Hírmorzsák 2013-06-26 (22:15)

Egy régi ismerős köszönt ma délután vissza a cserepletyka rovatok elején. Eric Gordon gyakorlatilag egy éve minden mozgalmasabb időpontban ott található az első nevek között, és most sincs ez másképp, hiszen Andrew Perna (RealGM) forrásai szerint nagyon is elérhető a sérülékeny dobóhátvéd. Gordon tavaly nyáron négy éves, 58 milliós szerződést írt alá a Phoenix Sunsszal, de ezt meccselte a New Orleans - akkor még Hornetsként -, amit akkor nagy csalódottsággal vett tudomásul. Idén megint mindössze 42 meccsen tudott pályára lépni, valószínűleg éppen emiatt nincs is rá túl nagy kereslet.

A Houston Rockets lehetőségeiről tegnap már beszámoltunk. Mostanra az is kiderült, hogy két konkrét ajánlata van a texasiaknak Thomas Robinsonnal kapcsolatban. Az egyik a Cleveland Cavaliers 1/19-ese, a másik pedig a Chicago Bulls 1/20-asa. Utóbbiaknál kérdés, hogy ez milyen más ügyeleteket vonna maga után, ugyanis sapka fölötti csapatként nem tudják átvenni a fiatalt erőcsatárt így, csak a draftjogért cserébe.

Az Orlando Magic vezetőségénél nagyon nagy munkában vannak, mert amellett, hogy próbálják tető alá hozni Eric Bledsoe megszerzését a Los Angeles Clipperstől, Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) forrásai szerint a második helyről is próbálnak lejjebb cserélni a drafton. Wojnarowski úgy tudja, hogy elég sok játékos tetszik nekik, akit az első kör közepére várnak az elemzők. Josh Robbins (Orlando Sentinel) azt írta, hogy a Minnesota Timberwolves lehet az egyik cserepartner, akik Victor Oladipo behúzásának érdekében nagyon szeretnének a lehető legfentebb mozdulni - a T-Wolves az 1/9-es draftjoggal rendelkezik, de Derrick Williamsszel édesíthetik ajánlatukat.

Szintén Wojnarowski jelentette, hogy a Cleveland Cavaliers nagyon szeretné megszerezni a Dallas Maverickstől az 1/13-as húzás jogát, ugyanis kiszemeltjük Szergej Karaszev azzal a pickkel, akiről úgy gondolják, mindenképpen elkelne a 15. helyen a Milwaukee Bucks jóvoltából, úgyhogy eléjük kell cserélniük. Egyes hírek szerint még akár ez is kevés lehet az orosz swingman megszerzéséhez, de a Mavs pickje elérhető közelségben van - vagy legalábbis úgy tűnik.

Szintén a Cavshez tartozik, hogy Jim Boylan lett az egyik új segédedzőjük - a tréner a Milwaukee Buckst irányította idén.

Egy kevésbé hiteles forrás - Alex Kennedy (Hoopsworld) - szerint a Cleveland felajánlotta a Pelicansnek az 1/1-et az 1/6-ért, egy 2014-es elsőkörös draftjogért, illetve Greivis Vaquezért cserébe. Azt nem tudni, hogy egyáltalán érdekli-e a New Orleanst a csere, de kétséges, hogy ennyit feladnának azért, hogy öt helyet feljebb menjenek az idei játékosbörzén.

Még mindig Wojnarowski "tollaiból" származik, hogy a Los Angeles Clippers és a Portland TrailBlazers egy DeAndre Jordan köré épülő cseréről tárgyaltak még azelőtt, hogy Doc Riverst megszerezte volna a Clippers. Most, hogy Rivers is a fedélzeten van Los Angelesben - ráadásul komoly befolyása van a gárda döntéseibe -, nem tudni, hogy Jordan mennyire mozdítható, mennyire taksálják, vagy hogy a Portland egyáltalán érdeklődik-e még iránta.

A Miami Heatnél Pat Riley két dolgot is bejelentett ma. Egyrészt lehívják Mario Chalmers csapatopcióját a következő évre, így a gárda kezdőirányítója marad az együttesnél. Másrészt azt is elmondta Riley, hogy Mike Miller amnesztiáján nem gondolkodnak, és hacsak nem kap utasítást a vezetőségtől, akkor a jövőben sem fog elgondolkodni a rájátszásban nagyon fontos hármasokat szóró játékos kivásárlásán - ami idén 14 millió dollár megtakarítást jelentene Mickey Arison tulajdonosnak.



Délelőtti hírek

Andy Katz (ESPN) információi szerint a Cleveland Cavaliers ma hajnalban sem nyugodott, felajánlották az 1/1-et, Tristan Thompsont és Dion Waiterst a Minnesota Timberwolvesnak Kevin Love-ért cserébe. Flip Saunders nemet mondott a Cavsnek, mert abban reménykedik, hogy többek között Kevin Love köré tudja építeni a jövő Minnesotáját. A Clevelandnél a cél egyértelmű: Kyrie Irving mellé egy második All-Start is szeretnének megszerezni, így akarnak feljebb lépni a keleti alsóbb rétegekből. Megpróbálták már megszerezni LaMarcus Aldridge-ot is - igaz, jóval gyengébb csomagért -, és mivel továbbra sem tudnak állítólag dönteni, hogy kit vigyenek az első helyen, így valószínűleg további cserelehetőségek után fognak nézni.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) forrásai szerint Doc Rivers tegnap este aláírta új szerződését a Los Angeles Clippersszel, amely 3 évre 21 millió dollárt fizet majd neki, emellett a kosárlabdával kapcsolatos döntések vezérigazgatója is lett Rivers. Ken Berger (CBS Sports) infói alapján a tranzakció egyik külön pontja, hogy a Clippers és a Boston Celtics együttes nem cserélhet játékost a 2013-2014-es szezon végéig. Az ESPN információi szerint ez vonatkozik a háromcsapatos cserékre is, tehát ilyen módon nem tudják kijátszani ezt a szabályt.

Ez azt jelenti, hogy Kevin Garnett egy évig biztosan nem csatlakozik a trénerhez, de az érdeklődés nem csökkent iránta, ugyanis Stefan Bondy (New York Daily News) információi szerint a Brooklyn Nets azonnal be is jelentkezett a veterán magasemberért. Azt nem szabad elfelejteni, hogy Garnettnek no-trade lehetőség van a szerződésében, azaz minden cserét megvétózhat, amelybe belekerül a neve. Egy Clippers-csere esetén ettől eltekintett volna, de nem tudni egyelőre, ugyanezt megteszi-e, ha a Nets meg tud egyezni a Bostonnal. KG-nek egyébként még két éve van hátra jelenlegi kontraktusából, összesen 24.4 millió dollárt keresne ez idő alatt, de jövője abszolút homályban van, nem tudni, hogy mit fog kezdeni most, hogy kezd széthullani és újjáépülő üzemmódba kapcsolni a Celtics.

Még kicsit visszatérve a Clippersre: az ESPN forrásai szerint továbbra is tárgyalnak az Orlando Magickel egy Eric Bledsoe és Arron Afflalo köré épülő tranzakcióról. A csere állítólag ezen a héten meg is történhet, és valószínűleg Andrew Nicholson és egy 2015-ös, védett első körös is Los Angelesbe költözik majd, Caron Butler pedig valószínűleg a másik oldalon lesz a csere része, hogy pénzügyileg is működjön az adás-vétel. Riversnek állítólag nagyon tetszik Bledsoe, de szinte lehetetlen lesz őt megtartani egy új szerződéssel is Chris Paul cseréjeként.

KC Johnson (Chicago Tribune) úgy tudja, hogy Richard Hamilton iránt egyelőre nagyon kicsi az érdeklődés. Hamilton szerződése olyan, mint Paul Pierce-é, csak kicsiben - 5 millió dolláros utolsó éve van, de 1 millióért kivásárolható ezen a nyáron, így spórolásra alkalmas. Amennyiben nem kel el a veterán dobóhátvéd, úgy szinte biztosan a Bulls fogja elküldeni ezért az 1 millióért, de Hamilton és az ő kontraktusa egy nagyobb cserében is felhasználható, úgyhogy valószínűleg nem kapkodják majd el a döntést.

A Charlotte Bobcats állítólag árulja Michael Kidd-Gilchristet, mert 1/4-nél Otto Portert szeretnék draftolni, és mindketten kiscsatárok, így nincs szükségük mindkét játékosra, a vezetőség azonban gyorsan cáfolta is ezt az infót.

Áttérve kicsit az edzőkre: a Sacramento Kingsnél érdekes események zajlottak, ugyanis Michael Malone vezetőedző egyik segédedzője Brendan Malone lett, az édesapja. A tréner azt nyilatkozta, hogy nagyon örül annak, hogy egy ilyen tudással felvértezett embert sikerült a szakmai stábjába felvenni. Amellett, hogy egy családtagot tudhat maga mellett, az apja több mint 25 éves, mérhetetlen mennyiségű NBA tapasztalatot hoz majd Sacramentóba.

A Utah Jazz vezérigazgatója, Greg Miller azt nyilatkozta, hogy Jerry Sloan még mindig a csapat vezetőedzője lenne, ha Deron Williams időben abbahagyta volna a veszekedést annak a bizonyos 2011 februárjában történt meccsnek a félidejében, mikor ő és Sloan összekaptak. A tréner azért szidta le az irányítót, mert túlságosan a saját elképzelései szerint, és nem a csapat érdekeinek megfelelően játszott, ebből pedig egy parázs vita alakult ki kettejük között. Miller szerint ha Williams akkor hagyja a dolgot, akkor még most is Sloan ülne a Jazz kispadján, de miután már Al Jeffersonnak kellett nyugtatgatni csapattársát, Sloan azt mondta Millernek, hogy ennyi volt, ő többet nem tud adni. Már másnap megtörtént az edzővel a közös megegyezéssel történő szerződésbontás, de Williamst is elcserélték még ugyanabban a hónapban.

Zak Kiefer (Indianapolis Star) forrásai szerint az Indiana Pacers vezetőedzője, Frank Vogel hétfőn találkozott Nate McMillannel, hogy megpróbálja meggyőzni, csatlakozzon a szakmai stábjába Brian Shaw helyére. McMillant még a 2011-2012-es szezon közben rúgták ki a Blazerstől, de a Pacers GM-je, Kevin Pritchard pont a portlandi időkből ismeri nagyon jól, és állítólag jóban is vannak.

Bár Rashard Lewis és James Jones már hivatalosan is bejelentették, hogy maradnak szerződésük utolsó évére is, Ray Allen ugyanezt még nem tette meg és a hírek szerint nem valószínű, hogy meg fogja tenni. A triplaspecialista dobóhátvéd jövőre 3.2 millió dollárt keresne, de ha idén kilép, akkor egy új, négy éves, évi 4.5 százalékos emelkedésű kontraktust köthet a bajnokcsapattal - amelynek győzelmében óriási szerepe volt a hatodik meccs rendes játékidejének végén bedobott triplájával.

A liga legnagyobb sztárja, LeBron James továbbra sem hajlandó a 2014-es nyárról beszélni, azt azonban hangsúlyozta, hogy a nagy hármas és Pat Riley, valamint Erik Spoelstra megtartása nagyon fontos lenne a csapat számára. LeBron azt nyilatkozta a Miami Heraldnak, hogy ez a céljuk, és nagyon remélik, hogy így együtt maradhatnak. Ezért álltak össze hárman, de azt is hozzátette, hogy az életben a dolgok folyamatosan változnak, történnek váratlan események és erre is fel kell készülni. James azt is elmondta, esélyes, hogy 10 napon belül visszatér az edzőközpontba, hogy megkezdje a következő szezonra való felkészülését.

A Golden State Warriors fiatal csillaga, Steph Curry már ezen a héten megkezdi az edzéseket, és ebben az évben semmilyen korlátozás nincs vele kapcsolatban, azt gyakorolhat, amit akar. Curry szerint óriási dolog, hogy nem kell a rehabbal foglalkoznia, főleg mentálisan jelent ez könnyebbséget, mert nagyon megterhelő az, hogy minden reggel úgy kel valaki, hogy tudja, ilyen-olyan gyakorlatokat kell végeznie ahhoz, hogy egyáltalán olyan szintre jusson mozgáskultúrája, amelyen korábban volt. A játékos elmondása szerint leginkább a faultok kiharcolásában akar javulni, mert ez az, ami újabb dimenziót nyithat a számára. A dobás szerinte jó dolog és azzal is eljuthat egy ideig, de kevésbé védekeznek szorosan rajta, és sokkal több könnyű pontot dobhat a büntetővonalról, ha jobban tud kiharcolni személyi hibákat. Főleg akkor igaz ez, ha mondjuk kintről nem megy neki, mert ezzel még mindig olcsó pontokat szerezhet csapatának.

Mint arról tegnap beszámoltunk, JR Smith kilépett szerződéséből. Amennyiben nem térne vissza a New York Knickshez, akkor Iman Shumpert nagyon bízik abban, hogy sikerül őt pótolnia, mint egy meccseket eldöntő játékost a kettes poszton. Shumpert azt nyilatkozta a New York Daily Newsnak, hogy szereti a kihívásokat, mindig is elfogadta őket, és ezt is csak egynek kell tekintenie a sok közül. Azt is hozzátette a fiatal játékos, hogy nagyon szeretné, ha ugyanazzal a csapattal játszhatna, mint tavaly, ha a lehető legtöbb embert visszaigazolnának és megtartanának, ugyanis év végére nagyon jó kapcsolatot alakított ki mindenkivel.

Végül pedig Dwight Howard, akiről a Los Angeles Lakers GM-je, Mitch Kupchak azt nyilatkozta, hogy már teljesen túl van hátsérülésén, és semmi akadálya annak, hogy ne játsszon még 7-8 évet a ligában. Azt megint nyomatékosította Kupchak, hogy Howardra akarnak építeni, ő jelenti a jövőjüket.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus