Hírmorzsák 2012-12-05 (16:30)

A baj csőstül jön, ezt jól tudják már a Los Angeles Lakersnél is. Nem elég, hogy újra elbuktak egy meccset a végjátékban köszönhetően Dwight Howard gyenge büntetőzésének, társa, Pau Gasol is kiesett, ráadásul azt sem tudni, mennyi időre. A spanyol magasember Mike D'Antoni kinevezése óta nem igazán találta magát, de korábban már volt arról szó, hogy a térdszalagjaival gondok vannak, most hivatalosan emiatt kényszerült a padra. Nem játszott a Houston ellen sem hajnalban, de a mai, New Orleans elleni összecsapásról is hiányozni fog, egyelőre határozatlan időt írnak neki, valószínűleg még több meccset ki fog hagyni. A vezetőedző szerint nem azzal volt a gond, hogy nem illeszkedett be az új játékrendszerbe, hanem azzal, hogy sérülten kellett játszania, és ez a tény ebben a ligában nem sok jóval kecsegtet. Gasol helyén egyébként Antawn Jamison kezdett és fog is a közeljövőben, egészen addig, amíg a spanyol 100%-os nem lesz. D'Antoni azt mondta, fogalmuk sincs, mennyit kell erre várni, de muszáj lesz, mert csak teljesen egészségesen van értelme a játékának.

A hírek szerint cseréről egyelőre nincs szó. Mint ismeretes, december 15-e után az idén nyáron igazolt játékosok is cserélhetővé válnak, úgyhogy a piac is valószínűleg egyre inkább be fog indulni, de Mitch Kupchak azt nyilatkozta, ténylegesen a sérülés miatt kellett leültetni Gasolt, nem azért, mert valami lenne készülőben. Dave McMenamin (ESPN) egy forrásra hivatkozva azonban azt állítja, Kupchak már felvette a kapcsolatot a magasember képviselőivel, hogy ha Gasolnak nem sikerül beilleszkedni D'Antoni rendszerébe, akkor fel fogja térképezni a cserelehetőségeket.

Kapcsolódik a témához, legalábbis a Howard-cseréhez, hogy bár sokan kritizálták Rob Hennigant azért, mert nem Brook Lopezt vagy Andrew Bynumot választotta anno DH12-ért cserébe, hanem egy olyan csomagot, amelyet kevésbé neves játékosok alkottak, mégis úgy tűnik, hogy jól döntött a fiatal GM. Pat Williams, az Orlando Magic igazgatója azt mondta, hogy Lopezzel kapcsolatban az volt a legnagyobb félelmük, ahogyan megsérült és hogy már hosszú kórlapja volt a láb és bokasérüléseiről. Bynumról csak annyit mondott, hogy ha a Magic őt választja, az kész katasztrófa lenne jelenleg, nem sokan lennének elégedettek a helyzettel Orlandóban.

A Yahoo Sportsnak több forrás is megerősítette, hogy a New Orleans Hornets új nevet kap és Pelicans lesz a 2013-2014-es szezontól. A névváltás már azóta a levegőben lógott, mióta új tulajdonosa van a franchise-nak, Tom Benson. A Pelicans név azért is kerülhetett szóba, mivel Amerikában Louisiana államot "Pelikán állam"-ként ismerik. A másik két lehetséges választás a Krewe (egy bizonyos csoport neve, akik a minden évben megrendezett Mardi Gras karneválon lépnek fel New Orleansban) és a Brass volt. A "Hornets" felszabadulása lehetőséget ad a Charlotte-nak, hogy visszavegyék oly sokáig használt nevüket. Egyelőre a csapat szóvivője nem erősítette meg, hogy ez lenne az új nevük, szerinte még folynak a tárgyalások a ligával, akik majd kimondják a végső igent vagy nemet. A hírek szerint az lóg még a levegőben, hogy pontosan mikortól lenne meg a váltás, lehet, hogy még egy esztendőt csúszna a dolog.

Rajon Rondo két meccses eltiltása lejárt, ám továbbra sem bánta meg azt, hogy a Brooklyn Nets elleni kakaskodás miatt kiállíttatta magát. Amikor azt kérdezték tőle az újságírók, hogy tanult-e valamit az esetből, amely miatt már harmadjára tiltották el kilenc hónapon belül, annyit válaszolt: "Nem". Azt is hozzátette viszont a Boston Celtics irányítója, hogy nagyon nehéz volt látni, hogy a társainak nélküle kell küzdenie a pályán. Szeret velük lenni és most ezt egy pár napig szüneteltetnie kellett, most viszont már minden a rendes kerékvágásban van szerencsére.

Még egy visszatérő lehet a hét közepén, ugyanis miután három meccset kihagyott, Shane Battier saját bevallása szerint egészségesnek érzi magát ahhoz, hogy csütörtökön, a New York Knicks ellen pályára léphessen. A kiscsatár térdszalaghúzódás miatt volt játékképtelen, és azért közel sem biztos abban, hogy a csapat orvosai is zöld jelzést adnak neki a csütörtök reggeli vizsgálatokat követően. Battier elmondta, már 34 éves, nem gyógyul már olyan gyorsan, mint régen, és bár nagyon szeretne a pályán lenni csapattársaival, megérti, hogy az a fontosabb, hogy a szezon késői részében egészséges legyen, nem az, hogy most játsszon.

Ha már visszatérések, akkor essen pár szó Derrick Rose-ról is. A májusban térdműtéten átesett szupersztár Joe Cowley (Chicago Sun-Times) információi szerint pár héten belül újra elkezdhet együtt edzeni a csapattal, legalábbis a forrás szerint több csapattársa is így gondolja. Gar Forman a lap megkeresésére azt mondta, hogy még mindig csak lépésről-lépésre haladnak, gondolkodnak, nincs előre meghatározott időpont, amikor az irányítónak vissza kellene térnie a pályára. Tom Thibodeau is azt mondta, hogy egyelőre még nincs ez a kérdés napirenden, sőt, ő úgy nyilatkozott, hogy Rose edzésbe állása sem holnap fog megtörténni, hosszú út van még odáig a vezetőedző szerint. Azt is hozzátette viszont, hogy már hetek óta fut Rose és próbálgatja a betöréseket is, úgyhogy a rehabilitáció teljesen rendben halad.

Alekszej Sved viszonylag hamar beilleszkedett Minnesotában, mostanra a pad legjobb támadójátékosa lett, 84 negyedik negyedben szerzett pontja pedig önmagáért beszél, ettől függetlenül Rick Adelman nem tervezi a kezdőcsapatba állítását. A tréner elmondta, hogy az orosz olyan játékos, akire bátran támaszkodhatnak csereként és a negyedik negyedekben is. Adelman hozzátette, akkor jól érzi magát a kispadon, ha Svednél van a labda, mert nagyon jó döntéseket hoz és jól találja meg a társakat is. Edzéseken párszor kipróbálták már Ricky Rubioval együtt, úgyhogy erre számíthatunk majd a meccseken is, ha a spanyol visszatér. Sved dicsérte európai hátvédtársát, szerinte okos játékos, aki körül mindenki sokkal jobban játszik. Azt is elmondta, hogy még mindig a tanulási fázisban van, nagyon más világ ez neki, ezért az elején voltak problémái, most viszont már jobban játszik. A szokásos sablonnal zárta mondandóját: mindent megtesz, amire az edző kéri.

Kevin Martin is kiválóan passzol új csapatába, az Oklahoma City Thunderbe. A játékos a RealGM kérdésére mondta el, hogy ennek ellenére még nem beszélt ügynöke és a gárda vezetősége a hosszabbításról, egyelőre személy szerint próbálja megélni a pillanatot. Azért vitték oda, hogy azonnali segítség legyen, és eddig minden jól sül el a szempontjukból, úgyhogy számára jelenleg csak ez a lényeg. Hiába nem beszélgettek még a Thunder vezetőivel, azt egyértelműen kijelentette, hogy ha lesz rá lehetőség, nagyon szívesen maradna az együttesnél. Elmondása szerint nagyon érdekes nyara lesz, hiszen soha nem volt szabadügynök, nem vett részt ebben a procedúrában, elég jó helyen is lesz a dobóhátvédek között, úgyhogy izgalmas időszak lesz az számára. Egyelőre a jelen a fontos neki, a többit majd nyáron meglátják.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus