Hírmorzsák 2013-04-17 (22:00)

A New York Knicks magasembere, Rasheed Wallace bejelentette, hogy visszavonul - újra. December óta nem játszott Sheed egy fáradásos törés miat, ám a legutóbbi hírek még arról szóltak, hogy hamarosan akár fel is épülhet, és bevethető lehet a rájátszás kezdetére. Hétfőn újra pályára lépett a játékos, de úgy tűnik, hogy vagy csak a tisztességes búcsú lehetőségét adták meg neki, vagy ekkor jöttek rá ő és a csapat is, hogy nem fog tudni segíteni a rájátszásban. Mike Woodson, a gárda vezetőedzője egy nyilatkozatot adott ki, amelyben elmondta, hogy Wallace mindent kiadott magából, ami benne volt, de sajnos a sérülése miatt a PO-ban nem léphet pályára. A kosaras két évig visszavonult státuszban volt egyébként ez előtt a szezon előtt is, valószínűleg ez volt az utolsó próbálkozása. Wallace visszavonulása miatt gyorsan döntött a Knicks és leigazolták Earl Barront. A center a Washington Wizardsnál már játszott idén, de decemberben kitették a keretből, így pályára léphet majd a rájátszásban a New York színeiben.

Szintén hivatalos igazolások történtek a Golden State-nél és a Memphisnél. A Warriors a szezon végéig szerződést kötött Scott Machadóval - aki egyébként marad a Santa Cruz Warriorsnál egyelőre -, illetve a Texas Legends magasemberével, Dwayne Jonesszal. Jones már 30 esztendős, idén a Texasnál 21 meccsen 8.8 pontot és 12.6 pattanót átlagolt. A Grizzlies a korábban már megénekelt Donte Greene és Willie Reed igazolásokat tette hivatalossá az este folyamán.

Marc Stein és Ramona Shelburne (ESPN) információi szerint két esztendőnyi pihenő után Phil Jackson egyre jobban érdeklődik az iránt, hogy visszatérjen az NBA-be. Azt mindkét szakíró hozzátette, hogy ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy újra edzősködne Jackson, sokkal inkább valószínű, hogy valamilyen vezetőségi tisztet szeretne betölteni és irányítani egy franchise-t, ahogy Pat Riley Miamiben vagy Larry Bird tette ezt nemrég Indianában. Szó volt róla korábban, hogy a Seattle-i befektetőcsoport érdeklődik iránta ilyen minőségben abban az esetben, ha sikerül megszerezniük a Kingst. Ezek a hírek egyébként nem zárják ki  azt sem, hogy még vezetőedzőként is viszontláthatjuk, bár Chris Sheridannek (Sheridan Hoops) Jackson azt mondta januárban, hogy nincs szándékában újra visszaülni a kispadra. Amennyiben nem lesz számára megfelelő lehetőség, akkor az is reális forgatókönyv, hogy továbbra is távol marad a ligától.

Ha már a Los Angeles Lakershez köthető edzőkről van szó, akkor meg kell említeni, hogy az aranysárga-lilák egyik jelenlegi segédedzője, Eddie Jordan és a Ruters egyetem között kicsit megálltak a tárgyalások, mivel Jordan 5 évnél hosszabb szerződést szeretne magának azért, hogy tényleg rendbe tudja tenni a fizikai zaklatások miatt reflektorfénybe került egyetem kosárlabdaprogramját.

Kis pozitívum a Minnesota Timberwolvesért szurkolóknak: Rick Adelman vezetőedző úgy készül a nyárra, hogy marad a csapat kispadján a következő szezonra is. Sorsa még mindig felesége állapotától függ majd, de jó jelnek tekinthető, hogy a tréner láthatóan maradni szeretne Minnesotában - legalább még egy idény erejéig.

Az előbb említett Stein - Shelburne ESPN-es kettős a mai nap során azt is nyilvánosságra hozta, hogy információik szerint a Cleveland Cavaliers tulajdonosa, Dan Gilbert komolyan megfontolja annak a lehetőségét, hogy megválik a nyáron Byron Scott vezetőedzőtől. Jason Lloyd (Akron Beacon Journal) az egyik magas rangú Cavs-vezetőre hivatkozva azt írta, hogy bármi is legyen a döntés, azt nagyon hamar meg fogjuk tudni, nem akarják elhúzni a dolgot.

A Golden State Warriors fiatal irányítója, Stephen Curry mindössze két triplára van attól, hogy megdöntse az egy szezonban dobott legtöbb tripla rekordját, amelyet Ray Allen tart jelenleg 269-cel. Idei 77 meccsén a játékos 45.5%-kal majdnem 3.5 hármast értékesít mérkőzésenként. Csapattársa, Jarrett Jack viccesen csak annyit mondott, hogy az első negyed végére meg kell, hogy csinálja ezt Curry, Mark Jackson pedig azt nyilatkozta, hogy nem tudja, ki a második legjobb dobó jelenleg a világon, de az első hely elkelt. Curry bevallotta, hogy szeretné megdönteni a rekordot, és azt mondta, hogy a legnehezebb az lesz, hogy ne erre gondoljon a Portland TrailBlazers elleni mai meccsen minden egyes dobásánál.

A pontkirályi cím idén Carmelo Anthony-é lesz. Az Oklahoma City Thunder vezetőedzője, Scott Brooks még délután nyilatkozta, hogy nem lesz esélye játékosának, Kevin Durantnek a 70 pontra, ezt garantálja, mert a kezdők nagyon limitált játékperceket fognak kapni. Brooks azt is elmondta, hogy nagyra tartja a kiscsatárt, mert ha 10 meccsel ezelőtt nagyon akarta volna a címet, akkor megszerezhette volna, de nem erre koncentrált. Durant idén sorozatban negyedjére lehetett volna pontkirály, erre korábban csak Michael Jordan és Wilt Chamberlain voltak képesek. Pár órával ezelőtt aztán Durant instagramján egy olyan képet osztott meg, amelyben azt írta, hogy nem is lép ma pályára.

Draft-hírek: A North Carolina erőcsatára, James Michael McAdoo úgy döntött, hogy marad az egyetemen harmadik évére is. Roy Williams vezetőedző azt nyilatkozta Jeff Goodmannek (CBS Sports), hogy nagyon örül neki, hogy még egy évig McAdoo edzője lehet. A játékos 14.4 pontot és 7.3 pattanót átlagolt idén, de komoly vita van arról, hogy mi lesz az igazi posztja az NBA-ben. A Michigan egyetem harmadéves hátvédje, Tim Hardaway Jr. viszont úgy döntött, hogy jelentkezik az idei játékosbörzére. Az egykori Run TMC sztárjának a fia idén 14.5 pontot átlagolt, ami némileg kevesebb, mint egy évvel korábban, viszont dobásmutatói nőttek a mezőnyből és a triplavonalon túlról is.



Délelőtti hírek

A tegnap este legfontosabb eseménye természetesen Tracy McGrady és a San Antonio Spurs "házassága" volt. A szakértők véleménye is eltér arról, hogy mennyi tényleges segítséggel lehet majd T-Mac Tim Duncanéknek, de abban mindenki egyetért, hogy "low risk - high reward" igazolásról van szó, sokat nem kockáztatott ezzel a lépéssel a Spurs, ha egy-egy meccsen támadásban lökést tud adni a padról, akkor azzal már jól járt a San Antonio. Azt sem szabad viszont elfelejteni, hogy még él T-Mac átka, soha nem jutott tovább a rájátszásban az első körből - ha idén is így maradna, az azért elég komoly meglepetés lenne.

A Los Angeles Lakers GM-je, Mitch Kupchak Jim Rome-nak (CBS Sports) adott nyilatkozatában azt mondta, még mindig magabiztos azzal kapcsolatban, hogy a csapat képes lesz visszaigazolni Dwight Howardot a nyáron. Azt is hozzátette Kupchak, hogy az utóbbi 6-7 hét megkönnyítette helyzetüket, mert azt a Howardot látták, akit Orlandóban is láttak játszani - a San Antonio Spurs ellen, az első Kobe Bryant nélküli meccsen 26 pontot és 17 pattanót szerzett.

Szintén az aranysárga-lilákhoz tartozik, hogy Earl Clark ügynököt váltott, ott hagyta a Relativity Sportsnál dolgozó Happy Walterst, és a BDA Agency kötelékébe tartozó Kevin Bradbury-t választotta. Ez egyelőre sok mindent nem jelent még, Clark viszont UFA lesz a nyáron, azaz korlátozások nélkül, bárhova szabadon igazolhat.

A Cleveland Cavaliers fiatal sztárja, Kyrie Irving elnézést kért a szurkolóktól, amiért kihagyott egy drukkereknek szervezett programot a kedd hajnali, Miami Heat elleni találkozót követően. Ez az összecsapás volt az utolsó hazai meccse idén a Cavsnek, ezért a mérkőzést követően minden Cleveland-játékos odaadta a mezét és a cipőit a szurkolóknak. Irvinget a vége előtt nem sokkal leszerelte Norris Cole, a másodéves csillag pedig a 96-95-re elveszített találkozó végső sípszavát követően azonnal az öltözőbe rohant. Tegnap esti nyilatkozatában azt mondta Irving, hogy személyesen szeretne mindenkitől elnézést kérni, mert nem volt fair, amit a drukkerekkel szemben csinált.

A Sacramento Kings magasembere, DeMarcus Cousins Jimmy Spencerrel (Bleacher Report) beszélgetett, és elmondása szerint nem gondolkodik a csapatváltáson. Cousins azt nyilatkozta, hogy lojális a franchise-hoz, és a legnagyobb elismerés az lenne neki, ha a végén azt hallaná, hogy "ő tette nyerővé a csapatot, végig ott volt a nehéz időkben is, és amikor lehetősége volt rá, akkor változtatott a gárda sorsának alakulásán". Kicsit árnyal a képen, hogy sokan úgy gondolják, Cousins megvette a lehetőséget és nem véletlenül készíttetett ilyen hangvételű interjút.

Jerry Zgoda (Minneapolis Star Tribune) információi szerint a nyáron szabadügynökké váló Chase Budinger szívesen játszana jövőre is a Minnesota Timberwolvesnál, de csak akkor, ha Rick Adelman is marad az együttesnél. A ragaszkodás nem véletlen, hiszen a tréner volt az, aki erőltette a tavalyi draft előtt Budinger csere általi megszerzését.

Seattle polgármestere, Mike McGinn közölte, a liga tudatta vele, hogy ezen a héten szinte biztosan nem lesz döntés a Sacramento Kings tulajdonosváltásának ügyében. Az NBA szerint ez nem jelent csúszást, hiszen soha nem mondták, hogy a mostani Board of Governors üléssorozatot követően azonnal döntést is hoznak - állítólag nem is állnak készen erre, és nagy valószínűséggel nem személyesen, hanem e-mail útján lesz majd a szavazás is.

A draftra készülőknek egy kevésbé jó hír így a végére: a lottery legelejére, több helyen top3-ba várt Marcus Smart Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint nem jön ki a draftra, visszatér az Oklahoma State egyetemre. A legtöbb szakíró komoly meglepetésként élte meg a hírt, ugyanis Smartot a legjobb irányítónak tartották idén, jövőre pedig sokkal nehezebb dolga lesz, hiszen jóval jobb és mélyebb draft várható, amelyen könnyen kicsúszhat a legjobbak közül, ha nem fut jó szezont - top3 szinte biztosan nem lesz.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus