Hírmorzsák 2013-09-05 (11:15)

A Cleveland Cavaliers új centere, Andrew Bynum már bemutató-sajtótájékoztatóját követően a városba költözött, és azóta készül a következő szezonra. Bár a center úgy érzi, hogy minden rendben halad, nem biztos abban, hogy kész lesz visszatérni az előírt időpontban, és csak arra figyel, hogy folyamatosan javuljon egészségügyi állapota és játéka is.

 Bynum a The Plain Dealernek azt nyilatkozta, hogy ez egy folyamat, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a szezon kezdetére készen álljon a visszatérésre, és erre jó esélye is van azzal a programmal, amit a Cavaliers készített neki. Optimista, mert ott áll a rehabban, ahol kell. Természetesen nagyon szeretne játszani, de csak kis lépésekben halad előre, azt teszi, amit a csapat és az orvosok mondanak neki. Ő végzi a feladatát - minden nap edz, és a jó irányba halad érzése szerint. A középjátékos egyelőre nem edzhet teljes intenzitással, de egy héten hat napot, egy nap három órát igen.

A Golden State Warriors erőcsatárának, David Lee-nek a tavalyi rájátszása egy csípősérülés miatt ért véget, ám a játékos úgy érzi, hogy teljesen felépült, és jobb formában van, mint valaha. Lee az Inside Bay Area Newsnak elmondta, hogy semmit nem érez már a sérüléséből, és igazából jobban érzi magát, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Úgy érzi, hogy olyan formában van már most, mint szezon közben szokott lenni. A rehabilitáció alatt leadott 5%-ot a testzsírszázalék mutatójából, de elmondása szerint ettől függetlenül ugyanolyan kemény, mint korábban. A csípőműtétje egyébként olyan korán volt, hogy semmiben nem befolyásolta az egyébként általa általában használt nyári edzéstervet.

Ugyanide tartozik, hogy a Warriors részlegesen garantált szerződést adott Dewayne Dedmonnak, így még az is elképzelhető, hogy a kosaras megmarad az oaklandiek keretében az alapszakaszra is. Dedmon a USC-ről érkezett, harmadik éve után jelentkezett a draftra - az elmúlt szezonban 6.7 pontot és 7 pattanót átlagolt -, de nem kelt el. Az előbb említett Lee, Andrew Bogut, Festus Ezeli, Marreese Speights és Jermaine O'Neal mögött ő lehet a hatodik számú magasembere a Golden State-nek.

A People Magazin két forrásra hivatkozva azt állítja, hogy Lamar Odom bejelentkezett egy alkohol- és drogelvonó központba. Az egyik forrás szerint Odomnál most jött el a felismerés, rájött, hogy segítségre van szüksége. Mint ismeretes, függősége már okozott problémákat a családján belül is, de valószínűleg emiatt nem kelt el a szabadügynök piacról sem, múlt héten például le is tartóztatták. A játékos még 2003-ban azt nyilatkozta, hogy nem tudja magát kordában tartani Los Angelesben, olyan életet élt, és olyan dolgokhoz volt hozzáférése - mondta mindezt azután, hogy kétszer is megbukott az NBA drogtesztjén 8 hónapon belül.

Alex Kennedy-től (Hoopsworld) származó információk következnek - tehát helyén kezelendőek -, de az újságíró forrásai szerint a New York Knicks, a Milwaukee Bucks és a Miami Heat érdeklődik Hassan Whiteside iránt. Ugyancsak Kennedy tollából származik, hogy a Lakersnek nem kellő Devin Ebanks kegyeiért az Orlando Magic, a Dallas Mavericks és az Atlanta Hawks száll harcba.

A Brooklyn Nets segédedzője, Joe Prunty vezetőedző akar lenni a közeljövőben. Prunty az ESPN-nek azt mondta, hogy a kérdésre egyértelmű igen a válasz, viszont jelenleg csak arra a feladatára koncentrál, ami majd olyan helyzetbe juttathatja, hogy egyszer vezetőedző legyen, ez pedig az, hogy minél jobb szerepléshez segítse a Nets gárdáját. Prunty egyébként Nagy-Britannia szövetségi kapitánya is, tegnap nagy meglepetésre verték Izraelt egy erősen tartalékos csapattal is.

NBA-sek az Európa-bajnokságon

Tegnap este még négy meccset játszottak az Eb-n. A németek hatalmas meglepetésre verték a franciákat, amihez nagyon kellett a 2010-es draft 31. helyén választott Tibor Pleiss 11 pontos, 7 pattanó teljesítménye - játékjoga jelenleg az Oklahoma City Thundernél. A túloldalon majdnem mindenkinek van kötődése az NBA-hez, a legjobb Tony Parker lett (18 pont, 4 gólpassz, 7 kiharcolt fault), Mikael Gelabale jutott még 10 fölé (11 pont, 3 szerzett labda), de sokat mondó, hogy a legnagyobb sztárok, Parker, Nic Batum és Boris Diaw zártak a leggyengébb +/- mutatóval, sorrendben -15-tel, -14-gyel és -19-cel.

A kicsit lesajnált szerbek végig vezetve verték a litvánokat a három NBA-hez köthető emberükkel. Nenad Krsztics (20 pont, 9 pattanó, 6 kiharcolt fault), Nemanja Nedovics (14 pont, 5 pattanó, 3 gólpassz, 6 kiharcolt fault) és Nemanja Bjelica (13 pont, 8 pattanó, 5 kiharcolt fault) voltak messze a legjobbak déli szomszédainknál - Nedovics a Warriors játékosa lesz ősztől, Bjelica játékjoga pedig 2010 óta a Minnesota Timberwolvesé. A túloldalon gyengén szerepeltek a számunkra érdekes egyének. Linas Kleiza szokásos módon sokat lőtt, keveset talált (8 pont, 3 pattanó, 3/11-es mezőny), Jonas Valanciunasra nagyon könnyen fújták a faultokat (11 perc, 2 pont, 2 pattanó), míg Donatas Motiejunas alig kapott lehetőséget (3 perc, vonal mindenből). Valanciunasnak egyébként a FIBA Europe átadta a 2012-es év legjobb fiataljának járó díjat a meccs előtt.

A szlovénok vért izzadva tudták csak legyűrni a cseheket. Goran Dragicnak (8 pont, 9 gólpassz, 6 eladott labda, 3/15-ös mezőny) és Bostjan Nachbarnak (9 pont, 5 pattanó, 5 kiharcolt fault, 3/12-es mezőny, 2/6-os büntető) sem ment, és akkor még finoman fogalmaztunk, utóbbi gyenge büntetőzése miatt még az is benne volt, hogy a házigazda kikap a végén. A túloldalon a két washingtoni, Jan Vesely (17 pont, 7 pattanó, 3 blokk) és Tomas Satoransky (14 pont, 4 pattanó, 4 gólpassz, 5 kiharcolt fault) vitték a prímet, igaz, utóbbi egyelőre még csak szeretne bekerülni a ligába. A nagy öreg Jiri Welsch-nek kifejezetten nem ment a dobás, viszont a játék többi részében hasznos volt (3 pont, 5 pattanó, 5 gólpassz, 2 szerzett labda, 1/8-as mezőny)

Az olaszok viszonylag simán verték az oroszokat, bár a vége meleg lett. A Detroit Pistons új szerzeménye, Gigi Datome 25 ponttal és 8 pattanóval mutatkozott be új kenyéradójának, de jó volt Marco Belinelli is (16 pont, 5 gólpassz, 7 kiharcolt fault, 4 eladott labda), Travis Diener viszont a vártnál kevesebbet tett talán hozzá (6 pont, 4 gólpassz, 2/7-es mezőny). A túloldalon Alekszej Sved volt a legjobb (17 pont, 5 gólpassz, 7 kiharcolt fault), de az ex-portlandi Szergej Monya is szorosan ott volt mögötte (13 pont, 5 pattanó, 3 blokk). Szergej Karaszev majdnem a meccs felét lejátszotta, de kevés sikerrel (3 pont, 4 pattanó, 1/6-os mezőny).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus