Hírmorzsák 2013-09-03 (21:45)

Nagyjából fél órája hivatalosan is bejelentette a Phoenix Suns, hogy Michael Beasley-t szabadlistára tették, így a problémás kiscsatár ingyen vihető bárki számára - két napig a waiverről előző fizetésével, utána pedig szabadügynökként annyiért, amennyiben meg tudnak vele egyezni.

Szinte kizárt, hogy bárki is lehívja a szabadlistáról a kosarast, aki idén 6, jövőre pedig 3 millió dollárt így is keres, ám karrierje teljes mélypontra ért, érdekes lesz, hogy melyik csapat próbálkozik még meg vele azután, hogy gyakorlatilag profi pályafutása minden állomásán megbukott. Annyi biztos, hogy a mostani 6 milliót nem tudja már több évre elosztani a Suns az ún. "stretch provision" szabállyal, csak a második évben fennmaradó 3 milliót nyújthatják el több évre - ezzel plusz sapka alatti helyet csinálva a következő off-szezonban.

Talán még Beasley-nél is rosszabb helyzetben van Lamar Odom, akiről előző edzője, Vinny Del Negro úgy gondolja, hogy bármi is történik vele a pályán kívül, még mindig képes győzelmekhez segíteni NBA-csapatokat. VDN szerint nem Odom játéktudásával van a gond, még mindig képes jól játszani, és amint formába lendül fizikailag, a gondolatait pedig a kosárlabda köré kezdi el összpontosítani, helye lesz a ligában. A tréner elmondta, hogy nagyon utálja, hogy az emberek milyen gyorsan képesek hátat fordítani annak, aki a padlóra kerül. Elmondása szerint Odom jó srác, jó csapattárs, tavaly senkinek nem volt vele semmi gondja, mindenki szerette. Azt is hozzátette, hogy nagyon nehéz időket él meg a kosaras, és ez már így van egy ideje, ez pedig szinte agyonnyomja őt. Sajnálja, de reméli a legjobbakat vele kapcsolatban.

Szinte hihetetlen, de megint letartóztatásba került egy NBA-játékos - ezúttal a Boston Celtics fiatal erőcsatára, Jared Sullinger, akit a szokásos bántalmazással vádolnak, berendezés megrongálása és szemtanúk inzultálása mellett, akik látták, amint a kosaras a barátnőjével veszekszik, nem éppen irodalmi stílusban. Az eset szombat este történt, és a játékos önként jelentkezett a rendőrségen ma. A Celtics vezetősége közleményben tudatta, hogy csalódott a vádak hallatán, míg Sullinger a csapaton keresztül tudatta, hogy nagyon szégyelli magát, és tudja, hogy ezzel szégyent hozott nemcsak magára, de a barátnőjére, a családjára, a csapatra, a csapattársaira és a szurkolókra is, ezután pedig elnézést kért.

Sam Amico (FOX Sports Ohio) forrásai szerint Sebastian Telfair iránt három csapat érdeklődik - a Los Angeles Lakers, a San Antonio Spurs és a Boston Celtics.

Ian Begley (ESPN New York) úgy tudja, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a New York Knicks egyelőre biztosan nem akarja leigazolni az irániak centerét, Hamed Haddadit.

Chris Haynes (CSNNW) információi szerint megvan Ron Adams utódja Tom Thibodeau szakmai stábjában. Adams - aki a Chicago Bulls vezetőedzőjének jó barátja volt - töltötte be az első számú segédedző posztját tavaly, idén nyáron azonban távozott a csapattól, helyét pedig Adrian Griffin vette át - Griffin eddig is Thibodeau stábjában dolgozott, de nem ilyen előkelő pozícióban.

A hollandiai Rotterdamban a Euromast tetejéről, 98 méteres magasságból próbálkoztak a kosárra dobással. Állítólag a 62. próbálkozás lett ez:

 

Délelőtti hírek

A 90-es évek egyik legnagyobb irányítója, Gary Payton Marc J. Spearsszel (Yahoo Sports) beszélgetett. Az interjú során felmerült, hogy milyen volt Michael Jordant fogni, és az egykori Seattle-i csillag szerint azok könnyebb ütközetek voltak számára. Többször sikerült felidegesítenie minden idők legjobbját, igaz, Payton elmondása szerint Jordan tudta, hogy milyen tehetséges, és hogy bármire képes a pályán, amit csak akar. Nála, és az olyan játékosoknál, akik visszabeszéltek az ő trash talkjára, sokkal nehezebb volt fogni John Stocktont, ugyanis ha valaki belement a szócsatába, az Payton játékát egy másik szintre emelte, Stockton viszont mindig csendben maradt, így nem tudott róla semmit. A Jazz irányítója csak a dolgára figyelt, csinálta az elzárás-leválásokat Karl Malone-nal, aminek általában kosár lett a vége.

Payton azt is elmondta, hogy szerinte jobb kosárlabdázó volt Stocktonnál az atletikus képességeket, és minden tudását figyelembe véve, a Utah legendája viszont sokkal okosabb játékos volt bárkinél. Szerinte ő több mindent tudott, jobb képességei voltak, Stockton viszont pontosan tudta, hogyan kell ezt a játékot játszani, és ez volt a legnagyobb különbség közte és a többi irányító között.

Nem véletlenül történt a beszélgetés, ugyanis Payton vasárnap este kerül majd be a Hírességek Csarnokába. A mai irányítók közül Deron Williamst és Rajon Rondót kedveli a legjobban. Williamst azért, mert szerinte hasonló mentalitása van a Nets irányítójának, mint volt neki, és bár nem védekezik úgy, mint tette azt a Sonics egykori játékmestere, a pálya mindkét oldalán mindent belead. Rondóval kapcsolatban annyit mondott, hogy nem tud úgy pontot szerezni, ahogyan anno ő, viszont minden mást ugyanúgy csinál.

Spears rákérdezett arra is, hogy mit érzett akkor, amikor felmerült, hogy a Sacramento Kings Seattle-be költözik, aztán mégsem így történt. Payton azt mondta, hogy mikor Kevin Johnson erőteljesen a színre lépett, és elkezdte összehozni azt a befektetői csoportot, amely végül Sacramentóban tartotta a Kingst, akkor tudta, hogy nem lesz költözés. Szerinte ha egy csapat nagyjából hasonló feltételeket tud nyújtani, mint egy olyan város, amelyik csak szeretne magának egy együttest, akkor az NBA nem fogja elvenni tőle a gárdát. A liga is tudja, hogy Seattle-ben nagyon fáj az embereknek, hogy a SuperSonics elköltözött, de Seattle városi vezetése nem tette meg a megfelelő intézkedéseket akkor - azokat, amiket most Johnsonék igen -, Oklahoma City jobb körülményeket tudott nyújtani a csapatnak. Ettől függetlenül persze reménykedik, hogy sikerül egyszer újra NBA-csapatot vinni az észak-nyugat amerikai városba.

Mivel volt a Los Angeles Lakers játékosa is, ezért elkerülhetetlen volt a Dwight Howard távozásával kapcsolatos kérdés is. Payton erre annyit felelt, hogy ez egy egyéni döntés volt, amihez joga volt a centernek. A csapat tudta, hogy mibe megy bele, kockáztattak és veszítettek. Kobe Bryantet agyondicsérte, de azt is elmondta, hogy szerinte már kifelé megy a ligából. Szerinte szenvedni fog a Lakers, nehéz idők jönnek a szurkolók számára, de vissza fognak térni az elitbe, most viszont egy olyan átalakuláson mennek keresztül, amelyen muszáj túlmenniük nekik is.

Az a kérdés is felmerült, hogy melyik idegesíti jobban - a Lakers színeiben, a Pistons ellen elveszített 2004-es döntő, vagy a Sonics színeiben, a Bulls ellen elbukott 1996-os. Payton a másodikat választotta azért, mert szerinte el sem hitték, hogy van esélyük nyerni. Örültek, hogy ott vannak a döntőben minden idők legjobb alapszakaszát futó Chicago ellen, de azt elfelejtették, hogy ők is nyertek abban az évben 66 meccset. Sokkal inkább kellett volna magukban hinni, mert mire ráeszméltek erre, addigra már 0-3-mal álltak. Sérült is volt, amit senki nem tudott, és nem is akarta senki, hogy tudja. Nem kellett volna Jordan ellen védekeznie emiatt, és akkor ki tudja mi lett volna.

Egy játékosmegfigyelő a FOX Sport Arizonának Michael Beasley problémáiról beszélt. A scout szerint amikor nincs nála a labda, akkor a Phoenix Suns kiscsatára egész egyszerűen nem foglalkozik eleget a meccsel. Csak rövidebb időszakokra képes figyelni, és mivel ez igaz a pálya mindkét végére, ezért a játéka megöli azt, amit a csapata próbál elérni akár támadásban, akár védekezésben - legyen szó váltásokról, kizárásról, ember-ember elleni védekezésről vagy egy jó ütemű, megfelelő energiabevitellel eszközölt betörésről. A megfigyelő szerint Beasley fizikai felépítése és adottságai abszolút alkalmasak lennének, hogy az NBA-ben is sikeres legyen, de tűz nélkül játszik, így bukásra van ítélve.

A scout azt is hozzátette, hogy nemcsak a labdától távol van ezzel gond, mert még amikor nála van a labda is lehet ezeket a periódusokat látni egy-egy gyűrű közeli befejezésnél - tavaly egyébként mindössze 48.7%-kal dobott 2.5 méternél közelebbről, az elképesztően gyenge statisztikának minősül. Sokan egyébként azt mondják, hogy nincs igazi posztja a ligában, és nem igazi kiscsatár, ami a játékosmegfigyelő szerint is igaz részben, hiszen védekezésben a nagyobb gondjai a periméteren vannak. Az erőcsatárok ellen sem túl jó hátul, viszont a scout szerint nagyon sokan játszanak a mai ligában négyest az ő felépítésével hasonló adottságokkal.

A Toronto Raptors jelenleg 14 játékossal áll, miután szabadlistára tették Quentin Richardsont. Doug Smith (Toronto Star) forrásai szerint a csapat nem is tervezi, hogy betöltené a 15. helyet a keretben, nem akarnak senkit ilyen céllal meghívni az edzőtáborukba.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus