Hírmorzsák 2013-10-08 (22:00)

Az Indiana Pacers egy éves önkéntes távollétből visszatérő elnöke, Larry Bird saját elmondása szerint maga sem gondolta volna, hogy ilyen hamar újra munkába áll. Bird Ken Bergernek (CBS Sports) azt mondta, hogy soha nem álmodott arról, hogy visszatér, főleg nem ilyen gyorsan, de úgy gondolja, az, hogy elhagyta a csapatot, a legjobb dolog volt, amit az utóbbi években tett. Eltávolodott, feltöltődött és csak nézte a csapat játékát. Az elnök azt mondta, hogy nem volt nehéz otthagynia a Pacerst, mert tudta, hogy jó csapatuk van, és jó helyzetben vannak a jövő szempontjából is.

Újabb tréner az ESPN csatorna stábjában - a Philadelphia Sixerstől menesztett Doug Collins az "NBA Countdown" nevű műsorban lesz szakértő Magic Johnson, Jalen Rose és Bill Simmons mellett. Az ex-edző azt nyilatkozta, hogy az ESPN-nek vezető szerepe van abban, hogyan látják a játékot a nézők, ezért szeretné megosztani gondolatait a műsorban. Szerinte nagyon jó munkakörnyezetet fognak kialakítani új kollégáival.

A Dallas Mavericks vezetőedzője, Rick Carlisle nem sokat teketóriázott, az egész csapat előtt jelentette ki, hogy új centerük, Samuel Dalembert kondija elfogadhatatlan, majd ugyanezt a média felé is tolmácsolta. Carlisle a Dallas Star-Telegramnak elmondta, hogy a centernek tovább kell dolgoznia, hogy a jelenleginél sokkal jobb formába kerüljön. Nincs olyan állapotbanban, amilyenben kellene, hogy legyen, és szükségük lenne rá. Ma hajnalban nagyon szenvedett a pályán Dalembert az edző szerint, és Carlisle úgy gondolja, hogy ez a kondíciója miatt van, így a következő három hétben ebből a szempontból szintet kell lépnie. A center azt mondta, hogy az edzőtábor első napján megsérült, mikor ráesett a hátára egy csapattársa. Dalembert szerint butaságot csinált, tovább akart játszani ahelyett, hogy kihagyott volna pár napot, és akkor most teljesen egészséges lenne.

A New Orleans Pelicans új dobóhátvédjéről, Tyreke Evansről még mindig nem tudni semmi pontosabbat, további vizsgálatokra, illetve orvosi szakvéleményekre várnak ügyében. Evans még a Houston elleni előszezon meccsen ficamította ki bokáját, és a röntgen nem mutatott ki törést.

 

Délelőtti hírek

A Boston Celtics új vezetőedzője, Brad Stevens ma hajnalban mutatkozott be a bostoniak kispadján, és bevallotta, hogy a teljes előszezonra szüksége lesz ahhoz, hogy hozzászokjon az NBA-hez - ő a Butler Egyetemen dolgozott az elmúlt években. Stevens Chris Forsbergnek (ESPN) azt nyilatkozta, hogy teljesen más a két liga, már csak azért is, mert itt nem 40, hanem 48 percig tart egy meccs, és teljesen máshogy kell például az időkérésekkel is játszani, azt is hozzátette azonban, hogy meg fogja szokni ezt. Nem csak a 8 plusz perc miatt másabb a meccsek ritmusa a vezetőedző szerint, hanem a 24 másodperces támadóidő miatt is, mert ezáltal sokkal több támadás van egy meccsen. Reméli, hogy ennek a ritmusnak a felvétele, ha nem is sikerül a hátralévő 7 előszezonmeccsen, akkor sem tart majd sokkal több ideig.

A Celticshez tartozik még, hogy Kris Humphries Mark Muprhy-nek (Boston Herald) nyilatkozott arról, hogy egyáltalán nem érdeklik a cserepletykák. Az erőcsatár szerint ha a holnapra gondol valaki, akkor nem tud koncentrálni a jelenre, arra, ami most fontos, ez pedig a kosárlabda. Humphries szerint mindenkit elcserélhetnek a ligában, kivéve azt, akinek no-trade vétójoga van, úgyhogy ez az üzlet része.

A ma hajnali meccsekkel kapcsolatban érdekesség, hogy a CSZKA Moszkva harmadik európai csapatként volt képes arra, hogy egy NBA-ben szereplő együttest Amerikában verjen meg - 108-106-ra győzték le a Minnesota Timberwolves együttesét hosszabbításban. Legjobbjuk a szerb irányító, Milos Teodoszics volt, aki 26 ponttal és 9 pattanóval segítette őket, a volt NBA-sek közül pedig Jeremy Pargo 11 ponttal és 7 gólpasszal, Nenad Krsztics 13 ponttal és 7 pattanóval, Viktor Hjapa pedig 11 ponttal, 8 pattanóval és 6 gólpasszal járult hozzá a sikerhez. Azt se felejtsük el, hogy a moszkvaiakat irányító Ettora Messina két éve Mike Brown segédje volt a Los Angeles Lakersnél.

A Sacramento Kings magasembere, DeMarcus Cousins sietett jó pontokat szerezni a jelenlegi szakmai stábnál - és ezzel egy időben szólta le a korábbiakat. Azt kérdezték ugyanis a nemrég hosszabbító centertől, hogy hány fajta támadójátéknak volt részese a Kingsnél eddigi pályafutása alatt, amire Cousins csak annyit mondott, hogy igazából ez az első, amiben most játszanak. Edzője, Michael Malone annyit mondott az újságíróknak, hogy minden előszezonmeccsen más felállásban fog kezdeni, és csak később tudja megmondani, hogy hogyan fog felállni a kezdőötös a nyitónapon.

Sam Amico (FOX Sports Ohio) forrásai szerint a Portland TrailBlazers erősen gondolkodik Daniel Gibson leigazolásán most, hogy hosszú hetekre, sőt, több hónapra is elvesztették CJ McCollumot egy lábtörés miatt. Ugyancsak az oregoniakhoz tartozik, hogy 5 éves megállapodást kötöttek a McDonald's-cal. Minden egyes meccsen, amikor 100 pont fölé jutnak, ingyen kaját kapnak a nézők.

A Dallas Mavericks is lejátszotta első meccsét hajnalban, a New Orleans Pelicans volt az ellenfelük. A texasiak vezetőedzője, Rick Carlisle nem számolhatott sem Jose Calderonnal, sem Shane Larkinnal, sem Devin Harrisszel, így az izraeli Gal Mekellel kellett kezdenie. Carlisle még a meccs előtt azt nyilatkozta, hogy meglátja, mennyire tud felszínen maradni játékosa, miután belökik a mély vízbe. A tulajdonos, Mark Cubannek is volt egy-két viccesen odaszúrt beszólása. Ő azt kérdezte, hogy tényleg Mekel kezd-e, majd mikor mondták, hogy igen, akkor annyit mondott, hogy jó neki, biztos senki más nem hadra fogható. Mekel egyébként nem volt túl jó, mindössze 1/5-ös mezőnymutatóval, 2 ponttal, 5 pattanóval, 5 gólpasszal és 5 eladott labdával zárt.

A Miami Heat egykori 1/2-ese, Michael Beasley ügynököt váltott - elhagyta Jeff Schwarzot és érdekeit ezentúl az A3 Allegiant Athletic Agency ügynökség fogja képviselni.

A Los Angeles Lakers kiscsatárának, Wesley Johnsonnak nem kezdődik szerencsésen az előszezon, hiszen a Denver Nuggets ellen megsérült a bal lábfeje. Az MRI vizsgálatok alapján kiderült, hogy szalaghúzódása van, állapota day-to-day, azaz bármelyik nap vagy meccsen visszatérhet.

A Lakershez tartozik az is, hogy Chris Kaman az ESPN Los Angelesnek nyilatkozott Kobe Bryanttel kapcsolatban. Elmondása szerint mindig is utálta Kobe-t. Mikor egy ilyen játékos ellen játszott, mint Bryant, Kevin Durant vagy LeBron James, azt soha nem szerette, mert túlságosan nagy volt bennük a versenyszellem. Tisztelte ezt a tulajdonságot ellenfeleiben, de ettől még nagyon nem szeretett ellenük játszani. Kaman azt is hozzátette gyorsan, mielőtt még kitört volna a botrány, hogy amikor a saját csapatában vannak ezek az emberek, az más történet, akkor imádja őket. A center azt mondta, hogy Kobe nagyon keményen dolgozik, hogy visszatérhessen, ezt is tiszteli benne, és nagyon reméli, hogy minél előbb újra a pályán lehet csapattársa.

Bár mindhármójukról lehetett sejteni, de a New York Knicks vezetőedzője, Mike Woodson tegnap este bejelentette, hogy JR Smith, Amare Stoudemire és Jeremy Tyler is kihagyja a csapat első három előszezonmeccsét. Woodson utóbbival kapcsolatban azt is leszögezte, hogy attól még, mert Tylernek a szerződése részlegesen garantált, egyáltalán nincs biztos helye a gárda alapszakaszkeretében.

Ha már szóba került a Knicks, akkor egy kis könyvajánló: Metta World Peace "The Malice at the Palace" címmel könyvet ad ki jövő nyáron, amelynek témája természetesen az ominózus botrány a Detroit Pistons - Indiana Pacers meccsen.

Amikor a Utah Jazz az idei draft 27. helyén Rudy Gobertet választotta, úgy tekintettek rá, mint hosszútávú projektre, a középjátékos azonban állítólag olyan jól teljesít az edzéseken, hogy ha így folytatja, inkább előbb lesz a rotáció tagja, mint utóbb. Tyrone Corbin vezetőedző azt nyilatkozta, hogy minden attól függ, hogyan halad tovább Gobert fejlődése. Ha segíteni tud nekik a pályán, akkor játszani fog - ha úgy fejlődik tovább, ahogy az első hétben, akkor rendben lesz Corbin szerint. A tréner szerint meg kell nézniük, hogyan teljesít meccsszituációban, hogyan tudja a megtanult dolgokat ott is alkalmazni, ez a következő lépés.

Újabb volt-NBA-s szerződött Kínába, ugyanis Von Wafer visszatér az országba, miután aláírt a Shanghai Sharks együttesével. Tavaly a Xinjiang Flying Tigersnél 34 meccsen 26.4 pontot átlagolt, és bár a Miami Heat állítólag érdeklődött iránta, ez volt az összes pletyka vele és az NBA-be való visszatérésével kapcsolatban. Szintén Kínában folytatja az irániak kiválósága, Hamed Haddadi is - a középjátékos a Sichuan csapatának játékosa lesz.

És LeBron James Jr. szülinapi tortája:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus