Hírmorzsák 2013-04-24 (23:00)

Mint arról külön is beszámoltunk, a Memphis Grizzlies centere, Marc Gasol nyerte az év legjobb védőjátékosának járó díjat.

A korábbi várakozásokkal ellentétben a Los Angeles Lakers magasembere, Jordan Hill játékra készen áll, és pályára is léphet a San Antonio Spurs elleni második találkozón. A magasember 3.5 hónapja szakította el egyik izmát csípőjében, és nemrég még kizárták, hogy az első körben pályára léphet, de az utóbbi időben sokat javult állapota, és jóval komolyabb edzésmunkát végzett a vártnál, úgyhogy limitált ideig ugyan, de ott lehet a többiekkel a parketten.

Nincs ennyire hírünk a Brooklyn Netsért szorítóknak, ugyanis Joe Johnson plantar fasciitise miatt egyre rosszabb állapotban van - ugyanilyen sérülése van a Chicago Bulls centerének, Joakim Noahnak, a talpínszalag begyulladása gyakorlatilag -, és megvan rá az esély, hogy kihagyja a Bulls elleni első körös párharc következő, harmadik meccsét. A túloldalon az előbb említett Joakim Noah rendben van, ő biztosan játszani fog péntek hajnalban.

A sérülésekről még annyit, hogy a New York Knicks erőcsatára, Amare Stoudemire a keleti konferencia elődöntőjére, tehát a következő körre felépülhet. A játékos elmondása szerint ugyanazon a procedúrán kell átesnie, amin átesett a szezon legelején, amikor 30 meccset kihagyott jobb térde miatt - most is ugyanezzel a testrészével bajlódik. Amare szerint a rehabja rendben halad, az eltervezettnek megfelelően zajlik felépülése, ami elvileg 8 hetet vesz igénybe - március 11-én takarították ki a térdét, úgyhogy elvileg május elején készen állhat.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) forrásai szerint a Cleveland Cavaliers tapogatózó beszélgetéseket folytatott a Portland TrailBlazersszel LaMarcus Aldridge-dzsal kapcsolatban. A Cavsnek minden esélye meglenne megszerezni a liga egyik legjobb erőcsatárát, hiszen fiatal tehetségekből és draftjogokból sincs hiány, de állítólag túl sokra értékelik Dion Waiterst és Tristan Thompsont, így nem lesz megegyezés a két fél között.

Szintén a Cavshez tartozik, hogy hivatalosan is bejelentették Mike Brown kinevezését. Wojnarowskinak egy korábban a Cavsnél dolgozó alkalmazott azt mondta, hogy Brownnak annyira meg kellett hajolni LeBron James akarata előtt, hogy mint vezető, teljesen meggyengült ettől és őrültség lenne őket megint összerakni. Az egyik ligában dolgozó vezető szerint azért még vannak kisebb problémák a tréner, illetve a tulajdonos Dan Gilbert között. Wojnarowski szerint pedig bár James ügynöke, Rich Paul kezdte el terjeszteni, hogy a játékos visszatérhet a Cavshez, ez inkább egy romantikus elgondolás, mint reális forgatókönyv.

Marc Stein (ESPN) információi szerint Alvin Gentry is azok között lehet, akik jelöltek lehetnek a Charlotte Bobcats vezetőedzői posztjára. Mint arról reggel beszámoltunk, a csapat valószínűleg olyan edzőt keres, akinek van már tapasztalata.

Szintén az edzőkeringőhöz tartozik, hogy Dei Lynam (CSNPhilly.com) forrásai szerint Brian Shaw mellett a Golden State Warriors segédedzője, Michael Malone is előkelő helyen van a Philadelphia Sixers listáján.



Délelőtti hírek

A tegnap esti Cleveland Cavaliers - Mike Brown második házassághoz sok mindenki hozzászólt, gyakorlatilag a teljes média- és szakírópaletta, de LeBron James is megosztotta gondolatait korábbi edzője újrakinevezéséről. Szerinte Brown egy nagyon jó edző, nagyon sok figyelmet fordít a védekezésre, és örülhetnek a Cavs keretének tagjai. Brownt több másik csapat is akarta egyébként - többek között a Suns, a Hawks és a Sixers is szóba került vele -, Brian Windhorst (ESPN) információi szerint az döntött a Cavaliers mellett, hogy a családja szeretett volna újra Clevelandben élni.

Mike Bresnahan (Los Angeles Times) információi szerint a Los Angeles Lakersszel tudatták, hogy valószínűleg nem kell majd kifizetniük a Brown szerződéséből hátralévő 6.5-7 millió dollárt teljes mértékben, mivel a trénernek új szerződése lesz a Cavsszel, de azt egyelőre nem tudni, hogy mekkora "holt kiadástól" szabadulnak meg, ez függ attól, hogy pontosan milyen lesz Brown új kontraktusa Clevelandben. Eric Pincus (Los Angeles Times) arról értekezett, ez a fejlemény vajon hoz-e változást abban, hogy a Lakers mindenképpen ragaszkodik Mike D'Antoni megtartásához, de Pincus szerint a legnagyobb befolyással az lesz D'Antoni sorsára, hogy mit akar majd a nyáron Dwight Howard.

A Charlotte Bobcats ma kora délután ül majd össze, hogy megvitassák a lehetséges új vezetőedzőket, miután tegnap kirúgták Mike Dunlapet. Chris Broussard (ESPN) szerint a kevés és ráadásul rövid időre lekötött fizetések, illetve az újabb top5-ös draftjog miatt ezúttal jóval nagyobb lehet az érdeklődés a csapat kispadja iránt, mint tavaly nyáron, ezt pedig megerősítette Marc J. Spears (Yahoo Sports) is. Marc Stein (ESPN) forrásai szerint a tavaly is képbe kerülő Quin Snyder esélyes a posztra - ő idén a CSZKA Moszkvánál dolgozott, dolgozik jelenleg is -, aki az Atlantánál is befutó lehet, amennyiben úgy döntenek, hogy nem Larry Drew-val képzelik el a folytatást. A Bobcats elöljárói, Rod Higgins és Rich Cho egyébként interjút adtak tegnap este Rick Bonnellnek (Charlotte Observer), amelyben Higgins elmondta, hogy a játékosokkal folytatott beszélgetések közrejátszottak Dunlap eltávolításában, de nem ez volt az egyetlen oka a lépésnek.

A Washington Wizards GM-je, Ernie Grünfeld sajtótájékoztatót tartott, amelyben nagyjából ugyanazt mondta el, amit pár nappal korábban a csapat tulajdonosa, Ted Leonsis. Grünfeld szerint beszélni fognak John Wall képviselőivel, és felmérik a terepet, hogy van-e lehetőségük idő előtt hosszabbítani az irányítóval - mindenképpen meg akarják azonban tartani, és köré építeni a franchise-t hosszútávon. A GM Martell Websterről azt mondta, hogy jól illeszkedett Wall és Nené mellé, ezért szeretné megtartani, de akarnak még egy tapasztalt játékost a keretben tudni, úgyhogy a piacon is nézelődni fognak. Szóba került a csapat 2012-es második körös választottja, a cseh Tomas Satoransky is, akit szeretnének meghívni a nyári ligás csapatukba, ott mutatott teljesítményének függvényében pedig eldöntik majd, hogy szerződést ajánlanak-e neki vagy sem.

Brian Schmitz (Orlando Sentinel) információi szerint hiába volt kiugró szezonja Nic Vucsevicsnek, az Orlando Magic szerint nem érinthetetlen egy cserében a montenegrói center - érte azonban nyilvánvalóan bizonyított sztárt várnak vissza.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus