Hírmorzsák 2013-09-17 (22:30)

LeBron James Miamibe igazolása óta nem képviselte más a keleti konferenciát az NBA-döntőben, mint a Miami Heat, Steve Kerr szerint azonban ez idén változni fog. Szerinte érzelmileg nagyon nehéz dolguk van, nem könnyű évről-évre újratöltődni, és ugyanannyira akarni a sikert. Kerr szerint a Heaten plusz nyomás is van, mert nap mint nap folyamatosan kritikákkal kell szembenézniük. Számításba kell szerinte venni azt is, hogy Dwyane Wade és Chris Bosh egészségi állapota is problémás, úgyhogy szerinte idén nem a Heat kerül be keletről a döntőbe, hanem volt csapata, a Chicago Bulls.

A Showtime Lakers egyik alapja, James Worthy a Los Angeles Daily News-zal beszélgetett Kobe Bryantről és az ő visszatéréséről. Worthy szerint az lesz a legnagyobb kérdés, hogy képes lesz-e Kobe visszavenni. 17 éve van már a ligában nagyon sok csatát megélt, és ezek alatt nagyon sok sérülést szedett össze, ami a testét megviselte. A kérdés Worthy szerint az, hogy talál-e olyan játékstílust majd magának, amivel a többieknek kicsit nagyobb teret enged. Azt is hozzátette az egykori kiváló kosaras, hogy szerinte Bryant nem ember, hanem valami idegen bolygóról jött, és biztos benne, hogy teljesen felépül és nagyon jól fog játszani.

A Lakershez kapcsolódik, hogy Mark Medina (Los Angeles Daily News) úgy tudja, a csapat egy héten belül vizsgálja majd Ryan Kelly ügyét és állapotát. Az idén draftolt magasember jobb lábával vannak gondok, és egyelőre még az együttesnél nem döntöttek, kap-e esélyt Kelly arra, hogy az alapszakaszra is maradhasson náluk.

Jared Jeffries visszavonult - a játékos maga erősítette meg az információt Chris Haynesnek (CSNNW). Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) számolt be arról először, hogy a 31 éves ex-játékos karrierje további szakaszába lépett, mikor elfogadta a Denver Nuggets játékosmegfigyelői ajánlatát. Jeffries Haynesnek azt is elárulta, az a célja, hogy az NBA történetének legfiatalabb GM-je legyen, azaz hamar akar felfelé törni.

A Brooklyn Nets új kettese, Jason Terry új tetkót csináltat majd magának. Mint ismeretes, egy éve, mikor a Boston Celticsnél kötött ki, magára varratta a Celtics logóját. Egy évre rá elcserélték, és úgy néz ki, nem lett több esze - vagy a teljes ligát be akarja gyűjteni -, ugyanis új "szerzeményéről" egyelőre annyit tudni, hogy egy "BK All Day" felirat lesz. Hogy hol, azt egyelőre nem árulta el a kosaras.

Ha már szóba került a Boston, akkor hozzájuk tartozik, hogy a Fab Melóért megszerzett Donte Greene-t a játékos ügynöke szerint nem sokára kiteszik a keretből - nem meglepő ez, hiszen tudott volt, hogy csak azért cseréltek, mert a brazil center szerződése garantált volt, Greene-é pedig nem. Az ügynök szerint a játékosnak Kínából már van is ajánlata, amit alá is írnak, amint a Celtics hivatalosan is megválik majd Greene-től.

A New Orleansban tavaly borzasztó szezont záró Austin Rivers a nola.com riporterével beszélgetett. Elmondása szerint nagyon várja a szezont, mert soha nem érezte még ennyire jól magát. Tavaly csak próbálta felmérni a terepet, de nem nagyon sikerült hozzászoknia az NBA-hez, most azonban 100%-ig magabiztos, úgyhogy amikor először feldobják a labdát, már semmi másra nem gondol, csak arra, hogy győzzön a csapata és hogy minél jobban érezze magát a parketten.

Az Orlando Magic játékosa Mo Harkless a Hoopsworlddel beszélgetett arról, mit csinált a nyáron. A játékos azt nyilatkozta, hogy az off-szezon első felében főleg erőnléti edzéseket végzett, próbált javítani labdakezelésén, mostanában pedig már többet foglalkozik a dobásával. Elmondása szerint folyamatosan szeretne fejlődni, és van pár egyéni célja, amit el akar érni a szezon folyamán. Nagyon reméli, hogy egy jó éve jön, és szerinte minden csak rajtuk múlik - úgy érzi, hogy ha mindenki egészséges, akkor egész sok meccset nyerhetnek.

A New York Knicks a héten több mini-edzőtábort is tartott már. A hírek szerint továbbra is magasembert keresnek, ugyanis Ian Begley (ESPN New York) forrásai úgy tudják, hogy a megnézettek között volt Ike Diogu, Josh Powell és Cole Aldrich is, de Jared Zwerling (Bleacher Report) állítása szerint részt vett a privát edzéseken DeSagana Diop is.

Március legvégén törte el lábát Kevin Ware, a Louisville egyetem játékosa, kevesebb mint hat hónappal később azonban újra zsákolt a fiatal kosaras:

 

Délelőtti hírek

A Los Angeles Lakers sztárja, Kobe Bryant jól halad a rehabilitációval Achilles-ínszakadását követően, ám nagyon úgy néz ki, hogy az előszezont így is teljes egészében ki kell hagynia majd. Az aranysárga-lilák szóvivője azt nyilatkozta a sajtónak, hogy Bryant eddig minden kitűzött célt sikerrel és időben vett, teljes felépülésre számítanak esetében, viszont azt akarják, hogy megerősítse magát nemcsak az Achillesénél, de a lábánál, a térdénél és a hátánál is. A szóvivő azt is elmondta, visszatérési időpontot nem mondanak, amíg Kobe nem kezd el teljes intenzitással futni és kosarasedzéseket végezni, úgyhogy egyelőre nem tudni, hogy az október 29-ei, Los Angeles Clippers elleni szezonnyitón ott lesz-e.

Szintén a Lakershez tartozik, hogy hivatalosan is leigazolták Marcus Landry-t. Carl Landry öccse a 2009-es draftot követően megfordult a Knicksnél és a Celticsnél is, az előző három év nagy részét pedig a D-Ligában, a Reno Bighornsnál és a Maine Red Clawsnál töltötte, de megfordult Kínában, Venezuelában, Puerto Ricóban, és volt egy rövid ideig Hanga Ádám csapattársa is a spanyol Manresánál. Idén a Lakers nyári ligás csapatában kifejezetten jó benyomást tett a nézőkre, szakértőkre, ennek köszönhetően kapott egy lehetőséget, hogy csapatba verekedje magát.

Alex Kennedy (Hoopsworld) forrásai szerint Patrick O'Bryant a Charlotte Bobcatsnél kezdi meg az edzőtábort. A center 2006-ban még a 9. választott volta drafton, ám mindössze négy évet húzott le a ligában, alig játszott akkor is, mikor pályára került, legutóbb pedig a litván Lietuvos Rytasnál pattogtatott. Ugyancsak a Bobcatsnél száll majd harcba egy alapszakaszhelyért a VCU-ról érkező Troy Daniels is. A hátvéd tavaly 40.3%-kal dobta a triplákat, és bár a Jazznél és a Pacersnél is járt próbajátékon, a drafton nem kelt el.

A New York Knicks megpróbál rizikózni, legalábbis Jared Zwerling (ESPN) információi alapján, ugyanis meghívták az eheti mini-edzőtáborukba Ricky Davist. A lassan 34 esztendős, 12 NBA-szezonja alatt 13.5 pontot átlagoló Davist januárban egyébként már megnézte a Minnesota, ők azonban Mikael Gelabale mellett döntöttek, ami ki is borította kicsit Davist - a játékos a Grantlandnek azt nyilatkozta, hogy együtt játszott a francia kiscsatárral Franciaországban, a TWolves pedig egész szezonra leigazolta vetélytársát, ez nagyon rosszul esett neki.

A New York Post úgy tudja, a liga alapos vizsgálatot hirdetett el Andrej Kirilenko Brooklyn Netsbe igazolásával kapcsolatban, de tisztának találták a klubot. Az orosz kosaras tavaly is 10 millió dollárt keresett a Minnesota Timberwolvesnál, idén is ugyanez lett volna a felállás, de ő inkább évi 3.1 millió dollárért a Netset választotta, ezzel sok mindenkiből haragot és kétkedést váltott ki - sokan gondolták úgy, hogy a tulajdonos, Mihail Prohorov fű alatt plusz juttatásokat ad Kirilenkónak, ez az NBA-ben szigorúan tilos. A liga kihallgatta az érintett személyeket, például a csapat vezetőségi tagjait is, és az egyik forrás szerint nagyon alaposak voltak, mindennek utánajártak.

A Forbes magazin idén is lehozta a 400 leggazdagabb amerikai listáját, amelyen 14 NBA-tulajdonos kapott helyet. A legtehetősebb a Microsoft egyik társalapítója, Paul Allen, akinek 15.8 milliárd dollár a vagyona - ezzel is csak 26. a listán -, és a Portland TrailBlazers mellett a Seattle Seahawkst is ő birtokolja. A további, listán szereplő nevek: Rick DeVos (Magic, 6.8 milliárd) Stan Kroenke (Nuggets, 5.3 milliárd), Micky Arison (Heat, $5.9 millárd), Dan Gilbert (Cavaliers, $3.9 milliárd), Charles Dolan (Knicks, $3.3 milliárd), Tom Gores (Pistons, $2.7 milliárd), Mark Cuban (Mavericks $2.5 milliárd), Josh Harris (Sixers, $2.5 milliárd), Robert Pera (Grizzlies, $1.95 milliárd), Herb Simon (Pacers, $1.95 milliárd), Donald Sterling (Clippers, $1.9 milliárd), Glen Taylor (Timberwolves, $1.7 milliárd) és Tom Benson (Pelicans, 1.3 milliárd).

Mint ismeretes, Kosta Koufost a nyáron megszerezte a Memphis Grizzlies többek között Darrell Arthurért cserébe - David Aldridge (nba.com) forrásai szerint már négy éve figyelte a Memphis a görög centert, régóta szerették volna megszerezni. Koufos csökkentheti Gasol játékperceit és a rá nehezedő nyomást, de Aldridge szerint lehetnek olyan szituációk is, mikor egymás mellett játszik majd a két ötös.

A Washington Wizardsnál a kinevezések napja volt a tegnapi. Tommy Sheppard lett a kosárlabdával kapcsolatos döntések részlegének elnöke, Marc Eversley a játékosmegfigyelés vezetője, Frank Ross a játékosok ügyeivel foglalkozó vezető, Greg Ballard feljebb lépett a játékosmegfigyelők ranglétráján, Thomas Knox felel ezentúl a kosarasok teljesítményéért és rehabilitációjukért, Ed Tapscott a játékosok különböző programjait intézi majd, Pat Sullivan segédedző lett, Brett Greenberg a magasabb szintű statisztikákért felel, illetve a fizetési sapka körüli szabályok értelmezésében segít majd, Bryan Oringher videókoordinátor lett, Ryan Richman pedig az ő segédje.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus