Hírmorzsák 2013-02-10 (12:00)

Cserepletykák

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint a Phoenix Suns megint szeretné megszerezni Iman Shumpertet - nyáron már megpróbálták ezt egy sign-and-trade csere keretein belül Steve Nash-ért, ám mivel az irányító a Lakerst választotta, így az az üzlet kútba esett. Most a hírek szerint Jared Dudley-t, illetve egy később első körös draftjogot ajánlottak a New York Knicksnek, de a Knicks egyelőre nem akar megválni fiatal dobóhátvédjétől, mert még mindig nagyon sokra tartják, térdsérülés ide vagy oda.

A New Orleans Hornets egyre nyitottabb arra, hogy elcserélje maximum szerződésű sztárját, Eric Gordont, ráadásul a játékos ügynöke, Rob Pelinka is szívesen fogadná a csapatváltást Sam Amick (USA Today) információi szerint. Gordon annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy nem foglalkozik azzal, hogy mi lehet, csak a jelenre, erre az évre, és jelenlegi csapatára koncentrál, aztán majd kiderül, mi lesz a sorsa.

Marc Stein (ESPN) forrásaira hivatkozva azt írja, hogy a Philadelphia Sixers nem biztos, hogy megvárja, hogy felépüljön sérült centere, Andrew Bynum, már most felmérik a terepet az esetleges cserelehetőségekről. A hírek szerint Evan Turner értékéről érdeklődtek már több gárdánál is.

Szintén Stein jelenti, hogy több csapat mellett a Milwaukee Bucks is érdeklődik JJ Redick iránt. Annyit tudni egyelőre, hogy az Orlando Magic egy későbbi első körös draftjogot, illetve lejárókat vár dobhátvédjéért cserébe.

Megint Stein szerint hiába röppent fel az utóbbi napokban az, hogy a Houston Rockets érdeklődne Danny Granger iránt, egy forrás szerint ez nem fedi a valóságot, mivel a csapatnak nem nagyon tetszik a kiscsatár vaskos szerződése.

Chris Broussard (ESPN) forrásai szerint a Charlotte Bobcats és a Brooklyn Nets folyamatos tárgyalásban vannak egymással. A két gárda egy olyan cseréről értekezik, amelyben Kris Humphriest és Ben Gordont cserélnék ki. A Netsnek nagy szüksége lenne valakire, aki szét tudja húzni a pályát, és a 41.7%-os triplamutatóval rendelkező Gordonban ennek megfelelő megoldását látják.

Donnie Nelson, a Dallas Mavericks GM-je azt nyilatkozta, hogy nem valószínű, hogy cserélnek február 21-e előtt, kivéve persze akkor, ha valami kihagyhatatlan lehetőség bukkan fel. Nelson szerint nem nagyon kell változtatni a kereten. A legnagyobb baj, hogy kilenc új emberük van, Dirk Nowitzki pedig hol játszik, hol nem. A GM elmondása szerint ha lenyugszanak a kedélyek és mindenki megtalálja a helyét, akkor még mindig jó esélyük van a rájátszásra. Ettől függetlenül persze figyelemmel kísérik a ligában zajló eseményeket, hogyha valami olyas valami adódik, ők is tudjanak lépni azonnal.

Közben Shawn Marion világosan kijelentette, hogy ha egy gyenge csapatba cserélik, akkor egyszerűen nem fog megjelenni új együttesénél, inkább visszavonul. Szerinte ő már túl öreg ahhoz, hogy megint lehúzzon egy évet egy rossz csapatban, ahol semmire nincs esélye, úgyhogy ha elcserélik, akkor megmondják, hová, ő pedig eldönti, hogy akar-e ott játszani vagy sem.

Nemrég felmerült annak a lehetősége, hogy a Memphis Grizzlies továbbspórol, és még Zach Randolph-ot is elboltolják valahova, ám Jason Levien, a gárda vezérigazgatója kijelentette, hogy ez idén biztosan nem fog megtörténni, nyárig egészen biztosan megtartják az erőcsatárt. Közben a hírek szerint még mozgás várható az együttesnél, de leginkább a korábbi cserékben kapott TPE kivételeket akarják felhasználni 1-2 játékos - egy magasember és egy tripladobó - megszerzésére.


Hosszabbítások, nyári tervek

Marc Stein (ESPN) információi alapján 99.5% az esélye annak, hogy Chris Paul hosszabbít a nyáron. Kulcsmomentum ez a kérdés a csapat számára a februári végi deadline előtt is, hiszen már az idei szezonban is bajnoki címre szeretnének menni, ehhez viszont 1-2 cserét és erősítést még végre kellene hajtaniuk. Erre leginkább Eric Bledsoe mozdításával lenne lehetőségük, de ha őt most elcserélik, Paul pedig lelép a nyáron, akkor karmester nélkül maradna a Clippers jövőre. Források szerint viszont ha nem csinálnak most semmit a 21-ei határidő előtt, az komoly befolyással lehet Paul nyári döntésére is, negatív irányban.

David Aldridge (nba.com) információ szerint az Atlanta Hawks vezetői és Josh Smith képviselői a hétvégén találkoztak egymással, ahol a csapat elöljárói tudatták, nem hajlandóak maximum szerződést adni a játékosnak a nyár folyamán. Közben pár napja már elkezdték felmérni a terepet cserelehetőségek terén, de egyelőre nem túl nagy az érdeklődés Smith iránt. Azt nem tudni, hogy elcserélik-e még 21-e előtt vagy megtartják, és majd nyáron próbálnak meg érte kapni valamit egy sign-and-trade cserében, de az biztos, hogy a kosaras már a költözésre készül, biztosan nem Atlantában folytatja pályafutását.

KC Johnson (Chicago Tribune) információi szerint a Chicago Bulls ugyan szeretné Carlos Boozer vaskos szerződését más csapatnál tudni, de ezt csere keretein belül akarják megoldani, nem fogják amnesztiával kivásárolni a nyáron.

Bár egyelőre nem nagyon tárgyaltak vele a hosszabbításról, Nikola Pekovics saját elmondása szerint is nagyon szeretne a Minnesota Timberwolvesnál maradni, mert kedveli a várost, a csapatot, a csapatársait. A montenegrói center korlátozottan igazolható szabadügynök lesz a nyáron, és egészen biztosan jóval többet fog keresni jelenlegi, 4.6 millió dolláros szerződésénél. A kérdés nem egyszerű esetében, hiszen az is döntő tényező lehet, hogy a GM, David Kahn szerződése is lejár a nyáron, de a várható nagypénzű ajánlatok miatt lesznek még álmatlan éjszakái a Minnesota vezetőségének egyébként is.

Dwight Howard édesapja szerint fia a Los Angeles Lakersszel hosszabbít majd a nyáron. A Brooklyn Nets-cel kapcsolatban annyit árult el, hogy erősen kétli, hogy ott köt majd ki fia, az Atlanta Hawksra pedig azt mondta, hogy ugyan most nem lett említve a nevük, de Dwight szereti az otthonát, és szerinte szeretné Atlantában befejezni karrierjét. Azt is hozzátette, hogy mentálisan nagyon megviseli szerinte fiát az, hogy az orlandói első számú szereplőből most csak második-harmadik Los Angelesben, ez a legnagyobb gondja. Hakeem Olajuwon is hasonló véleményen van egyébként Howard édesapjával, szerinte is a Lakersnél marad a center, mert ez az a csapat, ahol játszani akart, direkt oda cseréltette magát.


Sérülések

Joakim Noah jobb talpa továbbra sincs rendben, de a center azt nyilatkozta, hogy semmiképp sem akar több meccset kihagyni emiatt - bár pár napja azt mondta, okosabb akar lenni, mint pár éve ugyanezzel a sérüléssel, csak nem tudott nyugodtan ülni sokáig. Most annyit mondott, hogy jól érzi magát, örül annak is, hogy van pár napjuk pihenni, úgyhogy megpróbál minél több kezelésen átesni, így a játék mellett is javítani az állapotán. Tom Thibodeau mester annyit tett hozzá, hogy nem látszik a francia centeren a sérülése, egyszerűen vissza kell térnie a formájának, ami egy hét kihagyás után normális.

A Detroit Pistons centerének, Andre Drummondnak fáradásos törése van a hátában, ami miatt 4-6 hetes pihenőre kényszerül. A játékos még a Los Angeles Lakers ellen sérült meg múlt vasárnap, utána két meccsen is alig-alig tudott pályára lépni, ezek után derült fény a problémára. Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint a Pistons rövidtávú megoldásokat keres a piacon pótlására.


Igazolások

Jason Lloyd (Akron Beacon Journal) forrásai szerint a Cleveland Cavaliers három éves szerződést ajánlott Greg Odennek, amelyből a harmadik év csapatopciós. A kontraktus részleteiről egyelőre többet nem tudni, Oden ügynöke, Mike Conley is csak annyit mondott, hogy járt már ügyfele a Cavsnél, és legalább még egyszer fog is, de nem erősítette meg ezt a pletykát - igaz, nem is cáfolta. A Clevelandnek 4 millió dollárnyi helye van a sapka alatt, ennyit ajánlhat a centernek.

A Minnesota Timberwolvesnál Mikael Gelabale és Chris Johnson második 10 napos szerződése is lejárt, ám mindketten jó teljesítményt nyújtottak, így mindkét kosarast megtartotta a csapat a szezon végéig. Mivel egy embert ki kellett tenniük a keretből, hogy mindketten beférjenek, így a választás Lou Amundsonra esett, ő ezáltal szabadon igazolható lett bárki számára.

Nem túl nagy meglepetés, de Chris Andersen is szerződést kapott az idény végéig a Miami Heattől. A center egyre jobb formában van fizikailag és játék tekintetében is, ezt a meccseken is bizonyította, úgyhogy második 10 napos szerződésének lejárta után azonnal elétették a kontraktust, amit ő alá is írt.


Egyéb hírek

Az Oklahoma City Thunder irányítója, Russell Westbrook elképesztő sorozatban van, hiszen 2008-as draftolása óta nem hagyott még ki meccset, így 362 zsinórban lejátszott találkozóval vezeti a listát ebben a kategóriában az aktív játékosok között. Mögötte Ömer Asik a második 199 mérkőzéssel.

Pár napja egy félreérthető LeBron James-twitterüzenet miatt sokan úgy gondolták, hogy meglepetésre elindul az idei zsákolóversenyen, ám pénteken a játékos maga cáfolta ezeket a pletykákat. Elég egyértelműen csak annyit mondott, hogy láthatóak voltak az indulók, az ő neve pedig nincs köztük.

A Boston Celtics a D-Ligába, a Maine Red Clawshoz küldte Fab Melót. A brazil center két meccsen, a Lakers és a Magic ellen összesen 8 percet játszott, de egyelőre még nincs kész arra, hogy hosszabb időt is a Bostonnál tölthessen.

A Washington Wizards mindössze 95.1 pontot kap 100 támadásonként, mióta John Wall visszatért a csapatba, ezzel pedig első helyen állnának az összesített táblázaton. Mindössze kétszer értek el ellenfeleik 100 pontot ezen a 16 találkozón, és csak 5 olyan meccs volt, amelyen a másik oldal elérte a 45%-ot a mezőnyből.

Royce White pénteken átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, fizikai felméréseken, így csatlakozhat a Rio Grande Valley Vipers együtteséhez a D-Ligában.

Folytatódott a Los Angeles Lakers tragikomédiája is. Kobe Bryant ugyan megpróbálta elmondani a sajtóban, hogy szerinte ő semmi különöset nem mondott a korábbiakban, nem akarta megtámadni Dwight Howardot, csak egyszerűen így lett tálalva az egész, ám a centernél ez süket fülekre talált. Howard ugyanis azt nyilatkozta, hogy reményei szerint lassan elkezdik úgy támogatni a csapatban, ahogyan kellene, addig meg csak a saját dolgaira figyel, hogy megpróbáljon minél hasznosabb lenni az együttes számára. Azt mondta, hogy egy részét megérti annak, amit mondanak és azt is, hogy miért mondják, de ez még mindig az ő teste, az ő egészsége és az ő karrierje, úgyhogy nem aggódhat amiatt, amit mások mondanak róla.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus