Hírmorzsák 2013-03-21 (10:30)

A Los Angeles Lakers két sérült sztárja, Kobe Bryant és Pau Gasol is visszatérhet elvileg pénteken, a Washington Wizards elleni találkozón. A gárda vezetőedzője, Mike D'Antoni azt nyilatkozta, hogy remélhetőleg mindketten pályára tudnak lépni, de hangsúlyozta, hogy ez egyelőre még csak remény. A tréner azt is elmondta, hogy nem tudja, hogy az első vagy a harmadik meccsen, de Gasol kezdeni fog, az összecsapások végén viszont biztosan a pályán lesz, mert semmire nem mennek a rájátszásban, ha a spanyol magasember nem érzi magát jól a csapatban, nincs meg az önbizalma és nincs 100%-os formában.

A Philadelphia Sixers centere, Andrew Bynum tegnap átesett az artroszkópiás térdműtéten. Az idényt teljes egészében kihagyó középjátékos pénteken kezdi meg a rehabilitációját, nagyjából három hétig súly nélküli gyakorlatokat fog végezni, ezek után pedig még három hétig mankóval fog közlekedni.

A Charlotte Bobcats tulajdonosa, Michael Jordan a bérleteseknek tartott "kérdezz-felelek órát", amelyben elmondta, hogy nagy változásokat vár a nyáron, ennek érdekében pedig mindenkinek a munkáját elemezni fogják a kosarasoktól egészen az üzleti dolgokkal foglalkozó alkalmazottakig. Azt is hozzátette, hogy ő legalább olyan csalódott és mérges az idei, 15-52-es (most már 16-52-es) mérleg miatt, mint a drukkerek, arra a kérdésre viszont nem válaszolt, hogy miként értékeli azt, hogy Mike Dunlap vezetőedző képtelen kihozni a legtöbbet a tapasztalt, veterán játékosaiból.

A gárda GM-je, Rich Cho is ott volt az ankéton. Őt az idei draft gyengeségéről kérdezték, amire kitérő választ adott, ugyanis elmondta, hogy a jövő évi draft nagyon gazdag lesz tehetségekben, ezért a Pistonstól kapott, jövőre nem túl nagy védettséggel rendelkező pick még nagyon értékes lehet majd. A vezetőség azt is tudatta a bérletesekkel, hogy nem született döntés az ügyben, hogy nevet változtassanak-e.

A liga a korábbi All-Star játékost, Kiki Vandeweghét nevezte ki a kosárlabdával kapcsolatos kérdések elnökének. Vandeweghe korábban a New Jersey Nets és a Denver Nuggets GM-je is volt, a Netsnél pedig egy évig még az ideiglenes vezetőedzői posztot is betöltötte. Munkája április elsején kezdődik - leginkább a szabályok kialakításával és azok egyértelmű leírásával, a fegyelmezési és büntetési dolgokkal, és egyéb, az NBA meccsel kapcsolatos döntésekkel fog foglalkozni Vandeweghe.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus