Hírmorzsák 2013-08-22 (21:15)

Csere történt! A Memphis Grizzlies nemrég hivatalosan is szerződést kötött Nick Calathesszel, így elég sokan voltak már irányítóposzton. A feszültség csökkentése, és a helyzet egyértelműsítése érdekében Tony Wrotentől megváltak a mai napon - a 2012-es draft 25. választottját a Philadelphia Sixershez cserélték egy későbbi második körös draftjogért cserébe. Wroten tavaly mindössze 35 meccsen lépett pályára, és a D-Ligában sem volt jó a teljesítménye, 17 pontos átlagát nagyon rossz százalékokkal sikerült elérnie. A Sixersnek ő is még csak a 13. játékosa lesz a keretben - ebből 11-en rendelkeznek garantált szerződéssel -, és még a minimum fizetési padlót sem érték el ezzel a tranzakcióval, viszont Michael Carter-Williams után megvan a második irányítójuk.

A Golden State Warriors némileg meglepő módon, szinte a semmiből szerezte meg Andre Iguodalát - annak ellenére kötöttek megállapodást a swingmannel, hogy posztján két fiatal, még újonc szerződésében járó, de már most is produktív kosarassal rendelkeznek Klay Thompson és Harrison Barnes személyében. A gárda GM-je, Bob Myers azt nyilatkozta, hogy nyáron úgy álltak a munkához, hogy megpróbálnak tovább javítani a biztatónak tűnő kereten - hogyha egy változtatás anyagilag, csapatilag, csapategység szempontjából is úgy tűnt, hogy megéri nekik, akkor azt meg is lépték. Mint ismeretes, próbálkoztak Dwight Howarddal is, az a szál azonban nem jött össze.

Myers egy másik témára is kitért. Ő még játékosügynökként dolgozott az előzőt kollektív szerződés alatt, most pedig a másik oldalon dolgozik már az új CBA idején. Szerinte az emberek jobban odafigyelnek a pénzügyekre, és konzervatívabbak is lettek - igaz ez a szakvezetőkre és a játékosok oldalára is. A csapatok nem költöttek olyan nagyon, mint régen. A legjobb szabadügynökök nem tudtak olyan sokat kiharcolni maguknak, bár a középső kategóriából sokan jól jártak Myers szerint, de a GM úgy gondolja, hogy összességében a játékosok elég nagy százaléka keres most kevesebbet, mint keresett a múltban.

A szakember szerint a csapatok rájöttek, hogy van egy bizonyos pénzmennyiség, amit elkölthetnek, de nem több, mert a luxusadó nagyon keményen bünteti a határt túllépőket. Azt is hozzátette, hogy szerencsére olyan tulajdonosi körrel dolgozhatnak a Golden State-nél, hogy ha van értelme, akkor a versenyképességük érdekében átléphetik ezt a határt. Az az idő azonban megszűnt Myers szerint, amikor valaki csak azért költött, mert megtehette - szerinte most már nyomás indok és cél kell ehhez.

A New York Knicks irányítója, Raymond Felton egy elég hosszú interjút adott az nba.com-nak, amelyben kitért csapattársára, Carmelo Anthony-ra is. Szerinte kérdés nélkül Melo a liga legjobb pontszerzője, mert olyan sokféleképpen képes kosarat szerezni, ahogy senki más. Felton szerint nagyon sokan képesek sok pontot dobni, ott van például Kevin Durant, akit messze a liga egyik legjobbjának tart. Szerinte a Thunder sztárja és Melo fej-fej mellett vannak, de csapattársa többféleképpen tudja a labdát a kosárba juttatni - képes a festékben, palánknak háttal, cselezésből, középtávolról, a gyűrű közelében, és a triplavonalon túlról is a pontszerzésre. Felton szerint Anthony egy komplett játékos, aki nagy darab és erős is.

Még talán kicsit korai a dolog, de a 2015-16-os szezont követően, azaz három év múlva lejár az ESPN szerződése az NBA-vel, és elég bizonyos forrásokból már hallani, hogy a Fox megpróbál egy nagyon is versenyképes ajánlattal előrukkolni, hogy elhappolja a kosárlabdát, és a FOX Sports 1 csatornára vigye. Az ESPN elnöke, John Skipper természetesen ragaszkodik az NBA-hez. Elmondása szerint nagyon sok élő sportközvetítésről szóló jogot lehet megszerezni, de olyanból nagyon kevés van, amely nagyban meghatározza egy csatorna életét, az NBA-é pedig ilyen - borzasztóan fontosnak tartják, hogy sikerüljön maguknál tartani a sportág legmagasabb szintjét képviselő ligát.

Tegnap hajnalban két magasember is igazolt a New Orleans Pelicans, de további, palánk alatt bevethető játékosokat tesztelnek - az egyik ilyen Josh Powell lesz a mai napon. Powell hat szezont játszott az NBA-ben (Dallas, Indiana Golden State, Clippers, Lakers, Hawks), kétszeres bajnok a Los Angeles Lakersszel, és utoljára 2010-2011-ben játszott a ligában, az Atlanta színeiben. A legutóbbi évet a görög Olimpiakosznál töltötte, ahol Euroliga-győztes lett.

Nem múlhat el nap Nate Robinson nélkül, ma egy tajvani riportert zsákolt át...

 

 

Délelőtti hírek

Az NBPA, azaz a Játékosok Szakszervezetének elnökét tegnap este választották meg - az új vezető a Los Angeles Clippers irányítója, Chris Paul lett, aki Derek Fisher helyét veszi át a poszton. Paul alelnökként "szolgált" eddig a Szakszervezetben - első számú helyettese most Roger Mason Jr. lesz, Steve Blake és Anthony Tolliver pedig szintén alelnöki rangot kaptak. Szorosan ide tartozik, hogy David Stern a végrehajtó vezető posztján Steve Millst látná a legszívesebben Peter Vecsey forrásai szerint - ő Billy Hunter szerepét venné át, akit 17 év után menesztettek idén. Mills korábban a New York Knicksnél és a ligában látott el vezetőségi posztot, nem véletlen, hogy a leköszönő komisszár pártfogoltja.

Két konkrét igazolás történt hajnalban, mindkettőt a New Orleans Pelicans hajtotta végre. A nevet változtató franchise két évet hosszabbított a mindkét csatárposzton bevethető Lance Thomasszal. Thomas 2010-ben végzett a Duke-n, de nem kelt el a drafton. Egy évnyi D-Liga után 2011-12-ben 42, tavaly pedig 59 meccsen kapott lehetőséget New Orleansban. A szerződés első éve részlegesen garantált, a második pedig csapatopciós. A másik szerencsés kiválasztott Arinze Onuaku, aki a Syracuse-on végzett 2010-ben, és szintén nem kelt el a drafton. Egy rövid litván kitérőt leszámítva csak a D-Ligában játszott az erőcsatár. Két éves szerződéséből az első szezon egyáltalán nem garantált, a második pedig nála is csapatopciós.

A New York Knicks dobóhátvédje, Iman Shumpert nem tudja, de saját elmondása szerint nem is igazán érdekli őt, hogy a klub tulajdonosa, James Dolan haragszik-e rá amiatt, hogy nem vett részt a nyári ligában. Arra a kérdésre, hogy Dolan megbékélt-e már, azt mondta, hogy nem tudja, de nem foglalkozik ezzel, neki az a feladata, hogy minél jobban kosárlabdázzon. Szerinte a média is ludas ebben a dologban, manapság mindent felfújnak. Kikerült az a bizonyos videó, amiben Dolan a nemtetszését fejezte ki, és azonnal elszabadult a pokol. Ő annyit tud mondani, örül, hogy a Knicks játékosa, és a kosárlabdával foglalkozik, nem mással.

LeBron James előbb top3-ba rakta Julius Ervinget a saját All-time listáján, pár óra múlva pedig Dr J-nek öltözött egy "Dr J visszatér" reklám kedvéért.

Ugyancsak Jameshez tartozik, hogy a tegnapi hírekben már megemlített, FOX Sportsnak adott interjúban a jövőjéről is kérdezték a liga legjobbját. Lebron azt mondta, hogy fogalma sincs, mi lesz jövő nyáron, egyáltalán nem gondolkodott még ezen. Most csak arra koncentrál, hogy megnyerje harmadik bajnoki címét is zsinórban. Ha eljön 2014 nyara, akkor döntést fog hozni, előbb nem. Kérdezték arról is, hogy mik az esélyei a clevelandi visszatérésnek, vagy a Los Angelesbe költözésnek, erre csak annyit mondott, hogy ő győztes, és csak ez számít. Nyerni akar, és most olyan helyzetben van, ahol csak ezzel kell foglalkoznia. Szereti a csapattársait és a Heatet is, nagyon megvan elégedve azzal, ahol most van, és jelenleg csak ez számít.

Lesz feszültség DeJuan Blair és volt klubja, a San Antonio Spurs között is, ugyanis a hírek szerint az erőcsatár már bekarikázgatta, mikor játszik a két texasi alakulat egymással, Mark Cuban szerint pedig elég komoly határozottságot vél felfedezni Blairnél akkor, ha a Spurs kerül szóba. "DeJuan már kívülről tudja, mikor játszunk a Spursszel, mi pedig azt, mit fog velük csinálni. Gyönyörű lesz." - nyilatkozta a Dallas Mavericks tulajdonosa. Blair egyébként nemrégiben azt mondta, hogy szerinte a San Antonio nyerte volna tavaly a bajnokságot, ha a döntőben pályára kerül - van benne bizonyítási vágy tehát. Rick Carlisle vezetőedző úgy fogalmazott, hogy nagyon fontos igazolás volt számukra Blair, mivel Elton Brand távozott, és szükségük volt egy ilyen nagy testű, fizikális emberre a palánk alatt.

A Spursszel kapcsolatos az is, hogy Manu Ginobili egy argentin lapnak nyilatkozott a visszavonulásról. A dobóhátvéd azt mondta, hogy az alapszakasz végén sokat gondolt arra, hogy abbahagyja, belefáradt az egészbe. Soha nem volt izomhúzódása korábban, akkor pedig három is négy hónapon belül. Nagyon negatív volt, és elege volt az egészből. Olyan nagyon közel sosem jutott ahhoz, hogy elhatározza, visszavonul, de úgy érezte, meg kell beszélnie a feleségével, mi lenne, ha... Ő azt mondta neki, hogy ez a saját döntése, és bárhogy is dönt, neki az megfelel. Ahogy azonban kezdte magát összeszedni fizikailag, egyre pozitívabb lett. Ahogy véget ért a szezon, 2-3 napig nagyon fájtak neki az események, de nem érezte úgy, hogy vissza kellene vonulnia. Tudta, hogy hiányzik még neki valami, játszani akar.

A Toronto Raptors vezetőedzője, Dwayne Casey szerződésének utolsó évébe lép, de elmondása szerint egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy mit tartogat számára a jövő. Casey a Sporting Newsnak azt nyilatkozta, hogy egyetlen pillanatot nem veszteget arra, hogy a szerződésével kapcsolatban gondolkodjon. Bár Andrea Bargnani elcserélésével megkezdődött egy nagytakarítás a kanadaiaknál, a jelenlegi állománnyal valószínűleg még így is lesznek elvárások a vezetőség részéről, amit ha nem sikerült teljesítenie a trénernek, akkor gyaníthatóan nem kap új lehetőséget - eddig két szezon alatt 57-91-es mérleget tudott felmutatni a Raptors élén.

A Sacramento Kings segédezőnek és a játékosok fejlődéséért felelős vezető segédjének nevezte ki Ryan Bowent. A korábbi NBA-játékos két évet töltött a Denver Nuggetsnél George Karl segédjeként, játékosként pedig megfordult Coloradóban, New Orleansban, Houstonban és Oklahomában is - európai kitérői mellett.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus