Hírmorzsák 2013-03-06 (21:00)

A Brooklyn Nets sztárja, Deron Williams három napos tisztítókúrát végzett az All-Star hétvége alatt, ezzel méregtelenített, illetve sikerült leadnia is pár kilót. Az irányító azt is hozzátette, hogy a legutóbbi injekciók, amiket a bokáiba kapott, végre érezhető hatást eredményeztek. Elmondása szerint jobban érzi magát az elmúlt hetekben, képes fel-le járkálni a lépcsőn, a gyerekeivel játszani és egyáltalán lépni úgy, hogy nem fáj a lába. Williams az All-Star szünet óta láthatóan robbanékonyabb, és a statisztikák szerint is javult a játéka - csak két perccel játszik többet, de öt ponttal többet átlagol és jobb százalékkal is dolgozik a mezőnyből.

A New York Knicks továbbra is titkolózik Carmelo Anthony jobb térdével kapcsolatban, legalábbis nem akarják nyilvánosságra hozni, hogy mi a fájdalom forrása, mi is pontosan a baja a kiscsatárnak. Nem meglepő ez a csapattól, ugyanis korábban is történt már ilyen, hogy nem osztották meg a sajtóval egy-egy játékosuk sérülésének okát. Mike Woodson szerint Anthony a Cleveland Cavaliers elleni találkozón már jóval azelőtt kérte lecserélését, hogy átesett volna saját lábán, és elhagyta volna a játékteret sérülése miatt. A kosaras a mai edzést ki is hagyta, és inkább a hotelben kezelték.

Elvileg nincs komolyabb baja az Indiana Pacers kiscsatárának, Danny Grangernek sem, legalábbis a legutóbbi MRI vizsgálatok alapján semmilyen új sérülést nem fedeztek fel nála. Mivel azonban fáj a játékos bal térde - emiatt hagyott ki hónapokat -, ezért elővigyázatosságból úgy döntöttek a stábban, hogy egy hétnyi pihenőt adnak neki, és kezelést kap majd.

A Los Angeles Lakers centere, Dwight Howard saját elmondása szerint megpróbálja nem kétségbe vonni annak a döntésének a helyességét, hogy már a szezon legelején visszatért a pályára - bár még most is nagyon messze van korábbi fizikai formájától. A játékos azt nyilatkozta, hogy kiülhette volna a teljes évet, de úgy érezte, nagy lehetőség áll előttük, ráadásul sok csapattársának már nagyon kevés ideje van arra, hogy reálisan nézve bajnoki címet nyerjen, ezért visszatért, és megpróbálta segíteni az együttest, amennyire tőle telt. A vállsérüléséről arra annyit mondott a középjátékos, hogy elviseli az ütéseket és játszik tovább, mást nem nagyon tud csinálni.

Ugyanide tartozik, hogy az utóbbi időben Howard mentora az aranysárga-lilák és a Chicago Bulls sikeredzője, Phil Jackson lett, aki DH12 elmondása szerint jó tanácsokkal látja el. Howard bízik a legendás trénerben, mert ő tudja milyen egy hátsérülésből visszatérni. Jackson azt mondta neki, hogy egy év kell legalább, hogy teljesen felépüljön, úgyhogy az idén történteken túl kell tennie magát. PJ korábban a Sports Illustratednek úgy nyilatkozott, hogy szerinte Mike D'Antoni rendszere nem megfelelő a center számára, illetve az ő erősségeinek kiaknázására.

Az Atlanta Hawks változtatott. Kitették a keretből a cserehatáridő előtt egy későbbi második körös draftjogért megszerzett Jeremy Tylert, aki egy meccsnyi lehetőséget kapott - kettő nappal ezelőtt öt perc alatt három pattanót szedett a Denver ellen. A húzás nem volt véletlen, ugyanis 10 napos szerződést kötöttek Shelvin Mackkel, a D-Liga idei szezonjának egyik legjobb emberével. Az irányító idén már a Wizardsban és a Sixersben is megfordult, de egyik helyen sem tudott megragadni, "lent" viszont 20.1 pontot, 7.5 gólpasszt és 4.3 pattanót átlagol idén 40.3 perc alatt.

Kevin Johnsonék nem adják fel. Sacramento polgármestere most olyan statisztikákkal próbált érvelni a sajtóban, amelyek azt bizonyítják, hogy nem igaz, hogy Seattle jobb piac lenne náluk. Az egyik felmérés szerint 23 évből 20-szor Sacramentóban volt több néző a meccseken azokat az esztendőket figyelembe véve, amikor mindkét városban volt NBA csapat. Az igaz ugyan, hogy Seattle nagyobb város, így kiterjedtebb a bázisa is, viszont Sacramentóban egyeduralkodó az NBA a többi major sporttal szemben, márpedig ezzel sikeresen tudták a franchise-t fenntartani Portlandben és Salt Lake City-ben is.

Doc Rivers saját elmondása szerint nagyon is át tudja érezni, min megy át kollégája, Doug Collins jelenleg a Philadelphia Sixersnél. Rivers szerint ugyanebben a szituációban volt ő Grant Hill-lel Orlandóban, mint amilyenben most van Collins Bynummal - év elején megcsinálta a támadási és a védekezési stratégiákat, aminek a fele borult, mivel nem volt Hill, de túl sok mindenen mégsem akart változtatni, mert mi van, ha mégis visszatér a sztárja, akkor pedig újra vissza kellett volna térnie az alapvetően kigondolt taktikához. Rivers szerint ebben a tobzódásban éltek szinte végig, ami meg is borította három szezonjukat annak ellenére is, hogy mindháromban bejutottak a PO-ba.

A végére pedig egy nem túl jó hír. Ric Bucher (Comcast) információi szerint ugyanis az európai klubok pénzügyi válsága hatással lehet az NBA-re, illetve az Amerikába áramló, NBA-szintű játékosok számára is, mivel a legtöbb csapat a költségcsökkentést az utánpótlásképzésen fogja elkezdeni, és már most is jóval kevesebbet tudnak a fiatalok képzésére és továbbfejlesztésére költeni.


Délelőtti hírek

Miután vasárnap már a Chicago Bulls kispadjára is leült Derrick Rose az Indiana Pacers ellen, a csapat most a játékos státuszát day-to-day-re állította, azaz bármelyik meccsen visszatérhet már a 2011-ben alapszakasz MVP-nek választott sztár. A gárda vezetőedzője, Tom Thibodeau elmondta, hogy továbbra sem siettetnek semmit, amikor készen áll Rose, akkor lesz készen, ők továbbra is csak azt akarják, hogy javuljon a játékos állapota, illetve hogy a rehabilitációjának hátralévő részére koncentráljon. Azt is hozzátette a tréner, hogy mindenkinek türelmesnek kell lennie, ráadásul Rose-nak nem lesz túl sok ideje játékba lendülni, ugyanis lassan itt az alapszakasz vége.

Az Oklahoma City Thunder erőcsatárát, Serge Ibakát 25.000 dollárra büntette a liga, miután vasárnap este ágyékon vágta Blake Griffint a Los Angeles Clippers elleni találkozó végjátékában. A liga egyúttal Flagrant 2-vé változtatta a Flagrant 1-nek ítélt hibát, ami azt is jelenti, hogy ha ez a döntés született volna a meccsen, akkor ki kellett volna állítani a spanyol válogatott kosarast. Mint arról már beszámoltunk, Ibaka azt nyilatkozta a mérkőzést követően, hogy csak a meccs hevében történt mindez, nem akart sérülést okozni ellenfelének, nem akarta bántani Griffint.

A Thunder legnagyobb ásza, Kevin Durant ma hajnalban megkapta 13. idei technikai hibáját is. A játékos az egyik játékvezetőhöz, Joey Crawfordhoz ment oda az egyik időkérésnél, és saját elmondása szerint csak annyit kérdezett, hogy beszélhet-e hozzá, erre azonnal megkapta a T-t. Durant azt mondta, hogy nagyon tiszteli Crawfordot, jó bírónak tartja, de reméli, hogy ezt az ítéletet visszavonják utólag - ez azért lenne fontos, mert 16. technikai után azonnal ki kellene hagynia egy meccset, utána pedig minden második technikainál még egyet. Az NBA minden technikait visszanéz egyébként automatikusan.

Dave Begel (OnMilwaukee) Kareem Abdul-Jabbarral beszélgetett, akitől megkérdezte, hogy vállalná-e az edzősködést a Milwaukee Bucksnál, a gárda egykori 1/1-ese, a csapattal 1971-ben bajnoki címet nyerő, később az NBA történetének legtöbb pontot dobó játékosává váló legenda pedig egyértelmű igennel válaszolt. Szerinte jó edző lenne belőle, mert tudja, hogyan kell egyénileg felkészülni egy szezonra, és azt is, hogy ez milyen elkötelezettségekkel jár a csapat iránt. Azzal is tisztában van, hogyan kell a jó kémiát megteremteni a csapaton belül, hogy törődjenek egymással a csapattársak és szeressenek együtt játszani, márpedig szerinte itt dől el az, hogy valaki bajnokesélyes lesz vagy sem. Szerinte ő olyan ember lenne az együttes élén, aki képes a játékosait összefogásra bírni egy egész szezonon keresztül.

Derek Fisher a szezon elején otthagyta a Dallas Maverickst sérülése miatt, mondván közelebb akar lenni a családjához, több időt akar velük tölteni, nemrég azonban aláírt az Oklahoma City Thunderhez. Fisher azt mondta, hogy volt ideje gondolkodni az elmúlt hónapokban, és mindent összevetve úgy érezte, hogy mivel rendbe jött egészségileg, ezért még tartozott ezzel a lehetőséggel magának. Mark Cubannek egyébként sem ez a legnagyobb gondja mostanában, ugyanis elutasították azt a keresetét, hogy a bíróság ejtse ellene a vádat, amelyben azzal gyanúsítják, hogy belső információk alapján adta el részvényeit a mamma.com vállaltban, ezzel 750.000 dollárnyi bukástól megkímélve magát.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus