Hírmorzsák 2013-05-13 (21:15)

Az NBA kihirdette az év legjobb védekezőcsapataiba választott játékosok névsorát. Az Év Védője díjjal ellentétben itt nem a média, hanem a csapatok edzői voksoltak - minden első csapatba jelölés két pontot, a második csapatba szavazás pedig egy egységet ért. Ezek után a szakmánál Tony Allen volt a legjobb, ő 53 pontot kapott (25 első, 3 második csapat), míg LeBron James 52 ponttal végzett (25 első, 2 második csapat) mögötte a második helyen, természetesen mindketten az első csapat tagjai lettek.

Több érdekesség is van idén. Hatan vannak például az év legjobb védekezőcsapatában, miután Tyson Chandler (9 első, 6 második csapat) és Joakim Noah (8 első, 8 második csapat) ugyanannyi, 24 ponttal végeztek - Noah ezzel Michael Jordan és Scottie Pippen 1998-as nyomdokaiba lépett, ő az első Bulls játékos azóta, akit az első csapatba választottak. Az év legjobb védőjének szavazott Marc Gasol csak a második csapatban kapott szerepet - és a holtverseny miatt a szakma csak a harmadik legjobb centernek tartja -, viszont mellette Mike Conley is ott van a második legjobb védőcsapatban, így Allennel kiegészülve három tagot delegál a Memphis Grizzlies ebben a kategóriában, erre 2005-2006 óta nem volt példa - akkor a Detroit Pistons volt képes hasonlóra.

A teljes listát itt megtaláljátok!

A New York Knicksnél JR Smith és Kenyon Martin ma sem edzett, továbbra is lázas betegek, így játékuk kérdéses a szerda hajnali, Indiana Pacers elleni negyedik találkozón. Iman Shumpert szintén nem tréningezett ma, neki a bal térde fáj, de Mike Woodson vezetőedző szerint valószínűleg játszani fog a dobóhátvéd.

Szintén a New York-iakhoz tartozik, hogy a harmadik meccs után a korábban már említett Tyson Chandler kritizálta az együttes legnagyobb sztárját, Carmelo Anthony-t, miszerint túl sokszor akarja maga megoldani a problémákat ahelyett, hogy az előre megbeszélt tervhez tartaná magát, és általában a csapatok nyerik a kosármeccseket - a vádakkal nem illette név szerint Carmelót, de egyértelmű volt, kire gondolhat. Anthony annyit válaszolt, hogy nem nagyon akar ezzel foglalkozni, mert nem tudja, miről beszél csapattársa. Ha így érzi Chandler, akkor le fognak ülni beszélgetni, de négyszemközt és nem a médián keresztül fog üzengetni neki.

A Los Angeles Lakers segédedzőjét, Steve Cliffordot több helyről is keresik - most a Milwaukee Bucks kapott engedélyt arra, hogy interjúra hívja a korábban az Orlando Magicnél öt, a Houston Rocketsnél pedig négy évet segédedzősködő szakembert, Adrian Wojnarowski (Yahoo Sport) infomációi szerint pedig ez a beszélgetés a mai napon esedékes. Clifford egyébként a Charlotte Bobcats vezetőedző posztjáért is versenyben van.

A Sacramento Bee információi szerint még egyáltalán nem biztos, hogy a Maloof testvérek a sacramentói befektetőcsoportnak nem adnák el a Kingst - a gond az, hogy egyrészt egyszer már megegyeztek Chris Hansenékkel, emiatt próbálnak lojálisak maradni feléjük, másrészt pedig úgy gondolják a jelenlegi tulajdonosok, hogy a sacramentói csoport ajánlata egyrészt nem is hivatalos még, másrészt nem is veszi fel pénzügyileg a versenyt a Seattle-iekével.

A Chicago Bulls fizikálisan nagyon kemény játéka miatt Dwyane Wade úgy döntött, hogy karrierje hátralévő részében fogvédőt fog használni. A játékos elmondása szerint túl sok ütést kap a szájára, emiatt sok helyen felszakadt belül a bőr és nem is tudott enni az elmúlt egy hétben. Az, hogy ennyiszer verik szájba, és a sérülései miatt hetekig nem tud enni, igazi kínzás számára, úgyhogy az új felszerelése nem ideiglenes lesz, hanem végleges.

Végül pedig egy elég fontos hír - bár most még nem tűnik annak. Andrew Wiggins magyar idő szerint valamikor holnap este negyed hét magasságában dönti el, hogy melyik egyetemet választja majd. A LeBron James óta a legnagyobb hype-ot kapó középiskolás játékos a Florida State, a Kentucky, a Kansas és a North Carolina között választ majd a hírek szerint.



Délelőtt hírek

Az Atlanta Hawks nagyon fontos nyár előtt áll, hiszen szinte a teljes játékosállományt felforgathatják, és azt is el kell dönteniük, mi legyen Josh Smith-szel. Gary Washburn (Boston Globe) információi szerint Danny Ferry-ék sign-and-trade lehetőségeket térképeznek fel a ligában Smith főszereplésével, mert ezáltal kaphatnának valamit a valószínűleg a csapattól távozni akaró erőcsatárért. Smith ugyan korlátozások nélkül, bárhova szabadon igazolhat majd július 1-jétől, de több pénzt kaphat, amennyiben a Hawksnál ír alá, és utána cserélik el új együtteséhez. Washburn is hozzátette, hogy az Atlantának lesz elég sapka alatti helye és a hírek szerint rá is fognak repülni Dwight Howardra.

Bár tegnap a Toronto Sun információira hivatkozva azt írtuk, hogy Bryan Colangelo valószínűleg még egy évig maradhat a Toronto Raptorsnál, Tim Leiweke, az MLSE új elnöke nyilatkozta, hogy nem lepődne meg, ha a GM maga nyújtaná be lemondását, amennyiben nem születik meg időben döntés arról, lehívják-e csapatopcióját a következő szezonra. Bizonyos források szerint Colangelo annál inkább lesz frusztráltabb, minél tovább halogatják a hivatalos döntést, mivel ez jól mutatja, hogy nem ő Leiweke első számú terve. Az MLSE-hez közel álló források szerint az új elnök megkereste a ligában nem kevés számban található kapcsolatait, hogy felmérje, ki lehetne a legjobb egy teljes újjáépítéshez, az viszont szinte kizárt, hogy átmeneti megoldásként Ed Stefanski, Colangelo jobb keze kerüljön az általános menedzseri pozícióba.

A Raptors közben engedélyt kapott, hogy állásinterjúra hívhassa Tyronn Lue-t egy segédedzői pozícióért Dwayne Casey szakmai stábjában. Az egykori irányító 2009 óta a Boston Celtics alkalmazásában áll, ugyanilyen szerepkörben.

Sam Amick (USA Today) információi szerint Stephen Curry gyulladásgátló injekciót kapott a bal bokájába a tegnap esti, San Antonio Spurs elleni negyedik találkozó előtt, miután a harmadik meccsen újabb bokaficamot szenvedett. A hosszabbításba torkolló összecsapáson a fiatal irányító 39 percet töltött a parketten.

Sokasodnak a gondok a New York Knicksnél. Egyrészt a csapat 2-1-es vesztésre áll az Indiana Pacers elleni második körös párharcban, másrészt JR Smith és Kenyon Martin is kihagyták a vasárnapi edzést, mindketten lázasak voltak. A legjobb hatodik embernek választott dobóhátvéd már a harmadik meccsen is 39 fokos lázzal lépett pályára, nem is tudott túl sokat hozzátenni az együttes játékához.

A sorozat másik oldalán, az Indiana Pacersnél egyelőre jól alakulnak a dolgok, és bár erőcsatáruk, David West azt nyilatkozta, hogy nem nagyon akar a nyárral foglalkozni, mert csak erre az idényre akar koncentrálni és arra, hogy minél jobb eredményt érjenek el, de jól érzi magát Indianában, szereti a környezetet, a csapat magját, és szerinte még nagyon sok fejlődési lehetőség van bennük. A nyáron szabadügynökké váló erőcsatár azt is hozzátette, hogy nagyon jól kijön a csapat többi tagjával, a fiatalokkal, és a személyisége illik is hozzájuk West érzése szerint, úgyhogy ha lehet, maradna az együttesnél továbbra is.

Aggrey Sam (Comcast SportsNet) információi szerint Derrick Rose nagyon komolyan elgondolkodott a visszatérésen a Miami Heat elleni harmadik mérkőzésre, ám a találkozót megelőzően úgy döntött, mégsem áll készen még erre. Rose már biztosan nem tér vissza ebben a párharcban. Az irányító ACL szakadása egyébként vasárnap volt egy éves.

A Heat dobóhátvédje, Dwyane Wade mindössze hét mezőnykísérletet jegyzett a harmadik találkozón, de újra elmondta, hogy hajlandó elfogadni a kisebb szerepet. Wade azt nyilatkozta, hogy túl sokáig nem lehet úgysem kosárlabdázni, a kérdés pedig az, amit magának feltett, hogy milyen emlékeket akar pályafutása befejezése után. A választ is megadta magának: a csapatsikerekre akar emlékezni, és bármennyire is nehéz ez, ezért fogadja el, hogy jóval kisebb a szerepe a csapatban, mint volt pár évvel ezelőtt, LeBron James leigazolását megelőzően. Térdsérülésekkel is küszködik idén Wade, de elmondása szerint régóta játszik már ezzel a problémával, az egyik nap jobb, a másik nap rosszabb az állapota. Öt évvel ezelőtt egyébként nem gondolta volna, hogy hétszer próbálkozik majd csak a mezőnyből egy PO-meccsen, de egyáltalán nem volt mérges emiatt most, hiszen nyertek, ő örült, aztán egy jót vacsorázott.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus