Hírmorzsák 2013-04-08 (20:45)

Mivel a Dallas Mavericks több mint két meccs hátrányban van a Utah Jazz-zel szemben, így valószínűleg idén lemaradnak a rájátszásról - 12 év után először. A csapat német csillaga, Dirk Nowitzki jövő nyáron szabadügynök lesz, és bár azt mondta, hogy szeretné a Mavsnél befejezni pályafutását, azt is mondta, hogy nem akar a PO-helyekért küzdeni, szeretne bajnoki címért harcolni, ezért mindenki tudja a csapatnál, Donnie Nelsontól kezdve Mark Cubanig, hogy ez egy nagyon fontos nyár lesz számukra, mert vissza akarnak kerülni az elitklubok közé játékerősségben. Cuban erre annyit mondott, hogy természetes, hogy legjobb játékosa nem akar a 8-9. helyekért küzdeni, egyikőjük sem ezt akarja, de csak azt tudja ismételni, amit Nowitzki is mondott - nem látja maga előtt, hogy más mezben is pályára lépne Dirk az NBA-ben.

Ma délután az NBA kihirdette az idén a Hírességek Csarnokába beválasztott tagokat. A 12 névből ketten nők - Dawn Staley és Sylvia Hatchell. A férfiak közül a két legismertebb név Gary Payton és Bernard King, de ott lesz mellettük a brazilok legendája, minden idők egyik legjobb scorere, Oscar Schmidt, edzőként a ma este is NCAA döntőben résztvevő Rick Pitino, és a UNLV legendája, Jerry Tarkanian is. A további öt név: Guy V. Lewis, Roger Brown, Dr. E.B. Henderson, Richard Guerin és Russ Granik.

A Miami Heat franchise ikonja, Dwyane Wade a csapat legutóbbi nyolc meccséből hatot kihagyott, és saját elmondása szerint továbbra is fáj jobb térde. Michael Wallace-nak (ESPN) adott interjújában a játékos elmondta, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy kihagyja az alapszakasz teljes hátralévő részét. Wade szerint a legfontosabb az, hogy egészséges legyen. Ha úgy érzi, hogy ez megvan, akkor pályára fog lépni. Azt is hozzátette, hogy természetesen nagyon szeretne játszani, de előbb meg kell arról bizonyosodniuk, hogy minden rendben van vele egészségileg.

A San Antonio Spursnél már így is komoly gondok vannak a sérülések miatt, most jött egy újabb indok a kisebb aggódásra - a csapat francia irányítójának, Tony Parkernek kérdéses a játéka a szerdai, Denver elleni találkozón, ugyanis fáj a nyaka a játékmesternek.

A sérülések rovatba tartozik, hogy holnap este egészen biztosan nem játszik még CJ Miles a Cleveland Cavaliers együttesénél, ugyanis a liga szabályzata szerint agyrázkódása után különböző teszteken kell előbb átesnie, hogy újra pályára léphessen, úgyhogy el sem utazik Indianába, ahol csapata kelet harmadik helyezettje, a Pacers ellen mérkőzik majd.

Szintén a Cavshez tartozik, hogy Kyrie Irving egyelőre nem nagyon foglalkozik a Byron Scott jövőjével kapcsolatos kérdésekkel. Pár napja mi is beszámoltunk róla, hogy nem egy helyen felmerült már Scott esetleges távozása, miután az irányítása alatt három szezonban eddig összesen 63-160-as mérleget tud felmutatni a Cavs. Irving azt mondta, hogy nem aggódik, amíg el nem érkezik az az idő, hogy ténylegesen aggódnia kell emiatt. Csak a szezon befejezésére akar koncentrálni Scott-tal, és jelenleg csak ez számít most neki. A játékmester egyébként sokat beszélt az elmúlt két szezon alkalmával arról, milyen szoros kapcsolat fűzi a trénerhez.

A Chicago Bulls a következő szezon végéig tartó szerződést kötött Malcolm Thomasszal. Az erőcsatár mindössze egy találkozón lépett pályára a csapat színeiben, de ez, illetve valószínűleg edzésmunkája elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a szakmai stábot, szükség van rá a csapatnál. Thomas jövő évi kontraktusa természetesen nem garantált, csak egy bizonyos, egyelőre nem ismert dátumot követően válik azzá, úgyhogy a következő szezon előtti edzőtábort még minden bizonnyal a Szeles Város alakulatánál kezdi.


Délelőtti hírek

A Chicago Bulls sztárja, Derrick Rose Nick Friedell-lel (ESPN) beszélgetett, és elmondta, továbbra is nyitva áll a kapu számára, hogy még idén visszatérjen. Arra a kérdésre, hogy vajon végleg befejezettnek tekinti-e a szezont, azt válaszolta, hogy nem, egyáltalán nem, a lehetőség még mindig adott, hogy ebben az idényben is pályára lépjen. Azt többször is elismételte, hogy ő hozza majd meg a döntést a mikorról, sem a családja, sem a csapat nem befolyásolja ebben. Saját elmondása szerint most csak arra koncentrál, hogy egyre jobb legyen, próbál segíteni a csapattársainak, hogy minél magabiztosabbak legyenek és minél keményebben játszanak, úgyhogy próbál jó csapattárs lenni. Azt is elmondta megint, hogy akkor játszik, ha készen áll, de hogy ez mikor lesz, azt ő sem tudja, most csak a többieknek tud szurkolni az oldalvonal mellől.

John Reid (Times Picayune) információi szerint bár a New Orleans Hornetsnek nem sikerült elcserélni dobóhátvédjét, Eric Gordont a februári cserehatáridő lejárta előtt, ez nem jelenti azt, hogy befejezték volna árusítását. Bizonyos források szerint ugyanis a nyáron továbbra is nagyon nyitottak lesznek akkor, ha valaki Gordon iránt érdeklődik. A játékos egyébként a péntek esti, Utah Jazz elleni találkozón összeveszett edzőjével, Monty Williamsszel, melyet követően nem is lépett már pályára azon az összecsapáson.

A Detroit Pistons vezetőedzője, Lawrence Frank azt nyilatkozta az Associated Pressnek, hogy jövője a csapatnál elég ködös. A tréner hat találkozót kihagyott idén, mivel beteg felesége mellett volt ez idő alatt, a Detroitnál töltött két éve alatt pedig a csapat nem nagyon tudott előrelépni játékban egyről a kettőre. Frank saját elmondása szerint maga is tudja, hogy ha olyan mérleggel rendelkezik egy együttes, mint ők, akkor értelemszerűen előkerül az edzőkérdés, ez egy ilyen dolog ebben a ligában, mivel csak az eredmények számítanak. A tavalyi 25-41 után idén 26-52-vel áll a Pistons, és a vezetőedző azt is elmondta, hogy egyelőre szó sem esett közte és a GM, Joe Dumars között a folytatásról. Frank azt mondta, hogy nem is kérdezett rá, mert már elég ideje van a ligában, tudja, hogy mi fán terem, úgyhogy arra koncentrál, amire hatással tud lenni - az edzősködésre.

A Los Angeles Clippers vezetőedzője, Vinny Del Negro szerint nincs komolyabb probléma játékosai között. Az VDN szerint sem kétséges, hogy mindig vannak olyan dolgok egy csapaton belül, amelyeket a feszültség gerjeszt, ám ez jól is elsülhet. A tréner szerint azért idegesek a játékosai, mert jobban kellene játszaniuk, és ha ez mindenkit egy irányba mozdít el, akkor az egy pozitív fejlemény, és szerinte most erről van szó. Végeredményben viszont az a lényeg, hogy a dumát abba kellene hagyni, és a pályán teljesíteni. Mindenkinek együtt kell dolgoznia, a csapaton belüli kémia nagyon fontos, ezt mindenki tudja is szerinte. Nem olyan kiegyensúlyozott a kapcsolat az egyes tagok között az utóbbi időben, mint a szezon korábbi szakaszaiban, de a játékosok közül mindenki tudja, hogy mennyire fontos, hogy egy célért küzdjenek. Azt is hozzátette a tréner, hogy szerinte messze nincs akkora probléma náluk, mint amekkorára mások gondolnak.

A Golden State Warriors 10 napos szerződést kötött Scott Machadóval. Az újonc irányító a szezont a Houston Rocketsnél kezdte, ám idény közben búcsút vettek tőle a texasiak. A D-Ligában 28 meccsen 8.9 pontot, 5.1 gólpasszt és 2.5 pattanót átlagolt.

A Phoenix Suns a D-Ligába, a Bakersfield Jam együtteséhez küldte Diante Garrettet. A kosaras januárban hét meccs erejéig volt már a Jam keretének tagja, akkor a csapat 6-1-es mérleget tudott felmutatni, ő pedig 15.1 pontot, 7.4 gólpasszt és 1.7 labdaszerzést átlagolt.

Az Oklahoma City Thunder visszahívta a D-Ligából, a Tulsa 66erstől DeAndre Ligginst és Jeremy Lambet. A párost tegnap küldte le a Thunder a Tulsához, hogy az utolsó alapszakaszmeccsen játszanak. Lamb 12 pontig jutott, míg Liggins 6 pont mellett 14 pattanót és 9 gólpasszt is jegyzett a találkozón, nyert is a 66ers. Bejutottak a PO-ba, úgyhogy a későbbiekben is megfordulhatnak náluk a Thunder játékosai.

A Memphis Grizzlies Keyon Doolingot és Tony Wrotent hívta vissza a Reno Bighornstól. Dooling most mutatkozott be szerződésének aláírását követően 6 ponttal és két szerzett labdával. Wroten ugyanezen a találkozó 30 pontig és 8 gólpasszig jutott.

A Miami Heat a Sioux Force Skyfallstól hívta vissza Jarvis Varnadót. A magasember nyolc meccses stintje alatt 18.6 pontot, 10 pattanót, 2.75 blokkot és 1.75 labdaszerzést átlagolt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus