Hírmorzsák 2012-11-23 (21:30)

A ma esti, Memphis Grizzlies - Los Angeles Lakers összecsapásnak alapból sem a vendégek az esélyesei, ám a memphisiek még tovább erősödnek az eddigiekhez képest, ugyanis szeptemberben elszenvedett lábtöréséből felépült erőcsatáruk, Darrell Arthur és valószínűleg be is mutatkozik az aranysárga-lilák ellen. Zach Randolph, a csapat egyik húzóembere elmondta, nagy szükségük van Arthurra, aki egy igazi energiabomba a padról, nagyon jó védő és az elzárások után nagyon jól válik le kifelé. Randolph még egyszer hangsúlyozta, mennyire fontos nekik csapattársuk és az embereknek tisztelniük kellene őt. Nem volt kis út, amit az utóbbi időben megtett egyébként Arthur, hiszen Achilles-ín szakadását követően 8 hónapig volt harcképtelen (ebből két hónapig járni sem tudott), majd mikor visszatért az edzésbe, rögtön el is tört lába. Remélhetőleg most tovább bírja majd.

Aki pont mások sérülését használhatta volna ki eddig, az Derrick Williams, a Minnesota Timberwolves 2011-es drafton második helyen választott erőcsatára, aki pechjére a csapat legjobb játékosának, Kevin Love-nak a posztján játszik. Mivel azonban Love kéztörés miatt kihagyta a szezon elejét, lehetősége lett volna az eddig masszívan alulteljesítő, kevés alkalomtól eltekintve legtöbbször semmit nem mutató Williamsnek megmutatni, hogy jóval több van benne, mint amit eddig láttunk tőle. Nos, a szezon első hónapja olyan gyengén sikerült számára, hogy Love visszatérését követően nemhogy csökkentek volna játékpercei, hanem már nem is az aktív rotáció tagja, Rick Adelman vezetőedző ugyanis teljesen jogosan favorizálja kárára a sokkal hasznosabb játékot bemutató Dante Cunningham - Lou Amundson párost.

Akinek szintén nem megy idén, az a Milwaukee Bucks négyese, Ersan Ilyasova, aki mind pontszerzésben, mind pattanózásban messze elmarad tavalyi átlagaitól. Ebben a szezonban eddig mindössze 4.7 pattanót szedett meccsenként (a tavalyi 8.8-et követően), a mezőnyből pedig a borzalmas 31.3%-kal tudja csak értékesíteni dobásait. A játékos saját elmondása szerint néha nehéz megmagyarázni az ilyet, egész egyszerűen valamilyen úton-módon túl kell jutnia ezen az időszakon, addig pedig úgy segíteni társait, ahogyan csak tudja. A török játékos állítása szerint a fő gond az, hogy nem találja a ritmusát, mivel elég sok magasembere van idén a Bucksnak, Scott Skiles vezetőedző pedig nagyon sokféle rotációt kipróbált már. Tavaly 3-4 játékosuk volt a magas posztokra, így mindenki tudta, mire számíthat, idén pedig nem ez a helyzet.

Aki az abszolút másik, azaz a felülteljesítők táborát erősíti, az Raymond Felton, a New York Knicks régi-új irányítója, aki viszont azonnal leszögezte, nem nagyon szeretné, ha Jeremy Linhez hasonlítanák (ma Houstonban összecsap Lin jelenlegi és volt együttese). Felton elmondta, nem is nagyon tudja, hogyan lehet őket összemérni, hiszen ő már 8 éve a ligában van, Lin pedig mindössze fél esztendőt töltött el az NBA-ben. Hozzátette, hogy tavaly nagyon jó szezont futott a Rockets jelenlegi karmestere, az egyik legjobbat, amit valaha látott és nagyon örül annak, hogy megkapta kollégája a zsíros szerződését. Egyáltalán nem haragszik rá emiatt, de ettől még őket nem igazán lehet összemérni, mert két teljesen különböző játékos. Linnek már közel sem megy annyira, hiszen 10 pont mellett ugyan fel tud mutatni egy 6.3 gólpasszos átlagot, és mindössze 2.8 labdát ad el meccsenként, ami főleg tavalyi évéhez képest nem sok, ám mindössze 33.3%-kal dob a mezőnyből. A Houston játékosa annyit mondott erre, hogy még túl fiatal, nagyon sok mindenen kell dolgoznia és tapasztalatot is kell szereznie, úgyhogy nem aggódik, idővel sokkal jobban fog teljesíteni.

Akinek szintén jól megy eddig idén, sőt, egyre jobban, az a Golden State Warriors idei drafton 35. helyen kiválasztott mindenese, Draymond Green, aki az utóbbi időben egyre több lehetőséget kap Mark Jackson vezetőedzőtől. A tréner elmondta, nem akarja korlátozni fiatal kosarasa játékát, hogy például csak védekezzen, mert azt akarja, hogy mindent megcsináljon a pályán. Szerinte Greennek megvannak a képességei a triplákhoz, a pattanókhoz, a védekezéshez, de ahhoz is, hogy mások számára megteremtse a helyzetet. Jackson azt is hozzátette, teljesen ledöbbent, hogy a drafton még bent volt Green a 35. választásnál. Szerinte nem ő ugrik a legnagyobbat, nem a legatletikusabb, nem a legrobbanékonyabb, de igazi győztes típus, aki nagyon sokféleképpen képes hatással lenni a játékra.

A végére pedig egy nem túl meglepő hír a Los Angeles Lakers házatájáról: Mike D'Antoni megérkezésével újra érdeklődést mutat a csapat a Utah Jazz mellőzött dobóhátvédje, Raja Bell iránt. Korábban Kobe Bryant és Mitch Kupchak is a megszerzése mellett volt már a nyáron, és elég komoly esélyük is van a megszerzésésre, hiszen hiába nem sikerült megegyezni egyelőre Bell kivásárlásáról a játékosnak és a Utah vezetőségének, így is megkérték, hogy ne nagyon látogassa a csapat edzéseit és meccseit.


Délelőtti hírek:

A Portland TrailBlazers ex-sztárjáról, Brandon Roy-ról jelent meg egy hosszabb írás az oregonlive.com oldalon. Mint ismeretes, a napokban hetedik komolyabb térdműtétjén esett át a Minnesota Timberwolves dobóhátvédje. Roy-nak olyan térdsérülése van, amely folyamatosan vékonyítja el a porcot a térdben lévő csontok között, egészen addig, amíg egyszer csak el nem tűnik majd teljesen. A játékos az orvosok beszámolói alapján azt nyilatkozta, hogy egész karrierjét végigkísérő térdproblémája már a hármas stádiumban van és innen már csak egy lépcsőfok létezik. Az a lépcsőfok viszont azt jelentené számára, hogy térdprotézist kellene beépíteni testébe, onnantól kezdve pedig a mindennapi teendők sem mennének automatikusan.

Roy nemcsak erről beszélt Jason Quicknek, a lap újságírójának és a Blazers beatwriterének. Elmondása szerint természetesen fizikailag sem volt a toppon Portlandben, de sokkal inkább mentálisan került gödörbe folyamatos sérülései miatt. Korábban mindig a legjobbakhoz mérte magát, egészséges, de megfelelően nagy egoval rendelkezett, és ebből kellett leadnia ideiglenes visszavonulása után. Az amnesztiás kivásárlásról azt mondta, ha már muszáj volt távoznia, nem akarta rossz helyzetben hagyni a klubot, ezért döntöttek emellett a variáció mellett. Így amellett, hogy ő is megkapta a pénzét, a Blazers sapkája alól is felszabadult a hely, nem nyomta őket évekig egy nem játszó kosaras fizetése.

Azt is elmondta Roy, hogy azért tért vissza, mert nem talált békességet saját magával. Feszült volt, és bár nem volt ingerült másokkal, nem is akart nagyon emberek közelében lenni. Folyamatosan azon gondolkodott, vajon ez volt-e a megfelelő időpont arra, hogy abbahagyja a kosárlabdát. Nem akarta leélni úgy az életét, hogy folyamatosan azt kérdezgesse magától, mi lett volna ha mégis megpróbálja, ezért döntött amellett, hogy aláír Minnesotába. A gyerekei miatt is muszáj volt ezt megtenni, hiszen mindig azt mondja nekik, tegyenek meg mindent azért, amit szeretnek, ne végezzenek félmunkát, és nem akarta, hogy hiteltelenné váljon előttük.

Végül azt mondta Roy, most már bármi történik - akár újra pályára tud lépni, akár ténylegesen vissza kell vonulnia - nem bánkódik, nem lesz csalódott. Teljesen elégedett azzal, amit tett, mert tudja, mennyi önfeláldozás, önfegyelem és kitartás kellett ahhoz, hogy újra megpróbálja. Csak az számít számára, hogy mennyi munkát tett ebbe bele. Szerinte az egyetem első évében csak egy átlagos játékos volt, és ami azóta történt vele, az óriási áldás, mert fantasztikus karrierje volt így is.

Ha már szóba került a Portland, akkor meg kell említeni az új vezérek egyiket, a francia Nicolas Batumot. A kiscsatár a nyáron elég vaskos szerződést írt alá, és többen megkérdőjelezték, ér-e ennyit a játékos. Batum a minap Joe Freemannek (Oregonian) azt nyilatkozta, hogy tudja, azt mondják és gondolják róla az emberek, hogy nagyon jó, amit eddig csinált, de mindössze 11 meccs ment le a szezonból, és hogy majd úgyis megint előjön a régi Nic Batum. Erre szeretne rácáfolni, mert ő már nem a régi Nic Batum. A kosaras azt is hozzátette, hogy szabadabbnak érzi magát, mivel már nem kell Brandon Roy és Gerald Wallace árnyékában élnie. Szerinte ahogy most játszik, az a szint, ahol lennie kell. Megpróbál agresszív maradni és minden meccsen teljesíteni, mert más, jobb játékos, mint korábban. Batum a 11. legjobb pontszerző és 7. a labdalopási listán, igaz, a 4. legtöbb percet átlagolja.

A Los Angeles Clippers magasemberpárosa, Blake Griffin és DeAndre Jordan is sokat fejlődött a nyár folyamán, legalábbis egyelőre így néz ki. Az erőcsatár majdnem 10%-ot javított büntetőzésén - 52.1%-ról 61.7%-ra emelkedett statisztikája ebben a kategóriában. Griffin azt mondta, hogy folyamatosan gyakorol, elvégzi az ehhez szükséges munkát és a lényeg az, hogy mindent ugyanúgy csináljon a meccsen is, mint edzésen. Egyelőre ezt teszi, így jóval jobb érzéssel engedi el a labdát, mint korábban, csak folytatnia kell a megkezdett munkát.

A középjátékos jóval jobban bízik magában, leginkább centermunkájában az ellenfél palánkja alatt, mint korábban. Jordan erre annyit mondott, hogy amikor valakiben bíznak a csapattársai is, folyamatosan megkapja a labdát, akkor ő is sokkal jobban elkezd bízni saját magában. Csapattársa, Chris Paul szerint nagyszerűen játszik Jordan, az a legfontosabb, hogy ez így is maradjon, folytassa ugyanilyen szinten, ahogy elkezdte a szezont. Nem akarják, hogy visszaessen, vagy hogy túlvállalja magát, amit most csinál, az teljesen kiváló. Paul azt is hozzátette, hogy talán ő a legértékesebb játékosuk, az viszont fontos, hogy elérjék, folyamatosan, állandóan koncentráljon a meccseken.

A másik Los Angeles-i együttesnél, a Lakersnél még nem állt össze minden, ám úgy tűnik, az új vezetőedző, Mike D'Antoni megtartja Chuck Persont, Steve Cliffordot és Eddie Jordant is az eddigi segédedzők közül. D'Antoni elmondta, hogy mindannyian jó edzők és egyébként is ismeri majdnem mindannyiukat korábbról. Az új tréner feltette magának a kérdést: ha jók, akkor miért változtassak? Szerinte mindannyian kiválóan dolgoznak adott területeken, nagyon jó megérzéseik vannak, és minél több ilyen embere van a szakmai stábban, annál jobb lesz a csapat számára. D'Antoni azt is hozzátette, hogy év közben biztosan nem fog cserélni, így nem érkezik Nate McMillan sem, akiről korábban cikkeztek, majd újra elmondta, jelenlegi segédei jók, megérdemlik, hogy a Lakersnél legyenek.

A liga az nba.com-on hivatalosan is elismerte, hogy a tegnap hajnalban lejátszott - 98-97-es hazai győzelemmel zárult - Charlotte Bobcats - Toronto Raptors találkozó végjátékában a játékvezetők tévesen nem fújtak be egy személyi hibát a Bobcats újoncának, Michael Kidd-Gildchristnek, aki a Raptors erőcsatárának, Andrea Bargnaninak ütött oda egy tempó közben 2.4 másodperccel a vége előtt. A magyarázatot ITT találjátok. A gesztus szép, bár ez túl sokat nem segít már a kanadai gárdán, akik sokadik szoros meccsüket bukták el az utolsó pillanatokban, ezúttal önhibájukon kívül is, így pedig csak 3-9-cel állnak a keleti főcsoport 13. helyén, egyelőre messze lemaradva a PO-ot érő pozícióktól. Talán annyi lehet a pozitív hozadéka, hogy a közeljövőben a javukra ítélnek az ehhez hasonló vagy ennél kevésbé egyértelmű esetekben is.

A hírek szerint Michael Finley komolyan gondolkodik a visszatérésen. A Dallas Mavericks egykori sztárja idén nyáron már vezetőségi feladatokat is kapott, Rick Carlisle edző és Donnie Nelson GM mellett is tevékenykedett, mint mindkét szakember speciális segítője, ám most úgy döntött, hogy kicsit parkolópályára teszi ezt a vonalat és megpróbál utoljára visszatérni a pályára. A hírek szerint már a nyarat is végigedzette (vezetőségi feladatai mellett), a Mavericks edzőtáborában azonban összeszedett egy kisebb vádlisérülést, emiatt nem is sikerülhetett meggyőznie Carlisle mestert, hogy számíthatna rá hosszabb távon. Finley most újra egészséges, és ügynöke próbálja felmérni a terepet, hol lehet szükség a veterán játékosra, aki ha a pályán már nem is tud olyat alkotni, mint tette azt a '90-es évek végén Dallasban, az öltözőben még mindig komoly haszna lehetne.

Az Oklahoma City Thunder a D-Ligába, a Tulsa 66ers gárdájához küldte DeAndre Ligginst és Daniel Ortont. Előbbi négy meccsen összesen 11 percet töltött a parketten, utóbbi pedig mindössze egy találkozón kapott két percnyi lehetőséget, nyilvánvalóan azért küldték le őket, hogy formában maradjanak, ne küzdjenek meccshiánnyal, amennyiben valami folytán szükség lenne rájuk a Thundernél.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus