Hírmorzsák 2013-01-08 (21:30)

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint a Memphis Grizzlies és a Phoenix Suns Rudy Gay elcseréléséről tárgyalnak. A Suns célja egyértelmű, egy olyan játékost szeretne, aki a Steve Nash utáni időszakban a csapat arca lehetne - kérdés, hogy Gay alkalmas-e erre a feladatra. A Memphis már egy ideje próbálja felmérni a terepet, ki mit adna kiscsatáráért és állítólag több csapatot is megkerestek már Gay elcserélésével kapcsolatban. Pénzügyileg is megérné nekik olcsóbb játékosokra cserélni enyhén túlfizetett sztárjukat, hiszen a luxusadó alá bemászva plusz pénzekhez juthatnának, de az új szerkezetű vezetés abban is kételkedik, hogy a jelenlegi felállásban képesek-e eljutni a döntőig vagy a bajnoki címig. A Grizzliest a hírek szerint Jared Dudley, illetve későbbi első körös draftjogok érdeklik Phoenix-ből.

Marcus Thompson (Mercury News) információi szerint korábban a Golden State Warriors is érdeklődött Gay iránt, de azok a beszélgetések gyorsan elhaltak, ugyanis az oaklandi gárda olyan játékosokat próbált meg felajánlani, mint Andris Biedrins és Richard Jefferson. Jerry West, a Warriors egyik vezetője állítólag elég sokra tartja Gay-t - még a Grizzliesnél dolgoztak együtt -, de a luxusadó miatt csak akkor lett volna hajlandó cserélni érte, ha a rossz szerződéseket ki tudják takarítani egyúttal.

A frász kerülgethette egy kis ideig a Brooklyn Nets drukkereit, ugyanis az első hírek szerint egy játékosukat a rendőrség kihallgatta egy szexuális zaklatás ügyében. Annyit lehetett tudni, hogy egy 21 éves lányt állítólag megpróbáltak megerőszakolni egy hotelszobában és ugyan a szobában nem, de a hotelben ott volt egy Nets játékos. Mint később kiderült, Andray Blatche-ről van szó, de ő twitteren jelezte, hogy nem semmi gond, csak szemtanúként hallgatták ki, ezt pedig a csapat és a rendőrség is megerősítette.

Eldőlni látszik, hogy a Sacramento Kings egyelőre biztosan nem költözik Virginia Beach-re. Máig volt határideje a városnak, hogy egy profi csapatot odavigyenek és ezzel 150 millió dolláros állami támogatást kérhessenek egy új csarnok felépítésére, de ez nem sikerült, úgyhogy ez a szál most egy kicsit biztosan lenyugszik. A Kings tulajdonosai, a Maloof testvérek valószínűleg nem csüggednek, a hírek szerint innentől kezdve Seattle a legvalószínűbb célpont, amennyiben a Chirs Hansen vezette csoport hajlandó kifizetni azt a csillagászati összeget, amelyet Maloofék kérnek a Kingsért.

Ma este hivatalossá is vált, hogy a Milwaukee Bucks és Scott Skiles útjai elváltak. A GM, John Hammond azt nyilatkozta, hogy az eddigi másodedző, Jim Boylan nem ideiglenesen veszi át Skiles helyét, hanem a szezon végéig biztosan ő marad vezetőedző. Azt is hozzátette, hogy továbbra is a győzelem és rájátszás a céljuk. Közben ő maga is a folytatásról tárgyal a Bucksszal, hiszen idén nyáron lejár a szerződése. Hammond 2008 óta a Bucks GM-je és a 2009-2010-es év legjobb vezetőjének választották. Még mindig a Milwaukee-hoz tartozik, hogy Gery Woelfel (Milwaukee Racine Journal) információi szerint a tulajdonos, Herb Kohl élénken keresi utódját, valószínűleg eladja a csapatot. Az egyik legesélyesebb jelöltnek Michael Heisley-t, a Memphis volt tulaját tartják, de az is benne van a kalapban, hogy Kohl egyelőre csak társtulajdonost keres, mivel már nem Wisconsin állam kormányzója, így több ideje van csapatára. Még mindig a Bucks: Monta Ellis nagy valószínűséggel kilép szerződéséből és nyáron szabadügynök lesz.

A New York Knicks hátvédjének, Iman Shumpertnek zöld utat adtak a csapat orvosai, teljes értékű edzésmunkát végezhet innentől a fiatal játékos. Shumpert még a tavalyi PO első körében, a Miami Heat elleni párharc első meccsén szenvedett térdszalagszakadást, mostanra azonban teljesen felgyógyult, a hírek szerint ma és holnap már együtt is edz a többiekkel.

A Chicago Bulls sztárja, Derrick Rose ugyanazon a napon szenvedett ugyanilyen sérült, de később műtötték. A hírek szerint ő is közel van már a visszatéréshez, a GM, Gar Forman szerint a következő hetek valamelyikében elkezdheti a teljes értékű edzéseket. Forman szerint semmit nem siettetnek, ez pont az az ütem, amit előzetesen elterveztek Rose visszatérésének.

Több forrás is megerősítette, hogy Jarvis Varnado a Miami Heattől kap 10 napos szerződést, amint a mai napon átmegy a waiveren. A védekezéséről híres magasember leigazolása nem meglepő, a floridaiak továbbra is olyan játékosokat keresnek, akik a festékben tudnának segíteni számukra, leginkább védő oldalon. Chris "Birdman" Andersen is privát edzésen van náluk, egyelőre ő sem rendelkezik aláírt kontraktussal.


Délelőtti hírek

Carmelo Anthony és James Harden lettek a hét játékosai keleten és nyugaton. A New York Knicks játékosa 2-1-es héten van túl csapatával és leginkább pontszerzésével tűnt ki, hiszen 36 pontot átlagolt a három találkozó alkalmával. Két 40 pontos meccse is volt és a január elsején, a Portland ellen dobott 45 pontja szezoncsúcs-beállítás - egyszer ő, illetve egyszer pont Harden érte el ezt a számot eddig idén. A Houston Rockets dobóhátvédje 4-0-ás hetet tudhat magáénak a texasi alakulattal, miközben ő 29.3 pontot, 5.5 gólpasszt és 3.25 labdaszerzést átlagolt. A 2007-08-as szezon és Tracy McGrady óta ő az első, aki Rockets mezben egy szezonban legalább kétszer is elnyerte ezt a díjat és már zsinórban 12 meccs óta szerez legalább 25 pontot - 13 találkozó a franchise-rekord.

Az NBA eltiltotta Rajon Rondot egy meccsre, miután a Boston Celtics irányítója újra nekiment egy bírónak a felsőtestével, még az Atlanta Hawks elleni vasárnap hajnali győzelem alkalmával. A hivatalos indoklás szerint az is a számlájára írható, hogy nem működött együtt az esetet vizsgáló szervekkel. A C's elbírta játékmestere hiányát és nyertek ma hajnalban a Knicks ellen, ráadásul a Madison Square Gardenben. Még a hétvégi Boston-Atlantán Danny Ferry, az Atlanta GM-je is kicsit hevesebb szóváltásba keveredett a játékvezetőkkel az összecsapást követően, ő 15.000 dolláros pénzbüntetést kapott ezért.

Nem kevés játékost raktak ki a csapatok a keretükből az utóbbi időben, legtöbbjüket azért, mert január 10-én szerződésük garantálttá vált volna az egész szezonra vonatkoztatva. Ennek esett áldozatául a Boston Celticsnél Jarvis Varnado és Kris Joseph, a Miami Heatnél Terrel Harris és Josh Harrellson, a Cleveland Cavaliersnél Samardo Samuels, a Minnesota Timberwolvesnél az új év előtt leigazolt Lazar Hayward, a Dallas Mavericksnél Chris Douglas-Roberts, a Philadelphia Sixersnél Maalik Wayns, a Houston Rocketsnél Scott Machado, az Indiana Pacersnél Sam Young, a Los Angeles Lakersnél Darius Odom-Johnson, a Washington Wizardsnál pedig Shelvin Mack.

Igazolások is történtek persze, nemcsak elküldések. A Chicago Bulls Daequan Cookot szerződtette le a szezon hátralévő részére. A New Orleans Hornets Donald Sloannal, a Dallas Mavericks Mike Jamesszel, az Indiana Pacers pedig Dominic McGuire-rel kötött 10 napos szerződést - ezekből egyébként mostantól elég sok lesz. A legérdekesebb az, hogy a Houston Rockets hivatalosan is bejelentette Patrick Beverley igazolását, három éves kontraktust kötöttek vele.

Ugyanide, mármint a Rocketshez tartozik, hogy a csapat eltiltotta Royce White-ot, miután az megtagadta a szerződésében foglaltak teljesítését, és a hírek szerint nem nagyon számolnak a helyzet megoldásával a szezon vége előtt.

A Los Angeles Lakersnél óriási gondok vannak, de a már meglévőeket tetézi, hogy Dwight Howard jobb válla megsérült, legalább egy hetet kell kihagynia, így nem játszhat majd a következő három, elég keménynek ígérkező meccs egyikén sem - a Lakers Houstonba és San Antonioba utazik, majd fogadja a Thundert. A hírek szerint nem számítanak sokkal több kihagyásra egy hétnél, de az ő sérülésében a több hetes pauza is benne van. Pau Gasol a Denver Nuggets elleni találkozón kapott egy könyököst Javale McGee-től, orrvérzés lett a vége, majd mint a meccset követő vizsgálatokon kiderült, agyrázkódás, úgyhogy legalább két mérkőzést neki is ki kell hagynia. Jordan Hillnek izomszakadása van a csípőjében, ő is legalább egy hetes kihagyásra kényszerül. A három magasember hiánya miatt vissza is hívta a csapat Robert Sacre-t a D-Ligából, de így is érdekes rotációjuk lesz a következő napokban, főleg a festékben.

A Nuggets elleni meccs végén újra előkerültek egyébként a Staples Centerben a Phil Jacksont éltető és az ő visszaigazolását sürgető "We want Phil" rigmusok, Mike D'Antoninak tehát nincs könnyű dolga, most már egyértelműen ellene fordult a közönség is - nemcsak a szakma, amelyik már a leigazolását sem értette. Pau Gasol azt nyilatkozta, hogy nem kért cserét a csapattól, de igazából ez nem is meglepő, mert ha a vezetőség D'Antoni mellett teszi le a voksát, akkor a spanyol magasember megkérdezése nélkül fogják valahova elcserélni.

Bizonyos források tagadják, hogy Dwight Howard és Kobe Bryant összeveszett volna. A hír Stefan Bondy-tól (New York Daily News) pattant ki, miszerint Kobe egyetértett Shaquille O'Neallel abban, hogy az ex-orlandói center puhány, erre Howardot állítólag alig tudták lefogni, hogy ne menjen Bryant után. Ezt az értesülést azóta a RealGM és Ramona Shelburne (ESPN) informátorai is cáfolták, Kobe pedig egy képpel jelezte twitteren, hogy nincs semmi gond.

David Kahn, a Minnesota Timberwolves GM-je nyilatkozott tegnap este. A csapat erőcsatáráról, Kevin Love-ról még mindig nem tudni pontos híreket, mivel a héten még New Yorkban is részt vesz majd egy vizsgálaton a játékos, de Kahn szerint hetek kérdése a visszatérése, tehát nagyon hamar nem várható vissza, miután újra eltörte jobb kezét.

Visszatérők, illetve visszatérni kívánók is vannak. Ricky Rubio négy meccset hagyott ki hátfájdalmai miatt, de kedden, az Atlanta Hawks ellen már visszavárják. Iman Shumpert 1-2 héten belül szeretne visszatérni, amennyiben ezen a héten megkapja a zöld utat a New York Knicks orvosi stábjától. John Wall felépülése is rohamléptekben halad az utóbbi időben, a legutóbbi információk alapján ő is két héten belül bemutatkozik ebben a szezonban. Andrew Bynum jobb térde teljesen rendbe jött és a bal is sokkal jobb állapotban van, úgyhogy elkezdett futni, még idén vissza akar térni.

A Central divízióban két edző sorsa is eldőlt a tegnapi napon. Az Indiana Pacersnél szerződést hosszabbítottak jelenlegi trénerükkel, Frank Vogellel. Az új kontraktus részleteit nem hozták nyilvánosságra, de a legutóbbi szezonban mutatott játék után nem meglepő, hogy kitartottak Vogel mellett - idén azért messze nem ennyire fényes a helyzet, de idejük még van összekapni magukat, majdnem biztosan PO résztvevőnek tekinthetők így is. A Milwaukee Bucksnél ennél drámaibb a helyzet, hiszen tegnap még csak arról volt szó, hogy Scott Skiles mester tudatta a vezetőséggel, nem akar hosszabbítani, ma hajnalban viszont azt is megtudtuk, hogy Skiles és a Bucks útjai közös megegyezéssel elváltak egymástól. A hírek szerint a tréner már tavaly nyáron összepakolta a holmiját, mert azt hitte, mennie kell, de Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) csapatközeli informátorai szerint egyébként is utálta a csapatát. A helyét Jim Boylan, az eddigi másodedző veszi át ideiglenesen.

Ugyanebbe a csoportba tartozik, hogy Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint Omri Casspi, a Cleveland Cavaliers kiscsatára cserét kért csapatától. Az izraeli játékos december 11-e óta összesen egy percet játszott, és a hírek szerint Chris Grant már telefonált párat, hátha kell valakinek a kosaras. Casspi a ma hajnali, Chicago Bulls elleni találkozó előtt nem kommentálta ezt a hírt, annyit mondott, hogy jól érzi magát Clevelandben.

Kijöttek az új jelöltek a Hírességek Csarnokába választásra. Gary Payton és Jerry Reinsdorf talán a legnagyobb nevek, de a nemzetközi bizottság jelölte Vlade Divacot, Sarunas Marciulionist és Oscar Schmidtet is. Mark Jackson kikerült a kalapból, miután az előző három évben egyetlen szavazat sem érkezett rá.

Sam Amick (USA Today) információi szerint tegnap találkozott egymással DeMarcus Cousins új ügynöke, Dan Fegan és a Sacramento Kings GM-je, Geoff Petrie, hogy megvitassák a center jövőjét. Nem egy incidense volt már idén Cousinsnak, de Fegan állítólag nem kért cserét, az együttes pedig továbbra is kitart amellett, hogy nem akarják elcserélni semmi esetre sem talán legértékesebb játékosukat.

Hajnalban volt más esemény is, méghozzá a már korábban említett Knicks-Celtics összecsapáson. Már a meccs közben összekapott egymással Carmelo Anthony és Kevin Garnett, folyamatosan magyaráztak a másiknak, kettőstechnikait is kaptak, de a vesztes félnek nem volt ennyi elég, Melo a meccs után a Celtics csapatbuszához ment elégtételt venni - vagy csak megbeszélni a dolgokat. A rendőrök és a biztonságiak állták útját és Mike Woodson bírta jobb belátásra, hogy mégis inkább hagyja az egészet. Garnett még a meccs után megpróbálta kicsit csillapítani a feszültséget, láthatóan sikertelenül.

A Dallas Mavericks erőcsatára, Dirk Nowitzki olyat tett, amit nem nagyon szokott, nyíltan kritizálta a csapatot. Elmondása szerint mindig is azt vallotta, hogy reménykedésre nem nagyon alapozhat valaki, márpedig ők most ezt csinálják. Nem sikerült tavaly nyáron sem nagy nevet igazolni és idén nyáron is nagyon kevés esély van erre szerinte, mert a legnagyobb szabadügynököknek nincs értelme ott hagyniuk a csapatukat. Azt is hozzátette, hogy talán Mark Cubannek, a tulajdonosnak vannak még ütőkártyái, de ez majd kiderül a nyáron, ő most csak arra koncentrál, hogy minél jobb formába kerüljön. Szerinte két lehetőség van. Vagy elcserélnek mindenkit, többek közt őt is, vagy jövő nyáron újra megpróbálnak felépíteni egy jobb csapatot. Ma pontosította a mondatait, annyit hangsúlyozott, hogy soha nem kérte az elcserélését és azt sem mondta, hogy bármikor el is lesz boltolva valamelyik másik csapathoz, csak a lehetőségeket vette számba.

D-Liga mozgások

A Portland TrailBlazers az Idaho Stampede-hez küldte Will Bartont és Nolan Smith-t. Barton a Blazersnél 28 meccsen 10.1 percet, míg Smith 18 meccsen 8.2 percet átlagolt. A Philadelphia Sixers visszahívta a Sioux Falls Skyforce-tól Arnett Moultrie-t. A 2012-es draft 27. választottja összesen 11 meccset játszott eddig a Sixersnél, de "lent" töltött hét meccse alatt sem volt túl meggyőző, mindössze 9.7 pontos és 6.1 pattanós átlagot tudott felmutatni 26.3 perc alatt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus