Hírmorzsák 2013-07-01 (09:45)

Ma hajnalban a Toronto Raptors a New York Knickshez cserélte a gárda olasz erőcsatárát, Andrea Bargnanit Marcus Camby-ért, Steve Novakért, egy 2016-os első körösért és egy második körös draftjogért. A Knicks nem sok mindent adott fel, hiszen Novaktól szabadulni akartak, Camby pedig már alig tudott pályára lépni, de mindkét négyesük hatalmas rizikót rejt magában - Bargnani mellett Amare Stoudemire-é lesz ez a poszt. A kanadaiak pénzügyileg (is) nagyon jól jártak, hiszen Camby kvázi lejáró, idei 4.4 milliós fizetése után jövőre csak 1 millió dollár garantált résszel rendelkezik, míg a liga egyik legjobb tripladobójának ugyan 3 éves, tehát egy évvel hosszabb kontraktusa van, mint Bargnaninak, de 3.75-3.5-3.75 leosztásban, míg az olasz a következő két évben összesen 22.5 millió dollárt rak majd zsebre. A csere egyébként nem hivatalos még, mert Bargnani szerződése nő, míg Novaké és Camby-é csökken, ezért nem férnek be a pénzügyi szabályokba, még egy kisebb szerződést át kell dobnia a Knicksnek Kanadába. Shaun Powell információi szerint itt nem fog megállni Masai Ujiri, megpróbálják elpasszolni DeMar DeRozant vagy Rudy Gay-t is, és teljes tank üzemmódba kapcsolnak Andrew Wigginsért.

Közvetve ide kapcsolódik, hogy Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) forrásai szerint a Golden State Warriors megpróbálja elcserélni David Lee-t, és ezért szinte minden követ megmozgatnak, hátha van olyan csapat, amelyik számukra előnyös üzletben átvenné. A 3 éves, összesen 44 millió dolláros szerződéssel rendelkező Lee-t Andrea Bargnaniért is felajánlották, de Ujiri nemet mondott. A hírek szerint LaMarcus Aldridge-ért is bepróbálkozott a Warriors egy Lee - Brandon Rush csomaggal.

Az oregoniak válaszát egyelőre nem tudjuk - még ha sejthető is, hogy nem fognak igent mondani -, viszont az már biztos, hogy Thomas Robinsonnak ők adnak majd lehetőséget következőleg, ugyanis megegyeztek a Houston Rockets-cel egy cserében. A Blazers az erőcsatárért két későbbi második köröst, valamint Kostas Papanikolau és Marko Todorovic játékjogát adta. A két európai közül utóbbit most húzta a Portland a második körben, előbbi viszont már cserét kért, mert nem akarták áthozni Európából - igaz, ezt valószínűleg a Rockets sem fogja megtenni. Így a Houstonnak meg van a helye Dwight Howard maximum szerződésére, a Blazersnek pedig van a cserenégyese.

Szintén a Portlandhez tartozik, hogy Chris Haynes (CSNNW) forrásai szerint érdeklődnek Tony Allen iránt. A beszélgetések egyelőre csak puhatolózó jellegűek állítólag, de mindkét oldalról mutatkozik szándék arra, hogy az egyik legjobb védőjátékos csatlakozzon a Blazershez.

Még mindig Aldridge-ékhoz tartozik, hogy Joe Freeman (The Oregonian) információi szerint Chris Kamannel is le fognak ülni tárgyalni, és állítólag mindkét oldal úgy gondolja, hogy nagyon jól illene a center a portlandi együttesbe. Az előbb említett Haynes arról is beszámolt, hogy a center posztra van egy másik kiszemeltje is a Blazersnek, méghozzá az Atlanta Hawks középjátékosa, Zaza Pachulia.

Ken Berger (CBS Sports) információi szerint a Rockets egyébként már arra az esetre gyűjti be a csereötleteket, ha Howard aláír hozzájuk - ebben az esetben Jeremy Lin és Ömer Asik elcserélése is valószínűsíthető, és erre készülnek fel Daryl Morey-ék. Asikért valószínűleg sorban fognak állni a csapatok, hiszen még két évig 8.3 millió dollárt keres majd évente, pályára rakott teljesítménye pedig ezt bőven meghaladja. Az már érdekesebb kérdés, hogy Linért ki mit lesz hajlandó feláldozni, de annyi biztos, hogy a játékmester nincs benne abban a kompániában, akik megpróbálják meggyőzni Howardot, hogy igazoljon hozzájuk - az Olajuwon, Harden sor mellett egyébként a legutóbbi hírek szerint Clyde Drexler is ott lesz a meetingen.

Szintén Howardhoz tartozik, hogy Mike Bresnahan (Los Angeles Times) forrásai szerint a Los Angeles Lakers GM-je, Mitch Kupchak nem sokkal azután találkozott a centerrel, miután megnyílt a szabadügynök-piac - de még azelőtt, hogy a középjátékos leült volna beszélgetni a Rockets képviseletével.

Ha már Lakers, akkor itt kell megemlíteni, hogy Dave McMenamin (ESPN Los Angeles) forrásai szerint érdeklődést mutat a csapat egykori irányítója, Jordan Farmar iránt. A játékmester szívesen menne vissza Amerikába, de a leigazolása attól is függ, hogy mik az együttes további tervei, lépései a nyárra. Ugyanígy érdeklődnek az aranysárga-lilák Francisco Garcia iránt is, de Nick Youngot is megkereste a gárda, legalábbis ügynöke, Mark Bartelstein elmondása szerint, Earl Clarknál és Chris Copelandnél pedig szinte a nyitás után "jártak már viziten".

Clarkot Sean Deveney (Sporting News) információi szerint a Cleveland Cavaliers is meg akarja szerezni, de nekik van más fontos elintézni valójuk is, ugyanis csereegyest is keresnek Kyrie Irving mögé. Sam Amico (FOX Sports Ohio) úgy tudja, hogy Darren Collison és CJ Watson a két kiszemeltjük.

Ha már szóba került Collison, akkor meg kell említeni, hogy két játékos nem kapta meg a QO-t. Az egyik pont ő, a másik pedig az Atlanta Hawks erőcsatára, Ivan Johnson. Egyikőjük sem meglepetés, tekintve hogy mindkét együttes a nagy halakra utazik. Mindketten korlátozások nélkül, szabadon igazolhatnak ezt követően bárhová. A Dallas már meg is találta a helyettesét, ugyanis szóban megegyeztek az izraeli játékmesterrel, Gal Mekellel egy több éves szerződésben - Mark Deeks (Shamsports) értesülései szerint három éves kontraktusban egyeztek meg a kosarassal, aki a ligaminimumot fogja keresni.

Szintén Bergerhez köthető információ, hogy a Milwaukee Bucks dobóhátvédjéért, Monta Ellisért állítólag a New York Knicks, a Chicago Bulls, a Denver Nuggets, a San Antonio Spurs és a Phoenix Suns is érdeklődik. A lista azért érdekes, mert a Knicksnek és a Bullsnak szinte szemernyi esélye sincs őt megszerezni, 11 milliós szerződésből lépett ki Ellis és a fentebb említett két együttes csak luxusadós MLE-t tud neki felajánlani. A Spurs által kialakított összképbe semmilyen szinten nem illik. A Nuggetsnek csak akkor van esélye őt elvinni, ha sign-and-trade-del válnak meg Iguodalától, és a keletkező TPE-vel (Traded Player Exception, minden cserében keletkezik és az a csapat kapja, amelyik kevesebb fizetést vesz át, mint amennyit ad) próbálnak meg cserélni érte a Bucksszal. A Suns GM-je, Ryan McDonough pedig éppen tegnap nyilatkozta, hogy nem fogják ellőni a sapka alatti helyet csak azért, hogy elköltsék a pénzt, meg akarják tartani a pénzügyi flexibilitásukat későbbi cserékhez.

A Buckshoz tartozik az is, hogy mivel a teljes hátvédsorukat elveszíthetik a nyáron, így nem meglepő, hogy elkezdtek nézelődni másfelé, és Marc Stein (ESPN) forrásai szerint az egyik kiszemeltjük az Atlanta Hawks irányítója, Jeff Teague, aki ugyanúgy korlátozott szabadügynök, ahogy az a Brandon Jennings is, akinek a helyére néznék. Wojnarowski arról is beszámolt, hogy JJ Redick valószínűleg sign-and-trade útján távozik a klubtól, de hogy mit kaphat érte cserébe a Bucks, az egyelőre homályos.

Mint arról tegnap már beszámoltunk, Josh Smith iránt nagyon erősen érdeklődik a Detroit Pistons, akik elvileg ma hajnalban már tárgyaltak is a játékossal. A detroiti franchise legfontosabb nyári teendője Wojnarowski forrásai szerint Smith leigazolása és Jose Calderon hosszabbítása. Az Atlanta Hawkst állítólag jobban érdekli egy sign-and-trade csere, amiben kapnak is vissza valami Smith-ért, mint az, hogy hosszabbítsanak a kosarassal. A Pistons abban bízik, hogy olyan ajánlatot tud tenni a játékosnak, amely meggyőzi őt, hogy ne várjon azokra a csapatokra, akiknél csak B-tervként szerepel az idei nyáron.

A már említett Ken Berger jelentette, hogy a Charlotte Bobcats érdeklődik Al Jefferson iránt - ami nem meglepő, tekintve hogy a Jordanéknek nem sok olyan játékosuk van, aki a festékben képes összekócolni az ellenfél védelmét, vagy egyáltalán problémát jelentene védőinek.

Stein forrásai szerint a New Orleans Pelicans nem sokkal a nyitás után már találkozott is Tyreke Evansszel Los Angelesben, és a hírek szerint van is egy elég zsíros ajánlatuk a fiatal hátvéd számára, Evans viszont állítólag nem akar gyorsan döntést hozni, kivár, ki mit kínál neki.

Sam Amick (USA Today) úgy értesült, hogy Chase Budinger iránt is hatalmas az érdeklődés. A kiscsatárt természetesen szeretné megtartani a Minnesota Timberwolves, de érdeklődik iránta a Pelicans, a Bucks, a Pacers és a Mavericks is, Mark Medina (Los Angeles Daily News) forrásai szerint pedig a Lakers is szeretné megszerezni Budingert.

Michael Lee (Washington Post) forrásai szerint Eric Maynor, Beno Udrih és John Lucas III a Washington Wizards kiszemeltje a csereirányító posztra. Garrett Temple és AJ Price is szabadügynök lett, közülük előbbire van nagyobb esély, hogy visszatérhet a fővárosi klubhoz, amely nyíltan kimondta, hogy idén már a rájátszás a céljuk.

A RealGM információi szerint a Chicago Bulls megpróbálja felmérni a terepet szintén a csereegyeseknél, és felvették a kapcsolatot Mo Williams és Will Bynum képviselőivel, hogy kipuhatolják, mik a szándékaik a játékosoknak. A kettő közül utóbbi lesz olcsóbb valószínűleg, Williamsre egyelőre biztosan nincs pénze a chicagóiaknak, hacsak nem sign-and-trade üzletben gondolkodnak a Utah Jazz-zel, Williams előző csapatával.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus