Hírmorzsák 2012-12-14 (10:00)

Nem elég, hogy pocsék formában van a Los Angeles Lakers, most még a reményt is elveszik a szurkolóktól. Phil Jackson ugyanis a hírek szerint akkor sem térne vissza, ha menesztenék posztjáról a kinevezése óta mindössze 4-10-es mérleget elérő Mike D'Antonit és felkérnék, hogy legyen mégis a gárda edzője. A Chicago Bulls és a Lakers legendás mestere azt mondta, hogy szinte biztos abban, hogy sikerül megoldania az együttesnek a mostani problémákat, ám arra a kérdésre már kicsit más hangnemben válaszolt, hogy szerinte bajnokesélyes-e a Lakers. "Hát, nem, nem tudom, de..." - válaszolta. "Határozottsága" egyenlő azzal, ő sem nagyon hiszi, hogy teljes pálfordulás lesz volt csapatánál, márpedig év elején pont a vezetőség jelentette ki, ezzel a kezdőötössel csak a bajnoki cím elfogadható.

Hajnalban összecsapott egymással a Lakers, illetve a keleti konferenciát vezető New York Knicks együttese. Carmelo Anthony mindössze 23 percet játszott, ám ezalatt is sikerült 30 pontot berámolnia 10/15-ös mezőnymutatóval. A második félidő elején aztán Dwight Howard faultját követően rosszul fogott talajt a New York-iak legnagyobb sztárja, begyűrte maga alá bal lábát. Lesántikált a pályáról az öltözőbe és nem is tért már vissza a meccsre. Edzője, Mike Woodson elmondása szerint az első vizsgálatok alapján csak egy enyhe húzódás történt, úgyhogy most pihentetik a sérült testrészt és naponta megvizsgálják, bármelyik nap visszatérhet, nem súlyos a sérülés. Szombaton a Cleveland Cavaliers ellen lépnek parkettre, ám maga a játékos sem tudta megmondani, hogy tud-e játszani azon a találkozón.

Anthony egyébként élete legjobb szezonját nyújtja eddig, ráadásul csapata is sikeres. Kobe Bryant egy nyári beszélgetést osztott meg még kettejük között, mikor az olimpián egy csapatban pattogtattak. A Lakers sztárja szerint tavaly nagyon nehéz éve volt Melonak, mert mindenki amiatt a stílus miatt kritizálta, ahogy ő játszani szeret és egyébként mindig is játszott (sok rádobás). Aztán jött az egész Linsanity dolog és az emberek azt mondták, hogy a Knicks jobb csapat Carmelo nélkül, ami Bryant szerint nonszensz, és ezért a médiát okolja a Los Angeles Lakers dobóhátvédje. Szerinte emiatt lett kicsit kevesebb az önbizalma Anthony-nak, ő pedig azt kérdezte tőle, hogy miért foglalkozik másokkal, el kellene engednie mások véleményét a füle mellett. Idén a Knicks olyan játékosokat rakott Melo mellé, akikkel azt tudja játszani, amit szeret, ráadásul eredményesen, most pedig mindenki ünnepli, ami elég vicces az előző szezont követően. "Isten áldjon bennetek" - mondta a média képviselőinek Kobe nem kicsit ironikusan.

Nem kis megdöbbenést okozott ma hajnalban, hogy az ESPN szakértőjét, John Hollingert nevezte ki a Memphis Grizzlies a kosárlabdával kapcsolatos ügyek elnökének. Hollinger leginkább arról híres, hogy statisztikai alapon elemez, illetve ő alkotta meg a PER formuláját (Player Efficiency Rating) - manapság ez az elfogadott mércéje a hatékonyságnak a ligában belül. Az új elnök szerint nehéz volt elhagynia az ESPN-t, de azt nem hagyhatta ki, hogy egy NBA csapatnál dolgozhat, az új memphisi vezetőség pedig egy visszautasíthatatlan lehetőség számára. Minden maradt egyébként a régiben, tehát Ropert Pera a tulajdonos, Jason Levien a vezérigazgató, Chris Wallace pedig a GM, de utóbbi munkájába komoly beleszólása lesz Hollingernek.

A Minnesota Timberwolves mai edzésén Brandon Roy először nyilatkozott a riportereknek, mióta újra megműtötték a térdét. A dobóhátvéd szerint sokan megkérdezték tőle, hogy vissza akar-e vonulni, de állítása szerint ez meg sem fordult a fejében. Azt mondta, nem sokat törődik a médiával, nem olvassa ezeket az írásokat, de nem is tudja, honnan jöhetett ez a pletyka. Még egyszer nyomatékosította, nem az volt a kérdés, hogy visszavonul-e, hanem az, hogy megműtteti-e magát vagy tovább játszik a fájdalom ellenére. Roy állítása szerint nem tudja, lesznek-e hosszabb távon még problémái, de jelenleg teljesen tünetmentes, egyáltalán nem érez semmiféle fájdalmat, sokkal jobb állapotban van, mint a szezon korábbi szakaszában, még a műtét előtt.

Az Oklahoma City Thunder kicsit lassabb rajtot követően már bombaformában van annak ellenére is, hogy James Hardent elcserélték. Ennek a jó formának az egyik oka Serge Ibaka, aki 14 pontos átlagot tudhat magáének, ám ennél fontosabb, hogy középtávoli tempóinak hatékonysága 43%-ról 55%-ra nőtt (57/104). A gárda edzője, Scott Brooks is elmondta, hogy ez sokat segít, hiszen nagyobb önbizalommal játszik Ibaka és a többiek is jobban bíznak benne támadásban. Az az érdekes igazán, hogy középtávolról jobb, mint a csapat három sztárja, Kevin Durant (55/123), Russell Westbrook (40/115) és Kevin Martin (24/65). Brooks mester emiatt azt is hozzátette, hogy ha 5 méteres tempót kellene dobnia valakinek a csapatból, Ibaka lenne az első név, akit mondana.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus