Hírmorzsák 2013-06-04 (21:15)

Az ESPN információi szerint a Brooklyn Nets vezetősége kijelölte azt a trénert, akit a csapat következő vezetőedzőjének szeretnének, ez a személy pedig nem más, mint Brian Shaw. A szakember az Indiana Pacers segédedzője jelenleg, és bár a korábbi években is sok helyen felmerült a neve, soha nem kapott vezetőedzői állást, idén pedig addig nem interjúzhattak vele a csapatok, ameddig a Pacers versenyben volt. Ma hajnalban kiesett a PO-ból az Indiana, de sok helyen már kinevezték az új mestert, így elég jó esélye van a brooklyniaknak Shaw megszerzésére, tekintve hogy Mihail Prohorov miatt a pénz biztosan nem lesz akadály.

A Nets divízió-riválisa, a Philadelphia Sixers is érdeklődik Shaw iránt, de az új Philly-vezetőség eddig nem nagyon kapkodta el a dolgait, róluk lehetett a legkevesebb pletykát hallani, mivel az új GM, Sam Hinkie kijelentette, hogy előbb a vezetőségben akar rendet tenni, csak utána akar kinevezni új vezetőedzőt. A Sixersnél képben van még a Houston Rockets két segédedzője, Kelvin Sampson és Chris Finch is, de a korábbi kiszemeltek közül elkelt már például Mike Budenholzer (Atlanta Hawks), Mike Brown (Cleveland Cavaliers), Michael Malone (Sacramento Kings) és Jeff Hornacek (Phoenix Suns) is, úgyhogy itt az ideje begyorsítani a folyamatokat, különben Shaw-ról szinte biztosan lemaradnak.

Lionel Hollinsszal kapcsolatban napok óta ellentmondásos hírek látnak napvilágot. Múlt hét vége óta úgy tűnt, hogy szinte semmi esély nincs arra, hogy a tréner maradjon a Memphis Grizzlies vezetőedzője, ám ő többször is hangsúlyozta, hogy szeretne megegyezni a csapattal. Marc J. Spearsnek (Yahoo Sports) adott nyilatkozatában azt mondta Hollins, hogy szeretné, ha meg tudnának egyezni, mert nagyon régóta él Memphisben, a családját is nagyon sok minden köti a városhoz, nincs oka arra, hogy el akarjon menni. Spears szerint ettől függetlenül a menedzsmentnek nem tetszik, hogy a nyilvánosság előtt nem támogatta őket Hollins a Gay-cserét követően. Ronald Tillery (Memphis Commercial Appeal) információi szerint pont emiatt - ha meg is egyeznek, - valószínűleg csak egy rövidebb, 1-2 éves szerződést fog kapni.

A Los Angeles Lakers magasembere, Pau Gasol azt nyilatkozta a Los Angeles Daily Newsnak, hogy teljesen megérti csapata hezitálását azzal kapcsolatban, mihez is kezdenek majd vele. A Lakers Dwight Howard nyári döntésére vár, és az alapján akar lépni a spanyol magasember ügyében. Gasol szerint a csapat meg szeretné tartani, de vannak más tényezők is egy ilyen döntésben, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Több lehetőség is felmerült vele kapcsolatban - Kobe Bryant nagyon szeretné, ha maradna, esetleg amnesztiával is kivásárolhatják, bár erre van talán a legkevesebb esély, és fiatalabb játékosokra is cserélhetik, erről viszont már tavaly is nagyon sok szó esett.

A tegnapi Jason Kidd visszavonuláshoz tartozik, hogy a legenda szerint a New York Knicksnek elég jó kis játékosállománya, azt is hozzátette azonban, hogy a végső cél eléréséhez valószínűleg még több erősítésre lesz szükségük a nyár folyamán. Marc Berman és Nate Taylor (mindketten New York Post) információi alapján Kidd le fog mondani a szerződéséből hátralévő 6.18 millió dollárról - amit egyébként két év alatt keresne -, így bére teljesen kikerül majd a fizetési listáról. Általában a visszavonulókkal kivásárlásban szoktak megegyezni a felek, és bár ez nem jelenti azt, hogy a Knicksnek bármivel is több pénze lesz majd költekezni az off-szezonban, legalább a luxusadó mértékét csökkenti a tény, hogy Kidd lemondott erről a pénzről.

Nem meglepetés, hogy egy év után nem mondanak le róla, de a New Orleans Pelicans egyelőre kitart Austin Rivers mellett, és Chad Ford (ESPN) információi szerint nem szeretnének megszabadulni a tavalyi draft 10. választottjától. Riverst úgy draftolták, hogy ő lesz majd a jövő irányítója az együttesnél, de minden idők egyik legrosszabb szezonját futotta statisztikailag, Greivis Vasquez pedig bebizonyította, hogy legit kezdőként lehet rá számítani egyes poszton, úgyhogy Rivers jövője rögtön ködbe is borult.

Szintén Chad Ford jelentette, hogy az Orlando Magic komoly gondban van azzal kapcsolatban, hogy kit húzzon majd a második helyen, állítólag 9 játékoson gondolkodnak jelenleg. A legnagyobb szükségük egy irányítóra lenne, de arról már korábban beszámoltunk, hogy Trey Burke-öt nem tartják elég tehetségesnek az 1/2-höz. Amennyiben Arron Afflalót sikerülne valahova elcserélniük, az valószínűleg nagyban csökkentené a fejfájásukat, hiszen megnyitná az utat Victor Oladipo vagy Ben McLemore kiválasztása felé.



Délelőtti hírek

A Los Angeles Lakers ikonja, Kobe Bryant az ESPN-nek adott egy hosszabb interjút, amelyben elmondta, hogy hagyni fogja Dwight Howardot, hagy beszélgessen más csapatokkal is a szabadügynökpiac elején, és csak ezt követően akar beszélni csapattársával. Kobe szerint mindannyian szeretnék, ha hosszabbítana, de csak akkor kell szerinte elkezdeni meggyőzni erről, ha már mindenkinek meghallgatta az ajánlatát a center, nem azelőtt, hogy megtette volna mindezt. Az a lényeg, hogy az övék legyen az utolsó szó, Bryant szerint ekkor van a legjobb esélyük, ha ők tudják lezárni a vitás kérdéseket.

Kobe persze nemcsak Howardról beszélt. Szerződésének utolsó évébe lép jövőre, de előre nem fogja bejelenteni visszavonulását, mint tette azt például Julius Irving vagy Kareem Abdul-Jabbar. Elmondása szerint nem akarja, hogy utolsó éve a búcsúzkodásról szóljon folyamatosan, ő versengést akar. A beszélgetés során egyébként dinoszauruszként aposztrofálta magát, utalva Grant Hill és Jason Kidd visszavonulására.

Az idén 17.1 pontot és 7.7 pattanót átlagoló David West csapata ma hajnali kiesését követően is újra megerősítette, hogy a következő szezonban is szeretne az Indiana Pacers játékosa lenni. A júliusban szabadügynökké váló erőcsatára azt mondta, hogy ez a gárda az övé, nagyon kedveli a csapattársait és nem látja, hogy bárhol máshol játszana jövőre.

A gárda talán legnagyobb sztárja, Paul George még a találkozó előtt nyilatkozott Chris Tomassonnak (Fox Sports). A kiscsatárnak idén nyáron hosszabbítást ajánlhat a Pacers, de amennyiben nem sikerül egyezségre jutni, jövőre korlátozott szabadügynök lesz. George azt mondta, reméli, hogy maximum szerződést ajánlanak neki. Azt is hozzátette azonban a mérkőzés előtt, hogy ezen egyelőre még nem igazán gondolkodik, mert arra koncentrál, ami a feladata a pályán.

A Denver Nuggets olasz hármasát, Danilo Gallinarit jövő héten műtik az ACL térdszalagjával, és a csapat, valamint a kosaras is azt remélik, hogy Gallo valamikor februárban vissza tud térni a parkettre. A játékost egyébként április végén már megműtötték, akkor a sérült meniscust hozták rendbe térdében, azóta a csapat edzőközpontjában folyik rehabilitációja. Érdekesség, hogy bár az együttes korábbi GM-je, Masai Ujiri Kanadában dolgozik már, hétfőn meglátogatta az olaszt.

Amit eddig is tudni lehetett, azt most Jared Zwerling (ESPN New York) forrása megerősítette: JR Smith ki fog lépni 2.9 millió dollárt érő szerződéséből, de valószínűleg a New York Knicksszel köt egy hosszabb kontraktust, így nem távozik az együttestől.

A Utah Jazz és Jerry Sloan újra leültek beszélgetni arról, hogy a csapat legendás trénere tanácsadóként esetleg visszatérne az együtteshez. Korábban volt már az újraegyesülésről szó, ezt Sloan elismerte, de elmondása szerint ez már csak a gárdán - Ty Corbin vezetőedzőn vagy a vezetőségen - múlik. Amennyiben szeretnék őt a keret mellett tudni, akkor ő készen áll segíteni, amennyiben nem, neki az is megfelel. Sloan egyébként még mindig Utah-ban él, de több híradás is megjelent az utóbbi időben, hogy szeretne újra edzősködni az NBA-ben.

A Sacramento Kings új edzőjét, Michael Malone-t tegnap hivatalosan is bemutatták a nagyközönségnek, ám új GM továbbra sincs, így a draftra jelenleg Geoff Petrie készíti fel az együttest. A tréner azt mondta, hogy beszélt Petrie-vel, és tudatta vele, mennyire sokra értékeli azt, hogy marad nekik segíteni, mert ő sokkal jobban ismeri az egyetemi játékosokat, többet foglalkozott velük, és sokkal jobban ismeri a Kings mostani állományát is, azt, hogy mik a játékosok erősségei, gyengeségei, és milyen a személyiségük. Azt is hozzátette Malone, hogy ettől függetlenül meg fogja osztani a gondolatait a fiatalokról, akiket látott.

A Milwaukee Bucks tulajdonosa, Herb Kohl továbbra is kitart amellett, hogy csapatát Milwaukee-ban tartsa, és megpróbálja lecserélni az együttes jelenlegi stadionját, az 1988-ban épült Bradley Centert. Kohl azt nyilatkozta, hogy találniuk kell valami megoldást és találni is fognak - a kérdés az, hogy mikor és hogyan. Szerinte ez nem csak a Bucks jövője szempontjából fontos, de Milwaukee-nak és Wisconsin államnak szüksége van egy 21. századi sportlétesítményre. Azt is hozzátette Kohl, hogy a látható jövőben ő marad a tulajdonos, és eladni is csak olyannak fogja a franchise-t, aki Milwaukee-ban tartja az együttest. Ha a megfelelő személy vagy csoport felbukkan, akkor lehet, hogy megfordul a fejében az eladás, de a lényeg, hogy maradjon a csapat ott, ahol van.

A végére pedig egy érdekesség a Miami háza tájáról. Brian Windhorst (ESPN) és Bill Simmons (Grantland) egy podcastben arról beszélgettek, hogy a Miaminél Erik Spoelstra volt inkább a small-ball párti, Pat Riley pedig a tradicionális, centerrel felálló kosárlabdát támogatta mindig is. Windhorst ennek alátámasztására hozta fel példaként, hogy 2003-ban majdnem Chris Kamant választotta Riley Dwyane Wade helyett, mert akkor ment el New Jersey-be Alonzo Mourning, a GM pedig meg volt arról győződve, hogy szükségük van egy komoly középjátékosra. Végül mégis Wade-re esett a választás, Kaman pedig 1-gyel később, a Clippershez került - azóta nyilván nem bánta meg Riley ezt a döntést.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus