Hírmorzsák 2012-11-21 (20:30)

Ha a délelőttöt úgy kezdtük, hogy nincs jó hírünk a Mavericksért szorítóknak, akkor a Philadelphia Sixers drukkerei komolyan elkezdhetnek aggódni. Andrew Bynum ügynöke ugyan minél kevesebb konkrét információt próbál nyilvánosságra hozni a játékos sérüléséről, ám a napvilágot látott infók alapján egy anonimitást kérő ortopéd sebész azt mondta, hogy egy speciális térdsérülése lehet a centernek: a térdét védő porc lehet elszakadva. A sérülés magától is meggyógyulhat, de 4-6 hónap szükséges hozzá, ami azt jelentené, hogy március-április környékén térhetne vissza. Ami még rosszabb hír, hogy műtétre van szükség, amennyiben nem javul megfelelően egy páciens állapota az első hónapok alatt egy ilyen sebészi beavatkozás viszont akár egy évre is kivonhatja a forgalomból az adott egyént. Az orvos egyébként azért kérte neve elhallgatását, mivel nem a páciense a játékos, de azt mondta, hogy nagyjából december környékén már tudnia kell a kosarasnak, hogy szükség van-e műtétre vagy sem.

A Los Angeles Lakersnél is most már hetek óta megy a huzavona, hogy Steve Nash akkor most meddig is esik ki pontosan, de Mike D'Antoni a minap elmondta, nem lényeg, mennyi ideig tart, de azt akarja, hogy teljesen felépüljön irányítója, mielőtt visszatérne. Az irányítólegenda egyébként hétfőn már edzett (még nem a csapattal), de a hajnali, Brooklyn elleni meccs volt zsinórban a kilencedik, amelyen nem lépett pályára. D'Antoni szerint nincs előre megírt forgatókönyv, hogy mikor kellene újra pályára lépnie a kanadai játékosnak, de mivel egyelőre még nem tünetmentes az edzések után, ezért nincs itt az ideje erről beszélni. Amint megszűnik minden fájdalom és kicsit formába lendül, akkor lehet szó a játékáról, jelentse ez akár a holnapot, akár a jövő hetet, akár a jövő hónapot. Ha mindez megtörténik, D'Antoni szerint azonnal óraműpontossággal fogja irányítani az egész támadójátékot Nash.

Kawhi Leonard és Stephen Jackson sérülése miatt új igazolásra kényszerült a San Antonio Spurs, ezért szerződést kötöttek korábbi játékosukkal, James Andersonnal. A fiatal dobóhátvédet 2010-ben még az első körben választotta ki a csapat a drafton, ám nem hívták le harmadik évre vonatkozó csapatopciójukat, így szabadügynökké vált. A kiscsatár gondokat nem oldja meg Anderson, ám valószínűleg kicsit több small-ballt láthatunk majd Gregg Popovich-éktól. Szintén ide tartozik, hogy az együttes Cory Joseph-et is felhívta a D-Ligából, az Austin Toros csapatától.

Ma este a Chicago Bulls Houstonba látogat, így Omer Asik volt csapata ellen léphet pályára. Tom Thibodeau Jonathan Feigennek (Houston Chronicle) beszélt volt játékosáról. A Bulls trénere szerint Asik nagyon sok dologban Yao Mingre hasonlít. Thibodeau valószínűleg tudja, miről beszél, hiszen az előző két szezont a törökkel töltötte, míg korábban segédedző volt a Rocketsnél a kínai szupersztár fénykorában. A két éve a legjobb edzőnek választott mester szerint nagyon szép jövő áll Asik előtt, hiszen elég nagy darab, jó a lábmunkája, intelligens, harcos, mindig kész a csapatáért harcolni, mindig gyorsan reagál, jól érzi, mi fog történni a pályán, könyörtelen, úgyhogy borzasztóan sok mindenre használható.

A Los Angeles Clippers kiválóan kezdte az idei szezont, hiszen 8-2-vel állnak, ráadásul megverték már a Grizzliest, a Heatet, a Spurst és a Lakerst is. A siker egyik kulcsa az lehet, hogy a csapat két legnagyobb sztárja, Blake Griffin és Chris Paul is kicsit emberközelibb lett a csapattársak számára is. Az erőcsatár sokkal nyugodtabb és koncentráltabb a hírek szerint az edzéseken és az öltözőben, az irányító pedig kevésbé maximalista a társaival szemben, jobban tűri a hibákat.

Egy NBA megfigyelő Ric Buchernek (Comcast) Jason Kiddet dicsérte, mikor szóba kerültek a New York Knicks idény eleji sikerei. A meg nem nevezett személy azt nyilatkozta, hogy soha nem látott korábban olyat, hogy egy fizikailag ennyire megkopott játékos még mindig ilyen szinten tudjon hatással lenni a pályán lévő történésekre. Azt is hozzátette a megfigyelő, hogy Tyson Chandlerrel való összepárosítása telitalálat volt, mivel ők voltak a bajnok Dallas vezéregyéniségei, ráadásul a Knicks okosan eltanulta a Maverickstől azt, hogy Kiddet egy másik irányítóval összepárosítják, így a gyorsaságában már erősen megkopott legenda pályán létével is van a periméteren olyan emberük, aki be tud törni a festékbe.

A végére pedig egy rövidhír. Az Indiana Pacers a D-Ligába, pontosabban a Fort Wayne Mad Antshez küldte két játékosát, Miles Plumlee-t és Orlando Johnsont.


Reggeli hírek:

Nincs jó hírünk a Dallas Mavericksért szorítóknak, ugyanis Dirk Nowitzki az előre tervezetthez képest a lehető legkésőbb tér vissza sérüléséből. A német szupersztár jobb térdét október 19-én műtötték, és az előzetesen jósolt 4-6 hetes felépülési idő valószínűleg 6 hét lesz, ugyanis nagyjából 2 hét múlva kezdheti meg az edzéseket. 7-10 napot számolnak, mire formába lendül, úgyhogy körülbelül december közepén játszhat majd újra. A klasszis azt nyilatkozta, hogy pár hete még nagyon sok olyan napja volt, mikor nem érezte jól magát, de a helyzet azóta sokat javult, ezért kezdett el kicsit edzeni tegnap. Azt is hozzátette viszont, hogy még mindig elég nehéz megmondani, pontosan mikor térhet vissza. Ő már az elején kijelentette, hogy a fájdalomnak teljes mértékben el kell tűnnie, és vissza kell nyernie a kondícióját, ebben az esetben áll majd készen a játékra, de ez még elég messze van elmondása szerint.

Szintén a Maverickshez tartozik, hogy Rick Carlisle nem túlságosan nyugodt francia kisembere, Roddy Beaubois egészségi állapota miatt, a hátvéd ugyanis most is folyamatosan sérült, ahogyan egész NBA karrierje során. A vezetőedző elmondta, hogy ha őszinte akar lenni, akkor eléggé aggódik Beaubois miatt, mivel ő az az ember, akinek ha 5% hiányzik a gyorsaságából és az atletizmusából, az nagyban befolyásolja az ő játékát is és azokét is, akik mellette játszanak. A tréner azt is hozzátette, hogy pár szituációban használják most is, de amikor nem játszik annyit, azt kérik a játékostól, hogy menjen erősítsen és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy kicsit strapabíróbb legyen.

Andrew Boguttal egyelőre nem kell számolni sem a Golden State Warriors szakmai stábjának, sem a szurkolóknak, ugyanis további három meccset fog kihagyni az ausztrál center. Hétvégén újra elkezdi a futópados edzéseket, és ha minden jól megy, akkor hétfőn újra együtt edzhet a csapattal. A játékos saját elmondása szerint nem tudja biztosan, mennyivel van jobb állapotban műtött bal bokája a pihentetést követően, de majd a hétvége folyamán kiderül. Nem annyira biztató hírek ezek, de az oaklandi gárda kezdi összeszedni magát nélküle is.

Szintén nem túl örömteli, főleg a New Orleans Hornetsért szorítóknak, hogy Anthony Davis rövid profi pályafutása alatt már második sérülését szedte össze. Hétfőn, edzés közben érzett némi problémát bal bokájában az idei draft 1/1-es választottja, ezért kiülte a ma hajnali, New York Knicks ellen - egyébként simán elveszített - találkozót, és státusza a következő meccsre is kétséges. Az erőcsatár ettől függetlenül elutazik csapatával a most kezdődő négy meccses idegenbeli túrára, úgyhogy valószínűleg hamarosan pályára kerül, de hogy pontosan mikor, azt nem tudni. A Hornetshez tartozik még, hogy sikerült megegyezniük a nemrég New Orleansba cserélt Matt Carroll-lal kivásárlásáról, így ő ezentúl szabadügynök.

Úgy tűnik egyelőre, hogy bevált a floppolás büntetése, ugyanis mindössze négy figyelmeztetést kellett eddig kiosztani, és többek szerint jóval kevesebb lett a szabály miatt a színészkedés. Jeff Van Gundy azt mondta, hogy nagyon fontos, hogy a liga a jó irányba terelje a játékosokat, és eddig úgy néz ki, ez az anti-flop szabály pozitív hatással van rájuk. Shane Battier a szezon előtt szkeptikus volt, de most már szerinte is hasznos, hogy büntetik a fölösleges színészkedéseket. A Miami Heat kiscsatára azt is hozzátette, szerinte védekezésben teljesen ugyanazt teszik az emberek, mint korábban, saját játékstílusa sem változott, ám támadásban jóval kevesebb olyan szituáció van, amikor valaki azt akarja eladni, mintha agyonlőtték volna betörés közben vagy éppen Hasfelmetsző Jack kezei között lennének.

Marc Stein (ESPN) információi szerint a San Antonio Spurs nem ül tétlenül, miután elvesztette két kiscsatárát, Kawhi Leonardot és Stephen Jacksont is. Stein forrásai arról számoltak be az újságírónak, hogy Gregg Popovich-ék élénken érdeklődnek a francia swingman, Mickael Pietrus iránt. A legutóbb Bostonban játszó kosaras a negyedik francia lenne a Spurs keretében Tony Parker, Nando De Colo és Boris Diaw mellett, ám a hírek szerint továbbra sem hajlandó engedni fizetési igényeiből, nem akar aláírni veterán minimumért.

Ma hajnalban összecsapott a Brooklyn Nets és a Los Angeles Lakers, így találkozott egymással Dwight Howard és Deron Williams is. Mint azt bizonyára mindenki jól tudja, nagyon sokáig úgy volt, hogy idén már egy csapatban pattogtatnak majd, de az élet nem így hozta, viszont úgy tűnik, mindketten továbbléptek azóta. D-Will elmondta, hogy szerinte nem is nagyon volt lehetősége a Netsnek megszerezni Howardot, mert az Orlando Magic sosem cserélte volna hozzájuk, amikor pedig a center belépett szerződésének utolsó évébe, elveszett minden opció, hogy Brooklynban folytassák együtt. Az irányító azt is hozzátette, örül Howardnak, mert úgy tűnik, jól érzi magát Los Angelesben. Williams azzal zárta mondandóját, hogy valószínűleg sokkal nyugodtabb DH12 körül a légkör, bár teljesen még nem szűnt meg a szabadügynöksége körüli mizéria, hiszen nem írt még alá a Lakersszel, ám úgy tűnik számára, otthonra talált játékostársa, és sok szerencsét is kívánt neki a továbbiakhoz.

A Washington Wizards még a tavalyinál is gyengébb, 0-9-es mérleggel nyitotta a szezont, úgyhogy mindenki tudja az együttesnél, ideje lenne változtatni. Jordan Crawford szerint semmiféle taktikájuk nincs jelenleg, úgyhogy azt kellene erőltetniük, ami ment, ez pedig a kispad, akik az Indiana Pacers ellen 89-96-ra elvesztett összecsapáson is visszahozták a meccsbe a csapatot. Randy Wittman is elismerte, egyelőre még ő is csak keresi a rotációt, hiszen 12-13 embert használ meccsenként, amit nem lehet megtenni az NBA-ben. Elmondta a nyilvánvalót, az lenne az ideális, ha ki tudna alakítani egy állandó kezdőt, mögöttük pedig egy olyan társaságot, akik a padról szállnak be minden mérkőzésen, ám hozzátette, jelenlegi játékuk mellett ezt nem tudja megtenni.

Mivel a New York Knicks a vártnál sokkal jobban - ma hajnali győzelmével már 8-1-gyel - kezdte a szezont, így a "hogyan fogják beépíteni Amare Stoudemire-t a csapatba" kérdés még érdekesebbé kezd válni, mint ahogy kinézett az alapszakasz előtt. Tavaly nagyon sokszor szenvedett a gárda akkor, amikor ő, Carmelo Anthony és Tyson Chandler is a pályán volt, de ez STAT távollétében teljesen eltűnt idén. Mike Woodson vezetőedző elmondta, egyelőre nem foglalkoznak a kérdéssel, mert nagyon várják már, hogy az erőcsatár teljesen felépüljön, és ha ez megtörténik, akkor nézik meg, mi lenne a legelőnyösebb a csapat szempontjából. A tréner azt is hozzátette, hogy egyelőre minden csak spekuláció, hiszen majd akkor derülnek ki a dolgok, ha ténylegesen játékra kész Stoudemire. Ez azért érdekes, mert Woodson korábban kijelentette, hogy egy játékos sérülés miatt ne veszítse el kezdő pozícióját, ám most jóval nyitottabbnak tűnt arra, hogy Amare-t a padról játszassa, legalább eleinte.

Nem nagy meglepetés, évek óta tudjuk, hogy Kevin Garnett a Boston Celtics védekezésének alapja, ám most talán minden eddiginél nagyobb teher hárul rá ilyen szempontból. Amikor ugyanis a pályán van, akkor 100 támadás alatt átlagban 94.6 pontot kap csapata, amikor pedig nem, akkor 114.2-t, ez a 19.6 pontos különbség pedig azt jelenti, hogy a liga egyik legjobb védelméből az egyik legrosszabb lesz, mikor KG éppen pihen.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus