Hírmorzsák 2013-02-11 (21:30)

LeBron James és Russell Westbrook lettek a hét játékosai keleten és nyugaton. Mindkét játékos csapata 4-0-ás, tökéletes hetet tudhat maga mögött. A Miami Heat kiscsatára meccsenkénti 31.3 pontját egészen elképesztő, 73.8%-os mezőnyhatékonysággal érte el, emellett 6.5 pattanót és 5.8 gólpasszt is a közösbe tett fellépésenként. Öt meccs óta ér el legalább 30 pontot és legalább 60%-os mezőnymutatót, ezzel Moses Malone-nal és Adrian Dantley-vel tartja a ligarekordot, amit a következő találkozón meg is dönthet. Az Oklahoma City Thunder irányítója 21.8 pontot, 6.0 gólpasszt, 3.3 labdaszerzést és 3.0 pattanót tudott felmutatni összecsapásonként, vezetésével mind a négy meccsét legalább 20 ponttal nyerte csapata.

A Brooklyn Nets drukkereinek nincs sok okuk mostanában az örömre. Az edzőváltást követően a kezdeti lendület teljesen elfogyott, most pedig irányítójuk, Deron Williams is kidőlt a következő két meccsre. A játékmester egész évben bajlódik csuklójával és bokájával, mindkettőt meg kell majd műteni legkésőbb a nyáron. Most utóbbival vannak gondok, a játékos különleges kezelést kapott mindkét bokájára, így viszont az All-Star gála előtt már nem léphet pályára. Elvileg a houstoni dzsemborit követően visszatérhet a parkettre, de játékán idén egyébként is nagyon látszik, hogy nem teljesen egészséges.

A Phoenix Suns nem nyugszik, ami nem is csoda, hiszen nyugat utolsó helyén tanyáznak, és Paul Coro (Arizona Republic) információi szerint az egyik legaktívabb csapat lehetnek a piacon a következő 10 napban. Mostani kiszemeltjeik állítólag Al Jefferson és Gordon Hayward. Jefferson vagy/és Paul Millsap mindenképpen távozik a Utah Jazztől - legkésőbb a nyáron -, de kérdés, hogy Haywardtól készek-e megválni Salt Lake City-ben. Az ellenérték ezúttal is Jared Dudley lenne egyrészt, másrészt Jefferson nagy fizetése miatt Marcin Gortat neve is valószínűleg a távozók listáján lenne. Dudley azt mondta mindezekre, hogy már nem foglalkozik a pletykákkal, de kicsit jó érzéssel is tölti el, mert régen a neve csak a fizetések kiegyenlítése miatt került be egy-egy cserébe, most pedig valódi értéket látnak benne a csapatok.

A végére pedig egy kis színes: a Golden State Warriors lesz az NBA történetében az első csapat, amely rövid ujjú mezben lép majd pályára, méghozzá február 22-én, a San Antonio Spurs ellen - később majd márciusban kétszer, a Houston Rockets és a Chicago Bulls ellenében is ezt a fajta mezt használják majd. Az Adidas szóvivője szerint ez volt a megfelelő idő, és a megfelelő csapat, de ami még fontosabb, a megfelelő város arra, hogy előjöjjenek az új designnal. Mivel valami olyas valamit próbálnak bevezetni, ami örökre megváltoztatja azt, hogyan néznek majd ki a játékosok a pályán, vagy hogy milyen mezt vesznek fel a szurkolók, ezért Lawrence Norman szerint ezt az Egyesült Államok leginkább újító városában kell megtenniük. Harrison Barnes azt nyilatkozta, hogy szerint trendteremtő lesz az új mez. A játékos szerint is kell majd egy kis idő, amíg megszokják a drukkerek, de utána rendben lesz minden, neki csak annyi számít, hogy normálisan tudjon mozogni és dobni. Egy képet itt láthattok az új konstrukcióról!


Délelőtti hírek

Éppen tegnap számoltunk be arról, hogy nem túl aktív a piac Josh Smith irányába, erre tegnap este Chris Broussard (ESPN) ligaforrások alapján azt állította, hogy a Brooklyn Nets nagyon agresszíven próbálja megszerezni a mindkét csatárposzton bevethető kosarast az Atlanta Hawkstól. Pont Broussard volt az tegnap, aki a Nets Ben Gordon iránti érdeklődéséről írt, de mostani információi szerint Smith megszerzése az első számú célja a brooklyniaknak. Az esetleges Gordon-cserében megemlített Kris Humphries itt is könnyen bekerülhet a távozók közé, amennyiben sikerül megegyezni Danny Ferry-ékkel, ám a hírek szerint egyelőre nincs még közel a megállapodás.

Carmelo Anthony azt nyilatkozta Ian Begley-nek (ESPN), hogy szerinte a Knicks nevének ott sem kellene lennie a pletykák között, hiszen elég jók, semmi szükségük arra, hogy változtassanak. Iman Shumpertet külön kiemelte Melo, szerinte neki sehova nem kellene mennie, és ezért nem is kellene aggódnia. Mike Woodson vezetőedző már visszafogottabb volt, mikor Frank Isolával (New York Daily News) beszélgetett. Ő is azt mondta, hogy a jelenlegi kereten nem szabadna változtatni szerinte, viszont azt is hozzátette, hogy nem tudja garantálni senkinek, hogy nem cserélik el, ez nem az ő hatáskörébe tartozik. Leült beszélgetni erről Shumperttel a tréner, tudja a játékos is, hogy mit gondolnak erről a csapattársak és Woodson, de befolyásuk nincs az eseményekre.

Aki szintén nem akar csapatot váltani, az a Cleveland Cavaliers brazil centere, Anderson Varejao. Elmondása szerint ha elcserélik, elcserélik, de ő nem akarja ezt, mert nagyon jól érzi magát Clevelandben. A középjátékosnak egyébként jövőre van még biztosan szerződése, a csapatnak opciója van a 2014-2015-ös idényre. Valószínűleg február 21-e előtt nem vált egyébként csapatot, hiszen egy vérrög miatt az egész szezonra kiesett a játékból - ettől függetlenül jelenleg könnyített gyakorlatokat végez, hogy eredeti sérülését, a combizomszakadást rendbe tegye. Azt is elmondta a Marc J. Spearsnek (Yahoo Sports) adott interjúban a brazil, hogy szerencsésnek érzi magát, hogy túlélte a vérrögöt, ami halálos is lehetett volna, ha nem veszik észre időben, illetve szerinte visszatérhet Clevelandbe LeBron James, bár ő azt sem gondolta volna, hogy elmegy a csapattól.

Ha már hosszú kihagyások, akkor Derrick Rose. A Chicago Bulls irányítója még mindig nem edzett 5 az 5 ellen edzője, Tom Thibodeau elmondása szerint. A tréner azt nyilatkozta, hogy egész pályán még nem nagyon tréningeznek vele, csak a félpályás szituációikat gyakorolják. Van egy külön csoport, akik korábban mennek edzésre, és velük dolgozik együtt Rose is. Azt is hozzátette a mester, hogy úgy érzik, egyelőre minden a terv szerint halad - ami azt jelentené, hogy az All-Star szünet után visszatérne az irányító -, úgyhogy elégedettek azzal a munkával, amit a szupersztár végez. Több különböző szemtanú szerint is nagyon éles egyébként Rose ezeken az edzéseken, úgy tűnik, hogy jó formában van.

Szintén a Bullshoz tartozik, hogy lehetséges, hogy Joakim Noah nem lesz ott az All-Star gálán. A centert a keleti cserék közé válogatták be, de elhúzódó talpsérülése miatt kérdéses, hogy vállalja-e a játékot. A játékos saját elmondása szerint elég fontos lenne számára a gála, hiszen első All-Star meccséről lenne szó, de azért annyira mégsem fontos. Szeretne ott lenni Houstonban, de azt kell tennie, ami a csapatnak a legjobb, mert az All-Star mérkőzésnél sokkal fontosabb dolgaik vannak még idén. Reménykedik benne, hogy játszhat a Chicago utolsó két meccsén a szünet előtt, aztán majd meglátják a csapattal együtt, hogy milyen állapotban van.

Még visszatérve kicsit a cserepletykákhoz: a Houston Rockets nevét nagyon sok játékossal összekötötték az utóbbi hetekben - köztük volt többek között Carlos Boozer, Danny Granger és Josh Smith is -, most azonban Daryl Morey tisztába tette a dolgokat egy Jonathan Feigennel (Houston Chronicle) folytatott beszélgetés során. A Rockets GM-je azt mondta, hogy ha csak valaki olyas valaki fel nem merül, akinek a kitűnő pályán nyújtott teljesítménye mellett a szerződése is kiváló - és nem is lejáró -, nem nagyon akarnak semmibe sem belemenni, inkább megtartják a lehetőségeiket nyárra. A vaskos sapka alatti helyükkel és a meglévő tehetséges állománnyal szeretnének szemezgetni a szabadügynök piacról.

Ha már szóba került az All-Star, akkor meg kell említeni, hogy a hátsérülése miatt egy-másfél hónap pihenőre kényszerült Andre Drummondot az Orlando Magic erőcsatára, Andrew Nicholson fogja helyettesíteni a Rising Stars - újoncok-másodévesek kevert csapatai - meccsen. Nicholson idén eddig 7.6 pontot és 3.5 pattanót átlagolt mérkőzésenként 15.4 perc alatt.

Szintén ide tartozik, hogy Matt Bonnert végre beválasztották a tripladobóversenyre - idén 43%-kal értékesíti a hármasokat, de karrierátlaga is 41.6%. A San Antonio Spurs erőcsatára Michael Scottóval (RealGM) beszélgetett arról, hogy nagyon izgatott, mert nagyon régóta várta már ezt, és kicsit talán le is mondott arról, hogy még valaha meghívják. Hozzátette, ez egy olyan egyéni siker, amire mindig is vágyott, és nem is nagyon tudja, hogyan fog aludni majd előtte való este. Bonner azt is elmondta, hogy tudja, ez teljesen más, mint meccsen hármasokat dobni, hiszen itt egy tartóról kell elvennie a labdákat, nem passzból emelnie a trojkát. A stratégiája az lesz, hogy minél gyorsabban dobjon, így kicsit több időt tudjon szánni a duplát érő labdákra.

A Los Angeles Lakers az utóbbi időben nem volt rossz formában, de Dwight Howardnak - többek között sérülése miatt is - nagyon nem megy a játék. A Heat elleni, tegnap esti vereséget megelőzően hatszor maradt a center 10 pont alatt kilenc fellépésen, ezeken a meccseken pedig átlagban mindössze 7.7 mezőnykísérlete volt. Kobe Bryant a Miami elleni találkozót követően azt nyilatkozta, hogy tudja, hogy több kell csapattársától, többre is képes, és neki kellene lennie a második opciónak támadásban a meccsek jelentős részében. Howard a meccset követően nem akarta kommentálni dobáskísérleteit, illetve ezek számát - 15 pontot szerzett egyébként a floridaiak ellen, de megint csak kilencszer próbálkozott mezőnyből.

Három D-Liga mozgás volt tegnap este és ma hajnalban. A Houston Rockets a Rio Grande Valley Vipershez küldte Greg Smith-t. A magasember idén 44 meccsen 5.5 pontot és 4.0 pattanót átlagolt a Rocketsnél. A Milwaukee Bucks visszahívta a Fort Wayne Mad Antstől Doron Lambet. A dobóhátvéd lent sem váltotta meg idén a világot, hiszen hat meccsen 10.3 pontot, 3.3 pattanót és 2.5 gólpasszt átlagolt 25.5 perc alatt. Fab Melót pedig alig küldték le, máris visszahívta őt a Boston Celtics a Maine Red Clawstól.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus