Hírmorzsák 2013-08-07 (22:00)

A Portland TrailBlazers mindent megpróbál, hogy megerősítse keretét, ezzel maradásra bírja az elvágyódó LaMarcus Aldridge-ot - két éves szerződést kötöttek Mo Williamsszel. A kontraktus összesen 5.6 millió dollárról szól, és a második év csapatopciót tartalmaz.

A New York Knickset az utóbbi időben többször is szóba hozták a hátvéddel, ám nem nagyon keseregnek amiatt, hogy lemaradtak róla, ma már privát edzésre hívták Lester Hudsont. A sokoldalú dobóhátvéd az előző évben Kínában és a D-Ligában játszott, legutóbb pedig a Memphis Grizzlies és a Cleveland Cavaliers színeiben láthattuk a ligában. Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) forrásai szerint az együttes érdeklődik Chris Duhon iránt is, a Philadelphia Sixersszel karöltve. Még mindig a Knickshez tartozik, hogy nemcsak Hudsont nézték meg maguknak, hanem Sean May is felmérőn járt náluk - a centert tavaly láthattuk Magyarországon is, miután francia csapatával, a Paris-Levallois-val megfordult Szolnokon is.

A HoopsWorld információi szerint Anthony Tolliver három csapatra szűkítette a nála lehetséges befutók számát, és ezen a hétvégén valószínűleg meg is egyezik az általa kiválasztott klubbal. A lap értesülései szerint a Charlotte Bobcats, a Chicago Bulls és a Utah Jazz közül kerül majd ki Tolliver következő együttese.

Gary Washburn (Boston Globe) információi szerint a Boston Celtics erőcsatára, Jared Sullinger a múlt héten engedélyt kapott, hogy teljes értékű edzésmunkát végezzen, és elvileg 100%-os állapotban lesz az edzőtábor kezdetére.

A Minnesota Timberwolves swingmanje, Shabazz Muhammad már a szezont sem várta meg első botrányával, ugyanis ma hazaküldték az NBA újoncokat segítő táborából - az egyetemről a profi világba való átálláshoz szoktatják őket többek között. Muhammad megsértett egy fontos szabályt, miszerint nem vihet senki női vendéget a szobájába. Pénzbüntetésben is részesül majd a játékos, és jövőre vissza kell térnie, hogy elvégezze a "kurzust".  Anno egyébként Mario Chalmers és Darrell Arthurt is kidobták, miután szintén nőt, illetve marihuánát találtak a szobájukban - ennek a történetnek volt a részese Michael Beasley is.

A Detoit Pistons új egyese, Brandon Jennings hajnali, Detroit Free-Pressnek adott nyilatkozatában arra is kitért, hogy nagyon várja már, hogy együtt játszhasson Josh Smith-szel, Andre Drummonddal és Greg Monroe-val. Szerinte nagyban megkönnyíti majd ez a három játékos az életét, és természetesen ő is az övéket. Szerinte úgy is fogalmazhatunk, hogy Lob City lesz jövőre Detroitban. A tavaly mezőnyből csak 40%-kal dobó játékos tudja, hogy változtatnia kell játékán ehhez a kerethez, mivel elmondása szerint nagyon sok jó játékossal lesz körülvéve. Azokat a dolgokat nem kell csinálnia - sok rossz helyzetből elvállalt kísérlet -, amikre Milwaukee-ban rá volt kényszerítve, mert úgy érzi, sok emberhez fordulhatnak támadásban.

Jenningshez tartozik, hogy Joe Dumarsnak még fogalma sincs, hogy ki lesz a csapat kezdőirányítója. Elvileg a Bucksból szerzett kosarasé lenne a poszt, de meg kell küzdenie ezért a pozícióért többek között Chauncey Billupsszal is, aki anno lenyilatkozta, hogy azért tért vissza a Pistonshoz, hogy ő legyen az első számú játékmester. Dumars mosolyogva mesélte, hogy ugyanezt mondta neki Jennings, Will Bynum és Peyton Siva is, ő pedig mindenkinek azt mondta, hogy "rendben van, oké". Dumars szerint az új vezetőedzőé, Mo Cheeksé lesz a döntés, aki mindegyikőjüknek azt mondta, hogy érdemeljék ki a posztot, és az kapja, aki a munkája és a teljesítménye alapján megérdemli. Cheeks azt mondta a GM-nek, hogy nem fogja magát valami mellett elkötelezni, amiről utána kiderül, hogy nem is működik, úgyhogy majd kiderül, hogy mi lesz.

 

Délelőtti hírek

A Golden State Warriors erőcsatára, David Lee számos cserepletykában szerepelt a nyáron, de elmondása szerint a vezetőség közölte vele, hogy ezekből semmi nem igaz. Lee nemrég New Yorkban járt egy kosártábor miatt, és a New York Postnak azt nyilatkozta, hogy soha nem lehet tudni, mi történik az emberrel a jövőben, ő imádja New Yorkot, ezért is tért vissza a városba a tábor keretein belül. Mint ismeretes, Lee a Knicksnél kezdte pályafutását 2005-ben, és egészen 2010 nyaráig játszott a Nagy Almában - egyébként 1997 óta ő volt tavaly a Warriors első, All-Starra meghívott játékosa.

Szintén a Golden State-New York vonalba tartozik, hogy a korábban a Warriorsnél is megforduló Jeremy Tyler két éves szerződést kötött a Knicksszel, amely részlegesen garantált - ezzel jelezte a klub, hogy számolnak vele rövid- és hosszútávon is, amennyiben további fejlődést mutat a nyár folyamán. A 22 éves center idén a nyári ligában 12.8 pontot és 6.4 pattanót átlagolt - a hírek szerint sokkal jobban mozgott, mint egy éve, és néhány, centerekre jellemző mozdulatot is bemutatott támadóoldalon, ami nagy fejlődés a korábbi állapotokhoz képest.

Még mindig a Knicks - van esély rá, hogy a nemrég New Yorkba cserélt Andrea Bargnani kihagyja a szlovéniai Eb-t, miután légúti fertőzése van. Az olasz erőcsatár két napig majdnem 40 fokos lázzal nyomta az ágyat, ami ugyan megszűnt, de ettől függetlenül nincs jó bőrben. Egy forrás szerint lehetséges az a verzió is, hogy a nyitómeccset kihagyja Szlovénia ellen, és a későbbiekben már pályára léphet, de egyelőre semmi pontosat nem tudni.

A Milwaukee Bucks GM-je, John Hammond a Milwaukee Journal Sentinelnek tagadta, hogy a csapat direkt rossz mérlegre hajtana, miután elvesztették két legjobb pontszerzőjüket a nyáron, Brandon Jenningst és Monta Ellist. Hammond szerint néhányan szeretik használni a "tankolás" szót, de ők egyáltalán nem tűzték ki célul maguk elé, hogy minél rosszabbak legyenek. Továbbra is próbálnak versenyképesek maradni, és szerinte erre a keret alkalmas is, viszont el akarnak kezdeni a fiatalokra koncentrálni, és egy olyan keretet összehozni, amelyik később bajnokesélyes is lehet - Hammond szerint a mostani állományban is megvan ez a lehetőség.

A csapat volt irányítója, Brandon Jennings a Journal Sentinelnek nyilatkozott. Elmondása szerint egyrészt nem volt befolyása a dolgokra, hogy elkerült Milwaukee-ból - ez egyébként nem igaz, hiszen a sign-and-trade-t csak úgy lehetett végrehajtani, hogy ha ő beleegyezett -, másodsorban pedig Detroitnak egyébként is több bajnoki címe van, ott van a Bad Boys éra. Jennings szerint a 80-as években az Isiah Thomas-Joe Dumars páros nemcsak az akkori legjobb hátvédduót alkották, hanem a valaha volt legjobbat, Detroit pedig egy nagyszerű sportváros, komoly történelemmel.

A Bucks megpróbál újjáépülni, és ugyanez a terve a Phoenix Sunsnak is - az arizonaiak nemcsak tehetséges fiatalokat, de nagyon sok első körös draftjogot is felhalmoztak. A gárda új GM-je, Ryan McDonough egy rádióinterjúban el is mondta ennek a miértjét. A szakember szerint ha egy csapatnak egy elégedetlen sztárja van, akkor pickeket szeretne érte cserébe. Egyelőre nincs ilyen kaliberű játékos a piacon, de ezeket nem mindig látni előre, például ott van a Deron Williams-féle csere is, ami úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. McDonough szerint kitűnő helyzetben vannak, hogy azonnal lecsapjanak, ha a következő, helyzetével nem elégedett sztár piacra eladósorba kerül.

Kijött az új szezon menetrendje, amelyet a liga hivatalos honlapján meg is nézhettek. A nyitónapon egy Pacers-Magic bemelegítőmeccs után a bajnok a Chicago Bullst fogadja majd - a gyűrűátadási ceremónia után -, míg a Boston Celtics volt edzője, Doc Rivers korábbi legnagyobb riválisával csap majd össze, azaz a Lakers és a Clippers is egymásnak feszülnek, lesz tehát bőven érdekesség. Karácsonykor Nets-Bulls, Knicks-Thunder, Lakers-Heat, Spurs-Rockets és Warriors-Clippers meccsek lesznek.

Elég komoly versenyszellem van a hírek szerint a kanadai válogatott edzőtáborában, de a legtöbb játékosnak semmilyen nemzetközi tapasztalata nincs még. Tristan Thompson a RealGM-mel beszélgetett, és azt mondta, hogy semmilyen nyomás nincs rajtuk, csak kimennek a pályára és küzdenek. Mindenki azt gondolja róluk, hogy fiatalok és tapasztalatlanok, úgyhogy nem árulnak majd zsákbamacskát, kiterítik az összes kártyájukat. 22 éves kora ellenére az erőcsatár szeretne vezető lenni, összekovácsolni a társaságot. Azt is tudja, ez az első lehetőség, amikor az emberek minden tapasztalathiány ellenére azt gondolják, hogy van esélye nyerni Kanadának. Válogatottjuk két felkészülési meccset játszik Jamaica ellen csütörtökön és szombaton, aztán elutaznak Venezuelába, a FIBA Americas tornára, ahol a négy elődöntős kvalifikálja magát a jövő évi spanyolországi világbajnokságra.

A Kansas egyetem edzője, Bill Self azt nyilatkozta, hogy bár jelenleg még nem vonzza az NBA, könnyen elképzelhető, hogy ez a jövőben megváltozik. Self a The Oklahomannek azt mondta, hogy egyelőre azért nem izgatja a dolog, mert nem is beszélt még erről túl sok emberrel, de simán el tudja képzelni, hogy pályafutása későbbi periódusában ez másképp lesz, mert nagyon élvezné, ha a világ legjobb sportolóival dolgozhatna együtt. Azt is hozzátette, hogy boldog a Kansas egyetemen, nem arról van szó, hogy valami problémája lenne - meglepő is lenne, ugyanis Self tavaly ősszel írt alá egy 10 éves szerződést, amely összesen 52.2 millió dollárt fizet neki ez idő alatt, a teljesítménybónuszok nélkül.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus