Hírmorzsák 2013-01-23 (23:00)

A Milwaukee Bucks három évre meghosszabbította a GM, John Hammond szerződését, aki ezen idő alatt 5.5 millió dollárt fog keresni. Hammond 2008 óta dolgozik ebben a szerepkörben a Bucksnál, 2010-ben pedig az év vezetőjének választották: abban a szezonban kiváló második félévet futottak John Salmons megszerzését követően, egy komolyabb rájátszásbeli teljesítménytől pedig csak Andrew Bogut sérülése fosztotta meg őket.

Amerikai idő szerint ma délután jelentik be hivatalosan, hogy a New Orleans Hornets új neve a következő szezontól Pelicans lesz, a csapat új színei pedig a kék, az arany és a vörös. A sajtótájékoztatón az új logóról is lerántják majd a leplet.

Dwight Howard erősen fogadkozott a ma esti, Memphis Grizzlies elleni találkozó előtt, hogy most aztán új szezon indul számukra. Szerinte sokkal több energiát kell beleadniuk egy-egy meccsbe, és ez rá személy szerint is igaz. A Los Angeles Lakers centere elnézést kért korábbi kijelentéseiért, amelyben a kevés dobáslehetősége miatt panaszkodott, arról viszont nem volt hajlandó beszélni, mi lesz vele jövőre, most csak a győzelemre akar koncentrálni, a többivel majd nyáron foglalkozik elmondása szerint.

Deron Williams kiállt jelenlegi csapattársa, Brook Lopez mellett, az irányító nem igazán hiszi, hogy bárhová is cserélnék a centert. Beszéltek erről a tegnap este folyamán, de arról is, hogy amíg nincs megnevezett forrás, addig nem nagyon kell foglalkozni a pletykákkal. Azt is hozzátette D-Will, hogy nem nagyon látja, hogy maradhatna ki Lopez az All-Star gáláról, amilyen szezont fut, amennyire kiegyensúlyozott, és amilyen sokat jelent a csapatnak a támadó és a védő oldalon is, pedig nagyon sokan kételkedtek benne sérülése miatt, és nagy is volt rajta a nyomás az állandó cserepletykák okán.

A Forbes számításai szerint az idei évben 30%-kal nőtt az NBA franchise-ok átlagos értéke, jelenleg 530 millió dollárt ér egy csapat átlagosan. A növekedés az új tv-szerződéseknek, a korszerűbb csarnokoknak, illetve az új kollektív szerződésnek köszönhető leginkább, amely több pénzt hagy a kluboknál. A listát természetesen a Knicks és a Lakers vezeti, ám náluk helycsere volt, ugyanis az MSG felújításával a New York-iak 41%-kal érnek többet, mint tavaly (1.1 milliárd dollár). A Los Angeles-iek csak másodikak egy milliárdos értékükkel, a harmadik helyet pedig ezúttal is a Chicago Bulls foglalja el 800 millió dollárral. A teljes listát ITT megtaláljátok.

A Knicks legértékesebb játékosa, Carmelo Anthony szerint jó kis meccs várható holnap a Boston Celtics ellen. Azt ő is tudja, hogy ellenséges környezetben kell majd pályára lépniük, hiszen divízióbeli ellenfelekről van szó, ráadásul ő és Kevin Garnett rendesen összekaptak a legutóbb. Azt is elmondta viszont, hogy már semmilyen tüske nincs benne az esettel kapcsolatban, neki ez csak egy következő meccs lesz a naptárban, viszont maga a Celtics - Knicks párharc garantálja, hogy pikáns összecsapás lesz ez is.

Jonas Jerebkónak nincs könnyű szezonja. A mindössze 16.2 percet átlagoló kiscsatár egy svéd újságnak azt nyilatkozta, hogy nem szokott hozzá az állandó padozáshoz, de nem is tervezi, hogy hozzá akar szokni. Jerebko édesapja ugyanitt azt mondta, reméli, hogy Lawrence Frank már nem lesz a Pistons edzője a következő szezonban.

A Memphis Grizzlies hivatalosan is 10 napos szerződést kötött Chris Johnsonnal. A játékos a Rio Grande Valley Vipersnél idén 21 meccsen 12.6 pontot, 4.0 lepattanót és 1.8 labdaszerzést átlagolt, és a negyedik legtöbb hármast dobta a D-Ligában.

 

Délelőtti hírek

A Los Angeles Lakers egyelőre elutasított minden Dwight Howardért érdeklődő csapatot, ám ha így folytatódnak tovább a dolgok, akkor a vezetőség megfontolja majd a center elcserélését a február 21-ei cserehatáridő vége előtt, legalábbis Ramone Shelburne és Marc Stein (mindketten ESPN) információi szerint. Egyelőre nyilvánosan nem jelentette be távozási szándékát a játékos, de saját körein belül már állítólag többször is kinyilvánította, mennyire nem elégedett Mike D'Antoni up-tempo taktikájával, és azzal a szereppel, amit ebben betölt. Ha nem lesz javulás vagy változtatás, akkor a hírek szerint komoly esély van nyári lelépésére, ingyen pedig érthető módon nem nagyon szeretné elengedni a Lakers.

Ugyanide tartozik, hogy Mike Mazzeo (ESPN) egy névtelen forrása cáfolta a tegnapi pletykát, miszerint a Brooklyn Nets újra erősen versenybe szállna Howardért. Ian O'Connor (ESPN) múlt héten írt éppen erről egy meg nem nevezett vezető információi alapján, aki azt mondta neki, hogy már jóval kevésbé vannak oda Howardért a Netsnél, ez már egyáltalán nem ugyanaz a szituáció, mint egy évvel korábban, amikor egy halom draftjogot és fiatalokat adtak volna érte úgy, hogy még pár rossz szerződést is átvettek volna. Ettől függetlenül azt a forrás is megerősítette, hogy a GM, Billy King továbbra is figyeli a Lakersnél történő eseményeket, hátha kicsit olcsóbban is meg lehet szerezni DH12-t.

A Sacramento Kings körül továbbra sincs nyugodalom. Sam Amick (USA Today) információi alapján a már korábban említett Ron Burkle - Mark Mastrov páros továbbra is dolgozik azon, hogy együtt egy ellenajánlatot tegyenek a franchise-ért - és így a városban tartsák. Mastrov már a Golden State Warriors esetében is ott volt a tűz közelében, 350 milliós akkori ajánlata jelzi, őt komolyan kell venni, Burkle pedig állítólag az új, Sacramento belvárosában felépítendő multifunkcionális pláza felépítésében érdekelt - itt játszana a Kings, ha maradnak a városban. Amick információi szerint a korábban megjelentekkel ellentétben nem 525 millió dollártért cserélt gazdát a klub 65%-os tulajdonrésze - ebből 53% a Maloof testvéreké, a maradék pedig Bob Hernreich kisebbségi tulajdonosé -, hanem ennek arányos százalékáért, 341 millió dollárért.

A város polgármestere, Kevin Johnson is tovább akciózik, magyar idő szerint tegnap este sajtótájékoztatót tartott, amelyen bemutatott 19 befektetőt, akik legalább 1 millió dollárral hozzájárulnának ahhoz, hogy valahogyan sikerüljön a kosárcsapatot Sacramentóban tartani - Ryan Lillis (Sacramento Bee) információ szerint ez a szám azóta legalább 1-gyel nőtt. Nincs sok idejük, de Johnson szerint még a héten előáll a pontos tervvel, amellyel megtarthatnák "maguknak" a franchise-t. A következő Board of Governors ülés egyébként április 18-19-én lesz, akkor tárgyalják majd a Kings ügyét a tulajdonosok. Közben egy kaliforniai politikus aggodalmát fejezte ki Steve Ballmer szerepvállalásával kapcsolatban - ő a Seattle-i befektetői csoport legnagyobb neve Chris Hansen mellett -, több fronton is megindult tehát a harc Sacramentóban.

A tegnapi híresztelések még pesszimitának is bizonyultak, hiszen nemhogy a jövő héten, de már tegnap engedélyt kapott az orvosoktól a Chicago Bulls irányítója, Derrick Rose, hogy teljes értékű edzést végezzen, könnyítések nélkül. A videózás és a dobóedzés mellett Rose már ott volt a 3 a 3 elleni játékoknál is, ettől függetlenül a csapat továbbra is tartja, hogy az All-Star szünet környékén tér majd vissza valamikor a játékos. Tom Thibodeau elmondta, hogy azért a meccsformába hozás még eltart majd egy darabig, de már többet edz, jól is érzi magát Rose. A tréner hozzátette, most az a fontos, hogy mindenki arra koncentráljon, ami a dolga: az irányító a rehabilitáció hátralévő részére, a csapat pedig a soron következő meccsre.

Stan Van Gundy újra beszólt a még hivatalban lévő commish-nak, David Sternnek - mint ismeretes, a két ember finoman szólva sem kedveli egymást. Az ex-tréner most azt nyilatkozta, hogy reméli, Adam Silver - Stern utódja - sokkal nagyobb tisztelettel kezeli majd az edzőket. Szerinte mindig is ez volt a legnagyobb probléma közte és Stern között, egyszerűen olyan leereszkedő stílusban érkezett meg általában az edzői meetingekre Stern, amit ő személy szerint nem bírt elviselni, és szerinte messze nem ő az egyetlen, aki ezen a véleményen van.

Sam Amico (Fox Sports Ohio) információi szerint Michael Redd és Samardo Samuels neve is felmerült a Memphis Grizzliesnél a lehetséges igazolások között. Mint arról tegnap beszámoltunk, a Grizzlies a Cavaliersszel kötött csere miatt nem rendelkezik egyelőre megfelelő számú játékossal, két embert mindenképpen igazolniuk kell. Érdekesség, hogy Samuels pont a Clevelandnél játszott, mielőtt kirakták volna a keretből nemrég.

A Brooklyn Nets visszaküldte a D-Ligába, a Springfield Armor együtteséhez Tornike Shengeliát és Tyshawn Taylort. A grúz kiscsatár 13, míg a Kansasből draftolt irányító 21 meccsen lépett pályára eddig idén a nagycsapatnál.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus