Hírmorzsák 2013-04-15 (10:00)

A Los Angeles Lakers GM-je, Mitch Kupchak azt nyilatkozta, hogy a szombat délután Achilles-szakadása miatt megműtött Kobe Bryant következő szezon nyitómeccsére való felépülése abszolút reális lehet. A hivatalos információi szerint 6-9 hónapot vesz igénybe Bryant teljes rehabilitációja, úgyhogy ha sikerülne a Lakers sztárjának a fél évet teljesíteni, akkor október közepére végezhet is, így november elejére játékra készen állhat. Az ESPN információi szerint Bryant egy hónapig nem mozoghat most, a beavatkozást követően, de a játékos saját twitterfiókján azt írta, hogy két hétig van ágyhoz kötve. Azt is hozzátette ugyanebben az üzenetben, hogy TV-n nézi majd a meccseket, és ha kell, akkor telefonon ad tanácsokat a félidőben.

A Lakers PO-esélyeiről is essen néhány szó. Az aranysárga-lilák előtt mindössze egy győzelemmel áll már csak a Golden State Warriors és a Houston Rockets is. Előbbiek ma este a San Antonio Spurst fogadják, szerdán este pedig Portlandbe látogatnak. A texasiak ma este a Suns vendégei lesznek, míg szerdán, az alapszakasz záró napján pont a Staples Centerben kell pályára lépniük, a Lakers ellen. Érdekes még a Los Angeles mögött álló Utah Jazz, akik ma este a Minnesota, míg szerda este a Memphis vendégei lesznek. A Jazz ellen nem állnak jól összevetésben, tehát mérlegazonosság kevés a Lakersnek, a Houstont viszont konferenciamérleggel verik - már ha nyernek az utolsó körben, de ha nem nyernek, akkor előrébb úgysem kerülhetnek -, míg a Warriors ellen 3-1-re végeztek az alapszakaszban.

A Lakers nem jut rájátszásba, ha:
                  - kikap a Houston ellen, a Utah pedig mindkét hátralévő meccsét megnyeri
A Lakers nyolcadikként kerül a PO-ba, ha:
                  - kikap a Houston ellen, de a Utah nem nyeri meg mindkét meccsét
                  - a Houston és a Golden State is nyer legalább 1-1 meccset
A Lakers hetedikként kerül a PO-ba, ha:
                  - a Houston vagy a Golden State kétszer veszít, de a két csapat közül csak az egyik
A Lakers hatodikként kerül a PO-ba, ha:
                  - a Houston és a Golden State is kétszer veszít

A Golden State Warriorshöz tartozik, hogy Jarrett Jack 25.000 dolláros büntetést kapott, amiért szóban inzultálta a játékvezetőket a Lakers elleni találkozón.

A keleti konferenciában már két párosítás is kialakult. Már hetek óta szinte biztos, napok óta pedig matematikailag is tuti, hogy Miami Heat - Milwaukee Bucks párharcot játszanak majd az első körben, ma hajnalban viszont az is eldőlt, hogy a New York Knicks végez kelet második helyén, miután 90-80-ra megverték a harmadik helyén álló Indiana Pacerst, így két meccsel a vége előtt 4 győzelemmel állnak jobban. Ellenfelük az első körben a Boston Celtics lesz, úgyhogy a Nagy Alma játékosai visszavághatnak a 2011-es PO első körében elszenvedett söprésért.

Ian Begley (ESPN) információi szerint Tyson Chandler és Kenyon Martin is bevethető lesz a Knicksnél, mire elkezdődik a PO. A vezetőedző, Mike Woodson röviden csak annyit mondott, hogy igen, ott lesz mindkét magasembere, sőt, Rasheed Wallace-ra is van némi remény. Sheed december 13-a óta nem játszott mérkőzést, mivel fáradásos törés van a jobb lábában, Chandler az előző 18 meccsből 14-et hagyott ki nyaksérülése miatt, míg Martinnak a bal bokájával vannak gondok, emiatt az előző hat összecsapásból csak egyen tudott részt venni.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint Doug Collins tudatta a Philadelphia vezetőségével, hogy a szezon végén edzőként befejezi a csapatnál - igaz, a forrás szerint az nem kizárható, hogy visszatér a Philly-hez valamilyen más, valószínűleg vezetőségi szerepben. Szintén ugyanez a forrás azt állítja, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a Sixers tulajdonosi köre azt akarta, hogy Collins kitöltse szerződése utolsó, számára 4.5 millió dollárt érő évét, de a tréner közölte döntését Joshua Harris többségi tulajdonossal. A csapat csalódást keltő 33-47-tel áll jelenleg a keleti konferencia 9. helyén, de gyakorlatilag semmi nem jött be, amit a vezetőség eltervezett a nyáron, ezt Collins mellett mindenképpen meg kell említeni.

A Memphis Grizzlies a hétfői nap folyamán fogja leigazolni Willie Reedet, tudatta a játékos ügynöke a RealGM-mel. Az erőcsatár a D-Ligában, a Springfield Armornál 48 meccsen 14.8 pontot, 7.8 pattanót és 1.8 blokkot átlagolt idén. A 22 éves játékos két évet játszott a St.Louis egyetemen, mielőtt jelentkezett volna a 2011-es draftra, ahol azonban nem kelt el. A Grizzlies emellett tegnap este kitette a keretéből Dexter Pittmant, aki hét meccsen összesen 20 perc játéklehetőséget kapott a Memphistől, ezalatt 2 pontot és 5 pattanót jegyzett.

Két hír a drafthoz kapcsolódóan. Bár eleinte úgy tűnt, hogy Dario Saric, a Cibona csatára nem jelentkezik idén a draftra, mégis fordult a kocka, és tegnap bejelentették, hogy a horvát csillag is részt vesz a 2013-as játékosbörzén. Saric-ot többen a legjobban passzoló magasembernek tartják idén, a top20-ba várja a legtöbb szakértő. A Maryland egyetem 216 centi magas ukrán centere, Alex Len is ott lesz a draftolható játékosok között, ő is bejelentkezett. Bár vannak kétkedők az irányába - attól félnek, hogy ő lesz a következő Nikoloz Tskitishvili -, mégis lottery-be, azaz top14-be várják a középjátékost.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus