Hírmorzsák 2013-03-10 (11:00)

Megműtik Amar’e Stoudemire jobb térdét, a Knicks erőcsatára várhatóan hat hetet fog kihagyni. A beavatkozás várható időpontjáról még nincs információ. Stoudemire-t már a szezon előtt is operálták – akkor úgy tűnt, hogy Stat lábai rendben lesznek idén, visszatért, ráadásul a játékos változtatott is az étrendjén, emellett nagyon óvatosan is bántak a játékidejével. Az elmúlt napokban azonban újra előjöttek a fájdalmak (ne feledjük: még Suns-os időszakában mindkét térdét meg kellett műteni, mindkettő miatt hosszú hónapokat volt kénytelen kihagyni), és az orvosai úgy döntöttek: a legjobb és leghatásosabb, ha a játékos kés alá fekszik, és kitisztítják a sérült testrészt.

A New York másik meghatározó játékosa, Carmelo Anthony is a térdével bajlódik (bár neki nem lesz szüksége műtétre) – a gárdát azonban a hiányzók nem zavarták, ma hajnalban két húzóemberük nélkül is irtózatos verésben részesítették a Utah Jazzt. A Knicks a tavalyi Linsanity során már megmutatta, hogy sztárok nélkül kifejezetten jól muzsikálnak és látványos játékot tesznek a parkettre. Emellett idén Stoudemire nélkül kifejezetten jól játszott a gárda, és éppen Stoudemire visszatérése után kezdtek visszaesni – ha a maihoz hasonló felszabadult (csapat)játékkal hozzák a győzelmeket az alapszakasz végéig, Mike Woodson vezetőedzőnek könnyedén "befigyelhet" egy Év Edzője díj.

Marc Stein (ESPN) információi szerint a Rockets továbbra is rajta van azon, hogy nyáron egy minőségi magasembert húzzon be a szabadügynök-piacról. Az első számú jelölt továbbra is Dwight Howard, azonban ha a Lakers centere hosszabbít (a halogató nyilatkozatok ellenére ez a legvalószínűbb), akkor Josh Smith-re, sőt a térdei miatt idén még egy percet sem játszó Philly-centerre, Andrew Bynumra is kivetik a hálójukat. A Rockets GM-je, Daryl Morey többször is kijelentette: mindenképp kell James Harden mögé egy második számú sztár – kellemes gondok, hiszen Harden október végi villámigazolása előtt még Jeremy Lint tartották a Houston leendő alapemberének, egy évvel később pedig várhatóan csak a 3. számú játékos lesz a Rakétáknál.

Peter Vecsey-től származik az információ, ezért csak csínján kell vele bánni: Derrick Rose még nincs kész mentálisan a visszatérésre. Pénteken az orvosok egészségesnek nyilvánították a Chicago sztárját, azonban szombaton nem volt ott a gárda edzésén. Vecsey szerint azért nem, mert a Bulls menedzsmentje az orvosi szakvélemények után szeretné, ha Rose a lehető leghamarabb visszatérne – azonban a sztár még nem érzi magát 100%-osnak mentálisan, és amíg úgy nem érzi, nem tér vissza. Elképzelhető, hogy a gárda megpendítette a gyors visszatérést Rose-nak, hiszen a Bulls története során először vállalt be luxusadót, és egyben tartotta a csapatot, látván a jó orvosi eredményeket – azonban ezt a hírt értékén kell kezelni.

Dallasban még nem mondtak le teljesen a playoffról, bár jelenleg nem csak a Lakers, de még a 10. helyen álló Portland is előttük van. Dominique Jonest elengedték, így még van egy helyük a rosterben. Eddie Sefko, egy helyi szakíró szerint a Mavericks rutinos szabadügynökökben gondolkodik: Mike Bibby, Baron Davis, Michael Redd, Gilbert Arenas és Greg Oden iránt is érdeklődik. Kapcsolódó, hogy a gárda centerének, Brandan Wrightnak lejár a szerződése a nyáron, azonban a kiváló blokkoló nagyon szívesen maradna a csapatnál a későbbiekben is.

Még egy kis Dallas. A Mavericks és a Hawks a februári cserehatáridő végén elcserélte Anthony Morrow-t és Dahntay Jonest. Most kiderült, hogy az elsőre kissé érthetetlen csere egy sokkal nagyobb volumenű tranzakció maradványa volt: Adrian Woynarowski (Yahoo! Sports) szerint ugyanis a Celtics, a Hawks és a Mavericks nagyon-nagyon közel volt ahhoz, hogy nyélbe üssön egy nagy cserét. A szakíró szerint Paul Pierce ment volna Dallasba, Josh Smith Bostonba egy elsőkörös draftjoggal, míg a Mavericks játékosokkal (Brandan Wright, Jae Crowder, Dahntay Jones) és egy draftjog-cserével (a Hawksnak joga lett volna felcserélni a saját és a Mavs 2013-as elsőkörösét) egyenlítette volna ki a számlát az Atlanta felé.

Egy jó hír a Spurs-szurkolóknak: Gregg Popovich bízik benne, hogy a San Antonio alapembere, Tony Parker lerövidíti a felépülési idejét. A francia irányítózseni nemrég szenvedett súlyos bokasérülést, és akkor négy hetet jósoltak neki – a játékos azonban már 15 percet kibír a futópadon.

Egy kis Lakers-egyveleg. A csapat a D-Ligába küldte Darius Morris-t és Robert Sacre-t, hogy kicsit formába lendüljenek, mivel Mike D’Antoni vezetőedző 8-9 fős rotációjába nem férnek bele.

Steve Nash azt nyilatkozta, hogy egyre jobban belerázódik abba a játékba, ahol nem nála van a labda, hanem elsősorban a dobásokra kell koncentrálnia. Nash az elmúlt 21 meccsen mindössze háromszor nem érte el a 10 pontos határt, de nyolcnál több gólpasszt csak két alkalommal adott. A ligatörténet egyik legjobb támadó irányítója szerint minden csak megszokás és komfortérzet kérdése: az utóbbi nyolc évben a ’fogd és dobd’ stílus másik oldalán volt, hiszen ő teremtett ilyen helyzeteket másoknak. Eleinte furcsa volt ez a változás, de úgy látja, hogy amióta Kobe Bryant kezébe vette az irányítást, a csapatnak ez hasznosabb, ő pedig fokozatosan bele fog szokni új szerepkörébe.

Pau Gasol a Lakers antigravitációs futópadján már testsúlyának 65%-ával terhelte meg talpszalagszakadást szenvedett lábát, és azt mondta, hogy minimális diszkomfort-érzése volt. Ha minden jól megy, akkor a jövő hét vége felé már rendesen futhat – ugyanakkor ez még nem jelenti azt, hogy az alapszakasz vége előtt vissza is fog tudni térni.

Blake Griffin kijelentette: mindenképp szeretne ott lenni a 2016-os riói olimpián, mert nagyon nagy megtiszteltetésnek tartaná hazáját képviselni a legnagyobb sporteseményen. Mint ismeretes, a Clippers sztárja jó eséllyel már a 2012-es londoni olimpián is ott lett volna, azonban nem sokkal a játékok kezdete előtt térdsérülést szenvedett a Team USA edzőtáborában.

Ha már Clippers: a gárda tíznapos szerződést adott Maalik Wayns-nek. A mini-irányító a 2012-es Summer League-ben harcolt ki magának szerződést a 76ersnél, azonban nem tudta magát beverekedni az aktív rotációba, és nemrég meg is köszönték neki a közös munkát. Valószínűleg itt sem a játéka miatt igazolták le, ahogy Vinny Del Negro fogalmazott: az edzéseken szükség volt "még egy testre", és Wayns alkalmasnak látszik erre a feladatra.

Több helyről is olyan információ látott napvilágot, hogy Monta Ellis a korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem lép ki idén nyáron a szerződéséből, hanem lehívja a 2013-14-es szezonra a játékosopcióját, amely 11 millió dolláros fizetést jelent neki a Milwaukee Bucksnál. Mindez azért érdekes, mert döntése a gárda másik két hátvédjének sorsát is befolyásolhatja, hiszen Brandon Jennings korlátozott, JJ Redick pedig korlátozás nélküli szabadügynök lesz a nyáron.

Szintén a Buckshoz kapcsolódik, hogy azt rebesgetik: ha Jim Boylan átmeneti vezetőedzőt jövőre kinevezik, akkor a gárda rutinos, lejáró szerződésű centere, Samuel Dalembert is marad a csapatnál. Dalembert korlátozás nélküli szabadügynök lesz 2013 nyarán.

Andrew Wiggins, a minap a legjobb középiskolás játékosnak választott kanadai kiscsatár számára izgalmas időszak jön, hiszen el kell döntenie, melyik egyetemi gárdában folytatja pályafutását. Wiggins a North Carolina Tar Heelsnél (Michael Jordan egykori csapata) tesz látogatást, és megtekinti a North Carolina-Duke örökrangadót is.

David Stern nyilatkozott a Sacramento Kingsről – szerinte a csapatot Sacramentóban tartani akaró Mastrov-Burkle féle ajánlat nem rossz, de az ő személyes véleménye szerint még mindig nem versenyképes a gárdát Seattle-be vinni szándékozó csoport ajánlatával, és a tulajdonosi tanács jelen számok mellett a Seattle-ajánlatot fogja megszavazni. Az NBA első embere ismételten kijelentette: nem lesz expanzió, azaz nem képzelhető el olyan forgatókönyv, hogy a Kings megmaradásával és a SuperSonics újjáélesztésével 31 csapatra emelkedjen a liga csapatainak száma.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus