Hírmorzsák 2013-03-11 (21:15)

Dwyane Wade és Kobe Bryant lettek a hét játékosai keleten és nyugaton. A Miami Heat dobóhátvédje 4-0-ás héten van túl csapatával, így már 18-as győzelmi sorozatot tudhatnak magukénak a floridaiak, Wade pedig az elmúlt hét napban meccsenként 25.3 ponttal, 5 gólpasszal, 4.3 pattanóval és 3.5 labdaszerzéssel segítette az együttest úgy, hogy 60.6%-kal dobott mezőnyből mindeközben. A Los Angeles Lakers Bryant vezetésével 3-1-es hetet tudhat maga mögött, ezzel már ott vannak a nyugati legjobb nyolcban. Az aranysárga-lilák ikonja 33 pontot, 8.8 gólpasszt, 5.8 pattanót és 1 labdaszerzést átlagolt, és egymás utáni meccseken ért el legalább 40 pontot és legalább 10 gólpasszt.

A Cleveland Cavaliers sztárja, Kyrie Irving 3-4 hetet kényszerül kihagyni vállsérülése miatt. Mint arról már reggel beszámoltunk, az irányító ma hajnalban, a Toronto Raptors elleni találkozó harmadik negyedében esett egy nagyot bal vállára, és a vizsgálatok szerint az egyik ízülete húzódott meg annyira, hogy nagyjából egy hónapos pihenőt kell tartania - nyilván nem is nagyon erőltetik a visszatérését, hiszen a Cavs már régen elbukta reális esélyét a rájátszásra.

Még egy sérült van, ugyanis a Los Angeles Clippers vezetőedző, Vinny Del Negro bejelentette, hogy kezdő kiscsatára, Caron Butler legalább egy hetet ki kell hagynia, neki Irvinghez hasonlóan szintén a bal válla húzódott meg. Szintén a Clippershez tartozik, hogy DeAndre Jordan hajnali tömésétől volt hangos még napközben is a sajtó. Maga a zsákolást elkövető center azt nyilatkozta, hogy nagyon jó passzt kapott Chris Paultól, és őszintén szólva nem is látta Brandon Knightot, amíg meg nem fogta a labdát a levegőben. Csapattársa, a pár nappal ezelőtt szintén hatalmast húzást bemutató Blake Griffin azt mondta, hogy ez volt az év zsákolása, és a legjobb tömés volt, amit valaha élőben látott.

A Washington Wizards irányítója, John Wall Zach Lowe-val (Grantland) beszélgetett. A 2010-es draft 1/1-esének ugyan még van egy éve szerződéséből, de nyáron hosszabbíthat, ha akar, és Lowe kérdésére elmondta, úgy érzi, hogy egyértelműen maximum szerződést érdemlő játékos. Azt is hozzátette, hogy egyelőre nem foglalkozik új szerződésével, csak próbálja élvezni a játékot a fővárosban, és bár eddig nem úgy alakult a karrierje, ahogy eltervezte, szerinte most egy nagyon jó csapat kezd kiépülni Washingtonban.

DeMarcus Cousinst vasárnap megint kiállítottak, ezúttal könyöklés miatt, és csapattársai nem biztosak abban, hogy bármikor is képes lesz visszafogni érzelmeit az ellentmondásos középjátékos. Jason Thompson azt nyilatkozta, hogy adhat az ember bármennyi tanácsot valakinek, jöhet az csapattárstól kezdve edzőn át Hall of Famerekig, a vége úgyis az, hogy mindenkinek vállalni kell a tetteinek a következményeit - azért játszanak a ligában azok, akik, mert felnőtt emberek. Isaiah Thomas is annyit tudott csak mondani, hogy reméli, hogy változás áll majd be Cousins viselkedésében, mert az NBA egyik legjobb képességekkel megáldott magasembere, de ez az egész az ő kezében van, senki más nem változtathat a viselkedésén, csak saját maga.

A Dallas Mavericks szombaton rakta ki keretéből Dominique Jonest, miután megunták teljesen kiegyensúlyozatlan játékát és pályán kívüli problémáit. A gárda sztárja, Dirk Nowitzki elismerően nyilatkozott volt csapattársáról. A német csillag állítása szerint nagyon jóban voltak, és játékosként is jónak tartja Jonest, főleg fizikálisan. Dirk azt is hozzátette, nagyon reméli, hogy jövőre talál magának csapatot Jones, és megkapja a megfelelő játékidejét. Nowitzkinek személy szerint nagyon tetszett, amit a csapat számára adott a fiatal játékos, de nem volt megfelelő a szituáció Dallasban számára. Még egyszer elmondta, hogy nagyon jóban voltak, és sok szerencsét kívánt a 2010-es draft 25. választottjának.

A Portland TrailBlazers csereirányítója, Eric Maynor alig hét meccse van az oregoni együttesnél, de már nagyon tetszik neki a környezet. Chris Haynesnek (CSNNW.com) adott interjújában a játékos azt nyilatkozta, hogy nagyon jó a csapategység, és mindenki nagyon keményen dolgozik, hogy jobbá váljon. Ehhez szokott hozzá a Thundernél is, és tudja, hogy ilyen környezetben akar játszani, úgyhogy nagyon szívesen maradna hosszútávon is Portlandben. A GM, Neil Olshey egyelőre nem nyilatkozik konkrétumokról, de elmondása szerint azért hozták Maynort a deadline előtt a Blazershez, mert úgy gondolták, hogy hosszútávon megoldhatja egyik pozíciós gondjukat. A szezon hátralévő részét arra fogják használni elmondása szerint, hogy megnézzék, ki mennyire illik a szabadügynökeik közül abba a képbe, amit elterveztek a csapatnak.


Délelőtti hírek

Dwight Howard holnap este tér vissza először korábbi csapatának városába, Orlandóba. A center a USA Today-nek azt nyilatkozta, hogy nagyon sok mindent rosszul kezelt a Magicnél, és ha valakit megbántott ezzel, akkor szeretne elnézést kérni. Megint elmondta, hogy a legnagyobb baja azt volt, hogy mindenkinek meg akart felelni. Elmondása szerint nagyon szerette a közönséget és a várost is, hiszen gyakorlatilag ott nőtt fel. A legnehezebb dolog volt számára, hogy otthagyja Orlandót, de ugyanakkor mégis változást szeretett volna az életében, úgy gondolta, valami mást is tartogat még neki a kosárlabda, ehhez azonban váltania kell.

Howard arról is beszélt, hogy sok dolog változott vele kapcsolatban, szerinte jobb ember lett attól, ami történt vele az elmúlt másfél évben. Érzése szerint mindenki átmegy ezeken a dolgokon, és még ha mindenki láthatta is, hogy mi történik vele, örül, hogy megtörtént. Ha nem lett volna ez a másfél év, soha nem változott volna meg, és minden sokkal rosszabb lenne most. Így viszont volt lehetősége visszanézni, mit csinált rosszul, mit csinálhatott volna jobban, és rájöhetett, hogy változnia kell, jobbá kell válnia, fel kell nőnie, és a center úgy gondolja, hogy ezt meg is tette.

A Utah Jazz kitette a keretéből veterán dobóhátvédjét, Raja Bellt. A játékos idén még nem lépett pályára, de képtelen volt megegyezni a csapattal kivásárlásáról március 1. előtt, így nem játszhat idén a PO-ban más együttesben. Helyére Travis Leslie-t igazolta le a Utah a D-Ligás Santa Cruz Warriors együttesétől. Leslie 28 meccsen 16.1 pontot, 7.8 pattanót és 2.1 gólpasszt átlagolt idén Santa Cruzban.

Marc Stein (ESPN) információi szerint a Dallas Mavericks Chris Wright leigazolását tervezi. Wright idén a D-Ligában, az Iowa Energy együttesénél játszik, meccsenként 15.5 pontot, 7 gólpasszt és 4.3 pattanót átlagol, és a nemrég a keretből kitett Dominique Jones helyére érkezik majd.

A Boston Celtics második 10 napos kontraktust kötött Shavlik Randolph-fal és DJ White-tal is. Randolph öt szezont húzott le eddig a ligában, de március 1-jei leigazolása óta nem kapott lehetőséget a Celticsnél meccskörülmények között. White március 6-án, az Indiana Pacers ellen négy percet töltött a parketten, két pattanót és két blokkot jegyzett, de mindketten kapnak még 10 napot a bizonyításra.

A Chicago Bulls sztárja, Derrick Rose vasárnap azt nyilatkozta, hogy az edzések, gyakorlatok után még mindig nagyon érzi a térdét az ACL szakadását követően. Továbbra is kitart egyébként amellett az irányító, hogy addig nem tér vissza a parkettre, amíg nem teljesen egészséges, és mentálisan nem kész arra, hogy újra meccset játsszon. A Los Angeles Lakers elleni találkozó előtt láthattuk a Bullsnál Rose-t, a szokásos feladatait végezte bemelegítés közben - dobóedzést tartott, illetve kardió-gyakorlatokat végzett. Tom Thibodeau a szokásos nyilatkozatát adta le most is: mindenkinek a saját feladatára kell koncentrálnia ezután is - a játszóknak a meccsre és az ellenfélre, Rose-nak pedig a rehabra.

A Denver Nuggets irányítója, Ty Lawson szerint nem sokban különbözne most csapatuk eredményessége, ha Carmelo Anthony anno nem a távozás, hanem a maradás mellett dönt, mert Anthony is sokkal jobban játszik jelenleg New Yorkban, mint tette anno Denverben. Azt is hozzátette viszont, hogy a csere által sokkal több fegyverük van, mint volt korábban. Szerinte védekezésben kicsit jobbak lettek, de az igazán nagy változás ott állt be, hogy amíg Melo velük volt, mindenki tudta, hogy rá kell koncentrálni támadásban, most pedig elő tud lépni McGee, Gallinari vagy akár Iguodala is, gyakorlatilag mindenki képes kiugró teljesítményt nyújtani.

Az Atlanta Hawks csatára Josh Smith is nyilatkozott. Elmondása szerint 2-3 hétig óriási káosz volt körülötte a cserehatáridő vége előtt, és jó, hogy egy kicsit megnyugodtak a kedélyek körülötte, legalábbis a szezon végéig biztosan. Azt is kihangsúlyozta, hogy nem harsogta tele a ligát azzal, hogy ő maximum szerződést érdemel, csak egy kérdésre adott egy őszinte választ. A nyári szabadügynökpiacra még nem koncentrál, egyelőre ez a szezon érdekli és az, hogy minél tovább jussanak az Atlantával, minden másra majd a nyáron visszatér. Atlantáról, mint városról viszont nem nyilatkozott túl jót, szerinte tavaly még egyértelműen azt mondta volna, hogy Amerika legrosszabb városa sportszempontból, viszont hozzátette, hogy remélhetőleg előbb vagy utóbb ez megváltozik majd.

Nem elég, hogy ma hajnalban vereséget szenvedett a Cleveland Cavaliers a Toronto Raptors otthonában, a mérkőzés harmadik negyedében a Cavs sztárirányítója, Kyrie Irving nagyot esett, beütötte bal vállát, ami megzúzódott. Az első hírek szerint Irving egészen biztosan ki fog hagyni egy kis időt - a Clevelandnek idén már nem sok mindenért kell küzdenie -, állapotáról pontosabbat azonban a mai napon tudhatunk csak meg - a röntgen negatív lett.

Az Oklahoma City Thunder a Tulsa 66ershez küldte Jeremy Lambet és Perry Jones III-at. Lamb a Thundernél mindössze 19 meccsen kapott szerepet, átlagban 4.6 perces játékidővel, Tulsában azonban 16 meccsen 21.1 pontos, 5.4 pattanós és 3.3 gólpasszos átlagot tudott felmutatni eddig. Jones III Oklahomában valamivel több lehetőséget kapott (31 meccs, 7.0 átlagos játékperc), de maradandót ő sem tudott eddig alkotni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus