sokat dolgozott, hogy nagyobb és erősebb legyen és önmagának is csalódást okoz eddigi teljesítményével. "Rosszul alszom mostanában, de dolgoznom kell tovább, hogy megtaláljam a megfelelő ritmust." - nyilatkozta. És még mindig a Milwaukee-nál kell megjegyezni, hogy Luc Richard Mbah a Moute lassan, de biztosan felépül nyári térdműtétjéből. A mindkét csatárposzton bevethető kosaras a hírek szerint jövő héten megkezdheti az edzéseket.

Carmelo Anthony egy teljesen új oldaláról mutatkozik meg mostanában, tette ezt a péntek hajnali, San Antonio Spurs fölött aratott 104-100-as siker közben is. Egyáltalán nem ment neki a dobás (összesen 9 pontot szerzett) és egyetlen kísérlete sem volt az utolsó negyedben, viszont kulcspasszokkal segítette a végjátékban JR Smith-t, Raymond Feltont és Jason Kiddet is. Anthony saját elmondása szerint volt egy pont a találkozón, mikor mindenkit összehívott és azt mondta a többieknek, használják csaliként. Mint később kiderült, működött a dolog. Smith is meglepődött csapattársán, szerinte elképesztő volt, amit csinált, mivel korábban ha nem ment Anthony-nak a dobás, akkor is vállalt rendületlenül. Az, hogy most ő és Felton is megcsinálták az extra passzokat, azt mutatja, hogy kezdenek beérni csapatként is, mivel már nem a saját dobásaikat keresik, hanem a lehető legjobb lehetőséget.

Bár Anderson Varejao és Kyrie Irving All-Star formában játszik már a szezon elején, a Cleveland Cavaliers játékoskeretének többi részével igen komoly gondok vannak, főleg a kispaddal. Bár nem Byron Scott vezetőedzőé a döntő szó az igazolásoknál, a tréner már utalt arra, hogy ha így haladnak a dolgok, akkor a szabadügynökök közül fognak válogatni erősítés céljából. Scott azt mondta, hogy hazudna, ha azt mondaná, hogy minden alkotóelem a kezében van ahhoz, ami egy jó csapathoz kell, főleg a cseréket figyelembe véve. Amennyiben találnak olyan játékost, aki segíthet nekik az azonnali fejlődés szempontjából, akkor szerinte le kell igazolniuk, mert ő nem fog nyugodtan a helyén ülni és végignézni, hogy milyen gyengén teljesítenek egyesek. Számára két dolog fontos: a fejlődés és a győzelem, utóbbihoz pedig szerinte kellenek változtatások. A Cleveland nincs rossz helyzetben egyébként, hiszen 10 millió dollárral vannak a sapka alatt, és 15 játékosukból csak 12-nek a szerződése garantált, úgyhogy könnyen elküldhetnek embereket, ha valaki megtetszik nekik.

A Minnesota Timberwolves irányítója, Ricky Rubio még fel sem épült térdszalagszakadásából, már azon gondolkodik, hogy tud-e játszani a spanyol nemzeti csapatban a jövőben. Elmondása szerint amennyiben egészsége engedi, akkor ott lesz a 2013-as szlovéniai EB-n, mert amíg a szervezete nem szól közbe, addig mindig rendelkezésére áll majd hazája válogatottjának. Ő is tudja, hogy a térdén sok múlik, de ha valami miatt nem lehetett ott, akkor nagyon reméli, hogy az nem a sérülések miatt lesz. A 107-100-ra elvesztett, USA elleni olimpiai döntőről annyit mondott, hogy nem is akar visszagondolni rá, fájó emlék neki, hogy nem lehetett ott társaival, de azt is hozzátette, lesznek még világversenyek, ötkarikás játékok, ahol remélhetőleg a spanyol keret tagja lehet.

Rodney Stuckey NBA játékosoktól meglepő nyilatkozatot tett, ugyanis tegnap este azt mondta, semmi baja nincs azzal, ha csereként kerül majd innentől pályára, ha ez a csapat hasznára válik. A dobóhátvéd borzasztóan gyengén kezdte a szezont, és miután látta, hogy Kyle Singler hogyan pótolta őt Philadelphiában, utána ajánlotta fel Lawrence Frank vezetőedzőnek a lehetőséget. Frank elmondta, hogy Singler nem játszott jobban, de Stuckey ment oda hozzá, hogy jó volt a ritmusa a támadásoknak, úgyhogy a padról segítené a gárdát. Azt is hozzátette Frank, hogy nem fogja kihagyni a keretből Stuckey-t azért, mert kihagyott egy meccset láz miatt. A játékos annyit mondott, hogy bármit megtesz, amire a Pistonsnak szüksége van, egyszerűen csak jó hatással akar lenni a játékra, többet futni, több gyorsindítást kezdeményezni, mert szerinte ezzel nyerne csapata is.

Ha hírek, akkor nem hagyhatjuk ki Royce White-ot. Több neves szakíró, többek között Chris Sheridan és Adrian Wojnarowski is írt a napokban a fiatal játékossal kapcsolatban arról, hogy változtatnia kell hozzáállásán, mert betegsége ide vagy oda, így ki fog kerülni az NBA-ből. Wojnarowskinak egy GM azt mondta, nála már biztosan nem húzta volna eddig a szorongásos betegséggel rendelkező csatár, ennyi fáradozást szerinte nem ér meg a játékos, ugyanis ennyire nem jó kosaras. Az is a cikkben van, hogy már a White-hoz közelálló emberek is könyörögnek neki, hogy koncentráljon a kosárlabdára, és a hírek szerint ez talán meg is hozta az eredményét, ugyanis White elkezdte teljesíteni a kötelességeit a Rockets felé, valószínűleg ez annyit tesz, hogy elkezdett orvoshoz járni (edzésen ugyanis továbbra sincs, ráadásul azóta már le akarták küldeni a D-Ligába). Az ESPN információi szerint azonban a fiatal játékos már azon is gondolkodik, hogy elhagyja az NBA-t, fel van készülve erre a lehetőségre is. A napokban fog találkozni Daryl Morey-val, hogy megbeszéljék a folytatást. A két fél közötti legnagyobb különbség White mentális betegségének kezelésében, illetve annak mikéntjében van.

A Philadelphia Sixers szurkolói elkezdhetnek komolyan aggódni, ha eddig még nem tették volna, Andrew Bynum állapotában ugyanis visszaesés történt. A center elmondása szerint mindkét térde fáj, ráadásul ugyanazon a ponton. Az orvosok azt tanácsolták neki, hogy pihenjen, de konkrét dolgokat nem mondtak el számára, úgyhogy csak találgatni tud. Bynum azt is elmondta, hogy csak rutingyakorlatokat végeztek, mikor előjött a fájdalom, úgyhogy biztosan nem a túlerőltetés eredménye. Valószínűleg porckorong sérülésről van szó, és Bynum elmondása szerint fogalma sincs, mi történik, soha nem volt még korábban ilyen jellegű problémája. Végezetül azt mondta a Philly középjátékosa, hogy idő kérdése az egész, mivel erre nincs gyógymód, ezért várnia kell, amíg rendben jönnek térdei, de nagyon idegesítő ez számára is.

LeBron James a Denver elleni, 98-93-ra megnyert összecsapás során sérült meg. A liga legjobb játékosának jobb válla zúzódott meg, ami miatt jeges pakolást és stimulációs kezelést kapott a meccs után, de nem tűnik komolynak a dolog, valószínűleg egyetlen mérkőzést sem kell kihagynia.

A San Antonio Spurs másodéves kiscsatára, Kawhi Leonard nem úszta meg ennyivel. A bal térdével vannak gondok, 10-14 napot biztosan kihagy a fiatal játékos, így nem utazik csapatával annak hat meccses idegenbeli túrájára sem.

Shawn Marion eddig bírta, elmondása szerint hiába nem 100%-os még térdszalagja, nem bírta tovább a rehabilitációt és visszatért a mai hajnali, Indiana Pacers elleni találkozón. Kellett is a Dallasnak Marion, hiszen nélküle a jó kezdés után visszaestek, és mindössze 2-3-as mérleget tudtak felmutatni a legutóbbi öt összecsapás során, viszont a Pacers ellen ő sem tudott segíteni, hiszen újabb vereségbe futott bele a texasi együttes, ezzel már csak 5-5-tel állnak a kiváló, 4-1-es kezdést követően..

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus