Hírmorzsák 2013-06-19 (21:30)

Tovább tisztul a kép a Toronto Raptorsnál, ugyanis a csapat a mai napon közlemény formájában bejelentette, hogy Dwayne Casey vezetőedző maradhat szerződése utolsó évére, így jövőre is ő dirigálja a kanadaiakat. A szakmai stáb egy személlyel erősödött is, ugyanis a Masai Ujirivel a Denver Nuggetsnél is együtt dolgozó Dan Tolzman is a Raptorsnál folytatja, mint a játékosmegfigyelés egyik vezetője. Több megkeresése is volt a szakembernek, ami nem is véletlen, tekintve hogy neki tulajdonítják Ty Lawson és Kenneth Faried megtalálását is. A vezetőségben Bobby Webster is szerződést kapott a Torontótól, ő lesz a csapat capmenedzsere, tehát az anyagi dolgokban lesz Ujiri jobb keze - egyébként ő korábban a ligában hasonló ügyekkel foglalkozott, az NBA összes csapatával ő tartotta a kapcsolatot az új kollektív szerződéssel kapcsolatos kérdésekben, tehát nem kis tapasztalata van szakterületén.

Masai Ujiri az NBA.comnak nyilatkozott a draftról. Elmondása szerint ugyanúgy készülnek a játékosbörzére, mintha lenne pickjük, mert akkor is szükségük van minden információra, sorrendre és kis részletre, ha egyelőre nincs választási joguk sem az első, sem a második körben. Azért is van jelentősége annak, hogy jól felkészüljenek, mert Ujiri szerint sosem lehet tudni, mi történik majd a draft napján. Olyan ajánlatokat kaphatnak, amiket rendes esetben nem, és elég váratlanul érhetik őket, úgyhogy minden eshetőséget számba kell venniük.

Térjünk át kicsit a fináléhoz. A hatodik meccs 14.7-es nézettségi értéket ért el, ami a negyedik legmagasabb, mióta az ABC csatorna közvetíti a döntőket - csak a 2010-es Lakers-Celtics hetedik meccse, a 2004-es Pistons-Lakers ötödik meccse és a 2011-es Mavericks-Heat hatodik meccse előzi meg a sorban. Amerikai idő szerint éjfél előtt egyébként 19.8-es értéket is mértek a mérkőzés alatt. A 2010-es döntő hetedik meccse 18.2-ig jutott.

A San Antonio Spurs legendája, Tim Duncan a mérkőzés rendes játékidejének utolsó játékára szabálytalanul tért vissza a parkettre, miután a bírók visszanézték Ray Allen egyenlítő tripláját. A videózásoknál lévő szüneteknél nem lehet cserét végrehajtani időkérés nélkül, márpedig abból már nem volt több a Spursnek. Végül nem lett jelentősége a dolognak, hiszen Parker kihagyta a dobását, a hosszabbítást pedig a floridaiak nyerték.

A másik oldalon Dwyane Wade ma azt nyilatkozta, hogy megműtött bal térdével összeütközött Manu Ginobilivel, így fáj is a lába és fel is van dagadva, és ezért is kellett kezelni a mérkőzés félidejében, illetve ezért hagyta ki a harmadik negyed elejét. Azt is hozzátette, hogy ettől függetlenül rendben lesz holnapra. Szerinte a hetedik meccs az egyik legjobb lesz a döntők történetében, de az egész sorozatot az egyik legnagyobb harcnak gondolja, amit valaha látott ez a liga.

A gárda legnagyobb sztárja, LeBron James azt mondta, hogy babonás, úgyhogy a hetedik meccsen is fejpánttal fog pályára lépni, de ha leesik valamikor, akkor beszélni fog a ruhadarabbal, hogy visszavegye-e vagy sem. Megemlítette James, hogy az a felállás, amelynél rajta kívül Mario Chalmers, Mike Miller, Ray Allen és Chris Andersen volt fent a pályán, nagyon jól működött a spacing miatt. Azt is elmondta, hogy az NBA történetének egyik legjobb játékosaként akar bevonulni a históriás könyvekbe, és azt akarja, hogy a csapat is az egyik legjobbként legyen majd említve a jövőben is.

A hajnal csodálatos eseményeit némileg beárnyékolta, hogy nagyon sok helyszínen lévő Miami-drukker elindult hazafelé, amikor a csapatuk öt pontos hátrányban volt fél perccel a rendes játékidő vége előtt. Ray Allen egyenlítőtripláját követően megpróbáltak visszamenni a csarnokba, de a biztonságiak nem engedték vissza őket. Az Allennek a végén gólpasszt adó, ezen a találkozón óriásit küzdő Chris Bosh azt üzente ezeknek a szurkolóknak, hogy inkább ne is menjenek ki a hetedik összecsapásra.

Chad Ford (ESPN) információi szerint a Dallas Mavericks idei, 13. helyen lévő draftjogára három csapat a legesélyesebb: a Cleveland Cavaliers, az Oklahoma City Thunder és a New York Knicks. Kétféleképpen lehet megszerezni a picket: vagy egy 2014-es draftjogért, vagy úgy, ha valaki elviszi Shawn Mariont is.



Délelőtti hírek

A RealGM információi szerint bár a Utah Jazznél egyelőre nincs formális pozíciója Jerry Sloannak, a franchise legendás vezetőedzője egy ideje már segíti a csapatot meglátásaival - főként a drafttal kapcsolatban -, és ezt fogja tenni a jövőben is. Sloan nagyon jó kapcsolatot ápol a vezetőséggel, és folyamatos kontaktban maradtak azt követően is, hogy 2011 februárjában közös megegyezéssel szerződést bontottak vele, úgyhogy teljesen zökkenőmentesen zajlott eddigi visszatérése is, és ugyanilyen könnyen megy majd az átállás akkor is, ha már lesz rendes pozíciója is a gárdánál. Nagyjából egy hónapja nyilatkozta azt egyébként Sloan a Deseret Newsnak, hogy szívesen visszatér a Jazzhez, ha szükségük van rá.

Mivel lezárulni látszik a Los Angeles Clippers érdeklődése Doc Rivers iránt, így a tréner és a Boston Celtics GM-je, Danny Ainge szerdán le is ülnek megvitatni, hogyan folytassák innentől. Mint ismeretes, a Clippers és a Celtics arról tárgyaltak a napokban, hogy Kevin Garnett és Rivers költözzön át nyugatra, ezek a tárgyalások azonban megszakadtak. A hírek szerint az edző nem nagyon szeretne visszatérni Bostonba a tervezett újjáépülés miatt, bár Ainge továbbra is szeretné, ha ő irányítaná az együttest. Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint egyébként a két szakember között egyáltalán nem romlott meg a viszony, amennyire szeretett volna Rivers a Clippersnél edzősködni - és Paul Pierce-szel, valamint Kevin Garnettel még egy bajnoki címért menni -, annyira szeretett volna a csapat megszabadulni az évi 7 milliós szerződésétől, ami az újjáépülés közben fölösleges kiadás lett volna.

David Joerger volt az utolsó, akit a Memphis Grizzlies meghallgatott, de nem ő volt, aki zárja az interjúkat a vezetőedzői posztért, ugyanis Marc J. Spears (Yahoo Sports) információi szerint Alvin Gentry csütörtökön egy második beszélgetésre is elmegy a csapathoz. Ez nem jelent még túl sokat, de valószínűleg jó benyomást tett a Phoenix Suns korábbi vezetőedzője a Grizzlies elöljáróira. Jó esélye van annak, hogy fél év kihagyás után újra NBA csapatot vezethessen, mivel a Clippersnél el voltak tőle ragadtatva, jó eséllyel megy a posztért ott is.

Mark Jackson egyelőre nincs állás nélkül, de a jövő nyáron lejáró trénerrel a Golden State Warriors még nem kezdte meg a tárgyalásokat a hosszabbításról. Jackson azt nyilatkozta tegnap este, hogy semmi gondja nincs ezzel, majd úgyis történnek a dolgok, ahogy történniük kell. Egyelőre csak azzal foglalkozik saját elmondása szerint, hogy van egy nagyszerű állása, hogy ilyen jó játékosokkal dolgozhat együtt, hogy a vezetőség és a tulajdonosi kör olyan jó feltételeket biztosít számukra, amilyeneket jelenleg kapnak, és hogy egy fantasztikus közönség előtt játszhatják hazai meccseiket.

Arról is kérdezték Jacksont, hogy szerinte köze van-e ahhoz az ő sikerességének, hogy Jason Kiddet edzői tapasztalat nélkül választották meg a Brooklyn Nets trénerének. Jackson egyértelmű nemmel válaszolt. Szerinte Kidd minden idők egyik legjobb játékosa és nagyon sokra tartja. Sokat beszéltek az elmúlt időkben telefonon, és szerinte nagyon jól fog teljesíteni Kidd új pozíciójában. Nagyon örült a kinevezésének, és szerinte a Nets jó döntést hozott azzal, hogy őt választották. Innentől Kidd feladata az, hogy megmutassa a benne kétkedőknek, hogy tévedtek.

A Miami Heat erőcsatára, Chris Bosh tartotta a szavát. A játékos még a hatodik meccs előtt nyilatkozta azt, hogy a triplák tekintetében már az ötödik meccsen új döntőrekordot felállító Danny Green nem lesz üresen a hatodik találkozón. A San Antonio Spurs irányítója, Tony Parker is azt mondta az ötödik találkozót követően, nem hiszi, hogy még egyszer ennyi könnyű helyzetet hagynak Greennek. A dobóhátvéd a találkozó előtt úgy gondolta, hogy nincs ezzel gond, hiszen akkor több helye lesz Parkernek és Manu Ginobilinek betörésre, ellenük és ellene ugyanis nem tud egyszerre védekezni a Heat. Green végül a hajnali meccset 1/7-es mezőny-, és 1/5-ös triplamutatóval zárta, csapata pedig egészen drámai körülmények között vesztette el a találkozót.

Chad Ford (ESPN) a drafttal kapcsolatban hozott nyilvánosságra néhány információt, ami a fülébe jutott. Az Orlando Magicnél állítólag Victor Oladipo jobban áll, mint Ben McLemore, de Nerlens Noel kihúzása is lehetséges, amennyiben a Cleveland Cavaliers passzolja az ACL szakadásából éppen épülő magasembert. McLemore-nak egyébként több privát edzése is gyengén sikerült, és Ford szerint könnyen lehetséges, hogy még a Phoenix Suns sem viszi el az ötödik helyen. Még az első régióhoz tartozik, hogy a Charlotte Bobcats Alex Len és Anthony Bennett között fog dönteni, ha mindketten bent lesznek, de Cody Zeller sötét ló esetükben, lehet ő a nevet harmadik végül.

Az első kör közepéhez kapcsolódik, hogy a Minnesota Timberwolvesnál állítólag már csak két ember van terítéken a 9. draftjoggal: Kentavious Caldwell-Pope és Shabazz Muhammad. A Philadelphia Sixers elvileg magasembert akar majd a 11. helyen, úgyhogy náluk Zeller mellett Mason Plumlee és Lucas Noguiera neve merült fel. Ha a Dallas Mavericksnek nem sikerül elcserélnie a 13. picket, akkor esélyes, hogy egy Szergej Karaszevhez hasonló játékost húznak majd, akit még 1-2 évig lehet jegelni Európában. Karaszev egyébként a Cavs érdeklődését is felkeltette a 19. draftjoggal, de Reggie Bullock kihúzása miatt sem bánkódnának, ha esetleg úgy adódna. A Utah Jazz a 14. helyen magasembert, a 21-en pedig irányítót akar húzni. A New York Knicks pedig nagyon érdeklődik Tony Mitchell iránt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus