Hírmorzsák 2013-10-27 (20:45)

Camby talpát megműtötték, a Rockets holnap kiteszi keretéből - de maradhat a csapat környékén. Rasual Butlert mégis megtartja a Pacers Granger sérülése miatt. Noah és Hinrich is edzett, a center biztos benne, hogy játszik a szezonnyitón. Rose szerint sokakat meglepett azzal, milyen jó formában tért vissza, dicsérte őt Thibodeau is. Ed Davis mégsem kap hosszabbítást?

Lehet, hogy Marcus Camby-t többet már nem látjuk a pályán, ugyanis Jonathan Feigen (Houston Chronicles) forrásai szerint a Houston Rockets a holnap napon kiteszi őt keretéből. A veterán center bal lábfejében elszakadt a talpínszalag, és miután a teljes előszezont és edzőtábort kihagyta Camby, még most sem egészséges, nem tud bekapcsolódni a munkába, ezért úgy döntött, hogy megműtteti magát, ami 2-3 hónapra kivonta a forgalomból a kosarast. Feigen úgy tudja, van rá esély, hogy a szezon későbbi részében újra leigazolják majd, de arra is, hogy az edző stábhoz csatlakozik, a játékosok fejlesztésével lesz elfogadva - a hírek szerint Kevin McHale vezetőedző bármilyen minőségben szívesen látná viszont.

Cadace Buckner (Indianapolis Star) információi szerint az Indiana Pacers megváltoztatta korábbi elképzelését. Arról még délután beszámoltunk, hogy Frank Vogelék eredetileg 13 játékossal akartak nekivágni a szezonnak, de úgy tűnik, hogy Rasual Butlert mégis megtartják, így 14 fővel kezdik meg az alapszakaszt. Az is közrejátszhat ebben a döntésben, hogy Danny Granger sérülten kezdi majd az évet, az első két meccsen biztosan nem játszhat, de ha hamar felépül, és egészséges tud maradni, akkor Butler rövid időn belül szabadlistára kerülhet.

A Chicago Bulls két játékosa, Joakim Noah és Kirk Hinrich is edzett, mindketten teljes értékű munkát végeztek, és az ütközések is megengedettek voltak mindkettejük esetében. Noah azt mondta, hogy 100%-ig biztos benne, hogy ott lesz a Miami Heat elleni szezonnyitón.

Szintén a Chicago Bullshoz tartozik, hogy Derrick Rose Joe Cowley-val (Chicago Sun Times) beszélgetett. Az irányító úgy gondolja, nagyon sok mindenkit meglepett azzal, hogy ilyen szinten tért vissza sérülését követően. Elmondása szerint nagyon keményen dolgozott ezért, és a kemény munka kifizetődött. Azt is hozzátette, hogy egyelőre még nincs csúcsformában, de már így is hatással tud lenni a meccsek menetére, aminek nagyon örül - ha top állapotba kerül, az lesz igazán ijesztő szerinte az ellenfelek számára.

Vezetőedzője, Tom Thibodeau is dicsérte őt. A tréner szerint nagyon könnyű meglátni Rose tehetségét, amit viszont már közel sem ilyen egyszerű, azok azok a dolgok, amiket a statisztikái mellett hozzá tud tenni a csapathoz. Thibodeau szerint a magabiztossága átragad az egész keretre, és ezt annak a munkának köszönhet, amit belefektet minden nap a kosárlabdába. A legjobb dolognak azt tartja az edző Rose-zal kapcsolatban, hogy a csapat az első számára, ez teszi játékosát olyan különlegessé.

Tegnap Gordon Haywardról derült ki, hogy igen messze áll attól, hogy még október 31-e előtt hosszabbítson, most pedig a Memphis Grizzlies erőcsatáráról, Ed Davisről hallani ugyanezt Sam Amick (USA Today) jóvoltából.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus