Hírmorzsák 2013-03-07 (10:30)

A Los Angeles Lakers centere, Dwight Howard megint nem tudott olyan nyilatkozatot adni, amibe ne lehetne belekötni. A középjátékos azt mondta, hogy Orlandóban olyan csapat volt körülötte, amelyből senkit nem akartak más együttesek, ő volt a vezér, és mindezt mosollyal az arcán tűrte. Volt csapattársa, Jameer Nelson azt válaszolta, hogy nagy kérdés, Howard mikor nő fel, mikor vállalja végre a szavai súlyát, és mikor tud leadni végre egy profi nyilatkozatot a médiának. A két kosaras elég szoros kapcsolatban voltak, amíg a center azt nem nyilatkozta egyszer, hogy szeretne elit irányítóval együtt játszani, mint például Chris Paul.

Nem Nelson volt az első, aki reagált Howard szavaira a volt csapattársak közül, a center pedig a rázúduló negatív visszaigazolások miatt megpróbálta kimagyarázni magát tegnap este, és azt nyilatkozta, hogy félreértették szavait. Ő úgy gondolta az egészet, hogy ők mindig esélytelenként voltak kezelve, egyáltalán nem akarta lenézni vagy megbántani ex-társait, nekik is mindig azt mondta, hogy nem cserélné el őket semmire és senkire sem, és ezt így is gondolta. A Lakers egyébként jövő kedden játszik a Magic-kel, ráadásul Orlandóban, érdekes fogadtatásban lehet része majd Howardnak, bár túl sokan már nem maradtak abból a csapatból, amelyben ő is játszott.

A Lakers egyébként ma hajnalban a New Orleans Hornets-cel csapott össze, és óriási fordítást hajtottak végre - 25 pontos hátrányból nyertek -, a találkozó második negyedében azonban történt egy sajnálatos eset is. Austin Rivers labdát lopott, amellyel egy gyorsindítás lehetőségét hozta meg a Hornetsnek, de összeütközött csapattársával, Greivis Vasquezzel, ennek következtében pedig eltörte a jobb kezét. A tavalyi draft 10. helyén kiválasztott, pocsék szezont produkáló dobóhátvéd 4-6 hetes kihagyásra kényszerül az első hírek alapján.

A Toronto Raptors sztárja, Rudy Gay még mindig a Memphisnél töltött időkről nyilatkozott. Szerinte lehetőséget kellett volna kapnia Memphisben, hogy bebizonyíthassa, megéri azt a pénzt, amennyit keres. Azt is elmondta Gay, hogy mivel új tulajdonos jött év közben a csapathoz, senki nem érezte biztonságban magát. Az újonc tulajok a saját útjukat akarták járni, és ezért nem is hibáztatja őket, de szerinte ez a játékosok ligája. A kiscsatár az elcseréléséről azt mondta, hogy nagy szüksége volt a változásra, új feladatokra, amibe kapaszkodni tud, és arra, hogy komoly kihívásokat tegyenek elé. Utóbbi megvolt Memphisben is, de nagyon sokszor voltak már nézeteltérések, Torontóban viszont nagyon sokat várnak tőle, és nagyon sokra is tartják.

Marc J. Spears (Yahoo Sports) információi szerint a kanadai alakulat a nyáron hosszabbítást ajánl majd Gay-nek. Ezzel kapcsolatban a kiscsatár csak annyit mondott, hogy az ügynökére bízza a szerződésével kapcsolatos dolgokat, mert ez a legutóbb is bejött neki - akkor öt évre maximum fizetést kapott a Grizzliestől, leginkább emiatt kellett távoznia onnan. Azt viszont elmondta, hogy nagyon szereti a várost, az egész franchise-t, Bryan Colangelót is dicsérte, és szerinte nagyon sok lehetőség van ebben a keretben.

Stefan Bondy (New York Daily News) információi szerint PJ Carlesimo szerda reggel közölte Kris Humphries-zel, hogy nem tagja mostantól a Brooklyn Nets aktív rotációjának. Az erőcsatár idén már eddig is sokkal kevesebb pályán töltött percet kapott, mint korábban - meccsenként 18.4 minutumot - Reggie Evans és Andray Blatche leigazolását miatt, de Carlesimo nemrégiben lenyilatkozta, hogy Mirza Teletovic-nak is lehetőséget kíván adni a közeljövőben. A nyáron két évre összesen 24 millió dollárért visszaigazolt játékost a deadline előtt elcserélhette volna a Nets Ben Gordonra, de úgy döntöttek, hogy nem teszik.

A New York Knicks dobóhátvédjének, Iman Shumpertnek tavaly áprilisban szakadt el a térdszalagja, és saját bevallása szerint nem ugyanaz a játékos jelenleg, mint volt tavaly, de ez talán érthető is, mivel ACL szakadásból épült fel, és négy hónapig egyáltalán nem kosarazott. Nem is csinálhatott semmit kosárlabdával azon kívül persze, amit egy helyből is meg tudott tenni, úgyhogy amikor visszatért, a korábbi ritmusát abszolút nem találta - például cselezésnél nem jött vissza elég magasra a labda, vagy éppen túl magasra pattant, szóval nagyon sok mindenhez vissza kellett és kell is szoknia elmondása szerint. Azt is hozzátette azonban, hogy az oldalirányú mozgása már jó, és védekezésben kezd régi önmagához hasonlítani.

Az Atlanta Hawks visszahívta Mike Scottot a D-Ligából, a Bakersfield Jam együttesétől. Az újonc játékos március elsején került a Jamhez, három meccs alatt 24.7 pontos, 11.3 pattanót és 1.7 gólpasszos átlagot tudott felmutatni. A Hawksnál idén 25 meccsen átlagosan 7.5 percet töltött a parketten.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus