Hírmorzsák 2013-07-04 (22:15)

Némi meglepetésre a Charlotte Bobcats bérelte ki az esti hírek elejét. Először is komoly erősítést hajtottak végre, ugyanis leigazolták a palánk alá Al Jeffersont. Rick Bonnell (Charlotte Observer) és Sam Amick (USA Today) forrásai szerint a 28 éves magasember 3 évre összesen 40.5 millió dollárt fog zsebre tenni, az utolsó éven pedig játékosopció van, abból kiléphet Jefferson. Ezzel szinte egy időben egy másik húzásuk is volt - amnesztiával kivásárolták erőcsatárukat, Tyrus Thomast, aki a következő két évben még 18.1 millió dollárt vitt volna el összesen a sapkából 8.7-9.4-es leosztásban. A húzásra szükség is van azért, hogy le tudják igazolni Jeffersont, ugyanis Gerald Henderson (még nem aláíratva) és Cody Zeller annyi helyet foglalnak a sapka alól, hogy pont nem fért volna be az új igazolás.

A másik aktív csapat a Knicks volt, amelyik két játékosát is visszaigazolta. JR Smith ügynöke, Leon Rose Frank Isolának (New York Daily News) megerősítette, hogy ügyfele és a New York-i franchise megállapodtak a hosszabbításban, az év hatodik emberének választott Smith 4 év alatt összesen 24.7 millió dollárt fog keresni - Howard Beck (New York Times) forrásai szerint a 4. év játékosopciós. Nemrég sikerült megegyeznie a csapatnak az argentin csereirányítóval Pablo Prigionival is, aki Shams Charania (RealGM) forrásai szerint 3 évre összesen 6 millió dollárt kap majd, az utolsó év pedig részlegesen garantált csak.

Ezen kívül is történt két megegyezés. A Cleveland Cavaliers lecsapott a Los Angeles Lakers erőcsatárára, Earl Clarkra, akivel Sean Deveney (Sporting News) infói alapján 2 éves, összesen 9 millió dolláros kontraktust kötöttek, de a második év David Aldridge (TNT) forrásai szerint csapatopciós. A másik erősítést a San Antonio Spurs hajtotta végre, akik Marco Belinellivel egyeztek meg, Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) értesülései szerint kettő évre 6 millió dollárban. Szintén Wojnarowski jelentette, hogy ettől függetlenül a csapat szeretné megtartani a korlátozott szabadügynök Gary Nealt.

Reggelt már beszámoltunk arról, hogy Tyreke Evans a Pelicanshez tart, viszont nem akarja csak úgy ellenérték nélkül elengedni őt a Sacramento Kings, ezért Ailene Voisin (Sacramento Bee) információi szerint egy hármascserében gondolkodnak, amelyben a Pelicans megkapná az oda vágyódó Evanst, Greivis Vasquez menne a Kingshez, Robin Lopez pedig a Portland TrailBlazershez.

Úgy tűnik, hogy a Houston Rocketsnél megunták a Royce White-ra való várakozást, és Jonathan Feigen (Houston Chronicle) forrásai szerint megpróbálják elcserélni a sokoldalú, de mentális problémákkal rendelkező játékost. White mentális problémái miatt túl sok segítséget nem nyújtott a texasiaknak tavaly, és idén sincs benne a nyári ligás keretben.

Szintén hozzájuk tartozik, hogy Dwight Howard lehetséges választásáról nemrég külön írásban értekeztünk. Most az is kiderült, hogy Hakeem Olajuwon sem teljesen biztos a dologban, hiszen elmondása szerint bármi megtörténhet, de mivel jól sikerült szerinte a meeting a centerrel, ezért úgy gondolja, a Rocketsnek van a legtöbb esélye Howard leigazolására. ő 85%-ot ad a Houstonnak.

Chris Broussard (ESPN) információi szerint nem véletlenül nem volt opció Chauncey Billups számára visszavonulás Achilles-ín szakadását követően, most sem gondolkodik azon a játékos, hogy végleg abbahagyja NBA-karrierjét. Broussard úgy tudja, hogy Billups még két évig játszani szeretne, igaz, azt nem tudni, hogy most több éves szerződést akar-e magának, hogy 1-1 éves kontraktusokkal is beéri pályafutása végén. Reggel beszámoltunk már róla, hogy mely csapatokat érdekli a veterán játékos, és állítólag az sem kizárt, hogy visszatér a Pistonshoz, korábbi sikerei színhelyére.

 

 

Délelőtti hírek

Több megegyezés történt ma hajnalban is. Talán a legfontosabb közülük, hogy Sam Amick (USA Today) forrásai szerint Tyreke Evans szóban elkötelezte magát a New Orleans Pelicanshez, megígérte a csapatnak, hogy július 10-én, a szabadügynök-piac tényleges nyitását követően aláírja a 4 éves, 44 millió dolláros offer sheetet - az is kiderült ezzel, hogy nem évi 12, "csak" évi 11 milliót ajánlottak neki. Mivel korlátozott szabadügynök, ezért a Sacramento Kingsnek 3 napja lesz meccselni az ajánlatot onnantól kezdve, hogy hivatalosan aláírta azt Evans. Nem nagyon tudni, mit fog csinálni az új Kings-vezetés, miután Andre Iguodalának tett ajánlatukat nem sokkal később visszavonták, annyi viszont biztos, hogy a játékos szeretne környezetváltozást maga körül, és úgy érezte, nem adták meg neki a tiszteletet, mert hosszas beszélgetések után sem kapott semmilyen formális ajánlatot a Sacramentótól.

Az is kiderült, hogy a liga talán legjobb kinti dobója, Kyle Korver nem a Milwaukee Bucks tegnap megszellőztetett 3 éves ajánlatát választotta, mivel hajnalban megegyezett az Atlanta Hawksszal, hogy 4 évre 24 millió dollárért visszatér az együtteshez. Korvert korábban a Brooklyn Nets-cel hozták szóba, de mivel ők csak a 3 milliós MLE-t tudják elkölteni, reális esélyük nem volt a leigazolására. A Bucks mellett állítólag a San Antonio Spurs is érdeklődött a játékos iránt, ennek ellenére maradt Atlantában.

A Milwaukee-nak azért így is volt egy megegyezése hajnalban, ugyanis Gery Woelfel (Journal Sentinel) forrásai szerint David Morway lesz a csapat új segédGM-je, ő fogja segíteni John Hammond munkáját. Morway korábban Larry Bird keze alatt dolgozott a Pacersnél, mint GM, de helyét egy éve Kevin Pritchard vette át.

A Boston Celticsnél tisztult kicsit a kép, ugyanis megvan az együttes új vezetőedzője, aki nem más, mint Brad Stevens, aki a Butler egyetemtől érkezik. Az új tréner 6 évre 22 millió dollárért kötelezte el magát a Celticshez. Még csak 36 éves, de már óriási neve van a szakmában, az egyik legkeresettebb edző lett, miután a Butlerrel kétszer egymás után bejutott az NCAA négyesdöntőjébe. A csapat GM-je, Danny Ainge azt nyilatkozta, hogy nagyon sok olyan érték van, amit ő és Stevens is sokra tartanak, ebben nagyon hasonlítanak egymásra. Bár a vezetőedző fiatal, de nagyon jó vezetőnek tartja őt Ainge, kifogástalan karaktere van és nagyon jó munkamorálja. A csapatai a pálya mindkét oldalán nagyon precízek. Már ilyen fiatalon is nagy sikereket ért el, és nagyon várja a közös munkát, aminek a vége remélhetőleg a 18. bajnoki cím lesz.

Chris Broussard (ESPN) forrásai szerint Al Jefferson még megvárja, mi történik Dwight Howard ügyében, utána dönt arról, hova fog aláírni. Broussard információi szerint a magasember egy 4 éves, évi 15 millió dollárról induló kontraktust akar magának. Az elmúlt másfél napot egyébként a Charlotte Bobcats-cel töltötte a kosaras, de állítólag úgy gondolja, hogy ha Howardról lemarad a Mavericks, akkor ajánlatot tehetnek neki.

Ha már szóba került Howard, akkor hozzá tartozik az is, hogy  Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) forrásai szerint Kobe Bryant üzenete világos volt a centernek: "megtanítom, hogyan legyél bajnok". Kobe szerint meg kell tanulni, hogyan kell először bajnokságot nyerni, és ő képes megtanítani ezt DH12-nek, mivel a legnagyobbaktól tanult, olyanoktól, akik több aranygyűrűt is nyertek karrierjük során. Kobe szerint ahelyett, hogy Howard a saját feje után menne, meg kell tanulnia, mi kell a végső sikerhez, majd kicsit a saját arcára formálnia a szükséges dolgokat, hogy az megfelelő legyen számára is.

Ugyancsak Los Angeleshez tartozik, hogy Marc Stein (ESPN) úgy tudja, hogy a Los Angeles Clippers és Carl Landry nagyon komoly beszélgetéseket folytatnak egy esetleges megegyezésről - igaz, az erőcsatár valószínűleg jóval több pénzért tudna aláírni máshová.

A Clippers veterán hátvédjéért, Chauncey Billupsért Wojnarowski szerint az alábbi csapatok érdeklődnek: Cavaliers, Spurs, Mavericks, Kings, Nets és Wolves.

Frank Isola (New York Daily News) infói alapján közel áll a megegyezéshez a New York Knicks és JR Smith, akik egy 4 éves, 24 millió dolláros szerződésen végzik az utolsó simításokat.

Az előbb említett Broussard jelentette, hogy a Knicks magasemberéért, Kenyon Martinért most inkább sorban állnak a csapatok, mint egy évvel ezelőtt, ugyanis érdeklődik iránta a New York-iakon kívül a Los Angeles Lakers, a Los Angeles Clippers, a San Antonio Spurs és a Brooklyn Nets is.

Maradjunk a városban, csak térjünk át a Brooklyn Netsre: Lawrence Frank egy 4 éves, 4 millió dolláros szerződést kötött az együttessel, így a liga legjobban fizetett segédedzője lett - korábban Michael Malone volt ez évi 750.000 dollárral, de ő idén nyáron váltott, és már a Sacramento Kings vezetőedzője. Ian O'Connor (ESPN) egy ligaforrásra hivatkozva azt mondta, hogy a Frank által kapott évi 1 millió dollár minden idők legzsírosabb szerződése lehet, amit valaha egy segédedző kapott.

KC Johnson (Chicago Tribune) forrásai szerint a Chicago Bulls nem nagyon akarja megszerezni LaMarcus Aldridge-ot, hiába próbálja őt Chicagóba cseréltetni a játékost képviselő ügynökség - amelynek egyébként ügyfele Derrick Rose is -, a Bulls ugyanis nem hajlandó egy olyan cserére az erőcsatárért, amelyben nekik Joakim Noah-t és Jimmy Butlert kellene adniuk.

Van egy rossz hír is a Bulls-drukkerek számára, ugyanis a csapat sztárja, Derrick Rose az együttes honlapján azt mondta, hogy még mindig nem áll készen a visszatérésre. Rose saját elmondása szerint élete legnehezebb időszakát élte át, például amikor a műtét után újra el kellett kezdenie futni. Szerinte amikor ilyen súlyos sérülése van az embernek, akkor különböző lépcsőfokokat kell megmásznia, és ő még nem ért fel ennek a lépcsőnek a legtetejére. Azt is elmondta az irányító, hogy soha nem dolgozott még ennyit, és nem koncentrált még soha semmire ennyire, mint az utóbbi egy évben a felépülésre.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus