Hírmorzsák 2013-07-23 (20:00)

A Team USA első edzését követően a legtöbb játékost és vezetőt megszólaltatták, így Kyrie Irving is elmondta véleményét - a Cleveland Cavaliers sztárja újra hangsúlyozta, hogy esze ágában sincs elhagyni jelenlegi csapatát, és nagyon is tetszenek neki azok az igazolások, amiket a Cavs idén nyáron végrehajtott ezidáig. Irving azt mondta, hogy a Cavaliers játékosa, és ennek nagyon is örül. Újra felhozták neki azt a twitterüzenetet, amelyben egy újságíró az irányítóhoz közelálló források alapján azt írta, hogy már nem sokáig lesz Irving a Cavs alkalmazásában. Erre a játékmester csak annyit mondott, hogy anno már szarkasztikusan elmondta véleményét a dologról, mert ezt csak egy pletykaindító üzenetnek tartotta már akkor is. Nem tudja, ki az újságíró, nem is ismeri, és azt is kétli, hogy bárkit ismerne a zsurnaliszta az ő közvetlen környezetéből, úgyhogy nem is foglalkozik ezzel egyáltalán. Az interjú végén egy kérdésre megint hangsúlyozta, hogy egyáltalán nincs szándékban otthagyni a Clevelandet.

Szintén a Cavshez tartozik, hogy megtörtént Szergej Karaszev bemutatkozó sajtótájékoztatója. Az orosz swingman elmondta, tudja, hogy Mike Brown leginkább a védekezést helyezi előtérbe, úgyhogy ezen a területen kell majd legelőször teljesítenie, és azzal is tisztában van, hogy fizikálisan sokat kell erősödnie - most egyébként 200 font, tehát nagyjából 90-91 kiló. Keményen fog dolgozni, és reméli, hogy segíteni tudja majd a Clevelandet a minél jobb eredmények elérésében. Azt is hozzátette, úgy gondolja saját magáról, hogy nem egy buta játékos, úgyhogy ha keményen dolgozik, akkor meglesz a játékideje. A példaképe Manu Ginobili, az ő játékából próbál meg a legtöbb elemet átvenni.

Zach Lowe (Grantland) egy elég hosszú cikkel jelentkezett, amelyben mind a harminc csapat eddigi nyári mozgásait elemezte. Ebben a cikkben több érdekességet is találni, például azt, hogy a rivális csapatvezetők nem igazán értik, mit akar a Los Angeles Lakers Chris Kamannel vagy éppen Nick Younggal, és miért nem mentek teljes tank üzemmódba.

Las Vegasban több GM-mel és felsőbb vezetővel is beszélt Lowe, és a Lakers mellett a Dallas Mavericks, valamint a Milwaukee Bucks esetében merült fel a legtöbb kérdés, egyik gárdánál sem látszik ugyanis, hogy mégis mit szeretnének rövid vagy hosszú távon - legalábbis azok szerint, akikkel Lowe beszélt.

Nem túl nagy meglepetés, de Ryan Hollins és Byron Mullens megléte ellenére a Los Angeles Clippers további magasembereket akar szerezni a kispadra.

Szintén a Lowe által begyűjtött információkhoz tartozik, hogy az újságíró úgy tudja, nagyjából 99,9999%-ig biztos, hogy Nikola Pekovics hosszabbítani fog a Minnesota Timberwolvesszal. Jerry Zgoda (Star Tribune) annyit tett ehhez hozzá, hogy szerinte is csak idő kérdése az egész, és valószínűleg legkésőbb a jövő héten meglesz a megállapodás a két fél között.

Lowe szerint Pat Riley kifejezetten aktív lesz jövő nyáron, amikor mindhárom sztárja kiléphet szerződéséből, és valószínűleg egy teljesen más szerkezetű keretet vázol majd fel a lehetőségek között LeBron Jamesnek. Kevésbé fognak ennyire sok pénzt elkölteni a három legjobbjukra, és jóval fiatalabb játékosállományt akarnak majd összehozni a liga legjobb játékosa köré.

Szintén Vegasból származó info, hogy az egyik legmérgesebb együttes Andrej Kirilenko új szerződésével kapcsolatban a San Antonio Spurs, akik sign-and-trade-del szerették volna megszerezni az oroszt, de azt a választ kapták anno, hogy az MLE-ért nem fog aláírni.

És még mindig Lowe tollából származik, hogy a Toronto Raptors jövőre komoly fizetéscsökkentést élhet át, miután Rudy Gay és Kyle Lowry is távozhat 2014 nyarán. Utóbbi lejáró, előbbinek viszont játékosopciója van a 2014/15-ös évre, a kanadaiak viszont úgy gondolták februárban, amikor cseréltek érte, hogy jó eséllyel kilép majd a kontratusból Gay, hogy egy hosszabb szerződést kössön.

Gay egyébként a SLAM Online-nak is nyilatkozott, hiszen nemrég esett át szemműtétjén. Először márciusban merült fel, hogy ez zavarja a játékban, és saját bevallása szerint is elég komoly problémái voltak a látással, alig tudta megszerezni a jogosítványát. A kontaktlencsékkel sem volt túl nagy barátságban, nem is használta soha, mert elmondása szerint képtelen bármit is az orrába tenni vagy a szeméhez nyúlni. Ez valószínűleg egyébként a gyerekkorához vezethető vissza, amikor nagyon sok drogost látott. Gay azt mondta, hogy a tűkkel kapcsolatos irtózását már leküzdötte, de képtelen volt hozzáérni a szeméhez, így a kontaktlencse ki volt zárva, néha viselt szemüveget.

Idén nyáron átesett a műtéten, ami Gay szerint egyáltalán nem volt rutin beavatkozás, többször is kés alá kellett feküdnie, és cseppenteni kellett a szemébe, amit szintén nagyon utál. Most azonban jobban lát, és ezért megérte a dolog. Azt is elmondta, hogy várja már a szezont, de attól tart kissé, hogy ha jobban fog dobni majd távolról, akkor az emberek azt hiszik majd, hogy ez csak a látása miatt van, pedig elképesztően sok munkát fektetett és fog ebbe fektetni a nyár folyamán.

Bár tavaly mind a 81 alapszakaszmeccsen kezdett, amin pályára lépett, illetve a Golden State Warriors mind a 12 rájátszástalálkozóján a kezdőötös tagja volt, Andre Iguodala érkezésével Harrison Barnes valószínűleg a padra fog szorulni a következő idényben. A másodéves kiscsatár a Sporting Newsnak elmondta, hogy szerinte semmi nem változik AI2 érkezésével számára. A feladata ugyanaz lesz - mindent megtenni annak érdekében, hogy nyerjen a Warriors, akár a padról kell kezdenie, akár a kezdőötösben kap majd helyet. Szerinte elég sok játékpercet kell felosztani majd, úgyhogy meglesznek a lehetőségei, neki csak arra kell odafigyelnie, hogy mindig készen álljon.

A Chicago Bulls hivatalosan is bejelentette, hogy lemondtak Malcolm Thomas játékjogáról, így innentől kezdve a csatár szabadon igazolható. Amennyiben senkitől nem kap szerződést, valószínűleg visszahívja majd a Bulls, legalább az edzőtábor erejéig.

 

 

Délelőtti hírek

Az Indiana Pacers kiscsatára, Paul George ezúttal a Yahoo Sportsnak nyilatkozott. Elmondása szerint bármerre jár Los Angelesben - kaliforniai születésű -, mindenki azt mondja neki, hogy nagyon szeretnék, ha a Lakers játékosa lenne, ne írjon alá a Pacershez, és inkább az aranysárga-lilákat válassza. George elmondása szerint kezd egy kicsit monoton is lenni ez a dolog számára, de kezdi megszokni ezt. Azt is hozzátette, hogy megérti a szurkolókat, és nem is lehet emiatt mérges rájuk, mert jó érzéssel tölti el, hogy szeretnék őt a saját csapatukban tudni. Újra elmondta viszont a kosaras, hogy jól érzi magát Indianában és a Pacersnél, és ha elhagyná az együttest a Lakers kedvéért, az nem lenne túl okos döntés, mert úgy érzi, nagyon nagy dolgokra lehet képes a Pacers a jövőben. Marc Stein (ESPN) úgy tudja, hogy gyakorlatilag eldöntött tény, hogy maximum hosszabbítást tesz majd az Indiana vezetősége George elé. Hogy ezt október 31-éig, a határidőig aláírja-e, az már csak rajta múlik.

Darren Wolfson (ESPN 1500 Twin Cities) információi szerint nem véletlen, hogy nem egyezett még meg egymással Nikola Pekovics és a Minnesota Timberwolves, ugyanis a montenegrói center 5 évre 60 millió dollárt szeretne magának - ami egyébként évekre lebontva még kevesebb is lenne, mint a 4 év, 50 millió, amit a csapat ajánlott. Az egy évvel hosszabb szerződésen megy jelenleg a vita, nem az összegen, ugyanis a hírek szerint Flip Saunders nagyon nem szeretné megadni azt az ötödik évet a középjátékosnak. Bill Ingram (Hoopsworld) kiemelte, hogy az nagyon érdekes, hogy bár a Timberwolves nyíltan kijelentette, hogy minden ajánlatot meccselnek Pekovicsért, még csak be sem próbálkozott senki a kosarasnál.

A Sacramento Kings problémás magasembere, DeMarcus Cousins a Team USA edzőtáborában nyilatkozott. Elmondása szerint egyáltalán nem foglalkozik most azzal, hogy mi lesz a szerződéshosszabbítással, csak az amerikai válogatott felkészülésére koncentrál, célja pedig az, hogy a legjobb magasember legyen az összegyűltek között. Cousins elmondta, hogy az új GM, Pete D'Alessandro kikérte a véleményét párszor a szabadügynökpiaccal kapcsolatban, ez pedig a korábbi vezetés alatt sosem történt meg, így nem is meglepő, hogy amikor azt kérdezték tőle, hogy maradna-e a Kingsnél, habozás nélkül igennel felelt.

A RealGM úgy tudja, hogy Malcolm Thomas hiába átlagolt 11 pontot, 15 pattanót és 1.7 blokkot a nyári ligában, a Chicago Bulls a fizetési lista kordában tartása érdekében nem fogja megtartani az erőcsatárt, akinek a következő szezonra nem garantált szerződése lenne. A hírek szerint a Bulls a későbbiekben még érdeklődne Thomas iránt, aki egyébként nagyon kedveli a klubot, és a franchise is érdeklődött már iránta régóta és többször is, de állítólag gyorsan kell döntenie Gar Formanéknak az ügyben, mert mások is szeretnék leigazolni Thomast.

Kapcsolódik a Szeles Város csapatához, hogy Ira Winderman (South Florida Sun-Sentinel) is megerősítette, amit Chris Thomasson írt tegnap: Marcus Camby három együttesre szűkítette a kört - vagy a Miami Heat vagy a Houston Rockets vagy a Chicago Bulls játékosa lesz. Döntés nem várható nagyon hamar, állítólag csak valamikor a jövő hét tájékán.

Jared Zwerling (ESPN New York) forrásai szerint Lamar Odom egészen biztosan marad Los Angelesben - csak akkor folytatja karrierjét, ha maradhat a városban. Ezzel el még nem dőlt, hova igazol, hiszen az utóbbi hetekben mind a Clippers, mind a Lakers mutatott érdeklődést a kosaras iránt.

Hivatalos aláírások is történtek tegnap. John Lucas III és a Utah Jazz kitöltötték a papírokat, így az irányító innentől kezdve Tyrone Corbin utasításait fogja követni - a kontraktus részleteiről egyébként még mindig nem tudni pontos adatokat. DJ Augustin és a Toronto Raptors is kitöltötték a játékos új szerződését, amelynek értelmében egy évre 1.26 millió dollárért Augustin a kanadaiaké. A Boston Celtics Phil Pressey-vel kötött két éves megállapodást, valószínűleg minimumért, és csak részben garantáltan. A Cleveland Cavaliers leigazolta az idei draft 19. választottját, Szergej Karaszevet.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus