Hírmorzsák 2013-11-07 (11:15)

Small-ballra válthat a Knicks - Chandler kiesésével Bargnani kezdhet ötösben Carmelo mellett. Redd hivatalosan is visszavonult. Sanders verekedésbe keveredett. Kevin Martin beszólt Durantnek? Gasol tiszteli Howard döntését, hogy lelépett Houstonba. Kaman szerint Carlisle játszik a játékosaival. Deng szeretné egész pályafutását a Bullsnál tölteni, de tudja, ez nem csak rajta múlik. A Kinesio szalag mégis engedélyezett. Noel dobását megpróbálják szétszedni és rendesen összerakni ebben a szezonban. Lowry nem foglalkozik azzal, hogy nyáron szabadügynök lesz, mert szerinte attól csak rosszabbul játszana.

Mivel Tyson Chandler lesérült, ezért Andrea Bargnani kezdhet centerben a New York Knicksnél a következő hetekben, Mike Woodson vezetőedző elmondása szerint pedig gondolkodik is azon, hogy a Felton-Prigioni-Shumpert-Anthony-Bargnani ötössel álljon ki a meccseken. A tréner azt mondta, hogy mióta a ligában van, számtalanszor bebizonyosodott már, hogy működik az alacsony szerkezet, de természetesen lesznek olyan találkozók, például az Indiana vagy a Brooklyn ellen, amikor nem biztos, hogy előnyös lesz small-ball.

Woodson elmondta, hogy mivel Amare Stoudemire és Kenyon Martin játékpercei limitálva vannak, ezért az olasz kezdhet ötös poszton, Carmelo pedig négyesben - ott, ahol tavaly elég jó teljesítményt nyújtott. A külső posztokon Prigioni, Felton és Shumpert lesznek, amíg JR Smith nem lesz bevethető - egy meccs van még hátra eltiltásából, de sérült is a tavalyi év legjobb hatodik embere -, Woodson szerint ez az egyetlen járható út számukra jelenleg.

Michael Redd tegnap este hivatalosan is visszavonult. Gery Woelfel (Racine Journal Times) forrásai szerint az egykor vajkezű kosaras szeretne egykori csapatánál, a Milwaukee Bucksnál dolgozni valamilyen minőségben, de egészen biztosan nem edőként.

Szintén a Milwaukee-hoz tartozik, hogy Larry Sanders állítólag verekedésbe keveredett szombat este egy nightclubban. Sanders a mai, Cleveland Cavaliers elleni találkozót ki is hagyta - elvileg a hüvelykujja sérült, de a hírek szerint a szombati incidensnek is köze van ahhoz, hogy nem játszott. A Bucks azt a közleményt adta ki, hogy egyelőre vizsgálják az ügyet, a játékos pedig együttműködik a nyomozást vezetőkkel.

Hétfőn hajnalban a Minnesota Timberwolves dobóhátvédje, Kevin Martin azt nyilatkozta, hogy élvezi a kosárlabdát, mert senki nem akar pontkirály lenni a T-Wolvesban. Martin azóta beszélt már Kevin Duranttel erről a mondatról, és elmondása szerint nem vezette rossz szándék, nagyon tiszteli volt csapattársát, és Minnesotában Martin egyébként is arról híres, hogy a Durant által Oklahomában meghonosított győztes mentalitást próbálja átadni mostani csapatának. Durant a mai, Dallas elleni meccs előtt azt mondta, hogy ismeri Martint, tudja, hogy nem gondolt semmi rosszra.

A Los Angeles Lakers spanyol játékosa, Pau Gasol az ESPN Los Angelesnek elmondta, tiszteli volt csapattársa, Dwight Howard döntését, hogy otthagyta az aranysárga-lila klubot, és sok szerencsét kívánt neki Houstonban. Gasol szerint nagyon sok minden nem működött tavaly a Lakersnél, nem csak egy embernek, de mindenkinek nagyon nehéz éve volt. Azt nem tudja, mekkora feszültség volt a center és Kobe Bryant között, de volt köztük nézeteltérés, illetve meg nem értettség. Howard úgy döntött, ahogy neki a legjobb volt, ezt pedig tiszteletben kell tartani.

A Lakers egyébként tegnap hajnalban csapott össze a Dallas Mavericksszel, így Chris Kaman volt csapata ellen léphetett pályára. A német középjátékos a Dallas Morning Newsnak azt nyilatkozta, hogy Rick Carlisle vezetőedző játszik a játékosaival. Nagyon sokszor volt olyan, hogy mondott valamit, másnak pedig mást mondott, vagy másnap a teljesen ellenkezőjét hallotta Carlisle szájából. Nowitzkivel és Carterrel természetesen nem csinálta ez meg Carlisle Kaman elmondása szerint, de az újoncokkal vagy azokkal, akiket nem ismert, igen.

Nagyon sokat beszélgetett erről az edzővel, de egy idő után belefáradt ezekbe a beszélgetésekbe, úgy döntött, hogy jobb, ha távozik. Nagyon jól érezte magát egyébként a Mavericksnél, nagyszerű a város és a szurkolók is a német szerint. Ettől függetlenül nem mindenhol működik a dolog, ő pedig úgy érezte, hogy nem fér bele Carlisle elképzeléseibe, abba a játékba, amit a tréner megálmodott, úgyhogy úgy döntött, máshol próbálkozik.

A Chicago Bulls angol kiscsatára, Luol Deng csalódott, hogy nem sikerült megegyeznie október 31-ig a hosszabbításról csapatával, ám Chris Broussardnak (ESPN) elmondta, hogy szeretne a Bullstól visszavonulni, egész karrierjét Chicagóban játszani. Deng azt is hozzátette, nagyon sok olyan játékost ismert, látott már korábban, akiknek ugyanez volt a szándékuk, és mégsem így alakultak a dolgok. Nincs teljes kontrollja az események felett, úgyhogy lesz, ami lesz.

Bár tegnap este az NBA egyik szóvivője azt a nyilatkozatot adta ki, hogy a Kinesio szalag használata nem megengedett a liga szabályzata szerint, és Derrick Rose nem használhatja azt a mérkőzéseken, változás történt ebben az ügyben, miután megvitatták a dolgot a Játékosszakszervezet egyik képviselőjével, Jerry Stackhouse-zal.

A Philadelphia Sixers már korábban bejelentette, hogy Nerlens Noel a teljes idényt kihagyja, így megpróbálják teljesen szétszedni és újra összerakni a magasember dobómozdulatát. Brett Brown vezetőedző szerint tökéletes helyzetben vannak, hiszen van erre egy egész évük. Egy kézzel dobáltatnak Noellel, és szinte már akkor is tudja, mikor dob két kézzel játékosa, ha háttal áll neki.

Brown szerint ha Noel használja a támasztókezét, akkor a dobókezének könyöke állandóan kifelé áll, ha viszont egy kézzel dob a játékos, akkor sokkal jobban mutat a dobása, a könyöke a labda alatt helyezkedik el. A büntetőket gyakoroltatják vele, mert egy gyűrűvel szemben dolgozó magas lesz belőle. Noelnek nagyon tetszik Kevin Garnett játéka, és hozzá hasonló stílusú kosaras akar lenni. Brown szerint a büntetők a játék alapja, a kosárlabda többi részében is segíteni fogja játékosát, ha ebben sokat fejlődik.

A Toronto Raptors irányítója, Kyle Lowry Lang Greene-nek (Hoopsworld) adott interjújában szabadügynök státuszáról beszélt - a kosaras az év végén lesz UFA. Lowry szerint ez pontosan ugyanolyan szituáció, mint mikor az egyetemen valakinek azt mondják, hogy elvihetik a drafton. Ha túl sokat gondolkodik ezen, akkor rosszul fog játszani. Jelenleg olyan helyzetben van, hogy ezt nem engedheti meg magának, úgyhogy csak a jelennel foglalkozzal, azzal, hogy mi történik most.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus