Hírmorzsák 2013-01-19 (10:00)

Ahogyan arra számítani lehetett, a Játékosok Szakszervezetének ügyében nem fog mindenki csendben maradni. Deron Williams az első a nagyobb nevek közül, aki arról beszélt, hogy változásokat kell végrehajtani a képviseleti szervükben, és ez akár Billy Hunter eltávolítását is kell, hogy eredményezze. Williams pénteken azt mondta, hogy szerinte nemcsak a legfelsőbb vezetők körében kellene cserélni, de lejjebb is, mert egyszerűen nem úgy történtek a dolgok - gondolt itt konkrétan Hunter új szerződésének megszavazására -, ahogy történniük kellett volna. Azt is hozzátette, hogy biztosan vannak, akik még mindig Hunter mellett vannak, és olyanok is, akik nem. Most az a legfontosabb dolguk a Brooklyn Nets irányítója szerint, hogy közösen kigondolják és megbeszéljék, mi lesz a következő lépésük. Nem meglepőek D-Will kijelentései, hiszen ő már a 2011-es lockoutnál sem volt elégedett a Szakszervezettel.

Az Atlanta Hawks kiscsatára, Kyle Korver ugyanakkor arról beszélt, hogy a legnagyobb játékosoknak nagyobb szerepet kellene vállalniuk a szervezet működésében. Több konferencia beszélgetésre is szükségük van a játékosok képviselőivel, mert mindenkinek tudnia kell, pontosan mi is történik. Korver szerint elég idejük van mindenre, és ha valaki elolvassa a Hunter ténykedéséről készült vizsgálat eredményét, valamint beszél egy-két illetékessel, akkor már képben lehet. Azt is hozzátette a vajkezű kosaras, hogy már így is nagyon sokakban olyan kép él a sportolókról, hogy buták, de nekik mindegy, amíg megkapják a fizetésüket, és lehet, hogy vannak köztük, akik ilyenek, de a legtöbbjük nem. Döntést kell hozniuk és Korver szerint meg is fogják tenni.

A Phoenix Suns centere, Marcin Gortat nem sokat siránkozott Alvin Gentry távozása után, ugyanis még alig egyeztek meg a válásról a felek, magyar idő szerint az esti órákban már amellett kampányolt, hogy San Van Gundy, volt trénere legyen az új vezetőedző. A lengyel középjátékos és a jelenleg szakkommentátorként dolgozó SVG még az Orlando Magicnél dolgoztak együtt, nyilvánvalóan jól ismerik egymást, és most más is lenne a helyzet, mint anno Floridában, ahol Dwight Howard miatt alig kapott lehetőséget Gortat Van Gundy regnálása idején.

A csapat volt irányítója, Steve Nash is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Szerinte semmi gond nem volt ezzel a lépéssel, mert nagyon úgy nézett ki, hogy nem akarják meghosszabbítani a lejáró szerződésű Gentry kontraktusát, így pedig adtak neki egy kis plusz pihenőidőt. Nash számára világosnak tűnik, hogy a Suns menedzsmentje mást, a "saját emberét" akarja a kispadra. Az eltávolított edző is nyilatkozott. Alvin Gentry magabiztosságával nincs gond, még mindig jó edzőnek tartja magát, viszont azt is hozzátette, hogy ha nem is teljes mértékben - mert voltak más tényezők is -, de felelős azért, hogy most úgy áll a Phoenix, ahogy.

George Karl Michael Lee-nek (Washington Post) centeréről, JaVale McGee-ről adott interjút, amelyben elmondta, hogy szerinte McGee folyamatosan a szenzációs teljesítményt hajszolja szerinte, pedig a kosárlabda arról szól, hogy minden egyes labdabirtoklásnál a helyes döntéseket hozod, nem egy-egy nagy mutatványról. Karl szerint a középjátékos túlságosan erőlteti, hogy nagy dolgokat vigyen véghez folyamatosan, pedig ha Ty Lawson vagy Andre Miller van a pályán, akkor úgyis megtörténnek ezek előbb-utóbb. Meg is mondta ezt McGee-nek, illetve azt, hogy többször akarja benne Tim Duncant és az ő játékstílusát látni - Szerk.: sok szerencsét hozzá... Azt is hozzátette a tréner, hogy kivételes adottságai vannak játékosának, hiszen magas, emellett hosszú kezei vannak és nagyon jó rugókkal rendelkezik, viszont azt szeretné, ha sokkal kiegyensúlyozottabb lenne McGee a kis dolgokban, többet koncentrálna ezekre, illetve a csapat filozófiájához jobban illeszkedne.

Vagy a ködösítés megy, vagy nem lesz nagyobb csere a Minnesota Timberwolvesnál sem a február 21-ei cserehatáridő előtt. Tegnap a Los Angeles Lakers GM-je, Mitch Kupchak mondta ezt csapatával kapcsolatban, most pedig David Kahn nyilatkozta ezt Joan Niesen (Fox Sports North) kérdésére. Kahn annyit mondott, hogy ha lesz is valami, az valószínűleg kisebb volumenű tranzakció lesz, mert bármit is akarnak tenni a jelen javítása érdekében, az nem lehet koncepció nélküli, szem előtt kell tartaniuk a jövőt is mindeközben. Ugyanide tartozik, hogy egy ideig még nem várható vissza Rick Adelman, aki beteg feleségével van, távollétében továbbra is egyik segédje, Terry Porter irányítja a csapatot - bár Adelman engedéllyel történő távozását követően összeesett a T-Wolves.

Szóba került a Lakers, úgyhogy folytassuk velük: csereirányítójuk, Steve Blake egy kortizon injekciót kap majd a lágyékába, hogy ezzel csökkentsék azt a fájdalmat, amely hasfalszakadása után keletkezett. A játékmester már december elején elvégzett korrekciós műtétje óta játékképtelen, a gárda vezetőedzője, Mike D'Antoni azonban most is azt nyilatkozta, hogy továbbra sincs előre meghatározott visszatérési időpontjuk Blake-kel kapcsolatban. Annyit tett még hozzá a tréner, hogy egy hét múlva vizsgálják, és mindannyijuk érdekében reméli, hogy minél előbb visszatérhet.

A Miami Heat visszaküldte a D-Ligába, a Sioux Falls Skyforce együtteséhez Dexter Pittmant, nem volt tehát sokat fent a center Erik Spoelstráékkal. Mint arról már tegnap beszámoltunk, a középjátékos a Skyforce-nál idén 10 meccsen 12.0 pontot, 8.5 pattanót és 1.9 blokkot átlagol nagyjából 25 perc alatt találkozónként, a mezőnyből viszont mindössze 46.3%-os pontossággal tüzel eddig. Miamiben ebben a szezonban 4 meccsen 1.5 pont és 1.8 pattanó az átlaga 3 perc játékidő alatt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus