Hírmorzsák 2013-08-10 (22:00)

Nem akármilyen döntést hozott meg Tristan Thompson, a Cleveland Cavaliers két évvel ezelőtti 1/4-es választottja, aki hazáját, Kanadát képviselte egy felkészülési mérkőzésen Jamaica ellen, mikor úgy határozott, hogy itt az ideje a nagy változásnak és innentől kezdve a tempókat és a büntetőket nem bal kézzel, hanem jobbal dobja el! A fiatal erőcsatár maga is úgy fogalmazott, hogy az NBA-ben vélhetően senki sem váltott erősebbik kezet aktív pályafutása alatt, ő az első, aki ezzel próbálkozik, pedig eddig mindig ballal kísérletezett a szóban forgó dobásfajtákkal. A váltást már hónapok óta tervezte Thompson, de ez csak most vált valósággá.

A Detroit Pistons tovább szeretné bővíteni magasember-állományát, mely már így sem szűk, illetve gyenge. A Monroe, Drummond páros mögé mentornak próbálják megszerezni a legutóbb a Washington Wizards-nál játszó, de most szabadügynök Jason Collinst, aki az utóbbi hónapokban nem keveset szerepelt a hírekben, mivel ő lett az első olyan aktív amerikai major sportot űző játékos, aki bevallotta, hogy a saját neméhez vonzódik. A veterán center és a klub egyébként már meg is kezdte a párbeszédet egymással.

Az immáron GM-ként tevékenykedő Flip Saunders a fegyelmezésnek megint nem a legokosabb módját találta meg azzal, hogy a sajtón keresztül hívta fel klubja, a Minnesota Timberwolves újoncának, Shabazz Muhammadnek a figyelmét arra, hogy amennyiben így folytatja, a D-Ligában fogja megkezdeni az idényt, nem pedig a nagycsapatnál. Mint ismereted, a UCLA-ről draftolt, kicsit nehéz személyiséggel bíró Muhammad megsértette az NBA szabályait azzal, hogy egy hölgy vendéget fogadott az aktuális újonc-összejövetelen pár héttel ezelőtt, emiatt pedig büntetést szabott ki rá a liga, egészen pontosan hazaküldték a táborból. Saunders egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy amennyiben Muhammad nem tanul meg alkalmazkodni a szabályokhoz, úgy földrajzot fog tanulni és megtudhatja, hol is van Des Moines (a Minnesota D-ligás csapatának székhelye).

A 28 esztendős veterán Anthony Tolliver elkelt, méghozzá egy kissé meglepő döntéssel a Charlotte Bobcats ajánlatát fogadta el, egy évre. A bedobó iránt stabil playoff-csapatok, sőt, bajnokesélyesek is versengtek a napokban, de ő mégsem a győztes hajóra ülj elvet követte. A kontraktus pénzügyi háttere még nem ismert.

A San Antonio Spurs ausztrál centere, Aron Baynes végül mégsem állhat ezen a nyáron nemzeti válogatottja rendelkezésére, ugyanis fáj a lába, ami miatt nem akarja saját egészségét kockáztatni az Óceániai Játékokon.

Jeannie Buss, a megboldogult Jerry Buss lánya, illetve Phil Jackson felesége úgy nyilatkozott, hogy szerinte a részben általa is tulajdonolt Los Angeles Lakers ikonja, Kobe Bryant mindig is Lakers család tagja volt és örökre az is marad. Szerinte mivel nem sok olyan profi játékos van, aki 18-19 évet húz le egy franchise arcaként, ezért így, hogy van lehetőség arra, hogy az achilles-szakadásából felépülőben lévő Bryant náluk fejezze be majd profi karrierjét, fontos is számukra, hogy ez így is történjen majd.

AJ Price hiába futotta élete szezonját a Washington Wizards színeiben, eddig még mindig nem csapott le rá senki, tehát még most is FA a tavaly 7,7 pontot, valamint 3,6 gólpasszt átlagoló játékmester. Egyrészt Price tisztában van vele, hogy nagyjából 1 millió dollár alatt, a ligaminimumért lehet érdekes a csapatok többsége számára, de azt sem zárja ki, hogy esetleg külföldön folytassa pályafutását, amennyiben nem kap megfelelő ajánlatot az NBA-ből, pláne mivel az említett összegnél értékesebbnek gondolja saját játékát.

Az már biztos, hogy 2015-ben New York városa rendezheti az éves All-Star Hétvégét, viszont az még nem eldöntött kérdés, hogy a Nets és csarnoka, a Barclays Center vagy pedig a Knicks és a patinás Madison Square Garden adjon-e otthont a Gálának, illetve a hétvége további eseményeinek. Sok-sok érv szól az egyik, illetve a másik helyszín mellett, ám végül úgy fest, hogy az egyik létesítmény ad majd otthont magának a vasárnapi gálának, a másik pedig a további versenyszámoknak. Arról még nincs semmi konkrét információ, hogy a főeseményt melyik fél kaphatja.

Délelőtti hírek:

Az ESPN arról kérdezte a Los Angeles Clippers sztárját, Chris Pault, hogy volt-e valami ráhatása arra, hogy a csapat a nyáron megszerezte Jared Dudley-t és JJ Redicket. Az irányító az nyilatkozta, hogy semmi, éppen egy reklámfilmet forgatott a USC-n, amikor hallotta, hogy övék a két kosaras. Paul szerint Doc Rivers fantasztikus munkát végez azóta, hogy övé lett a vezetőedzői poszt - és emellett ő felel a kosárlabdában kapcsolatos kérdések mindegyikében is -, és élvezet hátradőlni és nézni, ahogy begyűjti a csapatnak a játékosokat. Azt is hozzátette Paul, hogy nagyon izgul az ismeretlen miatt. Tudja, hogy Rivers megszerzése nem jelenti azt, hogy automatikusan több győzelmük lesz, de lehetőséget ad rá, és ennél többet nem is kérhet.

Tegnap este már beszámoltunk róla, hogy a Philadelphia Sixers következő vezetőedzője valószínűleg a San Antonio Spurs jelenlegi segédedzője, Brett Brown lesz - komoly tárgyalásokat folytatnak már a szerződésről a felek -, ám tegnap este Thaddeus Young még megpróbált mindent, hogy Doug Collins segítőjét, Michael Curry-t hozza helyzetbe. Young szerint Curry lenne a tökéletes ember a posztra, mert ismeri a játékosokat, és tudja, min kell változtatniuk ahhoz, hogy meccseket tudjanak nyerni, ráadásul a védekezéshez egészen kiválóan ért a játékos szerint. Nagyon örülne az erőcsatár, ha Curry lenne a következő vezetőedző a gárdánál, de azt is hozzátette Young, hogy Sam Hinkie feladata az, hogy megtalálja a számukra legideálisabb jelöltet.

Marc Stein (ESPN) szerint nem lefutott még a dolog, ugyanis edzői körökből azt hallotta az újságíró, Brett Brown tanácsadói azt javasolták a trénernek, hogy ne fogadja el a Philly ajánlatát, mivel az első évben garantált a 60 vagy annál több vereség. Ahhoz, hogy Brown lemondjon erről a lehetőségről, valószínűleg az kell, hogy szinte biztos legyen abban, hogy később lesz lehetősége máshol vezetőedzőként dolgozni - Gregg Popovich segédjeként erre több, mint jó esélye van. Ettől függetlenül a Sixers még meggyőzheti arról, hogy fogadja el az ajánlatukat, de ha nem sikerül, akkor Stein szerint Curry egy évre leigazolása a B-terv.

Arról is szóltunk tegnap, hogy Nick Calathes két éves szerződést kapott a Memphis Grizzliestől. Ehhez tartozik egy kis kiegészítés - szintén az előbb említett Stein jelentette, úgy tudja, hogy a második év csapatopciós, tehát sokat nem kockáztat a göröggel a nyugati döntős együttes.

Chris Thomasson (FOX Sports Florida) forrásai szerint további három együttes érdeklődik Anthony Tolliver iránt - összesen immár heten. Az eredeti Chicago Bulls, Charlotte Bobcats, Utah Jazz hármashoz csatlakozott tegnap a Los Angeles Lakers, ma pedig a New York Knicks, az Orlando Magic és a San Antonio Spurs.

A Sacramento Bee információi szerint a Maloof testvéreket a Sacramento Kings eladási folyamatánál képviselő Loeb & Loeb ügyvédi iroda 80.000 dollárral segítette azt az aláírásgyűjtési kezdeményezést, amely egyébként már folyamatban van, és a Kings új, belvárosban tervezett arénájának felépítését próbálja megakadályozni. George Maloof tagadta, hogy bármi közük lenne az egészhez, elmondása szerint nemrég beszélt a Loeb & Loeb-bel, és azt mondták neki, hogy egy másik ügyfél miatt pénzelik az akciót.

A New York Knicks picit fellélegezhet, miután a hajnal folyamán Cuttino Mobley visszavonta bírósági keresetét, amelyet még 2011-ben indított a Madison Square Garden ellen, és amelyben azzal vádolta a Knickset, hogy 2008-ban nem az orvosi eredmények miatt vonultatták őt vissza, hanem azért, hogy spóroljanak, legalább a fizetési listában. A dolognak nem tudni, hogy köze van-e ahhoz, hogy Mobley megpróbál visszatérni az NBA-ben, de Jared Zwerling (ESPN) szerint ez is közrejátszhat benne. A játékos még májusban nyilatkozta, hogy szívesen vesz részt nyílt edzéseken fiatalok és veteránok ellen egyaránt, de egyelőre senki nem akarja leigazolni a dobóhátvédet.

Kisebb hír, hogy James Ennis, az idei draft 50. választottja nem véletlenül az ausztrál Perth Wilcatshez igazolt az éjszaka folyamán. Bár a hírek szerint Németországból, Franciaországból és Oroszországból is keresték a fiatal játékost, méghozzá elég vaskos ajánlatokkal, azért a hatodik kontinenst választotta, mert a Wildcats olyan szerződést tolt az orra alá, amely NBA kilépési lehetőséget tartalmaz jövő nyáron, és ez volt számára a legfontosabb - legalábbis ügynöke szerint, aki a RealGM-nek nyilatkozott.

A Houston Rockets legújabb sztárja, Dwight Howard nem a saját korosztályában "ismerkedik". Dumb és Dumber kalandjainak helyszínén, Aspenben idős hölgyekkel táncolt, a videót erről ezen a linken megnézhetitek.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus